2020. május 25., hétfő

Rozsdafarkú híradó




A híradót külön szeretettel küldöm Katici unokájának! :-)



A fészekben töltött utolsó napok elég heringesre sikerültek, már alig fértek a dudori miskák









A bepréselődött állapot időnként egész extra frizurát eredményezett némelyeknél





Az első idő cincogása már rég elmúlt, hatalmas hangzavar volt a teraszon, minden éhes száj kukacért kiáltott. Közben a szülők igyekeztek minden módon elérni, hogy a gyerekek kimerészkedjenek a fészekből. Egyre tovább tébláboltak kukaccal a szájukban nem messze a kuckótól, közben ide-oda reppentek, jellegzetes csettegő hangjukkal hívogatták kifelé a kicsiket.





Csőrikék hol jobbra tekingéltek, hol balra, éppen honnan érkezett a papa vagy a mama





Aztán másnap, miután az előbbi képeket készítettem, délután munkából hazaérve üresen találtam a fészket, a kertben viszont a fák közt, a komposztdombon, a fűben nagy volt a ricsaj, láttam is, hogy micsoda nyüzsgés van az öt lurkó terelgetése, irányítgatása közben. Addig sem volt egyszerű a szülők dolga míg csupán a fészekben kellett etetni a fiókákat, most még ráadásul figyelni is kellett az összes csetlését-botlását, ha öten öt felé mentek, mindet nyomon követni, ha veszély közelgett azt elhárítani, közben persze rendületlenül folytatni a táplálást.
A rozsdafarkú ha nagy levegőt vesz és kirepül az ismeretlenbe, soha többé nem tér vissza a fészekbe, attól kezdve már kinn éjszakázik, próbálgatja a szárnyait, ügyesedik napról napra. De a szülők még sokáig táplálják őket, mert az élelem megszerzésére még nem képesek.
Viszont itt maradnak a közelben, azon a területen, kertben, ahol születtek, maximum a szomszédokba repkednek át. Így a jelenlétükből a gazda is profitál, hisz az ő kertészei lesznek, az ő területéről gyűjtögetik be a kártevőket.

Két nappal a kirepülés után sikerült elcsípnem az egyik kis gombócót, ahogy épp a veteményes szélén ügyeskedett. Annyira kis tündériek ilyenkor. Még nyilvánvaló rajtuk a babakori pufókság, a szájuk is tejfeles, a farkuk is kis kopott tollseprűnek néz ki inkább, de már nagy komolyan tekingélnek a világba. És persze csicsogva várják a papát vagy a mamát, hogy hozza a következő adag uzsonnát.





Aztán pár napra rá a bodzafán is kiszúrtam egyiküket. Most, hogy van egy fokkal jobb fényképezőm, egész klasszul rá tudtam zoomolni az ágak között.




Nagyon sok örömet adott a fészekbeli életük lesése is, de most meg számtalanszor csaltak mosolyt az arcomra, mikor hol itt, hol ott hallottam a hangjukat a kertben vagy a ház előtt a mandulafákon. Estefelé aztán már elcsendesednek, nyugovóra térnek, de reggel gőzerővel indul újra a csacsogás.
Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy az udvarra nyíló ablak szúnyoghálóján madárkaki van. Fel is tekintettem ösztönösen az eresz alá, hátha fecskék nyomait látom, de sajnos nem úgy volt. Mindenesetre érdekesnek találtam, vajon hogy került oda a potyadék.
Két napra rá alkonyatkor bentről meg akartam piszkálni a szúnyoghálót a felmosóval, gondolván a megszáradt kaki majd lehull róla, ne csúfoskodjon ott. Nagy meglepetésemre egyik fióka röppent fel onnan. Akkor döbbentem rá, hogy ő volt a tettes, s gyorsan vissza is húztam a felmosót, nehogy még jobban megijedjen és ne merjen visszajönni. De ezzel nem ért véget a történet, mert a többiek is befutottak egymás után. Amindenit, mi folyik itt? Hát a kis dudrancsok épp azt a 2 cm széles peremet nézték ki maguknak éjszakázó helyül, oda gyülekeztek az alkony közeledtével és egymáshoz bújva várták az alvás idejét.
Kióvatoskodtam az udvarra és a nyírfa ágai közül igyekeztem lefotózni ezt a szívmelengető jelenetet. Így most az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az ötből négyüknek sikerült átvészelni az első napok nehézségeit és veszélyeit, amivel egy kismadár számára telisteli van a világ.
A masinával való lavírozás közben nem győztem magamba fojtani az ujjongásomat, nehogy elrepüljenek. Annyira édesek voltak ahogy összegombócolodva kuporogtak a peremen. A képek persze a sötétedés miatt nem túl jók, de nekem mindent megérnek. Ilyet még soha egyik fészekalj sem csinált az évek során. Egyem a kicsi szívüket, hát lehet őket nem szeretni?


















10 megjegyzés:

  1. Micsoda szerencséd van ezzel a fészekalja fiókával ! Ilyen közelről megfigyelni őket öröm és élvezet lehet. És ha tényleg a közeledben maradnak, akkor jó lesz majd később hallani a hangjukat és visszagondolni arra hogy aki most énekel, nemrég egy csipogó kis tollgombóc volt csak.
    Bocs, de irigyellek.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A többieket is nagyon szerettem figyelni, no de ezek aztán igazán különlegesek. :-) Ó, ne kérj bocsánatot, én is irigykednek, ha nálad laknának!

      Törlés
  2. Olyan sokszor eszembe jut, hogy vajon hány marad életben közülük?! Melyiket kapja el egy macska vagy éppen egy már egyre jobban lakóépületek közelébe merészkedő dolmànyos varjú vagy szarka? Drukkolok nekik nagyon 💕

    Az itteni rozsdás mama már megint a fészket tatarozza, tele szájjal hozza a tollakat meg a mohàt a fészekbe😊készíti az új fészekaljat 😊🤗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ez nekem is sokszor. Volt olyan, hogy már a fészekből elhordta őket a nyest, alig bújtak ki a tojásból. A cicánk nem bántja őket, magyarul le se szarja mit csipognak azok ott fenn harciasan, mikor meglátják a közeledtét. Túl kényelmes jószág a vadászathoz. Mamusztól már annál inkább tartok, mert ő mindenre ugrik ami él és mozog. Már három vakondot találtam kinyúvasztva a kertben. :-( Tavaly két énekes rigó fiókát kapott el, örültem, hogy idén nem fészkelt ide az udvarba, mert ugye ők még nem tudnak repülni, mikor elhagyják a fészket. De legalább szüntelen itt dalolt nekem a bodzafán. Varjú, szarka, szajkó, mind veszély. Egyik reggel nagy csetepatéra mentem ki, a bodzafán volt hangos a lárma, egy rigó rikácsolt. Valami nagyobb madár reppent fel, szájában valami, szerintem még kicsiny fióka lehetett. Sajnos ennyi egy csepp madárélet, de hát amannak is enni kell. A mi humánus, érzékeny lelkünknek ez borzalmas, csak ésszel lehet megérteni, szívvel soha.
      Nahát, a tiéd már abbahagyta az etetést és az új családhoz készül? Pedig egyszerre repültek ki. Itt még bőszen folyik a tutujgatás, és hát látod, milyen szépecskén együtt alusznak.

      Törlés
    2. Itt annyi szerencséjük van, hogy semmi nem ér fel hozzájuk, rejtve vannak a nagyobb madarak (varjú, szarka) elől is, macska nem nagyon van a környéken, nyestről sem tudok, nem láttam még hogy fészekrablás történt volna.

      lehet még etetik őket, sőt biztos, de pont tegnap láttam a tojót, hogy hozza a tollakat, mohát a szájában a fészek tatarozáshoz :))

      Kicsi fecskéimnél is valószínűleg kikelt az első fióka, a fészek alatt láttam egy tojáshéj darabot, abból gondolom :)

      Törlés
    3. Juj, akkor kezdődik a fecskebaba korszak is! :-)

      Törlés
  3. Köszönöm az ajánlást. ❤️ Alig várom, hogy megmutathassam.
    Tündériek a kis bolyhos labdacsok 😊

    VálaszTörlés
  4. Annyira aranyosak!Még nem jöttek elő a "mi" rozsásaink, de halljuk az etetést, minden nap .Hallgatózunk, hátha látjuk is őket, de egyenlőre még a fába vannak elbújva, a szülök hozzánk járnak inni, enni, fürdeni, remélem a piciket is megmutatják, bár elég félősek, ahogy hallgatnánk őket, ők látnak minket, rögtön elhallgatnak.Valóban új gazda lett a szomszédba, el is kezdte az udvar takarítását, sok fa, bokor, susnyákot kell kivágni, hogy rendbe legyen az udvar.
    Egy biztos nagy öröm látni a madarakat, nem csak a rozsdásokat , ahogy teszik a dolgukat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagy öröm látni bármilyen madarat. Ebben a járványos időben tán tőlük kaptam a legtöbb örömet. :-)

      Törlés

Web Statistics