A csodajárgány

Ötödik éve dolgozom házi gondozóként. Nekem is hihetetlen, hogy már ennyi ideje nyűvöm ezt az ipart, mintha nem is olyan rég kezdtem volna.
Fogalmam sincs hány km-t tekerhettem le eddig, de az a sejtésem, hogy piszok sokat. Ez a bicajomon meg is látszik, mert teljesen tönkre tettem. Nagyon sokszor javíttattam, cseréltettem rajta ezt-azt sok-sok ezer forintokért. Pedig ezt a biciklit még azon a pénzen vettem magamnak, amit az anyatejért kaptam mikor Kobakot szoptattam és maradt bőven pluszban, mert olyan voltam, mint egy fejőstehenke. Szóval különleges érzelmi szálak is fűznek a kétkerekűhöz.
De a rengeteg használatban végül már széttrancsírozódott a hátsó fogaskeréksor, így szinte használhatatlanná vált, én pedig megelégeltem a szervizeléseket, pénzem se volt már, így bejelentettem a főnöknőmnek, hogy kész, nem tudok mivel járni.
Ekkor a szomszéd falu öregotthonából áthoztak egy kissé elnyűtt, rozsdás, hagyományos biciklit, amivel ugyan nem bírtam feltekerni az emelkedőkön, de legalább volt mivel mennem. Új gumik lettek rá véve, ezúttal már nem az én pénzemből, de a minap a hátsókeréken külső és belső egyszerre mondták fel a szolgálatot. Még szerencse, hogy a műszak vége felé jártam. Egyik kolléganőmnél pedig mára tört el a tengelye az ősöreg bicajnak, amivel régen, még az autó nélküli időkben az ebédeket hordták ki a lányok.
Nos hát én előbányásztam a saját, kopott fogaskerekűt, aminek a hátsó fékje sem működik, és azzal lavíroztam végig valahogy a napot, kolléganőm pedig gyalog indult útnak.
Most már főnöknőnk is látta, hogy tarthatatlan a helyzet, és bármennyire is nincs pénze az otthonnak, szükség van szolgálati bicajokra.
A lyukas kerekűre hozattunk új külsőt és belsőt, azt az egyik férfi lakónk fel is szerelte. Főnökasszonyunk pedig elautózott férjével a közeli városba és délután azzal telefonált rám, hogy a párja 20 percen belül ott lesz a kapum előtt az új biciklivel.
Mikor kinyitotta a csomagtartót, nem akartam hinni a szememnek. Egy gyönyörűszép, vadonatúj, csillogó-villogó piros, virágmintás kerékpár lapult benne, felszerelve két nagy kosárral, csengővel, lámpákkal, prizmával, mindennel, mint a nagykönyvben. És én ezzel mehetek holnap reggel munkába!!! Igaz, nem váltós, de sebaj, legalább azzal is kevesebb helyen romolhat el.
Hogy honnan kerítették rá a pénzt, fogalmam sincs, mert nem volt olcsó. És jövő hónapban az ígéret szerint kap a kolléganőm is végre egy igazi szolgálati biciklit. A sajátját már ő is rongyra szaggatta az évek folyamán.
Hát ez történt ma.
Fotót már nem tudtam készíteni, mert sötét volt hozzá, de bepótolom ígérem. :-)

Már nevet is adtam neki. Piros Rozika