Nagy Piros

Másodikas voltam, mikor ki tudja melyikünk fejéből, de valakiéből kipattant, hogy páran lányok lepjük meg az osztályt és a tanító nénit Mikulásra. Nagy titokban folyt a készülődés. Rissz-rossz gúnyákba, kifordított kabátokba, sapkákba bújtunk, Technokol Rapiddal ragasztottunk magunknak vattából szakállat. Jó szagunk lett, gondolhatjátok, szipuzhatott volna belőlünk a fél alsótagozat.
Otthonról kockacukrot, háztartási kekszet csentünk, s december hatodikán bevonult vagy 4-5 mikulás(lány) az osztályba, s kiosztotta az összefogdozott cukrokat és kekszeket.
Utána nem győztük levakarni az arcunkról a ragasztót. :-D
Ezek a régi kacagtató emlékek járnak az agyamban napok óta, ugyanis két hete lázas készülődésben és izgalomban vagyok.
Kolléganőm, aki hűségesen vállalta eddig a Mikulás szerepet, idén nyugdíjba ment, így hát ugyan ki más, mint én örököltem meg tőle a stafétát.
Holnap lesz a nagy nap, épp most is a névsort írom, meg hogy kinek mit mond majd a Mikulás, de már elfáradtam, kicsit fújnom kell egyet.
Ahogy készülődtem, rengeteget vihogtam itt magamban, mikor eszembe jutott egy-egy poén. Persze igyekeztem a kolléganőktől is ötleteket meríteni, hisz én benn az otthonban ritkán vagyok szolgálatban, ők sokkal több mindent látnak, hallanak.
Persze a dolgozók sem fognak kimaradni, nekik is készültem egy-két jó-jó-jóhohohó szóval, hahaha.
Szóval most tűkön ülök, megyek is, folytatom a névsort, hogy megteljen a Nagy Piros Dossziém.
Holnap szurkoljatok a debütálásomhoz!