Levezető kutyagolás

Mivel a mászás után, húsvét hétfőn csak a vállaim környékén volt  izomlázam, gondoltam a délelőtti istentisztelet után még ki tudok karikázni az erdőbe, hogy járjak egyet. Már épp indultam volna, ott álltam félig felöltözve, mikor csöngettek. Egy utcabéli ember állt a kapuban eléggé illuminált állapotban. Hát nem vártam locsolót, és ezt mondtam is neki, de nem igazán érdekelte. Udvariatlanságnak tartottam nem beengedni, de utána ezt ezerszer megbántam, mert irtó erőszakos volt. Mondtam, hogy épp indulnék kirándulni, erre mindenáron jönni akart, hogy majd keresünk agancsot, meg ilyenek. Százszor elmondtam, hogy egyedül akarok menni, és nem akarok agancsot keresni, de mint aki süket. A végén már szinte úgy kellett kitolnom az ajtón, közben lestem az órát, hogy telik az idő, én meg még sehol.
Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor végre valahára kívül volt a kapun.

Úticélnak egy olyan völgyet választottam, ahol igazából nincs ösvény, de épp ez a vadregényesség vonzott. Gondoltam felmegyek rajta a gerincig, aztán másfele vissza.
A Börzsöny felőlünk eső részén még koránt sincs olyan tavasz, mint a déli oldalon, ebben a völgyben meg szinte semmi nyoma.
A túrabotomnak most is jó hasznát vettem, mert rengeteget kellett lavíroznom a kis patakon át ide-oda, épp amelyik partján jobban lehetett menni. Irdatlan sok korhadozó fán keltem át. Nekem ugyan akadályok voltak, de az erdő kis lakói közül sokaknak az életet jelentik.

Aranyveselke

A Kemence-patak már szépen visszacsillapodott

Bársonyos tüdőfű

A völgy kezdete

Azért csak akadt némi kis tavasz: Kónya vicsorgó

Nem volt könnyű a közlekedés

Erdei madársóska

Lavírozás a kidőlt fák között

Pergamen

A kicsiny patak csodái

Egyre feljebb haladok, még ha lassan is

Itt valakik erősen fülelnek :-)
Júdásfüle gomba

Ha nem is lombos, de zöld erdőben jártam, ha már egyszer húsvét hétfő

Mikor már végképp járhatatlanná vált a völgy, kimásztam belőle a nem messze haladó szerpentines dózer útra. Itt azért már jobban mutatkozott a tavasz, és az eddigi borult idő után a napocska is kisütött így délutánra.

Útszéli kis nézelődő

A Pléska-bércre még rásüt a nap

Még egy pocsolya is milyen szép tud lenni

Végül a dózer úton való hosszas kanyargás után felértem a gerinc alá egy tisztásra, ahol régi asztalok és padok ácsorognak. Mivel elég későre járt az idő, tovább nem mentem felfelé, hanem egy jelzetlen úton indultam el lefelé.

Egy kis kuriózum: tavalyi bogyó és idei levél a galagonyán. :-)

Kényelmes lefelé vezető út az utolsó napsugarakkal

Olyan szépen csicseregtek a madarak, és olyan szép volt minden körülöttem, hogy régi bolond szokásomhoz híven egyszerűen levágódtam hanyatt az út közepére hátamon a zsákkal, kezemben a botokkal, és behunyt szemmel élveztem mindent. Szerencsére nem jött senki, bár ennek amúgy sem volt nagy esélye hahaha.

Szomszédos lyukak :-)

Leérve újra a Kemence-patakhoz, még bóklásztam egy kicsit, mielőtt megkerestem a bicajom. A tavaszi áradat mindig rengeteg hordalékot halmoz fel, olyan, akár egy hódvár.

Az ilyenre mondják, hogy a jég hátán is megél

Azt hiszem itt még Kavics is találna kedvére valót :-)