Délután kiruccantunk Tepertővel egy kis gyógyfű gyűjtő sétára. Leginkább feketenadálytő gyökeret akartam kiásni. Igaz, előbb kellett volna, de még ilyenkor is ragacsos, úgyhogy remélem jó lesz. Szoktam minden évben kutyulni belőle, de most nem csak magamnak szándékoztam. Egyik Laci barátom csúnyán elrendezte a kezét bicajozás közben, mikor egy szerpentinen lefelé száguldva hatalmasat tanyázott. Tulajdonképp csoda, hogy annyival megúszta, amennyivel.
A feketenadálytő gyökeréből készített tinktúra nagyon jó törésekre, zúzódásokra.
De ha már kinn voltunk a mezőn, szedtem amit lehetett.
Tepertő közben boldogan pacsált a patakban, majd hirtelen felriasztott egy őzbakot, aki ijedten kicsörtetett a bokorból és az orrom előtt vágott át az ösvényen. Még meglepődni sem volt időm, olyan hirtelen történt. Karnyújtásnyira volt tőlem.
Feketenadálytő
Pipulka kosara gyökérásó kisszerszámmal felszerelve :-)
Pásztortáska
Feketenadálytő gyökere
Lándzsás útifű
Itt-ott már a zsurló is kikukucskált. Ugye milyen vicces ilyenkor? Mint valami gomba.
Sajnos idén az ibolyakandírozásról lecsúsztam, így hát nagy örömmel fedeztem fel, hogy a tölgyfám megőrzött nekem néhány szálat. Mégis lesz Kobak szülinapi tortáján.
Tepike időnként hirtelen, mint a villám eltűnt a bozótosban, aztán mivel megint nem sikerült se nyulat, se őzet fognia, előbukkant a mezőn.
A gyökereket feldaraboltam, pálinkába rejtettem, a füveket tálcán szétterítettem, az ibolyát megkandíroztam.
Na!
