Böjte Csaba

"A mohó, az élvezeteket két kézzel habzsoló, tikkadásig mindent felfaló világunknak szüksége van a kacagva mindent szétszóró költőkre, a nagylelkűen mindent odaajándékozó szentekre, az igazság szépségétől megrészegült tudósokra. Nélkülük világunk eltörpül, és a fogyasztás bálványa előtt kuporgó gnómok leszünk, kiknek egyetlen célja nyerészkedő, önző milliárdosok vagyonát gyarapítani. Világunk a megújító idealisták, szép eszméket hordozó költők, próféták nélkül megfeneklik. Biztos vagyok benne, hogy a XXI. század prófétái itt vannak köztünk! Ne féljetek megszólalni, megfogalmazni és kimondani a lelketek mélyén körvonalazódó tiszta vágyakat, keressétek a legszebb szavakat, színeket, hangokat, és szólaljatok meg! Tegyük otthonunkká ezt a világot!"

Lurkószáj helyett most kolléganőszáj

Reggel ahogy beértem az öregotthonba, kolléganőm rettentő vehemenciával pakolt, rámolt, rakosgatta a hatalmas badellákat, edényeket, zörgött, csörgött.
-Húú, de pakolsz, rámolsz!-mondom ámulva.
A  munkából fel se nézve, valahogy nagy komolyan ez csúszott ki a száján:
-Nem lehet itt lacifaszázni!

(szerintem ő maga még utólag sem jött rá, mit mondott :-DD )

Nyilas Misi módján

Pakkot kaptam.

Még pedig a blogtársadalom egyik csendes, szerény tagjától, kinek szokása időnként pakkokat küldeni szanaszét az országba, és ezzel örömet szerezni.

Igaz, Chanson? Igaz, Katici?

Megtaláltam az értesítőt, s mikor a postán jelentkeztem átvételre, hát a postás kisasszony egy akkora csomagot préselt nekem ki az ablakon, hogy elhűltem. Jó nehéz is volt, és gyönyörű kékeslilás tapétába csomagolták, amit külön megcsodáltam. Azaz mit csomagolták? Atombiztosan bevonták mindenfélével, a kibontás kb. fél óráig tartott.

A tartalma pedig:

-1db vadonatúj hótaposó

-1db originált hosszú ujjú fehér ing 

-1db originált rövidujjú fehér ing

-1 db originált vagány rövidujjú zöld póló ( polgári természetőr segédkatonáknak éppen megfelelő, bár az emblémája vasutasokéra emlékeztet ;o)  )

-1 db  originált vagány hosszú ujjú zöld póló

-1db   originált zöld nadrág

-1db   originált zöld kiskabát

Cipőpaszta nem volt benne, úgyhogy nem ette meg senki.

Kettőt találhattok kitől jött a pakk. :-)

Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...

Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Portrait of Cléo de Mérode by Charles Ogerau, 1895.

Papucsállatka

Vas István: Csak azért

Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram
Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett
Minden biztosítékot, és kilógtak a falból
A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul
Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert
Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni –
csak azért?
Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel
Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra,
Holott anyámhoz, apámhoz, hugomhoz, az összes
Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi
Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a testét?
Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból,
Amit adott, megőrizni még a szépségét sem,
Csak az életemet meg az ép eszemet – csak azért?
Csak azért nincs jogunk tudni, sőt hallani sem egymásról?
Úgy, hogy ha szóba kerül, csak annyit mondhatok:
„Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?”
És ha meghalok, egy szót sem válthatunk előtte,
És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul,
Mintha véletlenül, megyek a koporsója után.
És életemnek az a része elsüllyedt, akárcsak
Az a breton székesegyház, és hiába
Szólal meg odalent a harangja naponta:
Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.

Ó, de jó is lenne.....

http://www.magas-tatra.info/2013/06/gyonyoru-film-tatrarol-sikloernyorol.html

Lackfi János: A testőr

Mint egy kabátot, rámteríted
éjszakáid, és nincs szelídebb,
sem komorabb testőr tenálad.
Neved lenyelem vagy kiejtem:
gyorsabban hat, mint bármi gyógyszer.
Néha vállamhoz ér a vállad,
bocsánatot kérsz. Fájsz, mint az álom,
ha ébredvén már nem találom.

Sipos László: So strange the Moon tonight...

Az új fiú

Mi van öcsi?

(érdemes kinagyítani, hihi)






Lassan a testtel nagyfiú!

Gazdag gyerek, szegény gyerek

Gizi nénihez átjött valamelyik szomszéd ember segíteni. Én is a kertben matattam a paradicsomokkal, így hát önkéntelenül is hallottam a beszélgetésüket.
-Mit csinálnak a gyerekek?-kérdi Gizi néni.
-Az egyik technikusként tanul, a másik közgazdász akart volna lenni, de nincs pénzem a tandíjra.

Hát ja- gondoltam sóhajtva-, ide jutottunk. A gazdag gyerek tanulhat, a szegény csináljon amit akar.
És az is elgondolkodtató volt, amit még utána mondott a férfi:

-A munkásembert kéne megbecsülni, nem lehet mindenki közgazdász.

No erről én is tudnék regélni, hogy mennyire becsülik meg a szociális munkásembert, aki egész nap másokat szolgál. Kemény minimálbérrel jutalmazzák.

Emlékmorzsagyűjtögető

Katától kölcsön kaptam a Varázskert c. könyvet. Minden második oldalon találok valami olyat, ami idézésre kívánkozik.
Ez is ilyen:


"Egy kapcsolatban a férfiak gyakran keltik azt a látszatot, mintha elszálltak volna az emlékeik, mintha mindenestül elsüllyedt volna a múltjuk, mintha számukra nem lenne különösebb jelentősége az együtt eltöltött időnek. Ez az ő fegyverük.
A nők hallgatnak, várnak, de közben hörcsög módjára begyűjtenek minden létező emlékmorzsát, nem hagynak ki semmit, egyetlen, parányi, eldugott, megrágott, szétcsócsált emlékfoszlányt sem, mert tudják, hogy minden egyes darabra szükségük lehet még."

Tepertő uzsonnázik

Hírek a fészekből

Rozsdáska elkezdte a második turnus tojás melengetését.
Úgy tűnik nem sokáig szöszmötöltek és lógatták a lábukat tétlenül.

Gizi nénihez menet

egy vérszomjas vadállat állta utamat.

Próbáltam szépszóval rábeszélni, hogy álljon félre, de semmiképpen nem volt hajlandó az értelmes párbeszédre.

Így végül erőszakhoz kellett folyamodnom, s akarata ellenére eltávolítanom az utamból.

Roppant dühös volt. Jól meg is csiklandozta bosszúból az ujjaim.

Becsszó

nemrég vagy a föld rengett, vagy netán felrobbant az 50 km-re lévő szlovákiai atomerőmű. Rázkódás, ablakcsörömpölés.
Még most is olyan rossz szorítás van a mellkasomban. Brrr...
Van egy távoli ismerősöm, ő megérzi ha földrengés közeledik. Azt mondja nagyon rossz élmény.

Indulás

Hétvégén kirepültek a fiókák.
A szülők már pénteken mindent bevetettek a kicsalogatás érdekében, szinte megállás nélkül csettegtek. A tavalyi kifutópályát napokkal ezelőtt megigazítottam, úgyhogy minden készen állt, s mire szombat délelőtt Kobakkal észbe kaptunk, már csak két fióka kuksolt a fészekben. Az ajtó függönye mögül lestük az eseményeket. Ez a kettőcske is kitöltötte a kuckót, nem is értem , hogy fértek el hatan az utóbbi napokban.
Nagyon nem akaródzott nekik megmozdulni, de aztán az egyik bátorságot vett, kibukdácsolt a gerendára, s kedvet kapott a másik is. De hamar visszakoztak újra. Ez így ment egy darabig. Jókat kacagtunk rajtuk, mert az egyik nagyon dagi volt, egy nagy gömböc.
Aztán egyikük gondolt egy nagyot és szárnyra kelt, majd landolt az általam fonott, teraszon csüngő madárkán és villámsebességgel elkezdett azon forogni. Hát jó drámai volt a helyzet, mert elég trauma lehetett az első szárnyra kapás maga is, nemhogy a szédületes ringlispír. De belevaló fiókának tűnt, mert egyszercsak továbblendült, és irány a világ. Mi üdvrivalgással fogadtuk teljesítményét a függöny mögül.
A másik is toporgott, látszott, hogy nem sokáig bírja a magányt, ügyes lavírozás után a falon lévő régi szitára érkezett. Egy darabig ott pihent az ijedelmre, de aztán ő is végleg útra kelt.
Kobak ujjongva kiabált: Sikerült! Sikerült!
Egész nap hallottuk a szülők csettegését, ahogy a bokrok, fák között irányítgatják  még esetlen gyerekeiket.
Már évek óta részünk lehet ebben, de mindig újra meg újra rácsodálkozom, hogy lesz cirka 1 hónap alatt a tojásokból dudori kis fióka, s hogy repülnek ki egyik napról a másikra anélkül, hogy valaha is próbálták volna. Az ember azt képzelné, előbb gyakorolgatnak, kimennek, visszajönnek, de nem. Ők egyszer és mindenkorra az első próbálkozásra elhagyják a pihe-puha védett helyüket és fejest ugranak a nagyvilágba.
Most azonban történt valami nagyon érdekes kis momentum. Egyik visszajött. No nem a fészekbe. :-)
Már jóval később épp a teraszon hajoltam le egyik virághoz, mikor valami furcsa, könnyű érintésféléket éreztem a derekamon. Ahogy kiegyenesedtem, már rebbent is fel a fióka a hátamról az egyik kifutóra.
Ilyen még sose történt.
Tán hátbaveregetett? : Jól van öreglány, köszi a helyet, most már tényleg megyek. :-)

Szóval hat kis madár elindult. Idén dömping volt a fészekben, s ahogy az üresen maradt lakhelyet vizsgáltam, ni mit találtam benne.
No heten már igazán, de tényleg nem fértek volna el.

Garai Gábor: Kis csodák

A várva várt nagy csodák, többnyire
- mire beteljesednek -
elvesztik gyöngéd hamvasságukat;
fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik,
akár a kígyóbőrt, és nem marad más,
csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei,-
aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak
- közönyös füst- virágok -
és az
“ennyi csupán az egész”
görcsös kérdőjele
?
kunkorodik fel egy
keserves ásításban.
De áldottak a hétköznapi csodák,
a váratlanok, a gyermekiek.
Egy idegen asszony fagylaltot vesz
neked, az idegen kölyöknek,
s mire megköszönnéd,
eltűnik a tömegben;
fejed fölé hajlik egy katona-orvos:
azt mondja, beteg vagy, pedig,
tudja, pihenni vágysz csak;
feléd röppen egy lány, és nyomban elszáll,
csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha…
Az áldott kis csodák
holdjai békén elúsznak előtted;
s ami a lélekben marad,
az már csupa csend, vagy fényes duruzsolás,
gyöngéd hullámverése apályos tengereknek.
Mert szép a szenvedélyek villámló vihara,
de még szebb embernek maradni
vonzások és féltések hullám-tajtéka fölött,
hálát adva a jóért, amit csak
önmagunkkal tudtunk viszonozni,
önmagunkkal:
gyermeki vágyainkig
lemeztelenítve:
egy elkésett
köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban…
- míg emlékké szilárdult
a mámor, mint a kristály,
hogy tűhegyére holnapunkat felépítsük megint,
mint rádió-adót ringó talapzatára;
hadd szórja szét a hanggá
duzzasztható hullámokat:
- Élek még, itt vagyok,
és újjászületek naponként!
És:
- el ne hagyjatok,
én is veletek maradok örökre.

10 év múlva

Hogy képzelitek el magatokat, vagy mit szeretnétek tíz év múlva? - kérdezte a pszichológus hölgyemény egy szombati órán.
Külföldi munka, unokák, biztonság-sorolták a lányok, én meg ültem és néztem ki a fejemből.
Sose gondolok ilyesmire, nem tervezek a jövőre vonatkozóan már régóta. Tulajdonképp minek? Csak hallgatom a lányokat, és töröm a fejem, hogy  mi a fenét mondjak?
Gondolom a pszichológus hölgy majd jól levonja magában a következtetést a lelkiállapotomra vonatkozólag, de hát ez van.
Végül nagy bölcsen kibököm az őszintét:
Én a pillanatnak élek. Azt vallom, minden napnak elég a maga baja, ahogy a Biblia írja. Talán sorolhatnám, hogy akkorra a fiam egyetemista lesz meg ilyesmi, de nem gondolok a jövőre. Nem olyan világot élünk, hogy tervezni lehetne.


Jó kis hozzáállás-gondolkodtam el még magam is, de tényleg nem tudok kicsikarni  cseppnyi jövőre vonatkozó elképzelést sem .
Még egy nyavaja bakancslistám sincs.
Gáz, mi?