Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk

A Gombhegyre sétáltunk  fel délután Tepertővel. Azt gondoltam nyílik már fenn a nagy hársfa , de még nem. Az akác hulló virága viszont úgy beterítette az ösvényt, mintha hó potyogott volna.

A hűvösebb helyeken még bőven virágzik a bodza

Fenn a réten virágkavalkád fogadott

Mezei zsálya

Gigászi küzdelem

Magyar szegfű

Pacsirtafű

Szeretek lenézni a falura

És felnézni is

Vajvirág

Baracklevelű harangvirág

Galagonya lepke

A rét végén tovább indultam az ösvényen, hogy lefelé egy másik úton jöjjek, úgyhogy az eső áztatta, térdig érő csalános, bozótos részben találtam magam. Visszafordulni már nem akartam, így mire átvergődtem, csurom víz lett a nadrágom, cipőm, zoknim, úgy cuppogtam, mint valami gumikacsa.

A fenti tisztáson zoknicsavarás következett. Szegény cipőm, már mit összejárt velem! Még 2005-ben vettem, mikor egy sportoktatói tanfolyam befejezéseként tábor jött, s akkor eszméltem rá, hogy nincsen csak túrabakancsom. Igaz, rettentően borsos volt az ára, de azóta sem bántam meg a vételt, hisz szinte éjjel-nappal hordom 9 éve. Csak fűzőt kellett már bele kétszer cserélni, illetve tavaly az egyik orrán lett egy lyuk, de még mindig bírja az iramot.

Tocsogó cipőm útját álla egy fekete szörnyeteg

De bátran tovább haladtam 

A víz azonban nem volt elég, még némi sárral is meg kellett kennem a cipőt. Hogy az orrán ne folyjon be a trutyi, kibéleltem egy papírzsebkendővel. :-)

Cuppogva, átázott lábbal  álltam meg egy fűszálnál, ami aprócska tollpihét egyensúlyozott a hegyén. Micsoda paradoxon! Rajtam súlyos sárbakancs, a kis jószág meg oly könnyű, hogy akár egy katicabogár sóhaja is tovább repítené.

Falcsik Mari: Keresetlenül

most ilyen korszak van ez már a harctér
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél
most már kisírom semmi nem riaszt el
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled - te aztán megadtad
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem
nem tudom: erőm szivárog belőlem
de oly rég tartom ezt a mérlegformát
kezemmel egybeforrt az égő korlát
így te csak nyugodtan értékeld másképp
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
bár mint az öngyilkos cseléd a gangról
hozzád ki mernék lépni önmagamból

Népdalverseny

A jó múltkor Kobakék egy népdalvesenyen voltak. Zenetanáruk négy fiút választott ki a feladatra, amin kissé csodálkoztam. A versenyről hazafelé tartva felhív a legényke:
-Mami, nem lettünk sem elsők, sem másodikak, sem harmadikak...
-Nem baj-kezdtem volna vigasztalni.
-...hanem kiemelt elsők!!!!
Nagyon örültek, én szintén, csak azt sajnáltam, hogy nem hallhattam őket. Igazán kíváncsi lettem volna a négy fiúcska produkciójára.
Ma viszont teljesült a kívánságom, mert az anyáknapi ünnepségen három dalt előadtak.
Hát a felvétel elég gyatra, de nekem dagad a mellem rendesen. :-)


https://www.youtube.com/watch?v=6OcKersB7YM&feature=youtu.be

Szállj, szállj!

Fastum gél

Ica néni mesélte:


"Akkoriban jelent meg az az új kenőcs. Hallottam, ahogy az orvosi váróban a többiek beszélték, hát gondoltam én is kipróbálom. Lementem a patikába, mondtam, aranyos Ritácskám, van egy kenőcs, de olyan neve van, hogy én azt még kimondani se merem. Ő meg válaszolt, hogy csak mondja ki nyugodtan Ica néni, azt tényleg úgy hívják. "

Bűnöskalács

-Most nincs itt Pipulka, adjon gyorsan egy bűnös kalácsot!- mondja fojtott hangon a cukorbeteg Ilus néni a furgonból kikukkantó kenyeres embernek és kacsint.
-Nem adok. Elfogyott.

Nagy kópé az öreglány, még a szeme sem áll jól. Akkorákat tudunk vihogni meg csujogatni hogy csak na!
De ha nem vagyok a közelben, rögtön bűnözni akar. Aztabetyármindenit!

Május, május szép tulipán

Az egész heti meló és a tegnapi 12 órás öregotthonbeli akklimatizációs túra után ma az előretolt alaptáborban regenerálódtam. :-) Magyarul heverésztem a pipulkafészekben és bambultam. Na néha olvastam is pár oldalt. Estefelé meg bámultam a domboldalt és hallgattam a már szelídülő patak szaladását.
Hiába, a május a leggyönyörűbb! A bodza, az akác, a rózsák, a hársfa virágban, minden csupa illat és tücsök- meg fülemüledal.



Alattam lebeg
a kert.Tücsökdal emel
a fák csúcsáig.

Kaffka Margit: Színek és évek

"Szép, nagy csendesség van körülöttem jó ideje már. Messzire tőlem csak megy tovább az élet, baj, osztozkodás, iparkodások, és ha néha kicsit felé nézek, elcsudálkozom, hogy az életet most élő emberek milyen gyerekesen kíváncsiak rá, hogy mi fog velük történni holnap vagy holnapután. És furcsa elgondolni, hogy a mostani dolgok a fiatalok számára éppolyan újak és érdekesek, mint nekem a harminc évvel ezelőttiek. Az én mostani látásommal nézve már világos, hogy a sokféle emberi hajszában és változásban nagyon sok a játékos szándék. Ahogy a gyerek azt mondja: boltocskát játszom vagy papát vagy tengeri vihart-úgy játssza belé magát  a felnőtt ember is a célra törő, a szorgos, a léha, a szenvedélyes vagy a gyűlölködő szerepébe. Valamivel ki kell töltenie az időt; el kell hitetni magunkkal egy s más dologról egy időre, hogy az fontos. Mert különben egybekulcsolt kezekkel ülnének az útszélen, és talán ez volna a természetes-minden egyéb csak magahitető fontoskodás."

Feldíszítettem Ica nénit :-)

Tíz, tiszta víz, ha nem tiszta vidd vissza, majd a szamár megissza

Örvendezik a bodzafa

 Hová lett a járda? Most inkább nem lépek ki az ajtón

Tepertőnek csak ki kell hajolnia a teraszról, s már ihat is

Mintha cseppet gyorsabb lenne a szokottnál

Szédül az ember, ahogy átteker bicajjal a hidacskán

Ennek csörgedezik az alján nyáron épp, hogy valami?

A füvön látszik, hogy este óta már sokat apadt

Margit néni száj

"Ennek a Morvai Krisztinának akkora pofája van, ha kitátja, akár a papucs."

Mesterházi Mónika: Holdvers

feljött a hold, le fog menni
kellett nekem úgy szeretni
lemegy a hold,feljön újra
aki szeret, az kibírja

feljön a hold, de soványabb
ami elmúlt, már ne várjad
ha soványabb, majd kitelik
a semmi tart akármeddig

Borús napok tevékenysége

Nincs is az égvilágon senkinek jobb dolga Bödönnél. :-)

Párban a pinceház előtt

Fenyvesi Orsolya: A Kosztolányi-hajcsat

A fa árnyékára nem hullott levél,
mélyebbre hatoltunk az erdőben.

A városban van az otthonunk,
ahol a lámpák is poharak,
és mozdulatainkkal összetörhetjük
a világosságot éppúgy, mint bármilyen üveget.

Itt áttetszővé váltunk a levegővé gyúló fényben,
és te csak mentél előttem.
Sok-sok levelet írtam akkor neked a jövőben.

Láthattál vizet, követ, fákat és terméseket,
megfigyelted a szakadékot, pixelekre bontottad a novembert,
mohát kerestél délen és északon.

Én csak a sárgát láttam, nem is emlékszem másra,
így akartam, hogy mint testem prizmája, a percek,
elhagyjon a vörös, a kék és a zöld,
ne maradjon más, csak a sárga,
a Nap izomzata.

Bárcsak visszanéztél volna.
Azt kívántam, hogy láss meg
most, amikor körülöttem csak a sárga,
fordulj vissza értem, hogy elveszíthess,
mert nagyon szeretlek téged,
de nézd, nálad is jobban szeretem az életet,
ami most csak az enyém.

De te mentél előre,
csak akkor torpantál meg,
amikor kiáltottam neked:
nézd, egy hajcsatot találtam az avarban.

Aztán lobogó hajjal siettem utánad,
hogy utolérjelek a csupasz fák árnyékaiban.

Természet

Van egy téma, ami újra meg újra feltűnik és foglalkoztat. Egy darabig elrágódok rajta, aztán elejtem, aztán valami kapcsán megint előkerül és újra elrágódok rajta.

Ismerek egy embert, aki merő rosszindulat. Mindenkinek vannak ilyen-olyan hibái, pocsék tulajdonságai, de az illetőnél erről sokkal többről van szó. Egyszerűen gonosz belül. Még soha nem hallottam, hogy valakiről kedveset, szépet, jót mondott volna, az ellenkezőjét annál többször. Van hogy totál valótlanságot állít, amit el se tudok képzelni, hogy  a kisujjából-e vagy honnén szop ki, de úgy adja elő, mintha az lenne a megfellebbezhetetlen igazság. Minden csak úgy lehet jó, ahogy ő csinálja, ahogy ő gondolja, rajta kívül tulajdonképp mindenki hülye.
Gondolkodom, gondolkodom, töröm az agyam, mert rettentően foglalkoztat a dolog.
Hogy az ilyen emberek, akik rossz, nehéz természettel születnek, vajon tudják-e magukról, hogy ilyenek? Nem, nem hiszem, hogy tudják, mert akkor utálnák magukat, s általában senki sem utálja magát.
Meg hogy akik ilyen rossz természettel születnek, tehetnek-e egyáltalán  valamit ellene?
Ezt se hiszem. Az alaptermészetünkből nem igen tudunk megváltozni. Talán persze tudatosan lehet változásokat elérni, ha rájövünk valamire, hogy hibás, de olyan nagy durranásra nem hiszem, hogy lehet számítani. Vagy vannak élethelyzetek, amik elég nagy változásokat okozhatnak emberek természetében, de azért alapvetően akkor is marad az illető olyan, amilyen. Pl. valaki, aki nem igen tudja kimutatni az érzelmeit, lehet bizonyos fokig változik, ha születik egy gyereke, de valószínű sose lesz az a hadd öleljelek a keblemre tipus.
S ha az ember pechjére kap egy vacak természetet és abból alapvetően úgyis képtelen megváltozni, akkor van-e jogunk rá haragudni? Persze, haragszunk rá, mikor bánt minket, de utána, van-e jogunk tartósan haragudni rá? Elég baj az neki, hogy olyan, amilyen.
Azért elég szar lehet, ha valaki gonosz természettel születik. Még ha csak belegondolok is, kiráz a hideg.  De ha az ember nem tudja magáról, hogy gonosz, akkor lehet én is az vagyok?

Szoktam gondolkodni az úgynevezett pálforduláson is, amikor Saulból Pál lett. Saul teljes gőzzel, minden erővel üldözte a keresztényeket, mígnem összetalálkozott Jézussal, s ez az esemény hatalmas változást hozott az életébe. Pál apostol vált belőle, aki aztán nemhogy üldözte a keresztényeket, hanem az életét arra tette fel, hogy hirdesse Jézus Krisztust. Tényleg hatalmas fordulat. De közben tulajdonképp az alaptermészete nem változott meg, csak most már Krisztust követte teljes gőzzel és minden erővel. Pont ezt a fajta természetét tudta Isten nagyszerűen felhasználni.
De mi van a gonosz természetű emberekkel?
Elég gyagya vagyok, hogy ilyeneken rágódok, de mondom, ez a téma időről időre felbukkan valami kapcsán, és olyankor elcsámcsogok rajta, aztán persze megint nem jutok semmire.  Mint most sem. :-)

Idén

Szeretem, hogy idén végre, sok-sok éves kihagyás után újra van tavasz.
Jó-jó, most épp ezen a héten elég silány tavasz, de tavasz. TAVASZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!