A mezőn

Leginkább hegyekről szoktam írni, de régen, mikor még otthon laktam a szülőfalumban, ott csak rétek voltak, patakpart, halastó. Menni viszont már akkor is szerettem, hol egyedül, hol a kutyánkkal barangoltam. Mező itt is van, s míg nem házi gondozó voltam, addig volt kedvem szabadidőmben bicajozni. Többször  lekarikáztam a földeken át az Ipolyhoz, nagyon szerettem ezt is.

Nemrég, egy szeles, felhős vasárnap már délután 3-kor indultam útnak a kutymákokkal, gondoltam sok-sok szünet után elballagunk a folyóig, mert ezer éve nem jártam a réteken.   

Barni precízen rendben tartott bodzása (Ő a főnöknőm fia)

A fényképezéssel eléggé meggyűlt a bajom, mert nagyon-nagyon fújt a szél. De a májusi vadvirágok így is szépek voltak, ahogy lebegtek a légben.

Akácvirág gyűjtésért letértem egy helyre a hegy felé, szedtem is egy szatyorral teának

Ribizliföldeken át

Felénk csak elvétve ültet valaki gabonát, a földeken nagyrészt bogyósok és bodza meg gyümölcsfák vannak. 

Régebben a sok vegyszer miatt szinte eltűnt a búzavirág. Szerencsére most már újra látni ezt a szépséget. Gondolom nem csupán nekem kedvencem.

Fenn a magasban egyfolytában csicsergett a mezei pacsirta. A hangja nagy, de sok ideig tart, míg az ember kiszúrja hol is vitorlázik a légben kitárt szárnyakkal. Szinte egy helyben lebeg és csak dalol meg dalol.

Ezt a mezőrészt Nadunának hívják. Érdekesek ezek a nevek, mindig elcsodálkozom, vajon honnan származnak, ki találta ki őket hajdanán. Tetszett, ahogy a búza és a ribizli ültetvény közé beékelte magát választóvonalnak a kamilla.

Visszatekintés a hegyek felé

Ribizli hullámok

Ipolyság felé sötét fellegek gyülekeztek és még jobban nekilódult a szél. Szerencsére hoztam esőkabátot, de idáig nem ért el. Viszont a vihar szélén voltam, így majd le fagytam hirtelen, úgyhogy próbáltam belebújni, ami elég nehezen sikerült, mert úgy dagasztotta mint egy vitorlát.

Vadrózsaszirmokat is gyűjtöttem, volt bőséggel

Tavalyi bogyó és idei virág

Egy finom kis törékeny növény a terebélyes harangvirág

Vadrózsa bokrok között

A Börzsöny nyugati gerince jól belátható innen. De sokszor végig mentem már ezen a gyönyörű útvonalon!

Kaszanyűg bükköny

Anyukám kedvence volt ez a kedves szépség, a réti margitvirág

Szemben messze Felvidék mezői

Tövisszúró gébics

Gébics pajtás nekifeszül az erős szélnek. Nem adja fel! :-)

A vihar elmúltával habos tejeskávé felhők dudorodtak az égen

Tésa felé közeledve már sokkal több gabonafölddel találkoztam.

Ott lenn már valahol az Ipoly folydogál, de annyit fényképeztem, annyiszor megálltam útközben gyönyörködni, hogy végül úgy döntöttem, már nem megyek le odáig, mert mire megérkezem, már nem maradnak fények. Így most inkább a sötét felhőkből kivillanó sugarakat csodáltam.

Ezek a hegyek már odaát vannak Felvidéken

Akácoson vezetett át az út, ami virágszőnyeget hullajtott elénk

A srácok nem romantikáztak különösebben, tojtak a szirmokra, sokkal jobban érdekelték őket a különböző szagok

Végül Tésa felé kanyarodtunk. Ez egy csöpp falu nem messze az Ipolytól, állandó lakos alig van, de rengetegen kijárnak Pestről a hétvégi házacskáikba. Most is sok autó  állt az utcákon, gondolom a karantén miatt inkább ide vonultak ki a városból az emberek. Egy kedves házaspárral szóba is elegyedtem. Ha nem lennének a nyaralók, a szép kis parasztházak mind tönkrementek volna. Örülök, hogy így sok megmenekült közülük.

Kápolnácska

Egy hangulatos pince

És mi van ott az asztalon? Igaz bort nem tettek mellé, pedig megkóstoltam volna, ha már ilyen kedves vendégváró gesztusként kinn hagyták a poharakat. :-)

Nekem már örökké gyengéim maradnak az ilyen régi dolgok. Valamikor, rendes fényben vissza kell jönni újra fényképezni.

Egy ilyen helyen igazán békét lehet találni a város nyüzsgése után.

Hopp, egy állandó lakos

A falu szélén álló oszlop, fülkéjében szép kis Mária szoborral

Hazafelé már egy másik mezei úton mentem, ez nem volt annyira érdekes mint amin jöttem, mert eléggé egyenesen haladt a földek között, de nem is baj, mert jócskán rám alkonyult.

Búcsúzóul szedtem magamnak egy csokrot, mert a mezei virág a kedvencem, még sokáig szerzett nekem kedves perceket otthon az asztalon.

Az én gyönyörű hegyem Hazajáróék szemével

https://www.youtube.com/watch?v=gn-vdeS8Bng&list=UU5cCUVlSjs-2-HJvpP77fWg&index=5

Házi veréb iskola

-Látod fiam amott azt a szőrös, rusnya képűt? Az a macska. Óvakodj tőle!

Sztanka

Van egy-egy gondozottamról emlékezetes sztorim, amit újra meg újra előveszek és elmesélek valahol. Azt hiszem Manci néniről mindig ez a történet lesz az, ami majd eszembe jut akár 20 év múlva is.
Manci néni és Karcsi bácsi, akik amúgy idén 68 éves házasok nézik a tv-t, valami régi magyar film megy.
-Ez a Sztanka!-mondja a már kissé demens Manci néni felcsillanó szemmel-Nagyon szép ember!
Aztán meleg, őszinte mosollyal az asztal másik végén ülő férjére néz: -De a Karcsi szebb!

 

Rozsdafarkú híradó

A híradót külön szeretettel küldöm Katici unokájának! :-)

A fészekben töltött utolsó napok elég heringesre sikerültek, már alig fértek a dudori miskák

A bepréselődött állapot időnként egész extra frizurát eredményezett némelyeknél

Az első idő cincogása már rég elmúlt, hatalmas hangzavar volt a teraszon, minden éhes száj kukacért kiáltott. Közben a szülők igyekeztek minden módon elérni, hogy a gyerekek kimerészkedjenek a fészekből. Egyre tovább tébláboltak kukaccal a szájukban nem messze a kuckótól, közben ide-oda reppentek, jellegzetes csettegő hangjukkal hívogatták kifelé a kicsiket.

Csőrikék hol jobbra tekingéltek, hol balra, éppen honnan érkezett a papa vagy a mama

Aztán másnap, miután az előbbi képeket készítettem, délután munkából hazaérve üresen találtam a fészket, a kertben viszont a fák közt, a komposztdombon, a fűben nagy volt a ricsaj, láttam is, hogy micsoda nyüzsgés van az öt lurkó terelgetése, irányítgatása közben. Addig sem volt egyszerű a szülők dolga míg csupán a fészekben kellett etetni a fiókákat, most még ráadásul figyelni is kellett az összes csetlését-botlását, ha öten öt felé mentek, mindet nyomon követni, ha veszély közelgett azt elhárítani, közben persze rendületlenül folytatni a táplálást.
A rozsdafarkú ha nagy levegőt vesz és kirepül az ismeretlenbe, soha többé nem tér vissza a fészekbe, attól kezdve már kinn éjszakázik, próbálgatja a szárnyait, ügyesedik napról napra. De a szülők még sokáig táplálják őket, mert az élelem megszerzésére még nem képesek.
Viszont itt maradnak a közelben, azon a területen, kertben, ahol születtek, maximum a szomszédokba repkednek át. Így a jelenlétükből a gazda is profitál, hisz az ő kertészei lesznek, az ő területéről gyűjtögetik be a kártevőket.

Két nappal a kirepülés után sikerült elcsípnem az egyik kis gombócót, ahogy épp a veteményes szélén ügyeskedett. Annyira kis tündériek ilyenkor. Még nyilvánvaló rajtuk a babakori pufókság, a szájuk is tejfeles, a farkuk is kis kopott tollseprűnek néz ki inkább, de már nagy komolyan tekingélnek a világba. És persze csicsogva várják a papát vagy a mamát, hogy hozza a következő adag uzsonnát.

Aztán pár napra rá a bodzafán is kiszúrtam egyiküket. Most, hogy van egy fokkal jobb fényképezőm, egész klasszul rá tudtam zoomolni az ágak között.

Nagyon sok örömet adott a fészekbeli életük lesése is, de most meg számtalanszor csaltak mosolyt az arcomra, mikor hol itt, hol ott hallottam a hangjukat a kertben vagy a ház előtt a mandulafákon. Estefelé aztán már elcsendesednek, nyugovóra térnek, de reggel gőzerővel indul újra a csacsogás.
Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy az udvarra nyíló ablak szúnyoghálóján madárkaki van. Fel is tekintettem ösztönösen az eresz alá, hátha fecskék nyomait látom, de sajnos nem úgy volt. Mindenesetre érdekesnek találtam, vajon hogy került oda a potyadék.
Két napra rá alkonyatkor bentről meg akartam piszkálni a szúnyoghálót a felmosóval, gondolván a megszáradt kaki majd lehull róla, ne csúfoskodjon ott. Nagy meglepetésemre egyik fióka röppent fel onnan. Akkor döbbentem rá, hogy ő volt a tettes, s gyorsan vissza is húztam a felmosót, nehogy még jobban megijedjen és ne merjen visszajönni. De ezzel nem ért véget a történet, mert a többiek is befutottak egymás után. Amindenit, mi folyik itt? Hát a kis dudrancsok épp azt a 2 cm széles peremet nézték ki maguknak éjszakázó helyül, oda gyülekeztek az alkony közeledtével és egymáshoz bújva várták az alvás idejét.
Kióvatoskodtam az udvarra és a nyírfa ágai közül igyekeztem lefotózni ezt a szívmelengető jelenetet. Így most az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az ötből négyüknek sikerült átvészelni az első napok nehézségeit és veszélyeit, amivel egy kismadár számára telisteli van a világ.
A masinával való lavírozás közben nem győztem magamba fojtani az ujjongásomat, nehogy elrepüljenek. Annyira édesek voltak ahogy összegombócolodva kuporogtak a peremen. A képek persze a sötétedés miatt nem túl jók, de nekem mindent megérnek. Ilyet még soha egyik fészekalj sem csinált az évek során. Egyem a kicsi szívüket, hát lehet őket nem szeretni?

Ajánló

Az általam nagyon kedvelt és tisztelt Zsoldos Árpád madarász blogját szeretném figyelmetekbe ajánlani. Most indította a napokban, s tudom vannak itt olyan olvasók, akik szeretik a madarakat (Fodorka, Orsi, Katici és mások is).
Én már rengeteg hasznos és érdekes dolgot tanultam tőle, ha van kedvetek nézegessétek, iratkozzatok fel!

https://hangvadasz.blogspot.com/2020/05/a-magasban-eneklo-mezei-pacsirta-alauda.html?view=sidebar

Ellesett pillanatok a teraszon

Annyira hamar kikeltek a kis fiókák, szinte észre sem vettem, hogy eljött az ideje. Csak az tűnt fel, hogy rozsda mama nem ül a fészken.
Tüzetesebb szemlélődés után valóban mozgást észleltem a ficakban. Juhéjjj, egy pihés fejecske!

Azannya, ezek öten vannak! Szép nagy család.  Tejfölös szájú sereg. :-)

Rozsdás mama csinos, pasztell szürke kosztümben épp megpihen a kifutópályán, mielőtt a tátogó bölcsisekhez reppen. Olyan szép, igazi lányos csillagszeme van, ezt már akkor is megfigyeltem, mikor a tojásokon ült.

Valaki kapott, a többiek tovább kiabálnak: Nekem! Nekem! Nekem! Bár ez a kiabálás még nagyon halk, de lesz itt pár nap múlva akkora hangzavar, hogy csak na!

Aztán mivel nem jön több ellátmány, visszakuporodnak a jó puha kuckóba. Rozsdás mama még egy picit szemrevételezi őket, aztán újra útrakel. Hiába na, öt gyerek, az öt gyerek.

Némi szünet után befut rozsdás papa, és megmutatja hátulról, milyen fantasztikus cifra gúnyája van. Most igazán megfigyelhető a különbség tojó és hím között. Ritka szép pár, ennyire még egyik évben sem volt felfedezhető a más tollazat. Nem győzök gyönyörködni a halvány szürke mamában és a jóval sötétebb papában.

Rozsdás papa egy félfordulattal a menő napszemüvegét is megmutatja, közben létszámellenőrzés tart a fészekben és békésen nyugtázza, hogy minden rendben van.

Ballagás helyett

Tegnap lett volna Kobakom ballagása. Ő csöppet sem bánja, hogy így alakult, gondolom a fiúk nagy részének púp a hátán mind a cécó, mind az ünneplőbe öltözés, de én kicsit szomorú vagyok. Már régóta készültem belül az ünnepre.
Persze valószínű magamból indulok ki, nekem szép emlékem van a sajátomról. Szerettem felvenni a magunk által varrt egyenruhánkat, örültem, hogy ott lesznek a szüleim, tesóm, barátaim, örültem a kapott virágoknak, amiket büszkén raktam a szobámba már uborkás üvegbe is, több váza nem lévén. Egyik csokor, amit egy kedves barátomtól kaptam messze túlélte a többit, emlékszem még anyu is csodálkozva nézte, hogy még mindig nem hervadt el, és azt mondta az a virág ilyen tartós, amit szeretetből adtak. Megható volt a feldíszített termek látványa, az alsóbb osztályokkal való találkozás, az egész ünnepség. Végülis 4 évig volt otthonunk az iskola, és én szerettem oda járni.
Jó volt még utoljára együtt lenni az osztállyal, megenni az ünnepi ebédet az iskola ebédlőjében (akkor még nem volt divat az after parti :-D ), fényképezkedni a barátnőkkel, aztán este szerenádozni menni a tanárokhoz, ami Budapesten nem is olyan egyszerű feladat.
Szerintem ezt az utóbbit azért Kobak is élvezte volna. Mert a szalagavatós táncolás nagy csodálkozásunkra kifejezetten tetszett neki.
Amúgyis kicsit keszekuszára sikerült az iskolás pályafutása, ez az első osztály akikkel együtt kezdett és együtt végez is, ha az óvodát nem számítjuk. Persze meg volt rá minden esély, hogy az ovis társaival ballagjon majd el nyolcadikból, akik egy tök jó kis osztály voltak, de az élet közbeszólt. Amiről álmodni se mertünk volna mikor ide költöztünk, megszűnt a faluban a felsőtagozat bármennyire is tiltakoztunk ellene. Akkor nagyon mérges és elkeseredett voltam. Szuper volt a kemencei iskola, klassz tanárokkal, a gyerekek jó helyekre kerültek be továbbtanulni, ráadásul egy kiváló osztályfőnököt kaptunk volna, akit szerettek a srácok.
Mivel a szomszéd faluba nem szívesen küldtük volna Kobakot, sok hezitálás után így került át Ipolyságra, a határ túloldalára magyar iskolába. Ez is jó suli volt, ráadásul ebben úttörők voltunk, még senkit nem hordtak át itteni gyerekek közül soha. Távolságban csupán 9 km, viszont közlekedés a két ország között csak autóval lehetséges. Viszont remélem örök életre megtanulta a fiam, hogy a határ túloldalán is ugyanolyan magyar gyerekek élnek, mint ideát, és ők nem szlovákok.
Itt két osztályt végzett el, aztán Budapestre került kéttannyelvűbe. Még a régi osztálya ballagására is ellátogatott, áttekert bicajjal Ipolyságra, mert ők kilenc osztályt végeznek, egy évvel később volt az ünnepségük. Örömmel fogadták, az ebédjükre is marasztalni akarták.
Szóval a nyolcadikat végül Budapesten járta ki, összesen három általános iskola. De hála Isten ő nem annyira érzelgős, mint én, vette a lapot, mindenhová ügyesen beilleszkedett, nem búslakodott.
Így hát most sem búslakodik a ballagás elmaradása miatt, inkább örül neki.
Azért az neki is tetszett, hogy osztályfőnökük, az általuk Dzsordzsónak (György) keresztelt fiatalember írt a csapatnak egy levelet és készített egy kis videót.
Ha van kedvetek, itt belenézhettek, persze nem kell az egészet,  idegennek unalmas. Én viszont nagyon meghatódtam, vizes lett a szemem. És hát kicsit szomorú vagyok a fiammal ellentétben. :-)
Még szerencse, hogy legalább szalagavató volt.


Kedves Mindnyájan!

Ezt a filmet én készítettem Nektek. Nem egy nagy műalkotás, sőt mivel kezdő volt az operatőr az egész remeg, mint a nyárfalevél (végére szédülés várható...)
Kérlek Titeket, fogadjátok szeretettel. Megmutathatjátok másnak is (ha szeretnétek - pl. szülőknek), de nem nyilvános ez a mestermű!:-)
Békesség Nektek!
MGy



https://drive.google.com/file/d/1b01snL96mRIfKRwSqPhKuZeWGyZP6Csj/view

Bevetésre készen

Házi gondozó felszerelkezve, bevetésre készen a Barátnéjától karácsonyra kapott saját haikus pólóban, ami nagyon is passzol az aktuális helyzethez.

Buborékjaid

sorra elpattannak, de

mosolyod marad.