2016. június 6., hétfő

Gumikutya




Nem tévesztettem el, véletlenül se kutyagumit akartam írni.
Hubát egészen egyszerűen gumikutyának nevezem egy idő óta, mert perc nyugta sincs, pattog mint egy gumilabda. Mindenkire ráugrál,  nem lehet tőle se kertészkedni, se cipőt pucolni, se cseresznyét szedni, se szép szóval, se csúnyával nem hajlandó megérteni, hogy más dolga is van az embernek, mintsem az ő hasát vagy fülét vakarni. Ha álló nap csak vele foglalkozna valaki, szerintem az se volna elég neki. Hihetetlen energiagolyó, szerintem kifejezetten emberi idegek tépésére specializálódott, főleg mikor már ötvenedszer ás ugyanott lyukat a szépen kibújt paszternákok között.
Tepertő nagyon okosan és hamar tanult, Huba egyelőre majdnemhogy a nevelés csődje. :-D Amire eddig sikerült rávennem, az a leülés-persze nem túl sok időre, mert zabszem van a seggében, állandóan feláll, felugrál. Azt szinte nem is értem, hogy volt képes megtanulni, hogy míg kiteszem neki a vacsorát, addig leüljön és csak akkor nyúljon hozzá, ha megengedem. Persze azért ez se megy még simán. Úgy mocorog, ficánkol közben mint egy sajtkukac.
Huba öt hónapos. Ugye azért be fog nőni előbb-utóbb a feje lágya? :-)













10 megjegyzés:

  1. Nem! De minden pillanatát élvezni fogod! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha felnőttként is ilyen marad, akkor nem fogom élvezni, hogy semmit nem lehet tőle csinálni. :-D

      Törlés
  2. Mindenkinek olyan jólnevelt a kutyája mint a gyereke. Mert nevelni csak egyféleképp lehet. Következetesen. Szóval szerintem Neked nincs mitől tartanod Bendére gondolva. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No ebben nem lenne hiba, szigorú és következetes vagyok, de volt már olyan kutya itt egy foxi személyében aki nevelhetetlen maradt. Állandóan szökött, ez is lett a veszte szegénynek, egy kedves falubéli lelőtte.
      Kutya és kutya között nagy különbségek vannak, akárcsak gyerek és gyerek között. Még két testvér se egyformán nevelhető. Szóval nem csak a nevelésen múlik.

      Törlés
  3. Látom a nézésén, hogy pedig ő nagyon akar szót fogadni. Nagyon cuki!
    Meg, meg, meg fog javulni, meglásd! Tapasztalatból mondom. Lani is már csak ritkán kaparja ki a fotelt, úgy kb. hetente egyszer ...vagy kétszer,... esetleg háromszor :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jáááj.! :-D Esetleg háromszor????
      Amúgy tényleg nagyon igyekszik. Rám ugrálni mindenféleképp, hahaha!

      Törlés
  4. Milyen édes❤️Az én vizsla lányom 3 éves múlt. Már nem ugrál.....:-D Következetesen nevelgetem mint egy embergyereket, de az ásás még mindig nagy szenvedélye. Persze soha nem ott ás ahol éppen aktuális lenne:-/
    Örömteli, boldog napokat kívánok Hubához❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Emőke, Isten hozott! :-)
      Na ez az! Soha nem ott, ahol aktuális lenne. :-D

      Törlés

Web Statistics