Gyuri padja

 

Délelőtt ködös idő volt, de dél körül kisütött a nap, így útnak indultam, mert szerettem volna felkeresni Gyuri padját.

Gyuri sok éven keresztül volt itt erdész, az Ő emlékére és tiszteletére állították ezt a kis csodát.

Huba kutyám tőlük került hozzám kölyök korában, s habár eleinte sok baj volt bele, később kiigazodtak a dolgok, s rengeteg utat bejártunk együtt itt a Börzsönyben.

Egy másik szál is kötött hozzá, mert kedves gondozottam, Margit néni az anyósa volt. Többször is összefutottunk nála, mikor a hegyről hazafelé tartva beugrott a mamához, aki fiaként szerette. Margit néni rengeteget mesélt nekem a faluról, az erdőről, a régi dolgokról, a férjéről, gyerekeiről, unokáiról én pedig nagyon szerettem hallgatni.

Így hát mikor megtaláltam a csendes, félreeső kis bércen az egy törzsből kifaragott padot, nem csak Gyurira emlékeztem, hanem Margit nénire, Julikára és sok minden más is eszembe jutott.

Olyan béke és nyugalom volt ott, hogy akár a tenyerembe tudtam volna venni.

Habár már későre járt az idő, még egyszer előbújt a nap a felhők mögül és aranyra festette az erdőt. Fölöttem halkan neszezett egy őszapó csapat, ci-ci-cii-mondogatták egymásnak, közben ágról ágra reppentek hosszú farkukat billegetve, míg el nem tűntek a völgy fölött.

Huba merengve bámulta a távoli bérceket, s a pad körül így október végére még néhány sárga virágocska is kinyílt a hajdani erdész tiszteletére.