Misinszki Hanna: megadás

mint a bögrét amiből a kávét itta
őt is elhasználta az idő
egykor azt gondolta ha a zománc lepattan
akkor lesz igazán önmaga
előbújik végre a rákent máz alól
mint lekapart réteg takarásából
az évszázados freskó
és ragyog majd akár a nap
tisztán érinthetetlenül
de élete tárgyai között súrlódva
lassan ő is idejét múlta
a zománc lepattant
s ahogy az ember feltárult szemérmét fedi
ősi és megmagyarázhatatlan rémülettel
úgy takargatta két kezével
legnagyobb titkát: a bizonytalanságot
tegnap használta először a hallókészüléket
délelőtt elismerte hogy bottal könnyebben jár
délután betétet kért és elfogadta a gyógyszert
estére akár a kinyúlt szvetter
hasznavehetetlen lógott önmagán