2015. december 30., szerda

Élni Jó




Egy  CD-t hallgattam ma, amire mindenféle válogatásokat vett fel egy régi ismerősöm több mint tíz évvel ezelőtt, s ahogy keresgéltem rajta, a számok  címei közt a saját nevem látom. Mi a csuda ez? Rákattintottam, s egy fényképet találtam, amit ő skennelt be egy papírképről számomra. Megállt bennem egy pillanatra a lélegzet, aztán hosszan elnézegettem. A fotó 2004-ben készült itt a Börzsönyben a Nagy-Hideg-hegyen. A fiút, akivel vagyok  a Teve Clubon ismertem meg sok más kedves emberrel együtt. Mivel az ottani neveinket használtuk, számunka ő csak Élni Jó maradt. Becsületes neve különben Árpád, vagy ahogy az akkoriban 3 éves Kobak átkeresztelte: Árpa.
Amolyan forrófejű, ízig-vérig öntudatos székely fiú volt, szeretett a középpontban lenni, szerepelni, mindenféle marhaságban benne volt, emellett szépen gitározott és énekelt, s Debrecenben járt a tanítóképzőre. Egyszer egy versemet meg is gitározta.
Első élő találkozásunk igazi szűkebb hazájában, Szovátán történt, s számomra nagyon emlékezetes maradt. Még abban az évben eljöttek hozzánk a barátnőjével, s csináltunk egy nagy kirándulást. Ő az itteni hegyeket azzal a nagy székelységével csak domboknak nevezte, de ahogy egyre feljebb haladtunk, megtetszett neki a Börzsöny, s végül azt mondta Szováta fölött is ilyesmi az erdő. Ez pedig tőle nagy szó volt. :-)






Aztán eltelt pár év és Élni Jót gyakorlatilag lemészárolták néhány társával együtt Bolíviában, azzal az indokkal, hogy az elnök ellen készültek merényletre. Akkoriban ez nagy port kavart, talán néhányan még emlékeztek rá.
Hogy miért ment oda, hogy került oda, igaziból mi volt a szándéka, azt én már soha nem fogom megtudni, de terrorista nem volt, az biztos. Barátjának, Elődnek, aki szintén székely fiú és szintén a Teve Clubból ismertük idén sikerült kiszabadulnia Bolíviából a börtönből. Őt valamiért nem lőtték agyon, de nem sok remény volt, hogy valaha is haza kerül. Mégis csoda történt.

Hát ez ennek a több mint tíz éves a képnek a története, ami megállított ma este pár percre.
Azt a bizonyos dalt pedig itt meghallgathatjátok "Lennék" címmel:


http://magyarosiarpad.hu/letoltes.html



9 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ezt miből gondolod Márti?

      Törlés
    2. A névválasztásából. Mintha érezte volna, hogy neki nem lesz túl hosszú, emiatt nem árt tudatosítania magában.

      Törlés
    3. Nem csak a neve volt ez, ő maga is. :-)

      Törlés
  2. Egy kép... és mennyi emléket idéz! Különleges ember lehetett. Emlékszem a hírre :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a Te versed, amit "meggitározott"? Nagyon tetszik!!! :)

      Törlés
    2. Az volt, különleges. Ahogy egyik tevés társunk mondta: Mindig tudtuk, hogy Élni Jó híres lesz egyszer, de azt nem gondoltuk, hogy így. :-(
      Igen, az én versem. És nagyon tetszett az a dallam amit kitalált hozzá, és a hangja is nagyon illik a dalhoz. Jó volt most újra hallani a hangját.

      Törlés
  3. A történet vidám is, szomorú is...Őrizd meg a szép emléket, és fogadd el a megváltoztathatatlant. Néha nehéz az embernek a múlt eseményeivel találkozni - de úgy tűnik, tűrőképességünket kellőképp erősre sikerült megalkotni a Teremtőnknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őrzöm őket szeretettel. Eszembe jut ő máskor is, de most valahogy megdöbbentett hirtelen a kép.
      Kinek nagy a tűrőképessége, kinek kisebb. Van aki túl él tragédiákat, van aki belehal.
      Édesanyjának volt a legszörnyűbb, ő a mai napig sem tud ebbe belenyugodni. Így meghalni valami borzadalom, főleg, hogy még szenvedett is, mert a lövések a szakértő szerint nem voltak halálosak, végül a saját vérébe fulladt bele az egyik tüdőlövés miatt.

      Törlés

Web Statistics