Bálintságok pipulka szemmel (vagy szívvel?)

Ha már ilyen nap van, megosztom véletek a saját verzióm, ahogy ezt drága Viczelek barátunk szokta volt mondogatni az őrségi blogtalálkozón.
Hall, olvas az ember ezt-azt rózsaszín ködökről, meg hogy  ilyenkor mindenki megbolondul, esztelen lesz, és hogy múló állapot, és a valóságtól elrugaszkodott dolog meg a többi, megatöbbi.
Ezt jó darabig el is hittem, mivel ha a nagyok így mondják, hát az bizonyára feltétlen igaz kell legyen.
Aztán egy ideje-immáron életem felén, vagy ki tudja hányadrészén túl-, arra a megállapításra jutottam, hogy ez a sok okosság egyáltalán nem tetszik nekem.
Szerintem a szerelem pontosan, hogy  a legigazabb állapota az embernek. Ilyenkor ugyanis a másikat csupa jónak, csupa szépnek, csupa fantasztikusnak látja, a hibáira fittyet se hány. Úgyis mondhatnám,  tökéletes kegyelemmel borítja be a másikat. S ő maga is a legszebbet, a legjobbat akarja adni annak az egyetlen kiválasztottnak : lényének különleges esszenciáját.
Hát mi ez, ha nem a menny egy kis darabja a földön?
Szóval tojok a nagy filozófiákra.
És a te verziód?