2015. május 21., csütörtök

Haiku











Lyukas ereszből 
friss nyolcadok koppannak,
madár felel rá.




2015. május 20., szerda

ne keress többé






ne keress többé
a szemed magasságában lévő horizonton!
fák csúcsán lépkedek csupasz talppal
egyikről a másikra
egyikről a másikra
szép lassan

lenn szörtyög, cuppog, csámcsog a világ
de nem ér el
játékaiba nem mártom lábam
holnaptól csak madarakkal beszélek






2015. május 18., hétfő

Csak nem?






A tegnapi hosszú nap után megint elaludtam a gép mellett. Inkább lelkileg volt nehéz, bár ha nem jön be segíteni az egyik takarítónő kolléganőnk, akkor fizikailag is az lett volna, mert van egy új,  enyhén szólva is hatalmas lakónk, aki ágyban fekvő. Így is nagyon megfájdult a hasam, mikor próbáltuk valamelyest más pozícióba helyezni. Egyre több sajnos betegeink közt a demens is, az ember néha úgy érzi, maga is megbolondul. Nem irigylem a benti lányokat, bár volt olyan köztük, aki azt mondta, minden lenne, csak házi gondozó nem.
Hajnal 4 körül másztam be az ágyba a gép elől, ahol este próbáltam egy kicsit lazítani, kiereszteni a gőzt.
Reggel, mikor kihajoltam, hogy végigsimítsam és köszöntsem az ajtó előtt szorosan  keresztben fekvő
Tepertőt, a dróton egy megszeppent madárkára lettem figyelmes. Nem mozdult, ő is meglepődött.
-Ki vagy?-mosolyogtam el magam, és gyorsan behúzódtam a függöny mögé.
És igeeeen! Ő volt az, a rozsdáska!
Miután a madarleselkedő túrán megtanultam, hogy az odúkat ki kell tisztítani, hát otthon is kivettem a régi fészket a helyéről. Nem dobtam el, mert olyan szép.
És lám, nem telt bele pár nap, már jelentkezett is egy kis bérlő, elkezdte hordani a fészekanyagot. Úgy látom abból a moha kupacból is használt, amit még én helyeztem ki korábban.
Most már csak az a kérdés, folytatja-e a munkát, miután felfedezte, hogy én is itt lakom, és van egy Bödön nevű heverésző macsek is a nyugágyon.
Tepertő miatt a nyestektől nem kell tartania, mert megfigyeltem, ha kutya van az udvarban, akkor nem mer bejönni. Cicás időszakban is volt már fészkelő, úgyhogy reménykedem. Olyankor kirepüléskor a macsot be szoktam zárni.
Mindenesetre Tepertőt gyorsan megkeféltem, és a jó puha szőrt oda helyeztem a mohakupac mellé.
Szóval drukkolok ezerrel, és nagyon jó kedvem lett! :-)







2015. május 16., szombat

Szombat délután





Ma semmi nem lett abból, amit elterveztem. A kertben szerettem volna dolgozgatni, de kinyúltam.
Délután felmásztam a pipulka-fészekbe, süttettem magam a napon, olvastam, szunyókáltam, nézegettem alattam a világot. Anita öntözte a veteményesét, Dani malaca kitörő ujjongással fogadta, amint kinyílt az ólajtó és megjelent a kaja. Gazdája közben a kecskesereggel pörölt, hogy engedjék már közelebb. Nekik is hordta vasvillaszám a zöldet, minek következtében nagy dulakodás támadt az etető körül. A fehér színű Terrorista öklelte társait, a kicsik vidáman ugrabugráltak. Mártikának elbődült a fenti utcában a tehene, úgy tűnik ott is etetésidő.
Az általam lekaszált fú illata keveredett a nyíló akáccal, Tepertő hűségesen őrzött a létra aljánál, el se mozdult onnén.
Csupa-csupa idill!

Na nyomás aludni, holnap korán csörög a vekker!






Mégis





Mióta jó idő van egyfolytában le vagyok maradva blogilag. Mind írásban, mind kedves blogjaim olvasásában. Ide ugrok, oda kattintok, ha benézni van is időm valahová, kommentelni már nem biztos, hogy futja. Van, hogy egészen egyszerűen elalszom a gép mellett. :-)
Tegnap pl. azt mondtam, hogy ma délig fogok aludni, mert holnap hosszú műszakos leszek benn az otthonban. Hát ember tervez, Isten végez. Szűnni nem akaró telefoncsörgésre ébredtem, sokáig kellett biztatnom magam, hogy másszak ki a paplan alól. Egyik nénim volt az, alig bírt még beszélni is, olyan rosszul érezte magát, jaj, jöjjek fel.
Roham tempóban ugrás, zuhanyozás, öltözés, fésülködéssel már nem törődve fel a bicajra, aztán kerítésmászás, vérnyomásmérés, ügyelet felhívása. A hölgy a vonal másik végén elég érdekes volt. Úgy tűnt a távolból akar diagnosztizálni, szinte lerázott volna, de végül azt mondta: Látom maga hozzáértő, indokolt kiküldenem a doktor urat.
Majd hanyatt vágódtam. És ha történetesen csak a szomszéd néni telefonál, aki laikus, akkor simán lerázza, vagy mi??
Egy órát vártunk, addig teát csináltam, macskát etettem, iratokat keresgéltünk.
Szerencsére a kiküldött doktor úr nagyon kedves volt. Már a kapunál bemutatkozott, majd külön a néninek is, rengeteg felszerelést hozott magával, szépen, udvariasan beszélt. Irtó fiatal volt, vagy csak annak nézett ki? Ezt nem tudom, de az biztos, hogy még nem volt belefásulva a munkájába. Alaposan kikérdezte, megvizsgálta a nénit, nem legyintett rá, hogy 80-on felül mit akar.
Közben összeszaladt a darab, már három barátnő, ismerős ott téblábolt a teraszon rémülten, be is hatoltak volna, ha nem vagyok ott őrként. :-) Egyikük aggódott, hogy benn kéne lenni valakinek, hátha Maris néni nem tudja megjegyezni, mit mond az orvos. Megnyugtattam, hogy jobban meg tudja jegyezni bármelyikünknél. Nagyon okos, értelmes asszonyról van szó.
A doktor úr sokáig elidőzött, injekciókat adott, nem akarta elhinni, hogy Maris néni kiigazodik a millió gyógyszere között, úgyhogy azt is leellenőrizte, hogy valóban ki tudja-e választani azokat, amiket reggel kell bevennie.
Kintről hallottam, amint már indulóban azt mondja: Szó se lehet róla, maga csak költse a drága gyógyszereire a pénzt!
A kapu felé menet nekem megköszönte a segítséget, én pedig azzal búcsúztam el tőle: Doktor úr, maradjon ilyen kedves, ez az öregeknek nagyon sokat jelent!
Mosolygott, bepakolta a cuccait és elrobogott.

Szóval a délelőttöm nagy része elment.

Ez a bejegyzés is, ami következik már egy hetes, de nem akarom kihagyni, mert csuda klassz élményben volt részünk.
Egy meghirdetett madárleső túrán vettünk részt Kobakkal. Az elmaradt madarászás helyett hát mégis volt alkalmam kicsit kukucskálni.
Jó kis csapat gyűlt össze, idősebbek, fiatalabbak, gyerekek, kamaszok vegyesen. Három szakértő kalauzolt minket. Attól kezdve, hogy elindultunk, már a házak közt is magyaráztak, kiket is hallunk. Így rögtön az első kuncsaft örömet okozott, hisz pontosan ez a madárka szokott csicseregni a házunk tetején ágaskodó hatalmas, békebeli antennán. Csicsörkének hívják. Nagyon passzol rá a neve.
Találkoztunk a mezőn fülemülével, barát poszátával, pacsirtával, cinegékkel, de az igazán izgalmas rész akkor következett, mikor betértünk az erdőbe, és szemrevételeztük a kihelyezett odúkat. Ezen a területen 100 van kihelyezve, s egy fiatal fiú kezeli őket, most is ő kaszálta le előttünk a füvet, hogy be tudjon hatolni a csapat a bozótosba, s ő emelte le szétszedhető kampós bottal őket a fákról, hogy megnézhessük.
Mondhatom a felnőttek legalább annyira élvezték az egész túrát, mint a gyerekek. Izgalommal álltuk körül az épp aktuális odút, hogy meglessük, tetejének felnyitása után kiket találunk benne.



Szántóföldjáró

















Egy marok kopasz kukac, meg még egy marok kopasz kukac...
(bölcsis cinege fiókák)





Magyar szegfű








Igen, az a kicsi bunkócska a szárnyam. :-)







Csuszka fióka





Mivel az én gépem ennél többre nem nagyon volt alkalmas, a továbbiakban egyik túratárs, Janyek Zbysek képeit láthatjátok.



Újszülött részleg széncinegééknél





Még  van néhány késlekedő, de a legfrissebb kukacért kiált




Óvodás részleg



Kukucs, ilyen a világ?




Csuszka fiókák




Elégedett napközis




Gyönyörűséges seregély tojások




Nyaktekercs mama a tojáskáival




Pipulka mami







A túra végén még névreszóló emléklapokat is kaptunk, elképesztően precíz szépírással. Hiába, a műszaki rajzos múlt nem tagadható le. :-)
Csodálatos délelőtt, s mindezért 500 ft volt a "belépő", gyerekeknek meg semmi.
Ha valamelyikőtök felé ilyen vagy ehhez hasonló túrát hirdetnek, el ne szalasszátok!












2015. május 14., csütörtök

Lurkószáj




-Mami, lefogytál.
-Nem fogytam le.
-De lefogytál, mert már föl bírlak emelni.





2015. május 13., szerda

Szívom a füvet





Irdatlanul megnőtt a fű. Az udvaron már egymás után háromszor is lenyírtam, de hátul, a hatalmas kertben még  nem jutottam hozzá, így térdig ér, a fűnyíró nem bírja. No nem is csoda, igazán nem hibáztatom szegényt. Ráadásul nagyon sűrű, nagyon erős, szóval kezdtem kétségbeesni, hogy mi a túrót csináljak. Kaszálni nem tudok, azt előbb meg kék tanulni, de addig is valahogy oltani kell a tüzet.
Szerencsére az egyik nénim fiától kölcsön kaptam egy kisebb méretű benzines fűkaszát. Nagy bizalom volt ez a részéről, hisz sose volt még ilyen a kezemben. :-) Elmagyarázta hogy megy mint megy, hogyan kell bekapcsolni, kikapcsolni, behúzni, gázt adni, hogy kell a damilt kiereszteni, mikor lekopott. Mindent újra elismételtettem vele, aztán felraktam a bicajra, és toltam hazafelé, mikor a szomszéd Józsi bácsi meglátott:
-Hát maga meg mit csinál???
-Füvet akarok nyírni.
- De ez egy motor!!!
-Én meg műszaki főiskolát végeztem-vigyorogtam nagy mellénnyel, teljes nyugalmat mímelve.
Persze nagy izgalomban voltam. Rögtön átvedlettem rövidnaciba, ócska cipőbe és irány a kert.
Nem ment rögtön minden simán, mert hiába kapcsoltam be, és hiába akartam neki húzni a gázt, sehogyse  indult. Újra próbáltam, meg újra, aztán erősen törni kezdtem a fejem, még szerencse, hogy nem hívtam fel rögtön Zolit segítségért, bár előre megmondtam neki, hogy legyen telefonközelben, mert biztos öt percen belül szükségem lesz rá. :-D
Fejtörésem meg is hozta az eredményét. Kapcsolhatom én itt jobbra-balra, meg szívathatom a benzint, ha egyszer a zsinórt meg nem rántom be, bruhahaha!
Ezek után már igazán flottul ment minden. Igaz, jól megnyestem egy ribizli bokrot, megfaragtam két almafát, és a nyírás egyenletessége is hagyott jó sok kívánnivalót maga után, de azért ment a munka ezerrel. Mikor kellett, Zoli átrobogott a robogóján damilt tekerni, mert azt azért még nem tudom hogy kell, s egy darabig figyelte ügyködésemet, egészen lámpalázam volt. :-) Mondtam is neki, hogy aztán nekem holnap nehogy ezt beszélje az egész Moksony! ( a közeli kocsma neve )
Végezni nem végeztem, csak elfogyott  a benzin, meg este nyolc lett. A jobb kezem szó szerint remegett, most el se tudom képzelni, hogy fogom holnap valamire is használni. :-) Egy kicsi poharat is nehezemre esett felemelni. De igazán becsülettel végig dolgoztam az időt, csak akkor álltam meg, mikor a damilt kellett kihúzni, vagy a tankot feltölteni.
Mindenesetre megnyugtató, hogy még némi gyakorlás, és ha minden kötél szakad, akár közmunkásnak is elmehetek. Bár ők nagy gépekkel dolgoznak, nem ilyen aprósággal.
Azon még variálok, hogy ki kéne okoskodni valami kantárt, amivel magamra akaszthatom.
A képen kéretik nem túl hangosan röhögni! :-D És drukkolni, hogy holnap meg tudjam mozdítani a karom!









2015. május 11., hétfő

Véletlen kirándulás





Úgy alakult, hogy hirtelen lehetőségem támadt elkísérni egy madarász fickót. Egészen véletlenül ismerkedtünk meg, de  nagyon örültem, hogy valaki olyannal mehetek ki az erdőre, akitől tanulhatok a madarakról. Amúgyis ritkán akad útitárs, szóval dupla öröm.
Mivel a madarászás kora hajnalban indult, ezért már előző este el kellett mennem a kiindulási pontra.
A szervezkedés nem kis dolog volt, mivel du. 2 körül tudtam meg, hogy mehetnék, de a buszok itt mint a fehér holló, ezért fel kellett hajtanom valakit, aki elvisz autóval a vonatig. Lógott a fülemen a telefon miközben egyik nénimnél ablakot pucoltam, aztán még rohantam egy másikhoz szintén ablakot pucoválni, függönyöket cserélni, aztán még elszaladni az esti nénimet rendbe tenni, huhh, aztán haza összekapkodni valami cuccokat, meg lezuhanyozni mert folyt rólam a víz, kutyát, macskát megetetni, s már dudált is az autó a ház előtt.
Komolyan mondom, olyan izgalomban voltam, mint egy kisgyerek. A vonattal Kismarosig kellett mennem, s onnan még várt rám vagy 4 km gyaloglás egy házikóig. Az állomásnál felhívtam a madaras embert, hogy irányítson el, s akkor kicsit megijedtem, mert elég furcsa volt, dinnyegett-dünnyögött, hebegett-habogott, mint aki nincs egészen magánál, nem tudtam eldönteni, hogy most az van, hogy többet ivott a kelleténél, vagy pedig meg akar viccelni. :-) Nagyon nehezen ment a navigálás, totál elbeszéltünk egymás mellett, sehogyse értettem meg merre is kéne mennem, kicsit kezdtem ideges lenni, de közben röhögtem is magamban a helyzeten. Most már mindegy, haza már úgyse tudok jutni, valahogy csak megtalálom azt a házat, s ha nagyon vészes a helyzet, majd kinn hálok az erdőn. :-D
Szerencsére, miután egy darabig gyalogoltam a kijelölt útvonalon, szólt a telefonom, és most már egy egészen emberi hangot hallottam. Kiderült, hogy mély álmából vertem fel, s hirtelen azt se tudta mi van, hol van, ki vagyok én.
Hát elég hosszasan kellett baktatnom, már rég kiértem a házak közül, csak mezők, meg mezők, és a mellettem elrobogó autók az országúton. Aztán végre megláttam az aluljárót, ahol át kellett kelnem a sínek alatt, de onnén még újra baktatás egy bizonyos utcáig. Ez már hétvégi házas övezet volt, forgalom szinte semmi, embereket is alig láttam itt-ott egy-egy kertben. Kicsi, szűk utcácskák, csend, madárdal, tiszta idill. Még némi kis navigáció után végül megérkeztem a házikóhoz, amit én simán elfogadnék otthonnak, nem csupán nyaralónak, annyira klasszul meg van az egész csinálva.
Ismerkedés, dumálás, puliszkafőzés, kis pálinkázás a találkozás örömére, a kötelező korán nyugovóra térésből nem lett semmi. Na tessék! Szóval az én madarász emberem hajnalok hajnalán képtelen volt felkelni. Én képes lettem volna, mert fűtött az izgalom, de ezzel ugyan nem sokra mentem. :-D
Variáltam ide-oda, most  tévő legyek, aztán hosszas lustálkodás, meg kétszeri kávézás után végül úgy döntöttem, ha már itt vagyok a déli részen, ahová amúgy nem igen szoktam jönni, hát legalább kirándulok egyet, ha madártalanul is. :-)
Megvallom őszintén kicsit csalódott voltam, azt gondoltam úgy megyek innen haza, hogy ismerek már egy csomó madarat, meg valahogy hirtelen irtó egyedül éreztem magam az erdőben, pedig hát nem ez jellemző rám. Nagyon sokáig tartott ez. Mentem-mentem-mentem, próbáltam magamból kijárni az gombócokat, amik más egyéb okokból is gubancolódnak mostanában bennem, de hiába meneteltem, sehogyse akart múlni a hiányérzet. Aztán egyszerre elsötétült a világ. No nem a felhők miatt, csak rájöttem, hogy marhára éhezek, de nem foglalkoztam ezzel a menetelés miatt, s valószínű az átlag 96/ 65-ös vérnyomásom is még lejjebb vándorolhatott.
Végül felhívtam a barátnémat, hátha akkor majd nem érzem annyira egyedül magam, de gondolom nem volt módja felvenni. Később aztán visszahívott, nyifogtam neki egy darabig, közben katonáztam némi szalonnát meg paradicsomot. Aranyat, mit aranyat, gyémántot ér egy igazi barátnő, még ha oly messze van is. Most ahogy ezt leírtam is kicsordult a könnyem.
Egészen összekaptam magam, csodákra képes néhány kedves szó és némi együttérzés.
Most hát beszéljenek helyettem a virágok, a fák, az egész erdő.



Sárga árvacsalán





Színeváltó kutyatej








Erdei gyöngyköles








Közönséges méreggyilok




Elindultam szép hazámbul





Tavaszi lednek





Mivel én mindig a Börzsöny északi oldalán járkálok, furcsa volt, hogy a Dunától minden felhallatszik ide. Vonat, kocsik, kutyaugatás, még a muzsikáló autó hangja is. Mindenesetre mikor felértem az első kilátást nyújtó helyre, az csodás volt. Gyönyörű, ahogy virágoznak a kőrisek a túlparton.





Szurokszegfű







Vigyázok rád




Az ebédelős fotelom




Aztán lassan felértem a Gubacsi-Hálás nevű helyre, ahol bizony szívesen elháláltam volna pár órát, de ezt máskorra kellett halasztanom. Egyik nénim használja ezt a szót, hogy hálálni, és ezt annyira szépnek találom, szóval már csak ezért is nagyon kedves volt a hely.







Miután ráakadtam a Harry Potter által dedikált kőre, kijutottam egy tisztásra, ahol újabb virágok vártak rám.




Pacsirtafű





És nahát, még virágzik a tavaszi hérics is








Csabaíre vérfű, egy aprócska bohóc :-)





Aztán újra be a fák közé, őzsaláta nézőbe. El is képzeltem, hogy tálalják fel az őzanyukák az erdei asztalnál :-)








Pipulka kedvenc virágja. Anno a nővérem még a ballagási csokromba is felhajtotta. Akkor még nem volt olyan kínálat mint most, szóval megdolgozott érte.




Kukucs 




Egy ilyen emlékhelyet azt hiszem én is elfogadnék. Majd talán Ozser papánál megrendelem előre, bár lehet fával nem dolgozik? :-)



Mikor elindultam, kinéztem magamnak egy útvonalat, s szépen követtem is a tervet, de hirtelen jobbról, az egyik bokor alól rám vigyorgott egy sunyi, kissé gonosz kinézetű arc,




aztán balról megközelített egy sárkányláb,



mindenféle kígyók kezdtek felém tekeredni, s én olyannyira betojtam, hogy elkezdtem rohanni-rohanni, nem véve észre, hogy letértem az utamról. Irtó meredek volt, már a bugyimról is folyt a víz, ráadásul mivel nem ilyen túrára készültem, a két barátom sem volt nálam, hogy kisegítsen és védelmezzen. Reménykedtem, hátha oda vágtat a királyfi, hogy megmentsen, de se lódobogást nem hallottam, se szőke fürtök nem libbentek a szélben, egyedül kellett megvívnom a szörnyekkel.



Hála az égnek a toronyba csak azért nem zártak be, mert nem volt rajta lakat. Viszont hiába nyújtogattam le a copfjaim, nem értek le a földig, így senki nem tudott felmászni rajtuk. Nesze neked királylány. :-D













A kilátás miatt viszont igazán megérte, hogy felkergettek ide




A toronytól lefelé már kicsit hasonlóan éreztem magam, mint az "otthoni" erdőkben, mert megszűnt a lentről jövő zaj, csak csönd volt, nyugalom. Most már kapkodtam a lábam, mert mindenképp el kellett érnem a buszomat. Ugye felénk olyan a busz, mint a fehér holló, ezt már azt hiszem említettem.
Egyfolytában ereszkedtem, míg kibukkantam egy egyszemélyes kilátóhelyen. Valaki bizonyára ide jár fel elmélkedni, vagy esetleg haikut írni. Ideális hely mindkettőre.









Egy szép új kilátó is épül




Végül leértem Zebegénybe, ami egy igazi kincsesládikó. Gyerekkoromban jártam utoljára itt iskolai kiránduláson, mostanában csak átzakatolok rajta a vonattal, ha Pestre megyek. Pedig érdemes volna eltölteni egy napot nézelődéssel, szép emlékeim vannak kislánykoromból.
























Leérve az állomásra még maradt is fél órám, úgyhogy lementem a Dunapartra, elnézegettem a vizet, a pitypangokat és igazán jól éreztem magam. Azért egy friss, meleg túrós rétest szívesen bevágtam volna, miközben valaki masszírozza a talpam. :-)