Feltámadás

Magányom instant
oldódik ölelésnyi
testmelegedben.

LACFKI JÁNOS: A HAJLÉKKÉSZÍTÉS ZSOLTÁRA

Uram, mi, a te híveid,

roppant rendes gyerekek vagyunk ám,

lehozunk téged az égből,

bebugyolálunk öblítőillatú ruhácskákba,

megédesítjük a papit is, amivel megetetünk,

nehogy elcsapd a kis haskódat,

csinálunk neked babaházat,

elnevezzük templomnak,

ott majd minden habos márvány lesz

meg csipi-csupa aranyozás,

meg ájtatos tekintetű szentecskékkel

pakolásszuk tele a főhajót,

legyen mivel játszanod,

ha unod magad,

zenélünk is neked,

pihepuha zenéket,

mindenesetre semmi olyasmit,

amire amúgy szívesen rángatózunk

őrjöngve a fesztiválokon,

maradj csak meg, Uram,

a te kis álomvilágodban,

csíja, csicsíja, majd mi elringatunk,

suttogva motyogunk neked

szép szavakat, és engedelmesen

ráfeleljük a zsoltárválaszokat,

egyszerre vetünk keresztet,

mint a kiskatonák, és dehogy szólunk

vissza pimasz hangsúllyal,

mint szeretteinknek otthon,

négy fal között,

dehogy hánytorgatjuk fel a sérelmeinket,

dehogy kelünk ki fröcsögve magunkból,

hogy lepofozlak, te büdös kölyök,

vagy hogy fogja be a száját, anyuka, mielőtt rálépek,

vagy hogy inkább főzni tanulnál meg, te utolsó,

nem, Uram, a te házadban minden olyan

szelíden megy és olajozottan, még a Rózsikát

is csak halkan mószeroljuk, amiért

rosszul vasalta ki az oltárterítőt,

és már megint nem oda tette a virágot,

ahova illik, nem azért mondom, atyám,

de tudnék magának mesélni erről

az ájtatos asszonyszemélyről,

olyan cifra dolgokat, hogy esküszöm,

a füle is kettéállna.

És miután rózsaszín babaszobádat ilyen

szépen berendeztük, Uram,

nehogy találkoznod kelljen a valósággal,

te fogod magad, és össze-vissza csavarogsz

a világban, nem maradsz meg a jó kis

kereteid között, én ezt nem is értem, Uram,

hát mindent megadtunk neked, öntettünk

harangot, hogy az órát se kelljen nézned,

építtettünk orgonát, hadd búgjon érzelmesen

a füledbe, erre te meg szabadon

kószálsz olyan utcákon, ahol még

az átlagembernek is veszélyes egyedül

járnia, nem hogy neked, akit eddig

pátyolgattunk, mindent alád tettünk,

s tessék, így hálálod meg nekünk.

Szóba elegyedsz a pénzváltókkal,

az illegálisokkal, a vágott arcúakkal,

és összevissza ölelgeted őket, még félreértik,

Uram, te nem tudod, micsoda rettenetes

félreértések vannak a világon,

ha már valakit ölelgetned muszáj,

hát babusgass minket, eleget fáradtunk

érte, megérdemeljük, és ezt most

minden beképzeltség nélkül mondom.

Uram, te odaheveredsz az utcalányok

mellé, és törölgeted a maszatos könnyeiket,

pedig valaki benézhet az utcáról,

és mit lát, Isten a bordélyban,

ez rettenetes szalagcím, ennek

nem tehetsz ki minket,

vajon gondoltál erre,

hogy honnan jössz,

hová tartozol,

hozzánk tartozol,

tartozol nekünk,

erre azoknak a szemérmetlen

szerencsétleneknek a vállát simítod,

mintha a koszos porontyaid lennének,

és a csuda egye meg, még csak

nem is azon járatod az eszedet,

amin mi járatnánk hasonló helyzetben,

csupa szívjóság vagy meg részvét,

hát meddig mész még el, azt mondd meg,

Uram, meddig, mert mi kezdünk

torkig lenni a te végtelen jóságoddal!

Csak egy kicsit lennél esendőbb,

csak egy kicsit gondolnál a látszatra

meg az illendőség re, de nem,

fütyülsz az egész renomédra,

amit olyan kínkeservesen építgettünk

évezredeken át kártyalapokból.

És odadőlsz az utcapadra,

a koszba, a hajléktalan mellé,

és eszünkbe juttatod, hogy nálunk

pince-padlás teli van cuccokkal,

ő meg két szatyorban hordja az életét,

hogy mi tonnaszámra gyártjuk a szemetet,

és idegesek vagyunk, ha nem szállítják

el azonnal a szép kis házunk elől,

ő meg a mi szemetünkből él, megpróbál

eltakarítani utánunk, lám, mekkora mocskot

hagyunk a Föld nevű táncteremben,

mennyi maradékot hajigálunk ki

fene nagy jómódunkban.

Uram, nem törődsz a kosszal, a fertőzésveszéllyel,

az élősködőkkel, átmásznak rád esetleg,

persze, tudom, őket is te teremtetted valahogy,

akartam is már kérdezni, ugyan,

minek, mi remekül ellennénk

bacilusok, poloskák, tetvek, bolhák,

egyebek nélkül, fene az ízlésedet,

szerintem a hajléktalanok is jól

ellennének ezek nélkül, de hát te tudod,

te vagy a főnök, bár ezt elég nehezen

nyeljük le, mi, a te híveid, akik hívek

vagyunk ugyan hozzád, de azért mindennek

van határa, odadőlsz amellé az árva fickó

mellé, és mindenféléket duruzsolsz

a fülébe, szédíted, hitegeted, mennyei

királysággal kábítod, ezerszer újrapörgeted

vele veszteségeit, és megsiratod mindet,

házat, hazát, asszonyt, állást, megbecsülést,

mi mindent lehet elveszteni, te jó ég,

mi mindent lehet megszerezni, te jó ég,

közben igazából csak szétpergő homok

marad kezünkben, és úgy vágyjuk közeledet,

Uram, te pedig megcsalsz minket,

ott heverészel úri kedvedben

a hidegben azzal az emberrel ott a padon,

és bennünk nincs elég bátorság,

hogy odaheveredjünk mellé,

hogy odaheveredjünk melléd.

Almavirágzás

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

https://www.youtube.com/watch?v=OHV0b6Tu1xQ

Kirándulás március elején

Március első napjaiban, egészen pontosan azon a hétvégén mikor először volt igazán szép napsütés, megcéloztuk a Naszályt. Hiába van itt a szomszédban, még sosem jártam rajta, ideje volt hát közelebbről szemügyre venni.
A felmenetelt Kosdról terveztük, ez volt  a legegyszerűbben megközelíthető mindannyiunknak.
Bogi ezen a túrán avatta fel vadiúj, csudálatosan vagány bőr bakancsát.

Mindjárt az indulás után a bányász emlékműbe ütköztünk

A fák még teljesen kopárak voltak, így végig élvezhettük a napsütést. Az út eleinte érdekes köves volt, mintha direkt ki lett volna rakva.

Most Hubát nem hoztam, nem akartam őt kitenni 2 óra buszozásnak és vonatozásnak. És persze magamat se az idegeskedésnek egy hiperaktív, harcra kész kutyával a járműveken, így csak Málna tartott velünk.

Elég hamar elkezdődtek a kaptatós részek, így  nekivetkőztünk és gyűrtük magunkat lihegve felfelé

Aztán felfedeztük ez első hóvirágokat, amiket ujjongva fogadott kiéhezett lelkünk

A napocska nem csupán a hóvirágokat csalta elő, mások is fürdőztek a finom fényben

Lankásabbá vált a terep, azonban még messze nem a csúcsra értünk fel, hanem  a Kopaszokra

Itt már különösebben nem is kellett vadásznunk a virágokra, mert ott voltak maguktól is egész mezőkben

A Kopaszokról már  szép kilátás nyílik, el lehet nézelődni rendesen

Ősagárd felé tekintget egy nyúlánk Kobak

Egyik fán egészen érdekes jelzésre akadtunk :-)

Kis kitérővel és lefelé ereszkedéssel a csúszós oldalban meglátogattuk a Násznép-barlangot 

Volt nálunk fejlámpa, így bent is körül tudtunk kicsit nézni

Kobaknak a barlang nagyon tetszett, minden zegzugát megvizsgálta. Belül a falai nagyon szépek, de ezt nem igazán tudtam lefényképezni. Fiam amúgyis elragadta tőlem a lámpát, nekem a sötétben kellett tapogatóznom a csúszós agyagon. :-D

Ilyen a barlang bejárata

Úgy döntöttünk, hogy nem az ösvényen megyünk vissza az eredeti útra, hanem toronyiránt kapaszkodunk fel a sziklákon. Kobak egy idő után visszajött és roppant lovagiasan felajánlotta, hogy felviszi a hátizsákom ezen a szakaszon. :-)

 Búj, búj zöld ág-helyett egyelőre kopár ág. De azért kapunak kapu.

Végül megláttuk a csupasz fák között a Naszály-csúcs kilátóját. Régen éppen ilyen volt a Csóványoson is, csak az sokkal magasabb.

Nagyon sok kiránduló gyűlt itt össze, hisz több felől is fel lehet jutni. A jó idő megtette hatását, úgy rajzottak a túrázók, mint a sáskák. Furcsa is volt nekem ez a nagy tömeg, alig akadt talpalatnyi hely, ahol ne ücsörgött, pihent, uzsonnázott volna valaki. Még arra is várakozni kellett, hogy fel tudjunk kapaszkodni a kilátóba, mert annyian voltak fenn.
Lenn napsütés, de fenn erős szél fújt, úgy kellett fogózni a korlátokba, hogy el ne vigyen.

Az ott a távolban Szendehely, onnan is meg lehet közelíteni egy tanösvény érintésével a csúcsot. Ez is lehet egy majdani kirándulás célja.

A Duna felé tekintve épp szembe sütött a nap, szinte nem is láttam mit fényképezek, a tenyeremmel próbáltam valamelyest árnyékolni, de leginkább a vakvilágba lődöztem az ösztöneimre hagyatkozva. Ahhoz képest egészen jól sikerült az ezüstben játszó, kanyargó folyót megörökíteni.

Alattunk mint apró hangyák nyüzsögnek a kirándulók

Körtúrát tettünk, így lefelé egy másik ösvényen haladtunk

Nekem a lefelé menet mindig  lassabb, a térdeim nem bírják a strapát, de legalább volt indok megállni folyton fényképezni. Itt-ott még találkoztunk helyekkel, ahol elővillant a panoráma.

A Pádimentom-kő felé ereszkedve. 

Itt is bánya volt valamikor. A Naszály nagy része amúgyis olyan, mintha egy hatalmas állat kiharapott volna belőle, ott éktelenkednek a bányaterületek nem gyógyuló sebekként.

Pádimentom-kő

Bogi ás Málna mint egy díszes kapu alatt ereszkedik lefelé a gyönyörű ágak keretében

Az út utolsó szakasza egy nagyon fiatal és nagyon bebiztosított erdőben vezetett. Még ha nem is látszott volna világosan az ösvény, akkor is igazán eszement túrázónak kéne lennie annak aki itt eltéved. Minden ötödik fára fel volt festve a jelzés, aminek sehogyse értettem okát. :-D

A kirándulást Kismaroson egy hamburgerezéssel, lángosozással, palacsintázással öblítettük le, kinek mihez volt épp kedve.
Azt ugyan megállapítottuk, hogy nem a szívünk csücske lesz a Naszály, maradunk a Börzsöny rajongói, de ezért a gyönyörű első napsütésért igazán érdemes volt útra kelnünk.

Hazajáró

Ma  itt jártak Ipolytölgyesen Hazajáróék közönségtalálkozón. Az estet az Ipolymenti Vállalkozók Klubja szervezte, s nekem főnökasszonyom segítségével sikerült eljutnom, aki szívesen elvitt kocsival. Ők a férjével nemrég jártak egy ilyen közönségtalálkozón, de ugyanolyan élvezettel hallgatta most is, és olyan jóízűeket kacagott, hogy már csak azért is érdemes volt elmenni. Annyira természetes, oldott és közvetlen volt a légkör.
A fiúk elmesélték hogy az egész műsor közös börzsönyi túrázásokból indult, ugyanis Oszi váci, Sanyi pedig tesmagi, mindkettő itt van a közelben, s így nekik az külön öröm, ha erre a vidékre hívják meg őket, hisz szűkebb hazájuk.
Nagyon sok humoros pillanat volt és persze sok megható is. Repkedtek a különböző poénok és ez képekkel is alá volt támasztva, amiket a háttérben kivetítettek.
Pl. elmesélték, hogy Érsekcsanádon is jártak, ahol él két ember, az egyiket épp Kenyeres Oszkárnak, a másikat épp Jakab Sándornak hívják, az egyik részeges, a másik bolond. Mikor ki lett plakátolva a közönségtalálkozó, azok az ott lakó emberek akik nem ismerik a műsort elkezdtek lázadozni, hogy miféle dolog ez, hogy az a két semmirekellő falubéli tart előadást. :-D
Egy másik eset ami nekem még különösen kedves volt, mikor egy helyen betértek egy vegyesboltba, hogy megkérdezzék az eladót merre van a tájház, s a hölgy kis türelemre kérte őket, hogy mindjárt megmutatja, még pár perc van hátra a kedvenc sorozatából. S az a sorozat Mit ad Isten, nem a Szulejmán volt, hanem a Hazajáró.  :-) Készült is fénykép róla, ahogy a sok áru között ott a TV készülék és a hölgy nézi a műsort.
Még a kezdés előtt volt egy kis szendvicsezés, üdítőzés is, ahol a beszélgetések között felfigyeltem rá, hogy Oszi Szőrmestert emlegeti. Nagyon várták volna őt a fiúk, de aztán Oszi megadóan legyintett: Úgyse jön el! Pedig szerepelt az egyik részben, ő volt a túravezető. Nagyon jó ember. Majd ha az ő falujába szervezünk közönségtalálkozót, talán akkor ott lesz.

No ezt se mondhatja el mindenki magáról, hogy Hazajáróék hiányolják a személyét a közönségtalálkozóról. :-)

Utassy József: Hurrá

Szaladj, ha akarod látni, fuss! Kitört a fák forradalma! Szaval a száműzött Március! Jégkirályt lincsel a Tarna! Március! Március! Március! Lángok a barackfaágon! Láng, lobogó lila láng! Fiúk, dobjuk rá a nagykabátom! Március, gyönyörű március! Szeretlek százezer éve! Ki merne utadba állni?! Fuss! Március, szerelmem: érj be!

https://www.youtube.com/watch?v=9CPWswia3dM