Idővel jönnek-mennek az emberek, új gondozottak akadnak a horgomra. Franci nénihez egy hónapja kezdtem járni. Az unokája családjával lakik, ilyen szempontból nincs szüksége segítségre, de mivel álló nap egyedül van otthon, örül neki, ha valaki ránéz és elbeszélget vele kicsit. Amúgy még igazán jól bírja magát, nyáron a kedvenc elfoglaltságát, a kapálást is űzi még. Rövidebb távra egy botot használ, hosszabbra kettőt, de a lakáson belül sokszor elfeledi hová rakta le, és anélkül is felpattan, elballag a konyhába teáért, ezért, azért. A botok nem ám hétköznapiak, mert az erdőről való somfa, direkt olyan alakú, amire jól rá lehet támaszkodni.
Franci néni rengeteget dolgozott életében, első férje fiatalon meghalt, a második gyerekeit is nevelte, közben kaszált, szántott, megrakta a szekeret ugyanúgy mint egy férfi. Mesélte, hogy mindig ivott egy kis borocskát, meg pálinkát és az erőt adott neki, ha elfáradt a munkában. Mai napig is szívesen gyűjti az erőt. ;-) Mikor mondtam, hogy nekem a nagypapám már gyerekkoromban is adott egy-egy kis pohárka borocskát, nagy komolyan rám nézett és megállapította: -Akkor sokáig fogsz élni!
Már pedig ezt mindenképp el kell hinnem, hisz bölcs tapasztalatból mondja. :-) Franci néni pontosan ma töltötte be 102. esztendejét.
Az ünnepséget még szombaton rendezték, így hétfőn mikor meglátogattam, megkérdezte: -Te már köszöntöttél engem?
Mikor, kiderült, hogy nem, felcsillant a szeme, és felkiáltott:
-Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna!! Akkor édeset hozzál!
Meg tudtam volna zabálni, annyira aranyosan, őszintén mondta, mint egy kisgyerek.
A minap, mikor bementem hozzá, épp gondban volt, mert a szekrénye kulcslyukának a rámája valahová elveszett és így sehogy se talált bele a kicsi kulccsal. Pedig ide zárja el a kincseit (pl. Milka csokoládékat) A kulcsot egy zsebkendőbe tekerve a köténye zsebében hordja, hogy biztos helyen legyen. Ahogy ott ácsorgott tanácstalanul a szekrény előtt, s oda léptem, azonnal belerúgtam a kicsiny rámába a földön. Volt ám nagy öröm!
-Jaj, az Isten küldött téged! Imádkoztam, hogy küldjön valakit, aki megvilágosítja az elmémet, hogy hová tűnhetett, és meghallgatott!
Visszadugtam a kulcslyukba a rámát, Franci néni mindjárt ki is próbálta, hogy beletalál-e a kulccsal, aztán nagy boldogan kivett egy Milka csokit a szekrény aljából és a kezembe nyomta.
Utána átmentünk a másik szobába, megállt a falon lévő Krisztus fej dombormű előtt, meghajolt, és alázatos szívvel megköszönte neki a dolgot.
-Látod,- mutatott fel rá-még a szája is mozog.
(Valóban félig nyitott szájjal ábrázolja Jézust a dombormű)
Nagyon boldog volt, olyan jó volt látni ezt a gyermeki hálát.
Franci néni minden délben kimegy a teraszra, leül a kisszékre, ott hallgatja meg a harangszót és régi szokás szerint elimádkozza az Úr angyalát.
Én azt hiszem, hogy Isten minden délben mosolyog az égben.
