Lakodalom van a mi utcánkba

Csepp, öregedő falu vagyunk, igen nagy szenzáció egy esküvő. Hát ha még a menyasszony a legszebb kolléganőnk!
Áprilisi beosztásomat meglátva kissé elszontyolodtam, mert nagyon szerettem volna elmenni, megnézni a templomba Krisztikénket, viszont épp arra a szombatra kaptam hosszú műszakot. (ilyen nekem egyszer, max. kétszer van egy hónapban, szóval jól kifogtam)
No de sebaj, ha jó az idő, nem maradunk le teljesen se én, se a farsangi vőlegényem, mert éppen mi ketten voltunk a nővérek stílszerűen. :-D
Az öregecskék már hétközben készültek: Veronika nővér vezetésével éneket gyakoroltak.
Péntek este eszembe jutott megmetszeni a kis cserepes rozmaringfámat, s ahogy rakosgattam az ágacskákat, hopp beugrott, ez milyen jó lesz nekünk másnap. Fellelkesülten hátra szaladtam a kert végébe és levagdaltam egy jó nagy nyaláb aranyesőt is. Így felszerelkezve mentem másnap dolgozni.
Egész délelőtt nagy volt az izgalom az idősek közt, mindenki azt tárgyalta, mikor kezdődik a polgári, mikor a templomi esküvő. Ráadásul az örömanya, s annak testvére is kolléganőnk, úgyhogy ettől még nagyobb volt a különlegesség.
Mikor közeledett az idő, a legügyesebbek már kivonultak az utcára elfoglalni az első sorban a legjobb helyeket. :-) A többieket kigurítottuk, kivezettük, székeket hordtunk, rámoltunk, pakoltunk. Szerencsére egyik kolléganő bejött segíteni, majd a főnöknőnk is megérkezett, majd még egy kolléganő, s végül Veronika is a kislányával.
Gyönyörűen sütött a nap, de a fázósakat szépen betakargattuk, hisz ők csak üldögéltek, nem mozogtak.
Rozmaringosan, aranyesővel a kezünkben vártuk a nászmenetet, s mikor már közeledtek, rázendítettünk a dalra:

"Ez a kislány akkor szép,
mikor koszorú van a fején"

A násznép mosolygott, meghatódott. Hát bizony nem minden nap van ilyesmi, hogy egy átlagosan 80-85 év körüli, libasorban ülő  delegáció várja őket. :-)
Mikor vége lett a dalnak, hangosan, kórusban kiabáltunk az ifjú pár után:
Sok boldogságot!!!!!