Cici-hegy helyett

A hétfői szabadnapomon el kellett mennem az új igazolványomért, de gondoltam kössük össze az ügyintézést valami kellemesebb dologgal, beterveztem egy túrát. Rég el akartam már menni a Nagy-Gallára, amit nemes egyszerűséggel az alakja miatt Laci barátommal csak Cici-hegynek becézünk.
Mivel túrára indultam, szemüveget nem raktam be-csudálkozott is rajtam az irodás hölgy, hogy anélkül jövök, mikor motyori kis kódszámot kellett volna leolvasnom a kártyáról-, s mivel ügyintézni indultam, elfeledtem a térdvédőmet. :-) Szerencsére a túrabotom jól szuperált, így nem fájdult meg a lábam.
Márianosztráról indultam. Ez a hely a börtönéről, meg a búcsújáró templomáról híres, ráadásul a kettő teljesen egymáshoz van épülve.

Egészen vegyes felhozatalú útjelzőtábla

Hamar kiértem a mezőre, s mivel erősen sütött a nap, neki is vetkőztem. Jó darabig egy földúton haladtam, amin látszott az elmúlt napok nagy esőzésének nyoma, bár már teljesen száraz volt a talaj.

Fölöttem pacsirta, a fák között barátposzáta énekelt, s környöskörül a virágos rét. Egy helyen letértem az útról be a térdig érő fűbe, s itt le is ragadtam, mert rengeteg kakukkfű virított. A jó napsütés ideális volt a szedéshez, úgyhogy elő is kotortam a gyógynövényes batyumat, hogy begyűjtsek egy kis télire valót. Nem tudom más hogy van vele, de én ezt nagyon nehezen bírom abbahagyni. :-) Na még egy szálat, na még egyet, jaj, még azt a szépet, meg még azt is ott. Végülis nem hajtott senki, annyi időt kuporogtam ott amennyit akartam. A kakukkfüvet megtoldottam még útifűvel is, jó sokáig vissza se mentem az útra, hanem a nagy fűben gyalogoltam.

Vonalas fehéraraszoló, aki többszöri próbálkozás után megengedte, hogy lefényképezzem

Az út szélén lassan megjelentek az akácfák is, de az igazi erdő még odébb volt. Viszont megszólalt a fülemüle. Nagyon szeretem a hangját, elhallgatnám időtlen időkig.

Amott a távolban a Cici-hegy

Végre elértem az erdőig, itt az ösvény be is kanyarodott a fák közé a széles földútról

Egy hangulatos patakocska mellett kanyarogtam. Az út egy völgybe vezetett, aztán a patakon átkelve elkezdett emelkedni.

Labdaárus fa. Most nem vettem tőle egyet sem, mert nem akartam egész nap cipelni.

Az ösvény szép folyamatosan emelkedett, aztán jött egy elágazás, ami kicsit furcsa volt, mert nem teljesen egyezett a térképemmel. Sokáig nem töprengtem a dolgon, elindultam arra, amerre gondoltam, hogy kéne mennem. Közben persze gyönyörködtem a virágokban.

Magyar szegfű

Réti margitvirág

Közönséges infű

Hatfejű becsavarodott sárkány egy fejhiánnyal

Ahogy ballagtam az ösvényen, hirtelen egy szarvas hőkölt vissza nem messze. Sokáig nézett rám, de túl messze volt ahhoz, hogy a kis gépemmel lekapjam. Mindenesetre nagyon örültem neki. Ezek a hétköznapi túrák olyan szempontból is kedvezőbbek, hogy több esély van állatokkal találkozni.
Aztán az út egyszercsak elkezdett lefelé haladni. No ez gyanús lett, s próbáltam erősen silabizálni a térképet, végül ott hagytam a jelzett ösvényt és rátértem egy jelzetlenre, mert a hegynek szerintem arra kellett lennie. Viszont ez telis tele volt hatalmas pocsolyákkal, dagonyákkal, kukkoltam is, hátha látok bennük lakót.

Vöröshasú unka

Elég hosszan kerülgettem ezeket a vizenyős helyeket, s mikor egyszer kiláttam a fák közül, megdöbbenve vettem észre, hogy a Cici-hegy már jócskán a hátam mögött van. Próbáltam tájékozódni, valami átjárást találni valahol, hogy ne kellejen visszagyalogolnom addig a bizonyos kereszteződésig ami először gyanússá vált, de olyan sűrű volt a bozótos, ráadásul most jártam erre először, hogy végül mégis visszát kellett fújnom. Kénytelen voltam megkeresni újra az elágazást, pedig már jócskán elgyalogoltam onnét, s ott a meredeken felfelé haladó ágra rátérni, ami kékkel volt jelezve.
Egy helyen hosszú sorokban hangyák vonultak át az ösvényen, s kereszteztek egy szarvasbogarat is, aki egy fa törzsén álldogált mozdulatlanul, mit sem törődve azzal, hogy keresztül-kasul masíroznak rajta.

A kaptató végén lihegve értem fel egy gyönyörű helyre, amiről valamit hittem, de ekkor még fogalmam se volt, hogy teljesen máshol vagyok. :-) Mindenesetre egy szépséges virágos rétre leltem, ahonnan már szépen le lehetett látni.

Farkas kutyatej

Lecsepült veronika

Réti legyezőfű

Egy igencsak megkésett tavaszi hérics

A rétet elhagyva egy éppencsak ösvény vezetett be a fák közé, ami egy idő után elkezdett erősen lejteni. Lassan beletörődtem sorsomba, bár búsultam a Cici-hegy miatt, mert arra készültem a lelkemben. De most már ezt a biztos kék jelzést nem akartam többé elhagyni, valahová vezetnie kell, majd csak kilyukadok valami olyan helyen, ahonnan talán majd tájékozódni tudok, s nem csupán gyalogolok az orrom után. Csak hát jobb szeretem, ha kb. tudom előre, hogy mire számíthatok, mit szeretnék majd ott megnézni, völgybe megyek-e vagy hegytetőre, lesz-e patak, lesz-e forrás stb. No mindegy, ez ilyen meglepetés túrává alakult, megbarátkoztam a gondolattal.

Hosszasan haladt lefelé az út, végül kilyukadtam egy zsombékos tavacskánál, amiről abban a pillanatban repült fel egy fekete gólya, ahogy odaértem. Gondolom én riasztottam fel. Ha előre tudom, hogy ott van, akkor lopakodva megyek, hogy jobban megfigyelhessem, így csak a felröppenésében, szárnyai kiterjesztésében gyönyörködhettem pár pillanatra. Azt hiszem itt vigasztalódtam meg véglegesen, mert ilyet látni különleges dolog, s ha nem erre jövök, nincs benne részem.
Egy fatörzsön még el is üldögéltem jó darabig a tavacska partján. Viszont a térképen hiába keresgéltem, sehol se találtam. Most utólag már tudom, hogy ez a Fekete-mocsár. Magasles és pihenőhely is van a partján.

Ez a lyuk biztos voltam benne, hogy tetszene Katicinek, le is fényképeztem

Menetelésemben végre valahára egy biztos  ponthoz jutottam, el is csudálkoztam alaposan, hogy itt kötöttem ki. Tavaly jártam a közelben. Nem egészen értettem hogyan kerültem ide, de annak azért felettébb örültem, hogy innén már legalább tervezhetek, hová is szeretnék végül elérni. Egyik lemeneteli lehetőséget Letkésre egy tavalyi derékig bozótos-csalános emlék miatt elvetettem. Végül a döntésemben nagyot nyomott a latban, hogy ha Nagybörzsönybe érkezem, akkor esetleg van esélyem Ozserrel találkozni. :-) Így útba esett volna a Gömbölyű-kő is, amibe már tavaly beleszerettem. Más, rövidebb ösvényen is lejuthattam volna  a faluba, de az nem ilyen szép, végül megszületett hát a végleges útvonal.
A táblákon jelzett időknek én már nem hiszek, nekem ennél sokkal lassabb a tempóm, főleg, hogy állandóan megállok fényképezni, nézelődni. Szerintem ezt csak az tudja tartani, aki megállás nélkül menetel, inkább teljesítménytúrázik, mintsem kirándul.
Az én falum kiírását látva az is eszembe jutott, hogy a  zarándokok, akik Mátraverebélyre szoktak menni, Márianosztráról egyhuzamban jönnek felénk, s nálunk van az éjszakai szállásuk. Innen még bizony 21, 5 km. Belegondoltam, hogy tyű, amindenit, most még ennyit kéne gyalogolnom, ha zarándok lennék. Eddig is tisztelettel néztem rájuk, de idén még inkább úgy fogok, ha áthaladnak nálunk.

Mielőtt azonban tovább indultam, itt volt az ideje végre valamit harapni is, mert alaposan megéheztem. Nem volt egy különösebben menő ebéd, de a retket a kertemből szedtem hozzá. :-)

Utána elpilledtem, kicsit le is heverésztem a fűbe erőt gyűjteni. Némi pihegés után nekilódultam és elkezdtem újra a felfelé kapaszkodást. Ez ilyen túrára sikeredett, le-föl, le-föl, mint a hullámvasút.
Viszont ahová most felértem, az mesebelien szép hely volt, nem győztem ámulni meg bámulni, s végképp elillant a  Cici-hegy miatti csalódottságnak az utolsó morzsája is. Gyönyörű virágos, árvalányhajas rétecske madárcsicsergéssel és 180 fokos panorámával, ez a Kis-Koppány. Itt a képen csak egy kicsiny szelete a kilátásnak.

Mezei zsálya a Kis-Koppányon

Készítettem egy kis videót is, bár ez messze nem adja vissza a hely valódi hangulatát és az érzést sem. :-)

https://www.youtube.com/watch?v=GjMPa6KSrQU

Erdei gyöngyköles

Innen tovább haladva keskeny kis ösvény vezetett a gerincen, ahol már mint eddig is sok helyen, hadakoznom kellett a derékig érő csalánnal. Ilyenkor is jó haszna van egy túrabotnak, bár e célra megteszi a egy földről felszedett husáng is. A harcot két viharvert kis apolló lepke miatt egy időre elfeledtem, mert őket próbáltam lencsevégre kapni, de hiába volt minden próbálkozás, fürgébbek voltak, mint a vonalas fehéraraszoló a túra elején. Nemsokára azonban diszkrét röfögésre lettem figyelmes mellettem a bokrok közül, s mindjárt meg is leltem a hang gazdáját egy ott csámborgó kis vadmalac személyében. Hirtelen megilletődtem, mert nem tudtam mire számítsak, vajon előjön az anyukája is? De egyelőre csak még egy kismalac, aztán még egy kismalac, aztán még egy kismalac szaladt el mellettem. Utána csend, huh...megkönnyebbültem, csak maguk voltak. :-)
Hamarosan elértem a Gömbölyű-követ, itt megint bámultam egy sort. Ott lenn az a völgy már Nagybörzsönybe vezet, de inkább ezt a fenti utat választottam, s nem is bántam meg. Nem csupán a kilátást hagytam volna ki, hanem a malackákat is. Még sose találkoztam ennyire közelről kis vadmalacokkal.

Lila ökörfarkkóró és szurokszegfű

Pázsitos nőszirom. Eddig ezzel a védett virággal még sosem találkoztam.

Közönséges méreggyilok

Közben egy őzet is felriasztottam, aki olyan sebességgel rohant el, s utána olyan bőszen és hosszasan ugatott, mintha legalábbis egy duplacsövű mordályt szegeztem volna neki.
Mivel akadt térerő, felhívtam Ozsert, hogy vajon befejezte-e már a munkát, tudunk-e találkozni. Szerencsém volt. :-)
Innen már végig lefelé ereszkedtem, közben újabb harcok csalánkatonákkal a keskeny, egyszemélyes ösvényen, aztán végül leértem egy szélesebb szekérútra, így hát úgy gondoltam egyenesbe kerültem.
Nemsokára azonban egy frissen kidőlt fa állított meg, már teljesen lombos volt, úgy hevert a földön. Ezen is átevickéltem, s trappoltam nagy vígan, a cél reményében tovább, mikor hangos dongásra lettem figyelmes. Felnéztem és hirtelen megdöbbentem, mert kissé oldalt a fejem fölött hatalmas vadméh raj zsongott a fák lombja alatt. Hű ennek a fele sem tréfa, most mi a túrót csináljak, nem mertem tovább indulni, ezek a végén még nekem támadnak aztán agyoncsipkednek, ha áthaladok közöttük. Sűrű volt a növényzet, de inkább választottam azt jó nagy kerülőt téve a bozótban, minthogy a seggembe csípjenek.
Viszont a kitérő közben találtam egy nagy odvas fát, amiről megint Katici jutott eszembe. Minden rosszban van valami jó. :-)

Nagyot sóhajtottam, mikor túl voltam a méhkalandon, most már lassan közeledtem is a célhoz.

Gólyaorr mint bogárbölcső. Álmában olyan aranyosan begömbölyődött a bibe és a porzók köré, mint egy baba.

Ééés, hopsz kibukkantam a fák közül egy nagy, tágas mezőre, ahonnén már látszott Nagybörzsöny egyik templomtornya. Hát ez is magávalragadó látvány volt, ujjongtam örömömben.

Fehér madársisak, hogy a meglepetés túrának még mindig ne legyen vége

Ez a boglárkalepke is igazán kedves volt a réten, békésen állt modellt nekem, hálás is voltam neki a szép fotóért.

Derékig érő fűben haladtam a falu felé, itt aztán lehetne kaszálni, amennyit csak akar az ember.

Egy kis hernyószemle után újra elővettem a gyógynövényes batyut is, amit eredetileg akácvirág szedése miatt hoztam magammal, de mivel az út elején már félig megtöltöttem, végig a hátizsákra kötözve himbáltam. Nem akartam begyömöszölni a zsákba, hogy ne fülledjenek be a növények az út alatt. Most jól megszedtem még akácvirággal.

A rétet elhagyva előbukkant a falu határában lévő Halas-tó.

Nagyon hangulatos kis helyecske, most is volt itt néhány horgász, az őr pedig megkérdezte, messziről jöttem-e. Ennél a képnél merült le  a fényképezőm, mintha ki lett volna számolva.

Még fel kellett másznom egy jó kis kaptatón, lihegtem így végszóra, de ennyi már igazán nem számít.
Ozser ajtaját zárva találtam, hiába csöngettem, végül telefonáltam neki. Ő már valahol kinn várt a téren engem lesve, de elkerültük egymást.
Nagy volt az öröm, már rég láttuk egymást, jól esett most újra beszélgetni kicsit. Pont ő is azon törte a fejét, hogy benéz hozzám, mert arra volt útja.
Meghívott egy pohár borra a közeli étterembe. Mikor hozta ki a pincérlány, akkor szembesültem vele, hogy nekem rendelt egy naaagy pohárral, magának egy kicsivel. :-O Hú, ha ezt mind bevágom
most hirtelen a túra után kifáradva, kimelegedve, akkor biztos becsiccsentek. Le is szidtam, miért kért nekem akkora adagot. Szerencsére kaptam két lekváros palacsintát is, ami kissé felszítta a nedűt, de még így is igen jókedvűen szálltam fel a buszra, mikor elváltunk.
Amilyen össze-visszán indult, olyan csuda egy túra kerekedett belőle. Ennyiféle állattal nem emlékszem, hogy valaha találkoztam volna egyetlen kirándulás alatt. A kilátás is gyönyörű volt minden megmászott helyen, erre az útra még feltétlen vissza kell jönnöm!

Már otthon tudtam meg, hogy nem csoda az elkeveredésem, mert átfestették azon a tájékon a jelzéseket, hiába próbáltam én mindenáron tájékozódni a térkép alapján, hát arra nem volt esélyem sem. Sebaj, most már nem is bánom.
Legközelebb meg majd jöhet a Cici-hegy!

A 120-as

Bizonyára van aki emlékszik arra a fotómra, ahol Gyula bácsi műhelyét mutattam meg. Ma náluk fejeztem be a munkát, és eszembe jutott, megkérdem, elvállalná-e a kaszámat.
Állandóan kínlódom a fűnyírással, vannak olyan helyek, ahol még a nagy benzines gép is folyton lefullad. Tavaly kölcsön kaptam egy kisebb fajta damilos fűkaszát, tán emlékeztek arra is, mikor becsavarodtam :-D, mármint feltekerte a copfom egy részét. Már akkor fontolgattam, hogy meg kéne tanulnom kaszálni. Van is itt a egy öreg szerszám, a házzal együtt maradt rám, még az előző tulajdonos bácsié volt. Rozsdás, életlen, én már szinte használhatatlannak ítéltem ránézésre, de azért itt van 15 éve ugyanúgy.
Most újabb inspiráció a kaszálásra, hogy ez is erősíti a kart, szóval még egy edzési lehetőség a mászáshoz. :-D
Aztán meg többször is gyönyörködtem már ebben a kis videóban:

https://www.facebook.com/bambooclub.mo/videos/1072132049492132/?pnref=story

No valószínű én sose fogom tudni így vágni a rendet, de már attól is el leszek ájulva, ha egyáltalán sikerül akárhogyis megtanulnom  a műveletet.

Szóval műszak végeztével megkérdeztem Gyula bácsitól megnézné-e azt az ósdi kaszát, vajon rendbe tudná-e nekem hozni. Az öreg nagyon szeret engem, úgyhogy menten beleegyezett, pattantam is a bicóra, s fordultam egyet.
Nézegette, forgatta, a tulajdonosával valaha együtt dolgozott. Ki tudja, lehet ezt a nyelet is  ő csinálta, mert régi nyél, azt látja, a fém is jó anyag, vékony. Hát neki látott, bár mondtam, hogy ráér, de rögtön meg akarta csinálni.
Gyula bácsi iszonyú sokat tud beszélni, az utcán is képtelenség tőle elszakadni, sose ér véget a mondókája. :-) Most sem volt egy percig se csend. Picit fabrikált a kaszán, de közben minden kis vicek-vacakról volt valami mondandója, ami a kezébe került. Ez ilyen szerszám, ez amolyan, ez erre való, az amarra, ezt tudom-e mi, azt ő csinálta valami régi akármiből, azt meg kiegyengette, meghajlította, szegkiszedő lett belőle, ezt meg már nem ismerik, mert az ekét kellett vele tisztítani régen, neki még kettő is van belőle. Tényleg valóságos kincsesbánya van a 86 éves ezermester birtokában, szerintem nem létezik olyan szerszám, kütyü, mütyü ami neki ne volna akár több példányban is. És bármit előhúz a számomra káosznak tűnő halomból, annak mind van valami funkciója, haszna. Gyula bácsi nem csak alkot, hanem az alkotáshoz való szerszámokat is elkészíti magának.
Én meg persze odavagyok minden régi dologért, még kérdezgettem is, aztán egy óra múlva rájöttem, hogy hohó, ez így nem lesz jó, mert ő csak mesél-mesél, én meg még este is itt fogok ülni. Így egyszer-egyszer inkább elmentem a háta mögül és leültem arrébb valamelyik kispadra (persze azokat is mind ő csinálta, mint szinte mindent a ház körül).
Lassan ugyan, de szép módszeresen csak gyógyulni kezdett a kasza. :-) Én meg lestem, ahogy szétszedi, kezével hinti rá a vizet, a kaszakővel megpucolja a rozsdától, kiválaszt a köszörű mellett sorakozó konzervdobozokban tárolt legalább 10 szemüveg közül egyet, köszörüli, újra vizezi, az ékbe rovátkákat üt egy célszerszámmal, hogy ne csússzon ki olyan könnyen, beállítja a kasza szögét, magyarázza, miért van kissé felfelé hajlítva  a hegye, újra locsolja a vízzel, százezerszer ismételt gyönyörű mozdulatokkal megfeni, figyelmeztet, hogy nagyon kell vigyázni ilyenkor, nehogy elvágjam a kezem. Közben ide-oda ballag a köszörű, a kút, a tuskó között, s minduntalan ott felejti valahol a görbebotját. Olyankor gyorsan kerítek egyet, mert van millió az udvarban, a kertben, itt-ott lerakva.
-Nagy lesz neked ez a kasza, nagyon hosszú, ez 120-as. Kérdezősködjél a faluban van-e valakinek kicsi, 60-as. Biztos van, mert már senki nem kaszál.
Mikor végre elkészül, odabattyogunk egy kis füves részhez, kipróbálja, magyarázza a mozdulatokat.
Cirka két óra múlva végül csak eljutunk a kapuban való búcsúzkodásig. Lelkemre köti, hogy vigyázzak vele a biciklin, és próbáljak kisebbet szerezni, és nehogy elvágjam az ujjam. Egy fillért se fogad el, bármennyire erősködöm.
Hazafelé az egyetlen kritikus pont a kocsma előtt elhaladni, ahol péntek 6 óra lévén tele van a terasz férfiakkal, én meg piros kendőcskémben egyensúlyozok a bicajon a kaszával. Nem mertem nézni se jobbra, se balra, csak mereven előre, csak előre, csak előre. :-D
Otthon kirohantam a kertbe és nagy levegőt véve elsuhintottam az első vágást Gyula bácsi instrukcióit követve, aztán a következőt, meg a következőt. Szerintem fog ez nekem menni 120-assal is, csak gyakorolni kell. :-D Az a suhogó hang meg egyszerűen elvarázsolt, máris beleszerettem. Majd eljön az idő, mikor már egyszer sem vágok bele  a földbe, és nagyjából egyforma hosszúra sikerül leoperálnom a füvet.  Mindenesetre egy hólyagot máris sikerült szereznem, de egye fene. Munka végeztével fűcsomóval szípen meg is törültem a kaszát, ahogy Gyula bácsi tanította.

Őszibarack

Lett egy új gondozottam. Egy bácsi, ami nagy ritkaság. A feleségével él, de ő már nem győzi az ápolást, így sok győzködés után elfogadta a segítséget. Az én fő feladatom a fürdetés illetve Péter bácsi sétáltatása, mivel teljesen megvakult, még fényeket sem érzékel. Most rázódunk össze, voltak már bakik, voltak mosolygós dolgok mint ahogy az lenni szokott egy új helyen.
A minap, fürdés után Péter bácsi bőrét kentem a patikai testápolóval. Ő állt, én előtte kuporogtam egy puffon mert a lábai voltak soron.
-Péter bácsi nem is ráncos-mondom neki, mert 85 éves létére tényleg szép sima az arca-, olyan akár az őszibarack.
-Tényleg?-kérdezi mosolyogva, s láttam rajta némi kis szégyellős büszkeséget is.
-Igen-igen-bizonygattam-, tényleg olyan sima. Nehogy még a végén Irma néni éjjel beleharapjon!
Na lett erre nagy hahótázás, hármunk közül nem is tudom melyikünk rötyögött jobban, valamilyen szempontból mindenkinek tetszett ez az elképzelt szituáció.
Péter bácsi úgy nézett le rám a puffra, mintha látna, egyenest az arcomba, és becsszó csillogott a két vak szeme.




ui. Valaki felhozta ezt a dolgot, azért írom ide, hogy a neveket nagyrészt megváltoztatom, vagy kicsit átalakítom, tudjátok, mint Katici szokta a cseppjeinél. Szóval ne keressétek Péter bácsit és Irma nénit a faluban ha erre jártok, meg a többieket sem. :-)
Azokét nem szoktam, akik cseppet sem bánják, ha kikerülnek keresztnév szerint a netre, sőt büszkék rá. Mint mikor Ilus néni majd meghalt a boldogságtól, hogy ő felkerült a pészmékre. :-D ( fb ) Vagy Franci néni, aki még hangoztatja is, hogy három faluban ő a legöregebb, és mindig kérdezi tőlem, hogy ugye őt mindenki ismeri. :-)

Boldogság a sarkon

Plusz egy

költői kérdés, ami tegnap kimaradt. :-)
-Vajon miért van az, hogy a buszvégállomáson egy városban-nem tanyán, nem falun- a tájékoztató táblán a menetrendben egyértelműen fel van tüntetve egy busz, többen is várunk rá az esőben, mikor véletlenül kiderül, hogy olyan busz egyáltalán nem is létezik? És vajon miért fordul ez velem egy másik napon egy másik busznál is ugyenezen a helyen, ahol ráadásul nem félóránként járnak a buszok.

Költői kérdések

-Vajon miért adnak időpontot valahová, ha azt úgyse tudják betartani?
-Vajon mikor a háziorvos elküld a 30 km-re lévő szakrendelőbe két vizsgálatra, miért csak az egyik miatt szól az asszisztense a beutaló kiállításakor, hogy előre be kell jelentkezni és időpontot kérni. A másiknál már ott helyben szembesül az ember, hogy nem tudja elintézni, mert nem mondták neki, hogy időpontra megy.
-Vajon egy teljesen mezei sima hasi ultrahangra miért csak június 14-re kaptam időpontot a mai napon?
-Vajon az okmányirodában miért tudom azonnal elintézni az új TB kártyával járó dolgokat,  az új adókártyához viszont miért nem adnak csekket, hanem azt majd meg kell igényeljék, és postán küldenek nekem majd valahonnan , amit befizetés után vissza kell postázzak ésatöbbi, ésatöbbi?
-Vajon az OTP-ben az ügyintéző hölgy miért mondja, hogy nem küldenek ki automatikusan csekket, mikor eddig évek óta úgy kaptam egész évre egyszerre. Most sehogyse akart megérkezni. Azt mondta befizethetem helyben is náluk. Naná, azért fogok több mint ezer ft-os buszjeggyel utazni oda havonta, hogy befizessem a 2140 ft-os részletet. Meg befizethetem az eddigi elmaradást is, ajánlja fel-ami nem az én hibámból történt. Mikor közöltem, hogy most nem áll módomban befizetni, akkor szájbiggyesztve közli, hogy várjam meg a két hetet, míg kiküldik a csekkeket. Azonkívül meg nem kellett volna személyesen idejönnöm, írhattam volna levelet is.
Na ez lett volna az utolsó, ami eszembe jut, hogy levelet írjak egy OTP fiókba. Mégis melyikbe, és kinek címezzem? És ki foglalkozna ott egy ilyen levéllel??

Több kérdésem mára nincs. :-D Szabim mint a tenger, akár minden nap intézkedhetek, a munkahelyemen úgysincs szükség rám.

Rozika

Anyukám 14 évesen

Villanyóra helyett

Szeretem ezt a kis fülkét a falban. A régi villanyóra volt benne, s mikor megvettük a házat, kértem a kőművest, hogy ne falazza be. Minden évben kapott lakót. Idén is.

Haiku

Lábaim előtt
egyre több papírfecni.
Csak tépelődöm.

Hála

Tegnap Franci nénivel megbeszéltük, hogy ma segítek neki lezuhanyozni. Direkt úgy mentem, hogy hagytam időt a napomból a műveletre. :-) Viszont mikor oda értem, először mégse akart kötélnek állni, de némi rábeszélés után beadta a derekát. A pár házzal arrébb lakó Ilus néni később el is mesélte, hogy este még átment hozzá Franci néni, hogy hívjon fel engem, mert mégse akar fürödni, mert sok eső esett. Az összefüggést nem igazán értettük, de én már megszoktam, hogy az öregecskék valamiért szeretik elodázni vagy halogatni a fürdést.
Franci nénivel a 102,5 éve ellenére nem sok gond volt. Mondta is, hogy majd ő beáll abba a gömbölyűbe (zuhanyfülke), nekem csak a hátát kell lemosnom, mást ő meg tud csinálni. Menjek és melegítsem fel a vizet! :-) Van szivacs meg törülköző, meg tiszta ruha, meg betét meg minden van.
Ő maga egyedül ügyesen le is vetkőzött, fel is öltözött, nekem tényleg csak a vízhőmérsékletet kellett beállítanom, meg a hátát ledörgölnöm a szivaccsal, majd megtörülnöm. Csak lestem  tátott szájjal, milyen ügyes mozdulatokkal veszi fel a pólót, bugyit, harisnyát, zoknit, ráncos szoknyákat, mellényt, blúzt. Sok nála húsz évvel fiatalabb nem tud már így mozogni. Egyedül a lába fejét törültem meg még, de azt nem is kérte. Viszont ahogy az ujjai között piszkálódtam a törülközővel, úgy elkezdett hahótázni, mint egy kisgyerek. Én is harsányan kacagtam, annyira jópofán kuncogott. Hiába no, egy 102,5 éves is lehet csikis. :-)
Maga után mindent szépen elpakolt, törülközőket a radiátorra teregette, szennyest a kosárba.
-Nézzük még egy kicsit a tv-t?-kérdezte, mikor mindennel végeztünk.
Viszont mikor leültünk a készülék elé, egyszercsak felpattant:
-Gyere! Gyere!
Át kellett mennem vele a másik szobába, ahol a töviskoronás Jézus dombormű van a falon.
-Ülj le ide!-mutatott a rekamiéra.
Ő megállt a kép előtt és jó hangosan imádkozni kezdett:
-Uram, köszönöm, hogy megengedted, hogy megfürdhettem, hogy sikerült megcsinálni, ami szerettem volna!
Utána elmondott egy Hiszekegyet, aztán tovább hálálkodott gyermeki szívvel:
-Köszönöm, édes jó Uram, hogy megsegítettél, áldj meg engem, és azt is aki segített nekem! Köszönöm, hogy szeretsz engem és megbocsátottad a bűneimet!

Csak ültem és néztem, és arra gondoltam, bár én tudnék ennyire nagyon-nagyon hálás lenni minden kis apróságért.
Mikor bevégezte az imádságot, szorosan megölelt, én is őt.
Még utána is százszor elmondta, hogy áldjon meg engem a Jó Isten, most olyan jól érzi magát, hogy megfürödhetett.

Ilyeneké a mennyek országa. :-)

Lurkószáj

Három célom van az életben: az állatorvosság, a család és az, hogy "sir" legyek.

(15 éves)

Langy téa

"Fürdő van, üdíteni testem,

Langy téa, beteg idegemnek."

(Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal)

Cseszneki sziklákon

Tegnap sikerült eljutnom egy kis társasággal Csesznekre a Bakonyba. Ez azért nagy dolog, mert autó nélkül számomra lehetetlen volna.
Tavaly mikor Tatabányán jártam, említettem, hogy Cseszneken nyíltak az országban először via ferráta pályák. Ide tartottunk.
Most jelenleg már három helyen lehet űzni kis országunkban ezt a szórakozást, ahogy valakitől a neten olvastam: Lassan via ferráta nagyhatalom leszünk. :-D
Szerencsére az előrejelzésekkel ellentétben szép időnek mutatkozott, és egészen késő délutánig az is maradt. A vár alatti parkolónál betértünk a többiek által rég áhított kávéra  egy büfébe, közben beüzemeltük a felszerelést, a kezdők útmutatásokat kaptak.

Sző, fon nem takács

Tatabányán a pályák kuriózuma, hogy jóval a tízemeletes házak fölött mászik az ember, alatta pedig dübörög az autópálya. Itt viszont egy mesés helyen, a Kőmosó-szurdokban vannak a kezdőpontok (beszállók), s a szurdok falán haladunk végig, körbevéve borostyánnal és mindenféle növényzettel.
Mikor odaértünk a Várpanoráma út kezdetéhez, sokan várakoztak és sokan csüngtek a falon is. Mint később kiderült, épp egy Szlovákiából, Érsekújvárról érkezett nagyobb csapatba botlottunk, őket követtük aztán a sorban. A vezetőjük gyakorlásképp hozta el ide a társaságot, lássák miről is szól ez,  mielőtt komolyabb ausztriai utakba belevágnának. Nagyon szimpatikusak és barátságosak voltak, később a célnál mi készítettük róluk a csúcsfotót is. :-)

A beszálló kicsit izgalmasan néz ki, meg is szeppentem, mikor Zoli engem indított elsőnek. Általában direkt úgy alakítják ki a pályákat, hogy az eleje nehéz legyen, s felmérhesd, bírod-e majd csinálni. Ez a pálya "D" besorolású volt, ami már nehezebbnek számít.
Mivel én haladtam a csapatunkból az élen, csak a mögöttem jövő Zolit és Csabit tudtam fényképezni ezen az úton. Egy kis ízelítő belőle:

 Zoli épp kibukkan egy függőleges felszökés után

Csaba még küzd az elemekkel

Egy függőleges szakasznál kissé feltorlódott a sor, várakozó álláspontba kellett helyezkednünk épp a talpunk alá eső helyen. Ez általában nem túl sok. :-)

Csabi átverekszi magát a köveken és gyökereken. :-)

A függőleges részeknél kis fém bütykök, vagy rudacskák vagy minek nevezzem őket is segítették a haladást. A kép jobb alsó sarkában látszik kettő, az egyiken épp az én cipőm orra. Nem túl nagyok ezek a segédeszközök, kicsit az volt az érzésem, hogy könnyű lecsúszni róla, de akkor mit szóljon egy 46-os lábú? :-D

Ott repül a kismadár!

 Most már olyan magasra kerültünk, hogy átláthattunk a szurdok másik oldala  fölött őrködő várromra. Nagyszerű látvány volt így jutalomként. A vár felé haladó sziklagerincen is két ferráta út kanyarog.

Szép folyamatosan haladnak előttünk a bátor legények és leányzók.

Az utolsó lépések és kapaszkodások. Ott alant Csesznek házai.

A céltól leereszkedtünk a völgybe, ahol Ede, Eszter  gyerektacskója örömmel fogadott bennünket. Minden érkező elé odaszaladt, és boldogan csóválta a farkát. A fűből alig látszott ki, de azért büszkén vallotta, hogy ő is hegymászó.

Némi pihegés és nézelődés után megcéloztuk az Ostromlók útját is, aminek pályáját már láttuk a vár alatti sziklán. Ezt "C"-nek sorolták be az építők.

De hát nem igazi a kaland, ha nem teljes a létszám, úgyhogy nem volt kecmec, az egész csapatnak meg kellett ostromolnia a várat.

Gondos előkészületek a csapalétszám növelése ügyében.

A beszállás pillanata. Zoli és Ede harcra kész. Láthatólag mindketten vígan..

Ééés indul az ostrom!

Különleges volt a borostyángyökerek között lavírozni. Csak gratulálni tudok az út kitalálóinak.

Az ostromhoz természetesen hídon is át kell kelni úgy általában. Ede zokszó nélkül halad az élen.

Fel, csak fel katonák, katonanők! Ostrométrák helyett a sodronyon.

Hókotró, mondta magáról Peti, pedig én akárhogy néztem- ugyan cseppet testesebb-, de csak egy bátor, erős legényt láttam, nem holmi behemót járművet.

Alattam a föld, felettem az ég...vagyis alattam Csabi, de a létra bennem, az egyszer biztos.

Kis nézelődés a szemben lévő pályára, amin már végig haladtunk.

Csaba első ferráta túrája. Pedig mintha mindig ezt csinálta volna.

Peti a csúcsra tör, de itt sincs hó, amit elkotorhatna.

Ede büszkén ér a célba, és megdicsérgeti lovát is: Jól van kiskomám Zoli, bátran harcoltál!

Mindannyian szerencsésen feljutottunk, ki könnyebben, ki nehezebben, de senki nem szégyenkezhetett. S ha valaki, hát Ede igazán élvezte a programot. Úgy üldögélt a zsákban felügyelve az eseményeket, mintha legalábbis odapottyantotta volna rögtön az édesanyukája ebbe a nagyvilágba. Igazi túrakutya lesz belőle, ha felcseperedik. Mit lesz?? Máris az!
Ez egy fantasztikus ostrom volt.
Ahogy leereszkedtünk a pálya végétől, még megnéztük a sziklamászóutakat is, mert az is van egy pár, de épp senki nem használta őket. Aztán régi sírkövek mellett haladtunk el, le is guggoltam melléjük egy fotó erejéig.

Lassan leértünk a hegyről, mikor egyszer csak felfedeztem, hogy a beülőmre rögzített tartóból valahol kiesett a telefonom. Ooóóó, ez már baj. De csak olyan helyen lehet ahol leültem, mert ha a falon pottyan ki, azt bizonyára észreveszem, akkorát zuhan meg koppan. Eszter elkezdte csörgetni, szerencsére ki is csöngött, tehát térerő van. A fiúk már előrébb jártak, de visszajöttek segíteni. Hátha valaki meghallaná a mászók közül valahol. Egyszerű telefon, csak amolyan buta, zsebre rakni semmi értelme nem volna egy idegennek, nekem viszont az összes telefonszám fontos benne.
 Ballagtunk az ösvényen, Eszter folyamatosan csörgette, csupán pár perc telt el, s Peti már elő is bukkant, kezében a készülék. A síroknál esett ki, alig kellett visszamenni. Peti nyakába ugrottam örömömben.
A kaland ugyanott ért véget, ahonnan indult: a büfénél. Mindenki megjutalmazta magát valamivel: citromos sörrel, jégkrémmel, kávéval, capuccinoval. Közben a nálam fiatalabb nemzedék minden tagja nekiesett az okoskájának, mint szomjazó a víznek. :-D Végreeee, nyomkodhatunk!!!

Végig nagyon szép időnk volt, már csak hazafelé kezdett borulni az ég. Az odafelé megcsodált repcemezőket mindenképp le akartuk fotózni, de amúgyis megállásra kényszerítettek bennünket. Rengeteg motoros rendőr száguldott el a szembejövő sávon, aztán egyszer csak félre is állítottak minket és a többi autóst. Értetlenkedve néztük mi lehet ez, de amíg várakoztunk, addig legalább megörökíthettük a gyönyörű sárga mezőket.

A rendőrmotorok csak jöttek-jöttek, néha autó is, aztán hirtelen mint a cserebogárraj, benépesítette az utat rengeteg bicajos. Verseny volt. Süvöltöttek a kerekek, csak kapkodtuk a fejünket, nem tudom hányan lehettek, de nagyon sokan. Nekem szinte érthetetlen, hogy nem ütköznek egymásba, annyira közel van kerék  kerék mellett a bolyban. És annyira száguldottak, hogy nem hittem, látszani fognak egyetlen képen is, amit hirtelen kattintottam. Lehet az útmenti szélmalom hajtotta őket ilyen gyorsan? :-)

Végül elgurult a hosszú sor, jöttek még autók, akik gondolom a csapatokhoz tartoztak, mert tetejükön biciklik, oldalukon reklámok. Visszaballagtunk az autóhoz, mikor még egy utolsó bicajos felbukkant nagyon-nagyon lemaradva a többitől, de nem adva fel a harcot. Ki tudja mi történhetett vele.
Hatalmas hajrát kiáltottunk neki, ő intett köszönetképpen.

Ma nem csak mi ostromoltunk, hanem mások is, másféleképpen :-)

Almavirág

Gizi néni-száj

" Szép a hajad, nem vagy kövér, bóóldog lehetsz, bóóldog lehetsz. Akarsz még mást?"


Hát végülis. Kell ennél egyéb a boldogsághoz? :-D