2016. április 10., vasárnap

Bővítés




No nem lakás, hanem edzőterem. :-)

Hát igen, Vénember is megénekelte a rólam szóló balladájában:

"Egyszer ez Pipulka
ki tudja, hogy miért,
sziklamászásra
adta csinos fejét.

Olthatatlan vágya
szenvedéllyé dagadt,
Maszat Pipulkára
e kórság ráragadt."

Kórság, vagy szenvedély, mit bánom én, ha egyszer annyira élvezem ezt az egészet.  
A minap pl. Laci barátom ötletére a biztosítást próbáltam gyakorolni a házi magaslesnél. Felfüggesztettem a kötelet,  a végére egy vödröt, amibe  jó nehéz fatuskót raktam és a biztosítás mozdulataival azt húzgáltam felfelé és eregettem lefelé, hogy rögzüljön bennem, miként is kell csinálni.
Nem olyan rég pedig megakadt a szemem a nyárikonyha padlására felvezető egyágú létrán, hogy azt én milyen jól tudnám hasznosítani edzés szempontjából. Még szerencse, hogy Laci annyira ügyes és segítőkész fiú, mert ahogy elmondtam neki, mit szeretnék, rögtön agyalt is a megvalósításon, és tegnap sor került a kivitelezésre. Igaz, neki is érdeke, hogy erősödjek, hiszen én fogom biztosítani. :-D
Szóval a létra felkerült a fásszín teteje alá, amilyen magasra csak lehetett. Kicsit nehezítette a szerelést, hogy a tető lejt, de ezermester Laci barátom megoldotta. Fúrt, faragott, flexelt, méricskélt, bővített, hosszított, levágott belőle, aztán egyszercsak ott volt a helyén és birtokba vehettem.
Megmondom nem könnyű rajta végigcsimpaszkodni fokról fokra a levegőben. Most már nem csak az ásástól lesznek bőrkeményedések a tenyeremen. :-D
Azért a mai hosszú műszak után csak nem bírtam megállni, és még hátra mentem.  Ugyan nem közvetlen egymás után, de négyszer végigmajomkodtam rajta magam. Érzem is a karom. De ez tök jó. Először a nyárikonyha-mászás után is éreztem, de másodszorra már nem. Kíváncsi vagyok, ezt az új terhelést milyen hamar szokom meg.

Ha kórság, ha szenvedély, mit bánom én! Más meg horgol vagy  érméket gyűjt, vagy kötélen táncol. :-)





Utóirat:

Azért az nagyon jó hatással volt rám, mikor az imént megtaláltam Zelnice bejegyzését:
http://zelnice.blogspot.hu/2016/04/falra-maszom-magamtol.html




3 megjegyzés:

  1. :D
    Eddig a levegőbe emeltél, amikor találkoztunk, akkor most, hogy már így kiizmosodtál, vajon mire számíthatok. :O :)

    Nem győzlek csodálni!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nyakamba veszlek és felszaladok veled Jakab-hegyre. :-D

      Törlés

Web Statistics