2018. április 20., péntek

Ridikül





Az öregotthon folyosóján összeszaladtunk Maris nénivel, aki teljesen fellelkesülten kezdett beszélni:
-Azt hittem benne voltál a Ridikülben!! Nézem, nézem, há ez rokony, jaj, há ez Erika!!!
-Tényleg??-kérdeztem hasonlóan fellelkesült hangon, hogy igazodjak hozzá-És miről beszéltem?
-Azt nem tudom.



2018. március 31., szombat

Szalma-nyoszolya




Augusztus 19-én volt ez a túra, szóval már jó rég, de valahogy mostanában nem megy a blogírás. Fogalmam sincs miért, kedv volna, még tán némi kicsi idő is, de fáradt vagyok, ellébecolok itt a gép előtt csak úgy cél nélkül nyomkodva, az íráshoz meg koncentrálni kell.
No most talán hátha!

Volt nekem már tavaly egy titkos tervem, egy amolyan határfeszegető. Mármint a saját határaimnak feszegetése. Úgy gondoltam, ez a hétvége igazán alkalmas lesz a megvalósításra, feltéve, ha sikerül. Kicsit bővebben pakoltam, mert a máskor használatos dolgok mellé alvó ruhát és hálózsákot is tettem a zsákba. Igen, végre kinn szeretnék éjszakázni a hegyen, ha nem is a legnagyobb rengetegben, de azért több km-re kinn bármitől is.
Magamhoz vettem Hubát meg a bicajt és kitekertem a szokásos panzióhoz. Huba nagyon ügyesen szaladt utánam, ebben is tanulékony.


Útközben lefényképeztem a hatalmas, öreg fekete nyárfát



A völgyben a szokásos girbegurba sínek mentén haladtunk a Hamuházig, onnan néztem ki egy bércet, amit fel szerettem volna fedezni.



Sapkát húzott a csavar




Az 51-es szelvény a patak közepén













A Hamuháztól nem messze van az a vadetető, ahol múltkor meghúzódtunk Hubával, ide terveztem túra után az éjszakázást. Derékalj van bőven, hisz dugig szénával, tető is a fej fölé. A cuccomat eldugtam jó helyre és nekivágtunk az etető mellől induló Kuruc-bércnek.
Ez nem volt annyira meredek, mint a Viski-bérc, de azért kapaszkodásban itt se volt hiány és ösvény se látszott igazán. Ha jobbra lenézett az ember, ott csordogált a Kuruc-patak.









Csodás díszlet




Nem sok gombával lehet találkozni, de egy helyes kis piros az utamba került és rám mosolygott





Na  egyebek mellett az ilyen fantasztikus öreg tölgyekért is érdemes a járt utak helyett járatlanokat választani




A bérc néhol teljesen vízszintesen haladt. Itt akár még táborozni is lehetne, ha volna víz.









Egy megboldogult kerítés maradványait növi be lassan a növényzet. De vajon miért hagyták itt a drótokat és cölöpöket?










Más nyoma is maradt a kerítésnek :-(




Nézzünk le a bércről!




Egy idő után halódó fenyők közé értünk. Az illat nagyon finom volt, de hát hiába, ezek a fák nem ide valók








Itt egy darabig kavarogtam, mert nem tudtam eldönteni a térkép alapján, hogy melyik részén járok a bércnek, ugyanis keresztben haladt egy ösvény, és pont egy ilyet kerestem. Elindultam rajta jobbra, aztán balra, de végül hosszas vacakolás után úgy döntöttem, hogy ez még nem az a hely. Mint később kiderült, a döntés jó volt. Hát ezért is szeretek csak térkép meg ösztön alapján tájékozódni. Nem akarok kütyükre hagyatkozni, az túl egyszerű és túl hamar megszokja az ember a biztonságos kényelmet, eltűnik az izgalom, a saját ügyességünkre, okosságunkra vagy épp butaságunkra figyelés, eltűnik az öröm egy jó döntés felett és a mérgelődés egy rossz felett. A szívem akarom követni, nem alkalmazásokat okostelefonokon. Még akkor is, ha ezzel időt vesztegetek, bozótosokon vágok át hiába, plusz utakat kell bejárnom és időnként izgulnom, hogy mi lesz.





Húú, összetalálkoztam a bérc szigorú őrével is, de szerencsére tovább engedett utamon, látta, hogy semmi rosszban nem sántikálok. Biztos vagyok benne, Katici is szeppenten fotózta volna le a félelmetes teremtményt.





Vissszatekintés. Arról jöttem. Be szép, jaj be szép úttalan út!




És előre? Az se csúnya!









Talán a bérc legmagasabb pontja?




Régről maradt sánc nyomai









Végül kiértem egy széles útra, ahol valaha a kék 3szeg jelzés vezetett hosszan kanyarogva fel a Csóványosra




A Szoros-patak csordogál ott lenn a völgyben





A valahai kék 3szeget csúnyán ledózerolták, gondolom itt szállították le a rengeteg kidőlt fa egy részét. Megmondom őszintén cseppet sem tetszett a látvány, főleg a Kurcuc-bérc szépsége után.




Hűsölés lábmosással





Alámosott gyökerek






Az ember munkája :-(





Útjelző tábla helyett





No ezt is csinosan megoldották :-( 




Az  egyetlen megmaradt, nem szürkével lemázolt jelzés





Újabb útjelző. No akkor menjünk arra!




Élő függöny. Még mosni se kell karácsonyi és húsvéti nagytakarítások idején. :-D




A kidőlt fából új élet sarjad




És visszaértem a Hamuház melletti rétre a pillangók és virágok közé





Lepihentem a tisztáson várakozó padok egyikére és elővettem maradék uzsonnámat, hogy testvériesen megosztozzunk Hubával. Ahogy ott falatozunk, megjelent egy férfi és egy fiúcska, nagy zsákokkal felpakolva. Szóba elegyedtünk, ahogy az már lenni szokott. Azt hittem testvérek, de apukáról és fiáról volt szó, a férfi meg is mosolyogta tévedésemet. A fiúcska láthatólag maradt volna, de a fölnőtt úgy határozott még tovább mennek a Halyagosig és ott éjszakáznak függőágyakban. Megkérdezte én hol alszom, mire a vadetetőre böktem.
Szép lassan elballagtak, maradtam a csenddel, a lemenő nappal, az alkonyodó erdővel. Lesétáltam hát a patakhoz és csaptam egy jóleső mosakodást. Az ingembe törülköztem, mivel alváshoz hoztam másik pólót. Jól esett a kristálytiszta patakban lemosni a napközben rám tapadt koszt, izzadtságot.
A túrázós gúnyáim gondosan kiteregettem a gerendára és berendezkedtem hálóhelyemen. A vadetető ajtaját résnyire behúztam egy madzaggal és rögzítettem. Épp annyira, hogy Huba éjjel kimehessen esetleges dolgát végezni, anélkül, hogy fel kelljen engem ébresztenie.






Kicsit káoszosra sikerült a hálózsák körüli állapot, mert igyekeztem a fontos dolgokat a közelembe helyezni, a teljes sötétedés idejére. De hát az én rendetlen, összevissza természetemnek ez épp nem volt újdonság. :-D





A bakancsom külön helyet kapott, őt végtelenül meg kell becsülni!




 Sokszor eszemben volt túrák előtt, hogy elhozom a dalos füzetem, de valahogy mindig elmaradt. Most végre sikerült beraknom a zsákba, így alvás előtt énekelgettem egy sort.




Vajon melyikünk aludt el előbb? :-D



Korán feküdtünk, hát korán is keltünk. Oly friss és harmatos volt a reggel, hogy legszívesebben együtt kiáltottam volna a patakkal, a madarakkal: Jó reggelt világ!
Csend volt éjjel, nagy csend. Persze ilyen időszakban, mikor van eleség bőven az erdőben, miért is jönnének állatok az etetőhöz?
Utólag olvastam a neten túratársaktól, hogy már bőgtek a szarvasok ezen éjjelen. No én abból ugyan semmit nem hallottam, bruhahaha. Most vagy annyira mélyen aludtam, vagy arrafelé nem jártak.
Egyik madarász barátom megkérdezte:
-Egyedül aludtál kinn?
-Igen. Miért?
-Hát sokszor fiúk is megkérnek engem, hogy menjek ki velük éjszaka, mert nem mernek egyedül.

Nem mondom, eléggé legyezgette az önbecsülésem ez a kijelentése.
Szóval sikerült kinnebb tennem a saját kerítéseim. Terjeszkedtem cseppet, és ez nagyon-nagy örömmel töltött el. Jöhet egy következő lépés, juhéjj!

Nézzétek hát meg velem milyen a reggel a Fekete-völgyben augusztusban:


https://www.youtube.com/watch?v=7PN2qIlXZAc





2018. március 29., csütörtök

Bár mindenki...





Sok temetésre járok, gondolom az átlagembernél sokkal többre.
Van amikor elsírom magam még mindig, van, hogy csak állok-állok és már semmit nem érzek, nem tudom mitől függ ez, mitől nem. Általában én már előbb búcsúzom. Ha benti lakó és még ott érem mielőtt elviszik, óvatosan felemelem a fehér lepedőt, elköszönök, megsimítom az arcát, kezét, volt akit meg is csókoltam búcsúzóul. De számomra ezek már üres testek, hidegek, kemények, csupán valamiféle papírdobozok, amiket kiraknak a bolt elé, miután kipakolták belőlük a polcra az árut.
De bennem ezernyi élő emlék.
Van olyan nénim, aki több éve meghalt, mégis benézek mai napig az udvarába ha ott megyek el, és nem tudom megszokni, hogy már nincsen. Van, kinek meglátom a fényképét itt a gépemen, és eszembe jut sok kedves kis epizód, számtalan szeretetmorzsa, s már pityergek is.

Az idei esztendőből még alig telt, de már annyi rossz dolog történt, hogy egész évre elég lenne. Csak temetünk egyfolytában, és más egyéb tragédiák is árnyékolják kis kollektívánk életét. Szerencsére összetartó csapat, eddig még senki nem maradt vigasz, támasz nélkül, s ez rettenetesen sokat jelent mindannyiunknak.

Nyáron lesz hetedik éve, hogy véletlenségből belecsöppentem ebbe a szakmába, vagy inkább hivatásba, bár hitem szerint nincsenek véletlenek. És bár hiába halt már meg sok kedves saját gondozottam ez idő alatt, most történt először olyasmi, ami szerdán történt.
Egyik olyan nénimet temettük, aki már nem lakott otthon, az állapota rosszabbodása miatt lánya elvitte magához, s ott éldegélt vele. Karácsonykor beszéltünk telefonon, elmesélte, hogy ott is van "dadája", mint amilyen én voltam. Nagyon örültem, mert erőteljes, élettel teli volt a hangja, nem olyan kis gyámoltalan, és zavarodott, mint mikor elköltözött a faluból.
Ez katolikus település, a szokásos ceremónia zajlik, de most  a református vagy egyéb temetésekhez hasonlóan felsorolták Maris néni életútját is, fontosabb állomásait, jellemző tulajdonságait, s végül a családot, hogy kiktől búcsúzik: gyerekeket, unokákat, dédunokákat, szomszédokat, barátokat s végül engem és másik gondozóját is.
Csak álltam és álltam, mint akit különös nagy tisztesség ért, nem is tudtam hirtelen hová lenni. Az otthonban lakóknál van, hogy megemlékeznek a nővérkékről, de ilyen, hogy engem név szerint említsenek a hét év alatt még sosem fordult elő.

Nagyon nagy vigaszom volt, mikor megtudtam, hogy Maris néni szépen halt meg. Reggel felébredt, kiment, de mondta a lányának, még kicsit visszabújik, míg készül a reggeli. Mire a reggeli elkészült, ő már végleg elaludt.
Előző nap ünnepelték a születésnapját, köszöntötte a család, boldogan készült a húsvétra.

Óóó, bár mindenki így halhatna meg!






2018. március 10., szombat

Az utolsó



Ma az utolsó 
hófolt is patakká vált
ócska tetőmön.


https://www.youtube.com/watch?v=SeBdCR4FUzg




2018. március 9., péntek

Bővült a túracucc repertoár




Rég álmodott vágyam teljesült tegnap, mikor- igaz elég sokára-, de megérkezett a postán Huba hátizsákja. Sokat keresgéltem, nézegettem a neten, latolgattam, számolgattam, mert nem olcsó mulatság, még az én profi kis Zajo zsákomnál is drágább. De hát világéletemben spórolós fajta voltam, már gyerekként is hihetetlenül be tudtam osztani a dolgokat, anyutól örököltem ezt az elég előnyös tulajdonságot. Kobakom és tesóm lánya is ráütött, ők éppen telefont illetve autót vettek maguknak a napokban az összerakosgatott pénzecskékből.
Ha meg végül megvan a rávaló, ilyesmire sosem sajnálom, ahogy a kötélre, beülőre, karabinerekre, reverzóra, sisakra meg a többi túrás-mászós dologra sem sajnáltam. Nekem ezek ezerszer többet érnek, mint mondjuk egy új asztal vagy szekrény vagy ilyesmi. Tökéletesen megfelel a szüleim régi 40 éves gáztűzhelye, a kisgyerekkorom emlékeiben élő konyhaasztalunk, nagybátyám szüleinek kredence, vagy a ki tudja hány éves hokedlik. Megfelelnek a célnak, szeretem is őket, lelkük is van, eszembe sem jut lecserélni valami modernebbre vagy menőbbre. Nem mondom, hogy szegényesen élek, de azt hiszem rém egyszerűen.
Szóval megérkezett a kutyahátizsák, nagy izgalommal bontottam ki a csomagot és örömmel szemléltem az új szerzeményt. Végre nem nekem kell majd cipelnem nyári melegekben a dupla mennyiségű vizet, meg az uzsonnát, lesz fegyverhordozóm. Sőt még ahhoz is elég tágas, hogy pulóver, esőkabát vagy egyéb holmik is beleférjenek, ha az én batyum túl nagy lenne.
Fel voltam készülve, hogy csak folyamatosan, lassan lehet majd hozzászoktatni Hubát.
Az első próba elég jól sikerült, könnyen rá lehet adni, kényelmesnek tűnik, klasszul ki van bélelve, a csatok eldugva, hogy ne nyomják őt, nagyobb zsebek, kisebb zsebek, fém karika a póráznak, a tetején fül, ha meredeken segíteni kell a kutyának, szóval rendkívül profi.
Vártam a reakciókat, mint pl. hátrázogatás, foggal-körömmel való leszedéssel próbálkozás, idegeskedés, de semmi sem történt. A fiatalúr úgy viseli a zsákot, mintha azzal született volna a hátán. Hiába,no, igazi túrakutya tökéletesen tudja mi a dolga.






2018. március 6., kedd

Ha még egyszer találkozunk




Egyik nénimnél összefutottam régi munkaadómmal és barátnőmmel, Katikával. Napközben nem igazán szoktunk találkozni, meg is örültünk egymásnak.
Úgy egy óra múlva betértem Ildi kisboltjába, hogy bevásároljak az öreg tanár néninek, hát nem ott van megint Katika. Vigyorogtam is nagyot, mikor megláttam:
-Ha legközelebb találkozunk fizetsz!
-Mit?
-Hmmm...mondjuk egy konyakot!-kacagtam rá cinkosan.
Válogattam a polcokon, épp lekvárt kerestem, Katika már a pénztárnál fizetett, majd hallom a hátam mögül:
-Maszi!!
Megpördültem a sarkamon, ránéztem Katikára, és hatalmasat hahótáztam.
Felém nyújtott kezében ott villogott egy csavaros kifli, vagy aki nem ismeri ezt a szakszót egy kis üveg konyak, olyan, amit az alkeszek szoktak munkába menet a bolt előtt inni.
-Te bolond vagy, bruhahaha! Most mit csinálja ezzel, mit fognak szólni az emberek??
-Majd oda adod az egyik néninek.
-Hát pont erre van szükségük. Pont erre. :-D



2018. március 2., péntek

Fő az egészség!




A 84 éves Vilma néni és a 93 éves Károly bácsi több mint hatvan éve házasok. Egyik ül az egyik széken, másikuk a másik széken, megy a Mária rádió, kinn potyog a hó, jómagam beindítottam egy mosást, szép békésen melegszünk hárman a konvektornál.
Hirtelen megszólal a telefon, a mellette ülő, demens, járókeretére dőlő Vilma néni lassan odafordul, felveszi. Férfi hang darál a kagylóban, ez kívülre is hallható, de a beszéd nem érthető.
Talán valamelyik párt invitál a szavazásra géphangon.
-Micsoda ez? Micsoda ez?-értetlenkedik Vilma néni, mire Károly bácsi nehézkesen feltápászkodik, oda totyog és átveszi a kagylót.
-Halló, tessék!
A hang újra elkezd darálni, de Károly bácsi határozottan közbevág:
-Mi nagyon egészségesek vagyunk! Nincs nekünk semmi bajunk!
Most már érthetően hallatszik a válasz:
-Óóó, uram, akkor gratulálok...
De Károly bácsi mit sem törődve a gratulációval és a továbbiakkal, már rakja is le a kagylót, belefojtva a szót a csodakenőcseit vagy egyebeit reklámozó úriemberbe.
Egyszerre tör ki mindhármunkból a hangos hahótázás.
Hiába, a 93 éves Károly bácsinak vág az esze mint a borotva és ezt a demens Vilma néni is nagyra értékeli. Hát még én!


2018. február 14., szerda

Kihívás napja



Spartan, triatlon, ultramaraton?? Ehh, piha!
Télen, nyáron újabb és újabb kihívások, megoldhatatlannak tűnő feladatok, szinte leküzdhetetlen akadályok, valódi fizikai és mentális megterhelés!!
Ha valami igazán keményre vágysz, gyere falura házi gondozónak!







Valentin-tin-tin






A 83 éves Ilonka néni Valentin napi sms-t kapott. Elhűlve és egyben vigyorogva olvastuk összedugott fejjel.
El is újságoltam a főnöknőmnek:
-Képzeld, Ilonka néni ilyen sms-t kapott: "Nem csak Valentin napon gondolok Rád szeretettel!"
-Húú, Pipulka! -néz rám huncut szemekkel velem szinte egyidős főnökasszonyom. Azt hiszem le vagyunk maradva!!




2018. február 3., szombat

Fahegy




-Kobak, hozol be fát?
Hozott.
És épített nekem egy Everestet. 






Web Statistics