2023. december 13., szerda

Adventi hidak

 


Már harmadik éve, hogy adventkor kidíszítjük a falu hídjait. Van belőlük egy pár a patak fölött.

Volt kolléganőmmel, Rózsikával a gázlónál lévő hídnál szoktunk szorgoskodni. Idén sajnos ő nem nagyon ért rá, így otthon már előkészítettem a füzéreket és Zsóti barátom segített azokat a bicajra felhalmozva kitolni.

Mindegyik híd más és más lett, az évek alatt már kialakult, melyiket ki díszíti. Nagyon feldobja a falu hangulatát, csak sajnos mindig vannak bunkó, neveletlenek. A gázlónál lévő eléggé kiesik, így tavaly leszaggattak róla egy csomó füzért és bedobálták a patakba. Nagyon el tudok az ilyentől keseredni, mert sok munkát öltünk bele és sokat fagyoskodtunk, mire elkészült.

Remélem idén maradandóbb lesz a dolog.














12 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett, Pipulka!
    Látom volt +2 segítséged is :)
    (VKK)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sőt, három, mert Zsóti is sokat segített, ahogy ő mondta magáról: ő volt a seggmuki. :-D

      Törlés
  2. De jó, hogy jelentkeztél újra! Ha harmadik éve csináljátok már, akkor lassan szokásnak is nevezhetjük. Nagyon szép lett. Örülhetnek a falu lakói.
    Sajnálom, hogy a rosszakaratúak leszedtek egy csomó füzért tavaly. Egyszerűen nem tudom megérteni őket. A többség viszont bizonyára gyönyörködik a hidakban, és az jó érzés lehet nektek. Szép adventet és karácsonyt kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most már szerintem is szokás lett. :-) Hát jelentkeztem, de aztán ki tudja....elég szarul vagyok, neked ezt nem kell magyarázzam, és nem bírok belenyugodni az állapotomba.

      Törlés
    2. Sajnálom, hogy nem vagy jól. Ennek ellenére tevékenykedsz. Nagyon becsülendő dolog.

      Törlés
    3. Hát ez sokkal könnyebb, mint a munka fájdalmak közt. :-)

      Törlés
  3. Szépek, hangulatosak... a díszítések...Nem tudom megérteni az ilyen embereket... soha nem fogom... miért kell mások munkáját tönkre tenni, ami még szép is...Idióták..
    Sajnálattal olvasom , hogy még mindig nem vagy jól...Vannak dolgok amibe bele kell törődni, mert különben felemészt... Orvosok nyelvén, az állapottal meg kell tanulni élni...Könnyen mondják...Vigyázz magadra és jobbulást pipulka... éééés jó hogy jelentkeztél a blogon...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Verocska! Természetesen együtt élek a bajaimmal, mert muszáj dolgoznom, nem tart el senki. Csak ha nincs feltöltődés, csak az állandó fájdalom,akkor a végtelenségig nem igazán megy...és egyre fogy a maradék kis erő, kedv, miegymás. Süllyedek.

      Törlés
  4. Nagyon - nagyon jóóóó és az tetszik a legjobban, hogy élő, természetes anyag a dekoráció 😍🎀
    Én ezeket az embereket legszívesebben utána dobnám a patakba, aki leszaggatja. Végtelenül primitív, nulla IQ-snak tartom az ilyet.
    Ölellek Pipulkám 🤗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is már eléggé belefáradtam, mert Manófalvát is újra meg újra megrongálják. Már ki tudja hányszor bedobálták a gyerekek által festett köveket a patakba meg szanaszét. :-( A festékeket szétmázolják vagy a padot, hidat másolják vele, a kupakokat nem rakják vissza rá, az ecseteket hagyják beszáradni meg sorolhatnám. Az ember olyan lelkesen csinál valamit a köz javára, csak nincs felkészülve rá, hogy sajnos mindenféle emberek vannak.

      Törlés
  5. Nagyon szép lett pedig. Bele kellene iskolával őket is vonni a díszítésbe, tán jobban megbecsülnék. A segéderők
    nekem is rögtön feltüntek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez önkéntes és teljesen spontán alakult ki, nem igazán arról szól, hogy bevonjanak valakit.

      Törlés

Web Statistics