Van egy 87 éves nénim, aki nagyon sokat dolgozott az erdőn. Ugye itt a Börzsönyben az emberek nagy hányada az erdőből élt annak idején, míg be nem gépesedett minden. Nagyon-nagyon szeretem Margit néni történeteit hallgatni, már csak azért is, mert magam is rajongok a Börzsönyért.
Már fiatal lánykaként is szeretett az erdőre járni, édesapja sokszor kérdezte: Margit eljössz velem?
No ez az "eljössz velem?" persze nem azt jelentette, hogy beültek a Trabiba, kibrummogtak a hegyre aztán délután vissza haza, és azt sem, hogy kisétáltak piknik kosárral aztán meguzsonnáztak. Ilyenkor egész hétre mentek, kinn aludtak gunyhóban, ott főztek. Vagyis Margitka főzött a férfiakra.
Mit szóltok, ez mán egy szabályos buschraft, nem de?
Persze azt hiszem a 15-16 éves Margitkának cseppet nehezebb dolga volt mint manapság nekünk, akik kedvtelésből vonulunk ki a hegyre, és fogalma sem volt róla, hogy ő most buschraftol. Már csak azért sem, mert nem volt softshell ruházata, csak paraszt szoknyácskája meg harisnyája meg nagykendője. Ettől függetlenül ha édesapja rákérdezett, ő azonnal vállalkozott, hogy elkíséri a férfinépet, mert nagyon szeretett velük menni az erdőre. Ilyenkor ő volt a vízhordó és a szakácsnő is egyben, de ha arra volt szükség, postásként is üzemelt. Egyszer átküldte édesapja Diósjenőre, a hegy másik oldalára, miután elmagyarázta neki, merre forduljon, hol menjen felfelé, hol keljen át a patakon stb. Akkor még csak 12 éves forma volt, és nem vezetett sárga jelzés. Rá is csodálkoztak a jenei erdészeten, hogy kerül oda egyedül. Szóval Margitka tájékozódásból is jól szerepelt térkép, iránytű, GPS nélkül. És úgy tűnik volt vér a pucájában is, ha szabad ezt a szót használnom.
Vajon melyikünk merné egyedül elindítani a Börzsönyben ma a 12 éves lányát? És melyikünk 12 éves lánya vállalkozna erre nyomban okostelefon nélkül, ráadásul gyalog?
Az emberek ellátása nem volt egyszerű dolog. Mesélte, hogy két kannával hordta a vizet a legközelebbi forrástól, ami időnként nem is volt túl közel, s ha nagyon havas, jeges volt az ösvény, sokszor a fele kilötyögött mire visszatért. Ha nagy meleg volt, pörölt velük, hogy ne igyanak túl sokat, ne kelljen annyiszor fordulnia.
Nem úgy kellett főznie, mint gondolnánk, nem egy nagy bográcsban dolgozott, hanem sok kis fazékban, mert mindenkinek külön készített ételt aszerint, mit hoztak magukkal otthonról. No ne gondoljatok valami nagy dolgokra, hol rántott leves, hol bableves, hol krumplileves volt az ebéd, ennek erejével dolgoztak egész nap a férfiak kézi fűrészekkel, lovakkal. Ahogy szétoszlottak az erdőben, egy-egy csapat tüzet rakott, s Margitkának a tüzek között kellett szaladgálnia és nézni a fazekakat. Ahány ember, annyi fazék. Hol innen, hol onnan kiabáltak neki: Margitka!
Este már csak hideget ettek, akkor nem kellett főzni. A gunyhójukat-ma menedéknek neveznétek-, ágakból építették és avarral fedték minél vastagabban. Derékaljnak is avart használtak, de sok időbe telt összeszedni, mert ahogy Margit néni mesélte, csak úgy nyalábjukba hordták, nem volt más. Takarót otthonról vittek, de nem valami hiperszuper pehely töltetű hálózsákról van szó, csak amolyan sima egyszerű pokrócról. Este a lábuknál tüzet gyújtottak, a parázs egy darabig még melegített. Egyszer olyan hideg volt, hogy Margitkának megfagyott a feje alatt a kenyér, s mivel valószínű álmában húzódott volna közelebb a parázshoz, reggelre kiégett a harisnyája.
Azt mesélte soha senki nem panaszkodott, nem kényeskedett. Ő sem.
Egyszer még a Mátrába is elkísérte a favágó csapatot, pedig akkor két hónapra mentek, közben egyszer sem jöttek haza. Igaz, ott volt egy szakácsnő is, nem egyedül kellett ellátnia a férfiakat.
"Ahányszor édesapám megkérdezte jövök-e, mindig volt kedvem. Soha nem tudtam, anyám kapott-e valamit a munkámért"-meséli.
Minden zegzugot ismer, rengeteg fát ültetett az asszonyokkal már felnőtt korában. Ő ültette a nyírfákat a Kenyeres-forrásnál, a fenyőfákat Királyházán, tudta fékezni a kisvonatot, megnevezi még most is az erdőrészeket, rengetegszer kikérték a véleményét dolgokban. Könyörögtek az édesanyjának, hogy engedje el iskolába tovább tanulni, de az nem egyezett bele. Tán jobb is, mert mikor valami vezetőbb pozícióba akarták tenni az erdészeten, ő rettenetesen tiltakozott. Méghogy ő ne járjon ki az erdőre a többivel, csak irányítson, na azt már nem!
Milyen szép és igaz történet. Nagyon tetszik, köszönöm. Örülök, hogy olvashattam. Nem panaszkodott, nem kényeskedett, tette a dolgát már fiatal korában is. Felnőtt korában is helytállt, fát ültetett.
VálaszTörlésHelytáll még most is amiben tud, annyira szeretem! Hihetetlen energiákkal bíró, különleges ember. Szájtátva hallgatom a történeteit. :-) A szülei harangozók voltak, sokszor őt szalasztották fel a toronyba hajnal 5-kor, vagy ha temetés volt, ugyanis olyankor míg a háztól a templomig értek a koporsóval végig húzni kellett, ami egy fiatal lánykának bizony nem kis munka. Ha valaki messze lakott, volt, hogy 200-at is kellett húzni. Vagy sokszor őt kérték fel, hogy vigye a koporsót, ha kisgyerek halt meg. Semmire nem mondott nemet, mindenben ott volt, mindkét tesvérét túlszárnyalta szorgalomban.
TörlésIgazi, szorgalmas ember, tiszteletreméltó tulajdonságokkal.Sokat lehet tanulni tőle. Van mit mesélni az életéről.
TörlésAz biztos, hogy nem voltak elkényeztetve, de hiszem és vallom, hogy ettől lettek erősek, szívósak, kitartóak. Kemény munka mellett nőttek fel. Mélyen meghajolok az ilyen emberek előtt.
VálaszTörlésÉn is erősen be voltam fogva gyerekkoromban a munkára, de már én is "táposnak" számítok. Se annyi erő, se annyi kitartás nincs már az én korosztályomban sem, persze kivételek mindig vannak.
Valóban mi csak táposak vagyunk, bár én különösebben nem voltam már befogva, pont azért, mert a szüleim nekem könnyebbet akartak.Mi ez a generáció voltunk. Mi már kiélvezhettük a gyerekkort, játszhattunk felhőtlenül, nem kellett aratásba, kapálni járni, kenyeret sütni, erdőről fát hordani. Én hálás vagyok a gyerekkoromért, nagyon szép volt, soha boldogabb nem voltam, mint akkor.
TörlésMargit néni különben még a korosztályában is különleges volt, ennyi energiával nem sokan bírtak, mint ő. Ma sem bír nyugton ülni, hiába parancsolok rá, hogy várjon meg a munkákkal, képtelen. Csak utána meg nem győz jajgatni a fájdalomtól, de mégis újra elkezdi. :-)
Vele együtt elmúlik (vagy már el is múlt) az a világ. Nem tudom megítélni, ami van, pláne, ami jön, jobb lesz-e, vagy szebb, de hogy ember és ember ill. ember és természet között meglazul a kapcsolat, az biztos. És ez nagy kár. Valami alapvetően lényeges dolog veszik ezzel el. De ez sem a mi gondunk már....és ha valaki valamit nem ismer, nem is vágyakozik utána (igaz, félni se fog tőle...)
VálaszTörlésHát már rég elmúlt az a világ sajnos. De szerintem nagyon is lehet vágyakozni valami olyan után, amit az ember csak hírből, történetekből ismer, nagyon lehet vágyakozni a természetközeli élet után, bizonyítja ezt a reneszánsz is. Inkább az lesz a baj, hogy már nem lesz természet ami után vágyakozhatnának az emberek.És ettől pedig nagyon is kell féln.
TörlésNagy lelki gazdagság kell ahhoz, hogy egy kemény, fizikai munkával és megpróbáltatásokkal teli életben ilyen becsülettel helyt álljon, sőt örömét lelje benne valaki. Tiszteletre méltó a tenni akarása Margit néninek. Jó egészséget kívánok Neki, ismeretlenül is szeretettel, ahogy Neked is!
VálaszTörlésLuca
Én is csodálom őt, még mindig hihetetlen energiái vannak, de ő ilyennek született. :-)
Törlés