2015. december 16., szerda

Ilus néni és a karácsonyi meglepetés





-Jaj, már alig vártalak!- hadarta Ilus néni hétfőn a hétvégi események után.
A nagyobbik fiáék jártak itthon, s mivel szenteste nem fognak jönni, itt hagyták neki az ajándékot, de lelkére kötötték, hogy csak karácsonykor nyithatja ki, gondosan le is ragasztották a dísztasakot.
-De én addig nem bírom ki!!! Most mit csináljak? Ezt a másik csomagot meg neked hagyták itt. Jaj, bontsd ki, bontsd ki, nem áruljuk el nekik.
Vihogtam, csuda pofa ez az Ilus néni, egy hatalmas gyerek 82 éves létére. És nem tágított. Be kellett hurcolkodnunk a szobába és le kellett fejtenem a ragasztószalagot a dísztasakról, majd sorba mindent kipakolni belőle, hogy megnézhesse, mit fog majd meglepetésnek kapni karácsonyra. Nagy firma, nem mondom. :-) Ha majd a fia rákérdez: Édesanyám, ugye nem bontotta ki a csomagot, nyugodt szívvel válaszolhatja, hogy nem.
De még ez sem volt elég, az enyémet is kibontatta. Pedig azt is csak karácsonykor lett volna szabad. Ráadásul én olyan vagyok, hogy meg tudom állni, ha egyszer azt kérik, hogy várjak addig. De nem hagyott békén. Rázogattam a kis dobozt, valami zörgött, azt gondoltam fürdősó vagy ilyesmi bújhat meg benne. Sajnáltam is kibontani, mert oly gyönyörűen volt becsomagolva, s én nagyon tudom értékelni a szép csomagolást. Halovány lila papír, hozzá illő lila szalag és virág, meseszép volt. Ilus néni menye nagyon ért az ilyenekhez, az adventi koszorúmat is ő készítette ajándékba, azon minden csupa világoskék.
Nem bírtam szépen felbontani, tépni kellett a papírt, esély sem maradt a visszacsomagolásra.
Amikor kibukkant belőle egy masnis dobozka, kezdtem nagyon furcsán érezni magam. Nem mondom, szinte minden gondozottam meg szokott lepni valami kedvességgel karácsonyra, s el is fogadom, mert év közben nem tűrök semmiféle zsebbedugdosást, viszont tisztában vagyok vele, hogy nagyon szeretnék a hálájukat kifejezni. Én is így lennék bizonyára.
Nos amikor a kis masnis dobozt kinyitottam, végleg elhűltem. Egy gyönyörű ezüst lánc, függő és gyűrű volt benne. Tudom, hogy jómódúak, de azért ezt kissé túlzásba vitték. Zavarba hoztak rendesen.
Nem vagyok valami nagy ékszeres, sose voltam. A fülemben anyukám fülbevalóját hordom, egy egyszerű karikát, aminek most épp elromlott a kapcsa. A gyűrűt nem igazán szeretem, de azt is hordtam egyet, szintén anyukám után maradt, de az meg eltörött. Nem csoda, hogy elkopott, nem szabadott volna munkába hordanom, hisz nem irodista vagyok, aki olvas, ezt jól tudja. S ennek ellenére most valahogy megörültem ennek a készletnek. Nem hivalkodó, pont hozzám passzol, még a kövek színei is nagyon tetszenek, de talán ezt éreztem meg legjobban benne, hogy szeretettel vásárolták.
Így alakult hát, hogy a St. Martin koncertre szép új függő lógott a fülemben, s szép új gyűrű csillogott az ujjamon. De most már okosabb leszek, munkába nem hordom. Csak akkor nem tudom hová is vegyem tulajdonképp fel? :-D




12 megjegyzés:

  1. Kedves emberek, biztos, hogy jó szívvel vették, mert tudják, Te is jószívvel vagy Ilus nénivel.
    Szép karácsony :-)
    Megmutatod nekünk is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg szerettem volna mutatni, de most este nem tudtam róla szép képet csinálni. Majd napközben megpróbálom világosban. :-)
      Jó szívvel vették, tudom. Telefonon meg is köszöntem-persze úgy, mintha még nem tudnám mi van a csomagban, hehe-, és azt mondta Ilus néni fia, hogy azért vették, mert az édesanyja nagyon szeret engem és úgyis mindig akart egy lányt a két fia mellé. :-)

      Törlés
  2. Lesz arra még alkalom, hogy hordjad, nem egy hétre szóló ajándék az! :) örülj csak neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök nagyon, de tényleg nem sok alkalmam van, ahová felvehetném. Esetleg mint a hétfői koncert. Ilyen öt évben egyszer van. :-)

      Törlés
  3. Ez nagyon aranyos történet megint :)
    Majd felhúzod a blognapon, amin Ozser süti a tortát ;-)
    A via ferratara mindenesetre ne vedd fel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg!!! :-)
      Hú, a tanácsot meg köszönöm, pedig az új gyűrűmben akartam mászni. :-D

      Törlés
  4. " Bontsd ki! Bontsd ki!"
    Ez tetszik. :-)

    VálaszTörlés
  5. Nahát, senki sem helyeselte Ilus néni csomagfelbontási cselét ! Én igen, sőt, a helyében biztos s.k. bontottam volna fel a csomagomat. Mert miért kellett volna várnia még egy hetet ? Az ajándék az ajándék ma is, holnap is, jövő héten is és minden nap egyformán meg lehet lepődni tőle, örülni lehet neki. Ha már a rokonok nem tudják vele tölteni a szentestét - akkor semmi közük hozzá, hogy az ajándék-csomag mikor lesz felbontva. Én ha ma kapok egy "karácsonyi ajándékot" biztos, hogy felbontom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Senki se helyeselte?? Hát akkor én miért bontottam fel neki? :-D

      Törlés
    2. Úgy értettem, a kommentelők közül...

      Törlés

Web Statistics