Mászópalánták

Lacibaráttal évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg egy művészeti fórumon, ahol beleszerettem a verseibe. Az ismeretségből szép lassan, fokozatosan barátság lett, s ha sűrűn nem is, de évente egyszer vagy kétszer sikerül élőben is találkoznunk. Az első találkozásunk számomra igen emlékezetes, mert mindig azt állította magáról, hogy elég visszafogott. Ehhez képest mikor egy balatoni állomáson először megláttuk egymást, rögtön a nyakamba esett és ez valahogy annyira természetes volt.
Nagy bizalommal vagyunk egymás felé, sok olyan dolgot is megbeszélünk levélben, amit talán mással nem annyira. Verseket mostanában már sajna csak ritkán ír, ezt eléggé sajnálom.
Különösen szép lelke van, mindig olyan dolgokkal lep meg, amitől az embernek el kell bőgnie magát. Ritka dolog férfiembertől ennyire személyre szabott ajándékokat kapni. Volt, hogy küldött nekem egy nagy doboz Jó reggelt kekszet, mert tudta, hogy szeretem, és mellé csodaszép sajátkészítésű, idézetes kártyákat a szülinapom hónapjának minden egyes napjára.

 Aztán egyik évben egy hatalmas üveg Jägermeistert, mert ugye azt is tudta, hogy szeretem, s mellé kicsi porcelán kupicákat mellékelt, mindegyikre valami aranyos kis rajzocskát és feliratot kreálva. Könyvekből tuti, hogy pont beletrafált olyasmibe, ami nekem különösen kedves, de volt, hogy kizárólag részemre írt verset. Tavaly, sziklamászó pályafutásom elkezdése után egy gravírozott laposüveget kaptam, amin a következő haiku olvasható:

Feljebb

Copfjaim között

hintázó eged. Szívem

szikládhoz tapad.

No idén is elérkezett találkozásunknak ideje, Lacibaráték bejelentkeztek, hogy útba ejtenék a Börzsönyt. Már idefelé tartva felhívott,  vajon volna-e rá lehetőség, hogy fiacskái kipróbálják a sziklamászást?
Nekem se kellett több, azonnal meginterjúvoltam mászópajtásomat, aki ugye szintén Laci, s szerencsére szabad volt a délutánja egy rövidke kiruccanásra.
Az én "S"-es méretű beülőm épp szoros volt a srácok derekán, igaz a combjukon, vagy inkább a térdükön lötyögött, de én is ilyen lötyögőssel másztam először, úgyhogy ezt nem tartottam katasztrófának.
Mielőtt kivonultunk volna az erdőbe, a fiúkkal kipróbáltattam az ereszkedést a házi magaslesnél, hogy mégse a sziklán kísérletezzenek  először.
Benyomultunk az autóba, még Hubát is kivittük magunkkal  sziklához, aki legalább ötvenszer le-föl száguldott a hegyoldalban, míg ott voltunk.
A legkönnyebb helyet választottuk ki, mert nem tudtuk mire számítsunk, de megmondom nektek ettől kezdve csak tátottuk a szánk, mert a két gyermek oly ügyesen, oly természetesen és minden félelem nélkül kapaszkodott a falon. Sőt egymás után többször.
Lacival nem győztünk csodálkozni, mert mi egy felmenetel után totál kidöglünk, közben nagyokat nyögünk, lihegünk, remeg kezünk-lábunk, ők meg mentek mint a szél. Kicsit irígykedtünk is, hogy mi lenne most már belőlünk ha gyerekkorunkban elkezdhettük volna, de leginkább annyira, de annyira jó érzés volt látni a kis tanítványokat.

Remélem itt meg tudjátok nézni, hogy mászik Beni és Barni. Lacibarát, a büszke apuka a kedvemért nyilvánossá tette a videókat.

https://www.facebook.com/laszlo.pal.9638/videos/pcb.10154390049099754/10154390047219754/?type=3&theater

https://www.facebook.com/laszlo.pal.9638/videos/pcb.10154390049099754/10154390048599754/?type=3&theater


És végezetül hadd meséljem el, hogy most sem maradtam ajándék nélkül. És megint elájultam, hogy egy fiú mikre nem képes. :-)
Persze az üveg nem üres, hehehe.  Na, vajon mi lehet benne?