Amikor az ember Csinádon semmit csiná

Heversz hunyt szemmel  az áldott napfényben. Madárkák csicseregnek, bogarak döngnek, a szomszédban néha elbődül a tehén, szűköl a láncra kötött kutya. Zizegnek az elszáradt kukoricalevelek, parázson sült finomság illata tölti be a levegőt, s alkonyat felé egyszercsak muzsikaszó hallatszik a falu közepe felől.
Ejsze :-) most kell magamba szívni mindenféle jót, de gyorsan ám!!

Na akkor szüreeeet!

Továbbra is ragyog a nap, ajándék minden drága perc a fényben.
Hurrá, szüret! Akárcsak gyerekkoromban, mikor a kora reggeli hidegben biciklivel kerekeztünk ki nagypapa szőlőjébe. Aztán ahogy haladt az idő, rólunk is hámlottak le a rétegek, akárcsak most.
Olyan jó, nosztalgikus érzéseim támadtak. Haladt a csapat, teltek a vödrök, folyt a beszélgetés, a sorok lassan de biztosan fogytak. Pihenőidőben édes pálinka, kalács, kávé.
Már kiskoromban is annyira szerettem az ilyen kalákában végzett munkákat!
A must pedig? Hát megmondhatom, életemben még ilyen finomat nem ittam. De tényleg!

Hassüttetés

Haj, be jó is nekem! Hétköznap, a legnagyobb dologidőben csak úgy lófrálni, tátani a szám, bele vegyülni a forgatagba, vagy leülni egy padra a gyönyörű októberi napsütésben, s egyik kedvenc szórakozásomat űzni: bámulni az elhaladó embereket, s találgatni róluk ezt-azt.
Atyavilág, hát kell ennél jobb?

Jobb későn, mint holnap

Tegnap két olyan dolgot is csináltam, amit még eddig soha.
Először is végig nézhettem teljesen élőben egy kosárlabda mérkőzést. Meg kell mondjam, ez olyan mint a színház: képernyőről marha unalmas, de élőben nagyszerű. Ráadásul nyert a "csapatunk".
Azután meg, hogy ez miként is történhetett nem tudom, mivel én nem szeretek semmiféle kártyajátékot- de megtanultam, jobban mondva inkább elkezdtem megtanulni pókerezni.
Egy kupica jóféle pálinka és némi borocska után már úgy blöfföltem, mint a veszedelem, meg is kaptam a blöffkirálynő címet. A kacagás a plafonig hatolt, mikor újonc létemre sikerült véghez vinnem némi átveréseket. A kezdeti szerencse aztán idővel elhagyott, s az utolsó kanyimat is elvesztettem.
Bánja a fene! Eleget spórolok az életben, most végre két kézzel szórhattam a pénzt! :-D

A kendő

Szorgalmasan figyeltem mit csinálnak az előttem haladók, s nagy igyekezettel próbáltam őket utánozni.  Így aztán a szürke műanyag ládában landolt a hátizsákom, a kabátom, nyakamból a géz kendő, majd némi tétovázás után a nagy bakancs is a lábamról.
-A pulóvert is vegye le!
-De akkor fázni fogok-tétováztam megrendülten, de végül engedelmeskedtem.
Ott álltam zokniban, egy szál, az eltévedéstől, a plusz kerülőutaktól, a rohanástól, az izgalomtól csurom vizesre izzadt pólóban vacogva.
-A kendőt is vegye le!
-Milyen kendőt:???-néztem a fickóra értetlenkedve, s most már türelmemet vesztve.
-Ami a fején van -jött a lesújtó válasz.


Az agyamban lassan felbukkantak az internetem kevergő vicces történetek, hogy milyen baromságokat tudnak kérdezni pl. telefonon a szolgáltatótól egyes ügyfelek, s máris megjelent rémálmaimban, hányan fogják olvasni esetemet a "Hülye kérdések biztonsági ellenőrzés során" címszó alatt.
Hát igen, az igaz, hogy odahaza mindenki tudja, hogy a piros mackós fejkendő és én egyek vagyunk, de a fickónak erről halvány lila gőze sem volt.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy az arab nőket is ennyire levetkőztetik-e, vagy csupán hollywoodi alakomnak köszönhetem a megkülönböztetett figyelmet.

Reszkess Hollywood, jövök!

Előszeretettel szoktam fotózgatni a nénijeimet, úgyhogy múltkor egyikük fiának átküldtem pár képet. Ő előhívatott belőlük anyukájának, és engem is meglepett egy közös fotónkkal, amit ide is felraktam valamikor. Az udvarán állunk, ő pufajkában, én is melós ruhában, kendővel, copfokkal, ahogy szoktam.
Nagyon örültem a papír fényképnek, a többi néninek is körbe mutogattam, már csak azért is, mert ők ritkán látják egymást, van aki nem is tud már a faluban mozogni, csak otthon tartózkodik.
Gizi néni is megnézte, s mikor legközelebb mentem hozzá, ezzel állt elő nagy komolyan:
-Mióta mutattad azt a képet, azon gondolkodom, hogy olyan szép vagy rajta, hogy az összes hollywoodi színésznők elbújhatnak melletted. Én is szeretnék egy olyan képet, úgyhogy amikor jön az unokám, meg is mondom neki, hogy csináljon egyet rólunk!

Hallom a szívem

Szemből közelítettem meg a kenyeres kocsit, hátul már nyitva volt az ajtaja, egy asszonyka épp vásárolt.
Egyszer csak a furgon belsejében megszólal a kenyeres ember:
-Hallom a szívem!
-Az nem jó-mondja rá mindjárt az asszonyka.
Hirtelen én is megrémülök, egy pillanat alatt lejátszódik bennem mikor egy szörnyű éjszakán, egy koromsötét kórházi mosdóban kívülről hallottam gőzerővel dobogni a szívem.
Aggódva léptem oda a furgon ajtajához, de ahogy megláttam belül a békésen pakolászó kenyerest, abban a pillanatban leesett, és már vigyorogtam is: Jaj, hát engem szokott szívemnek szólítani!! :-DD
De hogy honnan hallotta, hogy jövök, még mindig nem értem. Látni nem látott, szólni nem szóltam, míg oda nem értem. Rejtély. Mindenesetre örültem, hogy semmi baja.

Legközelebb azért-mert csak nem hagyott nyugodni a dolog-, rákérdeztem, hogy honnan tudta, hogy jövök.
Csak nézett, vonogatta a vállát:
-Mit tudom én.

Na tessék! Most rágódhatok tovább. :-)

Vidámkodtunk

Licskó Isti és Pipulka fotói vegyesen