Pihenőidő

A látogató

Ma messzi földről érkezett vendégem. Hozott egy üveg bort meg egy üveg pálinkát, így hát úgy döntöttem beengedem. :-)
Na jó, nem kifejezetten miattam utazott ide Írországból, de mégiscsak eszébe jutott, hogy megtekintsen engem az irományaim után élőben is.
A második ismerkedő mondat után elégedetlen fejcsóválással megkérdeztem:
-Ki vágta le a hajad? Megigazíthatom?
Úgyhogy előkaptam a hajvágó felszerelésem, körbekerítettem a vendéget egy hajvágókendővel és máris neki estem a fejének. Csinos lett. :-)
Elég kevés időnk volt, épp csak egy kis séta, de még Tepertőt is begyömöszöltük az autó hátuljába. Valószínű két-három ilyen alkalom után már magától ugrana a csomagtartóba. :-)
Pikk-pakk elrepült az idő. No majd legközelebb!

Vigyázz, ha jön a vonat!

Franci néni és a megvilágosodás

Idővel jönnek-mennek az emberek, új gondozottak akadnak a horgomra. Franci nénihez egy hónapja kezdtem járni. Az unokája családjával lakik, ilyen szempontból nincs szüksége segítségre, de mivel álló nap egyedül van otthon, örül neki, ha valaki ránéz és elbeszélget vele kicsit. Amúgy még igazán jól bírja magát, nyáron a kedvenc elfoglaltságát, a kapálást is űzi még. Rövidebb távra egy botot használ, hosszabbra kettőt, de a lakáson belül sokszor elfeledi hová rakta le, és anélkül is felpattan, elballag a konyhába teáért, ezért, azért. A botok nem ám hétköznapiak, mert az erdőről való somfa, direkt olyan alakú, amire jól rá lehet támaszkodni.

Franci néni rengeteget dolgozott életében, első férje fiatalon meghalt, a második gyerekeit is nevelte, közben kaszált, szántott, megrakta a szekeret ugyanúgy mint egy férfi. Mesélte, hogy mindig ivott egy kis borocskát, meg pálinkát és az erőt adott neki, ha elfáradt a munkában. Mai napig is szívesen gyűjti az erőt. ;-) Mikor mondtam, hogy nekem a nagypapám már gyerekkoromban is adott egy-egy kis pohárka borocskát, nagy komolyan rám nézett és megállapította: -Akkor sokáig fogsz élni! 

Már pedig ezt mindenképp el kell hinnem, hisz bölcs tapasztalatból mondja. :-) Franci néni pontosan ma töltötte be 102. esztendejét.

Az ünnepséget még szombaton rendezték, így hétfőn mikor meglátogattam, megkérdezte: -Te már köszöntöttél engem?

Mikor, kiderült, hogy nem, felcsillant a szeme, és felkiáltott: 

-Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna!! Akkor édeset hozzál!

Meg tudtam volna zabálni, annyira aranyosan, őszintén mondta, mint egy kisgyerek.

A minap, mikor bementem hozzá, épp gondban volt, mert a szekrénye kulcslyukának a rámája valahová elveszett és így sehogy se talált bele a kicsi kulccsal. Pedig ide zárja el a kincseit  (pl. Milka csokoládékat) A kulcsot egy zsebkendőbe tekerve a köténye zsebében hordja, hogy biztos helyen legyen. Ahogy ott ácsorgott tanácstalanul a szekrény előtt, s oda léptem, azonnal belerúgtam a kicsiny rámába a földön. Volt ám nagy öröm!

-Jaj, az Isten küldött téged! Imádkoztam, hogy küldjön valakit, aki megvilágosítja az elmémet, hogy hová tűnhetett, és meghallgatott!

Visszadugtam a kulcslyukba a rámát, Franci néni mindjárt ki is próbálta, hogy beletalál-e a kulccsal, aztán nagy boldogan kivett egy Milka csokit a szekrény aljából és a kezembe nyomta.

Utána átmentünk a másik szobába, megállt a falon lévő Krisztus fej dombormű előtt, meghajolt, és alázatos szívvel megköszönte neki a dolgot.

-Látod,- mutatott fel rá-még a szája is mozog.

(Valóban félig nyitott szájjal ábrázolja Jézust a dombormű)

Nagyon boldog volt, olyan jó volt látni ezt a gyermeki hálát.

Franci néni minden délben kimegy a teraszra, leül a kisszékre, ott hallgatja meg a harangszót és régi szokás szerint elimádkozza az Úr angyalát.

Én azt hiszem, hogy Isten minden délben mosolyog az égben.

Csak azért mert szép,

és ez a színkavalkád nem tart túl sokáig, úgyhogy hajrá, még mindent bele amíg lehet!
Úgy határoztam ezt a képet Évának, a nagy őszkedvelőnek ajánlom! :-)

Haiku

Addig nézem a
holdat, míg gondol egyet
és visszanéz rád.

Szeretlek, én hegyem, én kedves galambom!

Errefelé csupa zöld manók laknak

Cicigomba :-)

Repülni volna jó!

Színpompa ecset nélkül

A bükkös semmihez nem fogható varázsa

Akár egy elhagyott, hatalmas szarvasagancs

Mindenütt valamiféle létezés

Ezüst rengeteg

Még a sár is gyönyörű

Ki már vetköződik, ki még csak öltözködik

Ezt az őszi gombát már nem Mariska néni szedte :-)

Mint a mesében

Egy alvó őszi pillangót találtam. Nem repült el. :-)

A Teremtő összeállított egy tökéletes csendéletet

Karcsú, fehér kalapos hölgyek

És komoly, fekete kalapos urak

A patak az örök változás birodalma

Minden évszakban megunhatatlan

Itt egészen mély medence alakult ki, a színe is különleges volt

Mára jó éjszakát szeretett erdőm!

Haiku

Úgy folysz szívemen,

mint csecsemő csepp száján

 a csurranó nyál.

Sok beszédnek sok az alja.....

.....sok eső után sok gomba nő. És én úgy, de úgy bezabáltam belőle. :-D

Esik, esik, esik....

Lenke, Laci, Pipulka és a birsalma

Lenke barátnőmet mindkét lábára megműtötték, így felhívtam, hogy érdeklődjek hogyléte felől. Majdnem elájultam, mikor beszámolt, hogy a frissen műtött, bekötözött lábaival birsalmát főzött be.
-Te nem vagy normális!!!-adtam tudtára. De hát ő ilyen. Állandóan befőz minden befőzhető, eltehető dologból, s állandóan csomagol a szatyromba valamit ezekből a finomságokból, amik után az ember lánya megnyalja mind a 20 ujját. A kamrája egy kincsesbánya szószerint, úgyhogy semmiképp el nem árulom merre lakik, nehogy valaki kirabolja. :-)
Nos hát birsalmáról ment a szó, s én mondtam, hogy nekem is van, de nem bírom rászánni magam az eltevésére, mert annyira munkás azokat a rücskös, kemény gyümölcsöket pucoválni, hogy nekem ahhoz nincs már energiám, mikor munka után haza megyek.
-Hát akkor tavaly mit csináltál vele?
-Ott rohadt a fán.
No erre kedves barátnőm elkezdett győzködni, hogy ugyan olyat már ne csináljak, s addig-addig mondta, míg kezdett bennem feléledni a  lelkiismeretfurdalás, milyen dolog már kárba veszni hagyni a jó kis gyümölcsöt. Végül addig addig rágta a fülem, míg felajánlotta, hogy szedjem le, s mikor jövök hozzájuk megfodrászolni a férjeurát, hozzam el és együtt megcsináljuk. Én marha, ÉN MARHA! meg beleegyeztem.
A hajvágás a szomszéd 90 éves bácsi hajával együtt is hamar megvolt, addigra Lenke már kezdte mosni az üvegeket, mi pedig Lacival (tudom, mindenyájan azt hiszitek, hogy csak Laci nevű férfi ismerőseim vannak) nekiestünk a vágásnak és pucolásnak. A gyümölcsök szépek voltak, elég nagyok voltak, és nem igazán kukacosak, de így is lassan ürült a két vödör. Laci először is hősiesen négy felé vágta őket egy hokedlire helyezett deszkán egy nagykéssel, aztán csak pucoltuk, pucoltuk, pucoltuk. Egy adott ponton már úgy éreztem, hogy teljesen elzsibbadt az ujjam, mire rájöttem, hogy nem a kés nyelét, hanem a pengéjét nyomom pucolás közben. :-D
Lenke a megpucolt darabokat tőlünk átvéve további aprító és tisztító hadműveleteket végzett, közben főzte a szirupot, majd töltötte az üvegeket, miközben papucsából kikandikáltak a friss kötések.
Én marha mibe vittem bele szegény asszonyt!! Laciről nem is beszélve, aki gondolom ezek után a következő hajvágásig majd látni se akar.  :-)
Este nyolckor engem végül hazaküldtek, addigra a pucolás megtörtént, de Lenke még éjszakába nyúlóan rostokolt a tűzhely mellett, ki tudja hányszor ült le közben pihentetni a lábait.
Hát nem szemétség, hogy ennyi meló után pikk-pakk ki fognak ürülni a megtöltött üvegek?