2016. szeptember 20., kedd
Szarvasbőgés idején
Két éjjel kiköltöztem az udvarra.
Vasárnap hiába várakoztam sokáig, csönd volt, de tegnap bepótolták a dolgot a szarvasbikák, igazán kitettek magukért. Már hűvös van, így két paplan alá bújva füleltem ahogy egyikük a Gomb-hegy tetején bőg hatalmas hangon, míg a másik valahonnét távolabbról válaszolgat. Hosszasan ment a vetekedés, s én nem untam hallgatni, mindig beleborzongok ebbe az eseménybe. Most is teli szájjal, elégedett napközisként vigyorogtam a sötét udvaron csak úgy magamnak.
Közben elkezdett szemeregni az eső, így egy idő után behúztam az egész szivacsot paplanostul, mindenestül a nyírfasátor alá, s ott folytattam a hallgatózást. Csak Huba csámcsogása és lefetyelése zavarta meg időnként ezt az idillt, de nagyrészt ő is csak ott sertepertél körülöttem, bár néha egy nagyobb bődülés hallatán harcias ugatásba kezdett kamaszhangján.
Még jó ideig kinn feküdtem az eső ellenére is, de aztán nem akartam, hogy túlságosan elázzon a paplanom és az ágyban vizes motyóval kelljen aludnom, így végül bevonultam. Nem mintha a szobából kevésbé hallatszana a koncert, de az udvarról, a szabad ég alól mégis hangulatosabb.
Ilyenkor még a sötétítőt se húzom be, bár nem valószínű, hogy cseppet is tompítaná a hangokat egy rongy, hahaha, de így szeretem..... na, punktum.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kicsit irigyellek, hogy ilyen közel élsz hozzájuk...ÉN életemben egyszer hallottam szarvasbőgést, sosem fogom elfelejteni, pedig nem is láttam őket....
VálaszTörlésLátni én se látom őket, de a hangjuk valami hihetetlen ősi erőt sugároz. Egyszer jó lenne látni is.
Törlésén még sohasem hallottam szarvasbőgést, úgyhogy fogalmam sincs milyen...de biztos nagy élmény és maradandó, ha így szereted.
VálaszTörlésAz meg, hogy kint hallgatod, hát az külön tetszik :)
Orsika, ezt nézd meg, akkor is meg tudod, ha nem vagy fb-on, mert nyilvánossá tettem:
Törléshttps://www.facebook.com/bozsoky.erika/posts/831891746925285
Csodálatos felvétel.
Tényleg szép! néha olyan földöntúli volt a kép is meg a hangok is :) meg az jutott eszembe, hogy milyen csodálatos, nemes állatok.
TörlésKöszi Pipulka! :)
Nincs mit, Orsi. Számomra ez a kis film nagyon kifejezi a szarvasbőgés lényegét. Pont ezt a földöntúli dolgot érzem élőben is. :-)
Törlésküldök neked szépet (olyan fényekkel, ami álomszép), hogy ne csak az éjjeli hangok legyenek neked:)))
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=6alWQMUi1UE