2015. december 23., szerda

A legszebb ajándék




Már majd egy hete betegen nyomom az ipart, csúnyán köhögök, sebesre fújtam az orrom, alig kapok levegőt a bicajon, de nincs mese, csinálni kell. Sok öregecske köhög az otthonban, valószínű tőlük ragadt rám, amúgy nem vagyok túl beteges típus.
Karácsonyi hangulatom maximum attól van, hogy nem győzöm teljesíteni a számtalan kérést, kívánságot, miközben reggel legszívesebben ki se másznék az ágyból. Úgy érzem most engem kéne inkább ápolni, gondozni. Nem nagyon bírtam úgy igazán készülődni semmire azon kívül, hogy sütöttem egy sütit és eldobozoltam remélve, hogy kibírja csütörtökig, míg apuhoz érek.
Valahogy a munkahelyi ünnepségünknek se tudtam annyira örülni, mert délután meló után alig várom, hogy haza menjek, nem még vissza az öregotthonba. Persze az ünnepség szép volt, jó volt, ilyenkor tudunk pár órácskát mindannyian együtt lenni, hisz nálunk ugye váltogatják egymást a nővérek, van aki akár hetekig se találkozik valamelyik kolléganővel.
Mikor bementem délután, az íróasztalon egy csomag várt, ami Pécsről érkezett. :-)
Bizony ki kellett bírnom estig, nem akartam ott helyben felbontani, és jól is tettem.
Mikor végül fáradtan haza értem, leültem a konyhában a hokedlire, és nekikezdtem a bontogatásnak. A fehér borítékon belül egy karácsonyi csomagolópapírral bevont valami lapult. Hirtelen el is szégyelltem magam, hogy jómagam csak úgy simán belegyömöszöltem a puffancsos borítékba, amit küldtem barátosnémnak, így is izgultam, hogy bele tudom-e nyomni. :-D

Hát kérem Katici nem csupán magának keresztszemezett össze egy csuda helyes kávés képecskét, hanem én is kaptam valamit. :-) Hát még ha tudná, hogy hasonlóan vicces sipkám van, szoktak is rajta kacagni az öregecskék. Volt aki azt mondta, olyan, mint Manócskáé.





Aztán találtam egy levélkét, de annak tartalma felfedése előtt némi mesélést kell beiktatnom.
Kétszer jártam Katici munkahelyén. Egyszer még a régi helyen, idén meg már az újban.
Az első látogatáskor azonnal beleszerettem az egyik kislányba, aki rengeteg betegséggel küzdött, de csupa értelem, csupa elszántság volt ahogy feküdt a kiságyban és próbált a maga módján játszani, és egyáltalán élni. Azóta is a szívemben hordom őt.
Most nyáron megint csak hasonlóképp jártam, első látásra kiszúrtam magamnak az egyik kisfiút, s nagyon úgy tűnt a szimpátia kölcsönös, ő is kiszúrt engem. :-)
Erről a kisfiúról Katici írt is a blogján, aki akarja és nem olvasta még, itt megteheti, igazán érdemes:
http://bolyongo2.blogspot.hu/2015/10/ugyanolyan.html
Kérdeztem is később Katicit, vajon emlékszik-e még rám a kis lurkó, aminek túl nagy valószínűséget ugyan nem adtam, hisz alig töltöttünk némi időt egymással. Katici is kíváncsi volt, így legközelebb rákérdezett az illetékestől.

No ennyi kitérő után jöhet a levél, ami arról szólt, hogy a becsomagolt ajándékot Katici közreműködésével ama bizonyos kisfiú készítette nekem nagy-nagy lelkesedéssel, és azóta is minden nap pólót akar nekem festeni, és állandóan kérdezgeti, megkaptam-e már és mit szóltam hozzá.
Ahogy olvastam a sorokat, egyre inkább gombócolódott a torkom ott a hokedlin, aztán kibontottam a csomagot és csak néztem és néztem és sírtam.
Életem egyik legszebb karácsonyi ajándékát kaptam olyan valakitől, akinek nálamnál százmilliószor nagyobb szüksége van a szeretetre, a kedvességre, a dédelgetésre, a figyelemre.
Hát most is sírok, na.....
Köszönöm Katici és P-ke!













Hát kívánhatnék ennél  kedvesebb dologgal nektek is áldott, békés karácsonyt ?!



26 megjegyzés:

  1. Csudaszépek vagytok... belül és most én is veletek sírok...meg örülök.
    <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  2. Tövábbi boldog ünnepnapokat Pipulka! <3

    VálaszTörlés
  3. De jó, de jó... Katici, a kisfiú, a hímzés, a póló... :-)
    Tessék mielőbb meggyógyulni! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :-)
      Ma végszóra feljutottam az orvoshoz, mondtam nézzen meg nem bírtam magam kikúrálni sehogy. Antibiotikum, fekvés. Már indulni akartam: Hát ne írjam ki betegállományba?
      Most már minek-kérdeztem mosolyogva.

      Törlés
  4. Ettől én is sírtam egy sort...mit egy sort...bőgök.

    Gyönyörű ajándékot kaptál, a legszebbet <3

    A Katici sapkás csirkéje meg világszám :D cukiiiii kategória :)

    Te meg gyógyulj meg és Áldott Karácsonyt kívánok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy számotokra is megható lesz, ezért még mindenképp meg akartam csinálni ezt a bejegyzést, mielőtt apuhoz megyek.
      Köszönöm Orsikám!

      Törlés
  5. Pihenéssel vegyített, áldott karácsonyt kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Éva, olyan jó, hogy benéztél hozzám!!

      Törlés
  6. Ez csodálatos! A kisgyermekek szíve és lelke másolhatatlan.....
    Te is gyógyulj velem együtt ,áldott Ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te is beteg? No tessék!
      Igen, a gyerekek csodálatosak!

      Törlés
  7. Drága Pipulkám, olyan jólesik, hogy így örülsz neki. ♥
    P.-ke is nagyon boldog a visszajelzéstől, hiszen nem mindenki kaphat személyes emailt :) Persze, rögtön elújságolta a kollégáknak és azon nyomban neki akart állni a következő póló legyártásához :) Csuda pofa <3
    Gyógyulj meg mielőbb! Boldog karácsonyozást kívánok,..aztán siess vissza! Várunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg még az jutott eszembe, az új olvasóid nem biztos, hogy tudják, a pipulka tótul madárkát jelent, azért ez a sok madár :)

      Törlés
    2. Látod igazad van a kiegészítéssel. majd talán újra tudatosítanom kell ezt az olvasókban. :-)

      Törlés
  8. Legyen Neked szép az Ünnep, békés, pihenős napokat kívánok!

    VálaszTörlés
  9. Rövid távon: jobbulást, közepesen: békés karácsonyt, hosszabb távon pedig boldog új esztendőt kívánok szeretettel !

    VálaszTörlés
  10. Kívánok jobbulást és Békés, Boldog karácsonyt! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves eltűnt régi blogos barátom!

      Törlés
    2. Köszönöm régi blogos barát! :-)

      Törlés
  11. JJJJJobbulást!!!!!!!!
    Gyönyörű ajándékokat kaptál... édes a dísz amit hímzett neked katici!
    Boldog ünnepeket!

    VálaszTörlés
  12. hülye érzelgős banya vagyok, de most tényleg orrom az égnek vágva bömbölök, ...
    ez annyira ...-

    leírhatatlanul gyönyörű, ...
    és Katici egy angyal ...bömbítő-angyalk, ha valaki nem tudta volna ezidáig, imádom az ajándékát (amit nekem küldött, azon is bömbiztem, annyira gyönyörűen volt becsomagolva, és annyira nekem szóló, nekem való, nekem szánt csoda ....imádom, ha megríkatott is)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább annyira vagy érzelgős banya, mint én. :-)

      Törlés

Web Statistics