pipulka

2015. május 3., vasárnap

Pótanyukáim

Bár már közülük sem él mindenki, de a szívemnek mindegyikük kedves valamiért. Megismételhetetlenek, különlegesek. Valamiért még a legháklisabbak is szerethetők, csak meg kell találni bennük azt az oldalukat. Tényleg így van, elhihetitek! :-)

Május, május, szép tulipán.....

Na hol állt egyedül a faluban májusfa elsején? Na hol?
Hát ahol a legszebb lányok laknak!
Remélem ebbe mi, nővérek is beletartozunk, nem csak ifjú hölgy lakóink, mert még soha életemben nem kaptam májusfát, ellentétben Katici barátnőmmel, akinek anno irigykedve olvastam a beszámolóját. :-)

2015. május 2., szombat

Lélekemelő vasárnap

Beteg volt a gépem, így majd egy hét késéssel, de azért csak beszámolok a múlt vasárnapról.
Mivel a lelkipásztorunknak és feleségének egyéb dolga akadt ( épp egy fesztiválon nyerték el a legjobb megzenésített vers díjat, hurrá ), az amúgy is maroknyi csapat többi része hirtelen úgy döntött, hogy ha az idő engedi a szabadban tartjuk meg az istentiszteletet.
Kimentünk hát a Kenyeres forráshoz- ahol pénteken Ozserrel is jártunk- ki bicajjal, ki autóval, pokrócokkal és egyéb dolgokkal megpakolva.
Először tápláltuk a lelket, aztán tápláltuk a testet is. :-)
Valamiért embereket nem tudok jól fényképezni, de azért a hangulat kedvéért legyenek itt erről a szép vasárnapról is képek.

(Némi hasonlóságot vélek felfedezni a fiam és a kutyám viselkedésében, ha vizet látnak. Kit érdekel, ha jéghideg. :-D )

2015. május 1., péntek

Lepényes szombat

Aki Nagybörzsönyben jár, ne menjen el a kemencében sült lepény mellett!

2015. április 26., vasárnap

Vidám péntek

Találtam jó múltkor egy szívemnek nagyon kedves Fekete István idézetet, ami akár a pénteki nap mottója is lehetne.

"A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar."

Tulajdonképp úgy kezdődött, hogy kb. reggel fél tízkor, mikor még a paplanom alatt gubbasztottam és lustálkodtam, hirtelen csöngettek. Te jó ég, ki lehet? Én még itt bőszen hálóingben vagyok, gyerünk az ablakhoz, biztos a postás, majd benyújtja, ha hozott valamit.
Gyűrötten, kócosan kikukkantottam és alaposan elkerekedett szemem, mert a kapuban egy zöld ember állt szatyorral a kezében és vigyorgott:
-Nem rám számítottál, mi?
-Háááát nem, azt hittem a postás.
Gyorsan köntöst kaptam magamra, kirohantam, nyakába ugrottam a zöld embernek, s mindjárt sejteni véltem mi lapulhat a szatyorjában. :-)
Bizony nem tévedtem. KÁVÉ! Ha nem is habos, hanem jeges, és ki kellett is érte másznom az ágyból, de mégiscsak ágybakávé!!! Ráadásul mellé mindenféle péksütemény és más ajándék is.
Leültünk hát a kockás viaszkos mellé, megfeleztük a kávét és kiterveltük, hogy elmegyünk egyet sétálni, végülis a lábamat nem mondta a doktor úr, hogy lakatoljam le, csak a bicajomat.
Bedobáltam a hátizsákba a maradék sütiket, banánt, vizet, fotómasinát, Tepertő itató margarinos dobozkát, és uzsgyi.
A Gomb-hegyen már kizöldült a nagy hársfa, meg is csodáltuk.

Az akácos még kopasz, de mit sem törődik ezzel a vadcseresznye.

Hosszan-hosszan ballagtunk az úton, élveztük a napsütést, én fél pillanatonként megálltam fényképezni, a zöld ember udvariasan tolerálta ezt, csak azon sajnálkozott, hogy ő nem hozott fotómasinát.

Tepertő rohangált fel-alá, néha megitattam a margarinos dobozból, de annak örült csak igazán, mikor egy dagonyához értünk, és belegázolhatott. Játszott, pacsált, harapta a vizet, aztán csak állt-állt, percekig hűtötte magát.

Az út a sok kidőlt fa leszállítása miatt igencsak gidres-gödrös volt, még szerencse, hogy nem esett mostanság eső, mert akkor át nem lábaltunk volna.

Ahogy haladtunk, még két tavacska útba esett, Tepertő természetesen mindkettőt kipróbálta. A sok-sok ebihal nem tudom mennyire örült neki, de gondolom túlélték. A kutyámat víz láttán képtelenség visszatartani a strandolástól.

Olyan jó 6 km-es séta után értük el a Varjas kunyhó nevet viselő helyet, ahol ma már nem áll kunyhó, de egy pihenő helyet készítettek oda, amit birtokba is vettünk és megettük a magunkkal hozott uzsonnát.

Közben megfordult egyszer az egyik nagy fahordó teherautó is. Félelmetes látvány volt, ahogy a mély gödrökben imbolygott, dülöngélt, akár valami erdei hullámvasút.

Pihenő lánctalp

Innen leereszkedtünk a Kenyeres forráshoz, ami bővizűen folyik, s körben sok-sok szép tavaszi virág nyílik. Igyekszem minél többnek megtanulni a nevét, gyakorlás céljából bemutatom nektek néhányukat. :-)