Két ujját szájába veszi
A szél, és úgy fütyül nekem,
Ahogyan nem tud senki más,
Ezer közül felismerem!
Kigombolt ingemen átsuhan,
Hűvös kezével megsimít,
Lemossa rólam a világ
Rám tapadt függőségeit.
És megyek-megyek a nagy hegyen,
Óriásra nőtt fák alatt,
Tudom a mókus hol lapul,
Hol rejtőzhetnek madarak.
Hiszen én is itthon vagyok!
- Látod?! Minden hozzám hajol!
Hiszen én is itthon vagyok!
- Csak eltévedtem valahol...
.jpg)
Itt aztán vannak távlatok! Olyan szép! Ezt a helyet majd mutasd meg élőben egyszer!
VálaszTörlésEzt a fotót annyira szeretem...
VálaszTörlésSzép táj! Mehetek útközben eltévedve nézni veled egyszer?
VálaszTörlésNa jó tudom, hogy az oda út mindig egyszerű. Ezt Vén is megmondta, mert ő mindig csak az odautat tudja. :-)))
A Káli-medence jutott róla eszembe. Nagyot tévedek? A vers nagyon teccc! Köszönöm!
VálaszTörlésNagyon szeretem ezt a képet, fenn volt a freeblogon, ami ugye elveszett. Majd néhány régi kedves képet ide újra fel akarok rakni. A vershez úgy éreztem passzol. Legalábbis számomra, merthogy én itt vagyok otthon, bár nem itt születtem.
VálaszTörlésKatici, Tibor erre a helyre sajnos csak Szőrmester tud titeket elvezetni, engem is ő vitt oda valamikor régesrég, egyedül nem találnám már meg azt hiszem.
Márta a kép a Börzsönyben készült, ha jól emlékszem a Kámoron, de erre már nem mernék megesküdni.
Nem tudok két ujjamat a számba téve fütyülni. Ha tudnék, fütyülnék én is Neked:), hogy: "Hé! Itt vo'k én is...Itthon...néha pedig olyan messzinek tűnik...."
Törlés