Sok mindent el lehet fogadni, sok mindenbe bele lehet nyugodni, de ha valami olyan dologtól lettél elszakítva, ami az életedet boldogította, ami erőt adott, ami feltöltött a hétköznapok mókuskereke után és nincs semmi ami pótolhatná, hát az katasztrófa.
Akik ocsmány szavakkal illették és kritizálták Suhajda Szilárdot, bizonyára még távolról sem értik és nem is akarják megérteni azt, hogy ő félember lett volna hegymászás nélkül. Akármilyen botrány ezt hallani, de van amit nem pótolhat semmi, még a család sem, bármennyire is szeretjük őket. Pedig ő aztán szerette az övéit, aki figyelemmel kísérte az útjait, az tudja ezt. És persze ez fordítva is igaz, a hegymászás sem tudja pótolni a családot, hisz mindig alig várta, hogy hazaérjen.
Tudom, rám is furán néztek körülöttem, de a kolléganőim nagyrészt elfogadták, hogy én ilyen vagyok. Micsoda nagy dolog ez! És hát most félembernek érzem magam vagy inkább negyednek. Olyan nagyrészt semmilyen lett az élet.
Próbálok persze menni amennyire tudok, előtte befájdalomcsillapítózom magam, csak kisebb távokat baktatok és lassan, de ez már messze nem olyan. Mindig ott a fájdalom, mindig ott a mérlegelés, vajon ezt vagy azt bevállalhatom-e, hogy le is bírjak jönni a hegyről. Az odáig jutás km-eit is számba kell venni és sokszor igazi menésre már alig marad idő, erő. Olyan gyász van bennem két éve, mintha meghalt volna valaki, akit nagyon szerettem.
Nem tudom mit kezdjek ezzel.
Emlékekből nem sokáig lehet élni.
Megértelek. Te különösen sokat bírtál és mentél. Tudom, hatalmas lelki töltést adott mindig neked és nagyon hiányzik.
VálaszTörlésNagyon sokszor eszembe jut, hogy meddig bírom én is és hogy nem érzem jól magam, ha egy túrát is ki kell hagynom valami miatt. Még a beszámolókat sem szeretem olyankor másoktól, mert nem élhettem át.
Ölellek.
Én is így vagyok. És szégyenkezem is miatta, mikor nem akarom mások beszámolóját hallgatni, képeit látni. Változó a dolog, van amikor szívesen nézem a fotókat, van amikor végtelen dühöt és elkeseredettséget váltanak ki belőlem. Úgy érzem rohadtul elbánt velem az élet. Nem vágytam soha semmi nagy dologra, boldog voltam itt a saját hegyemmel, meg nagy ritkán néha valami másikkal és mégis ezt kaptam. Más vígan járja a világot, utazgat szanaszét, én ezt soha nem tehettem pénz híján, de nem bántam, megelégedtem a legszerényebb dolgokkal. És még ezt is elvették tőlem. Ez van. Ez a kis bejegyzés most kifakadt belőlem, bár semmi értelme nem volt leírni újra.
Törlésde, de van értelme, ...minél többet szeretném, ha írnál róla, olvasom, és megértelek...nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire együttérzek, csak olyanokat, h. gondolatban veled vagyok, és küldök egy ölelést (jó nagy közhelyek) ...De tudom, hogy minden fordul, átfordul, csak idő kell, tényleg olyan ez, mint egy gyász, nagyon jól érzed (A gyászunk éppen annyira egyedi, mint az életünk, de felismerhető jellegzetességei vannak. "Az öt klasszikus szakasz – tagadás, düh, alkudozás, bánat/lehangoltság és elfogadás – egy olyan keretrendszer részei, amelyek segítik azt a lelki folyamatot, amelyben megtanuljuk, hogy hogyan élhetünk tovább az elveszített másik énünk nélkül.") minél többet gondolkodsz ezen, és minél többször megfogalmazod, leírod erről az érzéseidet, annál jobban tisztul....Megszerettelek a blogodban, kérlek, írj még
TörlésKöszönöm,próbálok majd, de nem nagyon van kedvem. A gyászról én is tanultam, mint szoc.gondozó. Egy darabig normális, aztán már nem.
TörlésErőt kívánok neked!
VálaszTörlésKöszönöm Orsi!
Törlés33 éves voltam amikor izombetegseget kaptam, nem az fájt, hogy nem tudtam enni, beszélni, de túrázni sem, ez volt a tragédia. Mélyen megértelek. Majd írok az Emberszerelőről
VálaszTörlésRendben, kíváncsi vagyok!
TörlésÉn akkor olvastalak, amikor a bejegyzést feltetted..és azt gondoltam ez nem lehet, mert Te nem ilyen vagy... Akkora bánat és keserűség ül rajtad, ,hogy csoda hogy bírod.Kívánom hogy az állapotod javuljon, és újra a régi pipulka legyél!
VálaszTörlésNagyon jól érzed Verocska, pont így érzem magam.
TörlésVegyél egy elektromos kerékpárt.Nem leszel helyhez kötött.Hajtani se kell csak ülsz rajta visz magától.Tudsz kisebb kiruccanásokat tenni.Nem fogsz vele hegyre fel-le menni de mégis kimozdulsz a természetbe.Nem tudom milyen utak vannak arra de biztos vannak jobb utak is az erdőbe amiken valameddig be tudsz menni. Én szívesen beszállnék az elektromos kerékpár árába szerintem mások is vannak így a blogolvasóid között.
VálaszTörlésMariann
IGEEEN!!!
TörlésÉn is!
TörlésBocs, Orsi az előző komment ☺️
TörlésNagyon drágák vagytok, és szerettem volna bicajt, rendeset, nem elektromost, de a betegség elvitte az erre való pénzemet. Igaziból a bicajozást hanyagoltam, mióta házi gondozó lettem, mert épp elég volt álló nap tekerni hol esőben, hol kánikulában, hol hóban, fagyban, ráadásul a kincstári bicó marha nehéz volt, váltó nélküli. Szóval elegem volt a bicajból. Gyalogolni szerettem a kutyáimmal együtt, megaludni, ahol épp az este ér, nem törődni semmivel, nem nézni időt vagy km-t, csak menni szabadon....
Törlés♥♥♥
Törlés