2014. december 3., szerda

Nagy Piros






Másodikas voltam, mikor ki tudja melyikünk fejéből, de valakiéből kipattant, hogy páran lányok lepjük meg az osztályt és a tanító nénit Mikulásra. Nagy titokban folyt a készülődés. Rissz-rossz gúnyákba, kifordított kabátokba, sapkákba bújtunk, Technokol Rapiddal ragasztottunk magunknak vattából szakállat. Jó szagunk lett, gondolhatjátok, szipuzhatott volna belőlünk a fél alsótagozat.
Otthonról kockacukrot, háztartási kekszet csentünk, s december hatodikán bevonult vagy 4-5 mikulás(lány) az osztályba, s kiosztotta az összefogdozott cukrokat és kekszeket.
Utána nem győztük levakarni az arcunkról a ragasztót. :-D
Ezek a régi kacagtató emlékek járnak az agyamban napok óta, ugyanis két hete lázas készülődésben és izgalomban vagyok.
Kolléganőm, aki hűségesen vállalta eddig a Mikulás szerepet, idén nyugdíjba ment, így hát ugyan ki más, mint én örököltem meg tőle a stafétát.
Holnap lesz a nagy nap, épp most is a névsort írom, meg hogy kinek mit mond majd a Mikulás, de már elfáradtam, kicsit fújnom kell egyet.
Ahogy készülődtem, rengeteget vihogtam itt magamban, mikor eszembe jutott egy-egy poén. Persze igyekeztem a kolléganőktől is ötleteket meríteni, hisz én benn az otthonban ritkán vagyok szolgálatban, ők sokkal több mindent látnak, hallanak.
Persze a dolgozók sem fognak kimaradni, nekik is készültem egy-két jó-jó-jóhohohó szóval, hahaha.
Szóval most tűkön ülök, megyek is, folytatom a névsort, hogy megteljen a Nagy Piros Dossziém.
Holnap szurkoljatok a debütálásomhoz!





10 megjegyzés:

  1. Ezt szívesen megnézném :) Szerintem rátermettebb Mikulást keresve sem találtak volna. Természetesen nem alkatilag gondolom a rátermettséget :D
    Szurkolok, majd mesélj!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Szeretnék én is titokban az ablakon belesni, biztos, hogy jó móka lesz, ahogy eddig megismertelek! Szurkolok én is és majd kérjük az utólagos beszámolót! :-) Had nevessünk mi is a végén picit. :-)

    VálaszTörlés
  3. Mondtam is a főnöknőmnek, hogy elég nyüzüge egy mikulás lesz, de azt válaszolta, majd kitömjük. :-D

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm! :-) De technokol nem lesz, ne izguljatok! :-D

    VálaszTörlés
  5. Ej,de jó móka lesz ez Veled Mikulás néni..) Én is megnéznélek,szerintem életem legjobb napja lenne. Te lennél jó nekem napi öröm-vitaminnak.:)

    VálaszTörlés
  6. Vagy kölcsönösen egymásnak. :-)
    Amúgy Mikulás bácsi még sose volt nálunk. Úgy látszik feminista csapat vagyunk, hahaha!

    VálaszTörlés
  7. Nem lehetne, hogy elmenjünk mi is? vagy legalább vegye fel valaki...és utána mi is megnézznénk.Különben is annyira kellene egy kis jókedv...

    VálaszTörlés
  8. Gyertek csak! :-D
    Felvenni kicsit hosszú dokumentumfilm lenne. Képzeld, mire az összes botos, járókás, kocsis öregecske komótosan a Mikulás elé járul, s mindenkinek elmondja a mondókáját! Akkor még a kolléganőkről nem is beszéltem. :-D

    VálaszTörlés

Web Statistics