Március első napjaiban, egészen pontosan azon a hétvégén mikor először volt igazán szép napsütés, megcéloztuk a Naszályt. Hiába van itt a szomszédban, még sosem jártam rajta, ideje volt hát közelebbről szemügyre venni.
A felmenetelt Kosdról terveztük, ez volt a legegyszerűbben megközelíthető mindannyiunknak.
Bogi ezen a túrán avatta fel vadiúj, csudálatosan vagány bőr bakancsát.
Mindjárt az indulás után a bányász emlékműbe ütköztünk
A fák még teljesen kopárak voltak, így végig élvezhettük a napsütést. Az út eleinte érdekes köves volt, mintha direkt ki lett volna rakva.
Most Hubát nem hoztam, nem akartam őt kitenni 2 óra buszozásnak és vonatozásnak. És persze magamat se az idegeskedésnek egy hiperaktív, harcra kész kutyával a járműveken, így csak Málna tartott velünk.
Elég hamar elkezdődtek a kaptatós részek, így nekivetkőztünk és gyűrtük magunkat lihegve felfelé
Aztán felfedeztük ez első hóvirágokat, amiket ujjongva fogadott kiéhezett lelkünk
A napocska nem csupán a hóvirágokat csalta elő, mások is fürdőztek a finom fényben
Lankásabbá vált a terep, azonban még messze nem a csúcsra értünk fel, hanem a Kopaszokra
Itt már különösebben nem is kellett vadásznunk a virágokra, mert ott voltak maguktól is egész mezőkben
A Kopaszokról már szép kilátás nyílik, el lehet nézelődni rendesen
Ősagárd felé tekintget egy nyúlánk Kobak
Egyik fán egészen érdekes jelzésre akadtunk :-)
Kis kitérővel és lefelé ereszkedéssel a csúszós oldalban meglátogattuk a Násznép-barlangot
Volt nálunk fejlámpa, így bent is körül tudtunk kicsit nézni
Kobaknak a barlang nagyon tetszett, minden zegzugát megvizsgálta. Belül a falai nagyon szépek, de ezt nem igazán tudtam lefényképezni. Fiam amúgyis elragadta tőlem a lámpát, nekem a sötétben kellett tapogatóznom a csúszós agyagon. :-D
Ilyen a barlang bejárata
Úgy döntöttünk, hogy nem az ösvényen megyünk vissza az eredeti útra, hanem toronyiránt kapaszkodunk fel a sziklákon. Kobak egy idő után visszajött és roppant lovagiasan felajánlotta, hogy felviszi a hátizsákom ezen a szakaszon. :-)
Búj, búj zöld ág-helyett egyelőre kopár ág. De azért kapunak kapu.
Végül megláttuk a csupasz fák között a Naszály-csúcs kilátóját. Régen éppen ilyen volt a Csóványoson is, csak az sokkal magasabb.
Nagyon sok kiránduló gyűlt itt össze, hisz több felől is fel lehet jutni. A jó idő megtette hatását, úgy rajzottak a túrázók, mint a sáskák. Furcsa is volt nekem ez a nagy tömeg, alig akadt talpalatnyi hely, ahol ne ücsörgött, pihent, uzsonnázott volna valaki. Még arra is várakozni kellett, hogy fel tudjunk kapaszkodni a kilátóba, mert annyian voltak fenn.
Lenn napsütés, de fenn erős szél fújt, úgy kellett fogózni a korlátokba, hogy el ne vigyen.
Az ott a távolban Szendehely, onnan is meg lehet közelíteni egy tanösvény érintésével a csúcsot. Ez is lehet egy majdani kirándulás célja.
A Duna felé tekintve épp szembe sütött a nap, szinte nem is láttam mit fényképezek, a tenyeremmel próbáltam valamelyest árnyékolni, de leginkább a vakvilágba lődöztem az ösztöneimre hagyatkozva. Ahhoz képest egészen jól sikerült az ezüstben játszó, kanyargó folyót megörökíteni.
Alattunk mint apró hangyák nyüzsögnek a kirándulók
Körtúrát tettünk, így lefelé egy másik ösvényen haladtunk
Nekem a lefelé menet mindig lassabb, a térdeim nem bírják a strapát, de legalább volt indok megállni folyton fényképezni. Itt-ott még találkoztunk helyekkel, ahol elővillant a panoráma.
A Pádimentom-kő felé ereszkedve.
Itt is bánya volt valamikor. A Naszály nagy része amúgyis olyan, mintha egy hatalmas állat kiharapott volna belőle, ott éktelenkednek a bányaterületek nem gyógyuló sebekként.
Pádimentom-kő
Bogi ás Málna mint egy díszes kapu alatt ereszkedik lefelé a gyönyörű ágak keretében
Az út utolsó szakasza egy nagyon fiatal és nagyon bebiztosított erdőben vezetett. Még ha nem is látszott volna világosan az ösvény, akkor is igazán eszement túrázónak kéne lennie annak aki itt eltéved. Minden ötödik fára fel volt festve a jelzés, aminek sehogyse értettem okát. :-D
A kirándulást Kismaroson egy hamburgerezéssel, lángosozással, palacsintázással öblítettük le, kinek mihez volt épp kedve.
Azt ugyan megállapítottuk, hogy nem a szívünk csücske lesz a Naszály, maradunk a Börzsöny rajongói, de ezért a gyönyörű első napsütésért igazán érdemes volt útra kelnünk.
