2016. március 21., hétfő

Napsütés és Dominó





Pénteken volt szerencsém tesómék kiskutyájával tenni egy sétát a Budai-hegyekben. Dominó elég önérzetes eb, gyakran morog, főleg a nála jóval nagyobb kutyákra, igazán szót pedig csupán a gazdájának fogad, úgyhogy végig pórázon vezettem. A buszon szépen üldögélt az ölemben, az utazáshoz már eléggé hozzá van szokva.
Gyönyörű napsütésben értünk fel a Normafához, csodálatos volt élvezni a langyos levegőt és a rengeteg kora tavaszi virágot.
Dominó apró lábain úgy tekert mint a szél, mindig előttem járt, már amennyire a leghosszabbra kihúzott póráz engedte. Igazán nem volt vele semmi baj, egyetlen sétálót se morgott meg, és azzal a három hatalmas kutyával sem veszett össze, akikkel útközben találkoztunk. Inni tán egy kortyot ivott a kulacsából, csak ment és ment. Illetve ment és ment volna, ha én nem állítom le folyton valami idegesítő kis masina miatt, amivel hol itt, hol ott kucorodtam le a föld közelébe. Persze őkelme éppen akkor rántotta meg a pórázt, mikor épp kattintani akartam. :-)
Ettől függetlenül igazán jól kijöttünk, és teli szívtuk magunkat egy kis tavasszal. nagyon jól esett.



Pettyegetett tüdőfű




Odvas keltikék




A lila virágú egy ujjas keltike







Gyere már! Mindig lemaradsz!



Erdei kutyatej



Som



Tán egy kiránduló hagyta el? Érdekes, hogy mindig almákat találok. Hol tóban úszva, hol avarban. :-)







A távolban, a fák között Makkosmária templomtornya látszik



Tyúktaréj



Jelzés- és színkavalkád



Kisvirágú hunyor



Csupa szem vagyok (vagy inkább cici?)



Bogláros szellőrózsa




Összes Laci nevű barátom végig futott az agyamon. :-D







14 megjegyzés:

  1. Jó kis túratársat találtál :) és sikerült csodás képeket lőnöd.
    Micsoda belelátásaid vannak a fába!! De találó :))
    Ha szem, akkor nagyon kocsányon ülő :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bármennyire ráncigálta a pórázt a kis túratárs, azért néhány kép sikerült. :-)
      Nekem vannak belelátásaim? Nem is tudom kitől lestem el ezt a tudást, hahahaha.

      Törlés
  2. Maradjunk annyiban, hogy mindketten meglátjátok a szép, érdekes, humoros részleteket :)

    Úúúúgy szeretnék én is mászkálni ilyen szép napos időben az erdőben, hegyekben...olyan szép tud lenni.

    És a vadvirágos fotóid...sóhaj, sóhaj :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemsokára reméljük túl leszel a romok eltakarításán, és akkor jöhet a séta meg a bicaj. :-)
      A vadvirágok nekem is a gyengéim. :-)

      Törlés
  3. Egy élmény veled is egy kirándulás. :-) A fotók meg.... :-)

    VálaszTörlés
  4. Lehet ettől lett az igazi! :-D Próbáld ki Tepertővel is. :-D

    VálaszTörlés
  5. ah, de szép képek
    ügyes vagy "nehezített terepen " is :))

    hány olyan Laci nevű barátod van, aki 1957-ben már tudott bicskával fát karcolgatni?
    :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezen az 1957-en én is elgondolkodtam. Valószínű egyik sem tudott akkor bicskával faragni. :-D

      Törlés
  6. Csodás tavaszi kirándulás és a színek levesznek a lábamról. Indulni kéne már a hegyekbe.. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Inkább csak séta volt ez, kb. 5 km. De mindketten élveztük, az biztos. :-)
      Hajrá, indulás!

      Törlés
  7. Mindig azt gondolom, na ezt már nem fényképezem le, mert tíz képem van róla (mindegy milyen virág) - és nem tudok ellenállni. Mert mindig és újra olyan szépek és olyan jó nézegetni itthon is őket.
    Jó neked, hogy kutyával mehettél.....egészen más az úgy, mint egyedül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel én is így vagyok. Új tavasz, új virágok, hiába régiek. :-) Sose lehet megunni.
      Kutyával akkor szeretek igazán, ha ő is szabadon szaladgálhat, mert akkor nem kell egymásra várnunk, mindenki csinálhatja, ami neki tetszik. De ez most kivételes eset volt, így is élveztem Dominóval a sétát.

      Törlés

Web Statistics