2016. július 19., kedd

Haiku



Szemergő eső
simítja hajam. Az ég
így üzen nekem.





2016. július 17., vasárnap

Itt vagyok! És itt a Misztrál!




Mostanában elromlósak a dolgok. Elromlott a számítógépem, újat kellett venni, hát nem volt betervezve. Pénteken elromlott a fényképezőm, meg kell javíttatni, ez se volt betervezve. Ráadásul nagyon hiányzik, félkarú óriás lettem nélküle, annyira összenőttünk már.
Az elmúlt időszakban apumnál voltam, a kórház után még szüksége van ebben-abban segítségre, és még mindig nem oldódott meg minden, viszont a szabim egyre fogy.
Pénteken indultam tőle haza, útközben felhívott Zoli mászócimborám, hogy nincs-e kedvem eljönni a Misztrál fesztiválra. Óó, nagyon megörültem a lehetőségnek, igaz nagy hátizsákkal voltam másfél heti cuccal, de azt mondta majd berakjuk a kocsijába és koncert után haza is tud vinni, ami nélkül számomra eleve kizárt az éjszakai kimaradás. Még vásárolt dolgok is akadtak nálam, mert Bödön cica szanaszét szaggatta a körmeivel a függönyeimet, így betértem az IKEA-ba, hogy valamivel normálisabbá varázsoljam az ablakaimat. Egészen olcsó dolgokat választottam, hagyományos kis pettyes függönyökre való anyagot, plusz egy teljesen simát, amit az új királykisasszonyos ágyam fölé fogok lógatni. Mert közben sok-sok év után lett egy ágyam is. Eddig szivacson aludtam a földön, és nem is vágytam másra, de apum annyit erősködött, hogy vegyek magamnak ágyat, hogy végül az ő kedvéért adtam be a derekam. Itt is valami teljesen egyszerűt akartam, végül mégis egészen különleges lett belőle. Kolléganőm mesélte, hogy vett a faluban egy szép régi komódot egy hölgytől, aki eladja a nyaralóját és árulja a bútorait. Az egész ház a faluból származó régi dolgokkal van berendezve, így elmentem én is körül nézni. Két szépséges faragott parasztágya volt, matracostul, felújítva, teljesen használható állapotban, így nem sokat teketóriáztam, kiválasztottam az egyiket. Másnap fuvart is sikerült intéznem, az egész 30 ezer ft-ba került. A szobámban amúgy is szinte csupa régi dolgok vannak, nagymamám almáriuma és egy középmagas, felül fiókos, alul ajtós szekrény, aminek nem tudom a magyar nevét, mert csak tótul ismerem, úgy pedig kaszenykának hívják.
Szóval most királykisasszonynak érzem magam a faragott támlás ágyban és nagyon furcsán, hogy olyan magasra kerültem a földtől. :-D Berendezkedni a szoba mérete miatt nem tudtam egészen ideálisan, de sebaj, így legalább egyedi, hogy a kaszenyka a szoba közepén van és ad némi kuckósságot az ágynak, ami mögötte bújik meg. Így ugyan a  szép faragásai nem látszanak annyira jól, de jobbat nem tudtam kitalálni.  Közben ígéretet kaptam egy régi kovácsoltvas lámpára is és egy varrógéplábas márványtetejű asztalkára ajándékba! Ajándékba! Egészen ki fogok kupálódni. :-)

Nos, szóval így felbatyuzva értem oda Nagymarosra, a fesztivál színhelyére, ahol még ugyan várakoznom kellett Zolira, de elfoglaltam magam fényképezéssel és nézelődéssel. Sajnos a képeket most nem tudom megmutatni.
Egy fagyizó előtt találkoztunk a Duna parton, amit Zoli kamuhajónak nevezett, ugyanis egy hajóforma az üzlet. :-) Úszni nem úszott, de úszott helyette a parton a biciklis út, mert az esők miatt elöntötte a folyó. Zoli Bogival, a barátnéjával érkezett és rögtön be is nyomtunk egy-egy csavaros fagyit. Bogival még soha nem találkoztam, de néhány percen belül már megkedveltem. Tudjátok, van olyan, amikor valakivel nagyon hamar megtalálod a közös hullámhosszat ha nem is beszéltetek még szinte semmit.
A koncertek szokás szerint a templom melletti nagy füves udvarban zajlottak, mint kiderült, ez már a 15. fesztivál. Nagyon hangulatos ez a hely, amúgyis szeretem a szabadtéri koncerteket.
Zoli készült, mert hozott pokrócot, pulóvereket, igazán kényelmesen elhelyezkedtünk, úgy hallgattuk a muzsikát. Persze voltak székek is, de mi jobban éreztük magunkat a füvön heverészve.
Bogi elővarázsolt egy üvegecske házi pálinkát, Zoli eltűnt, majd megjelent egy tálca palacsintával, a királynak se volt jobb dolga mint nekünk.
Szeretek ilyenkor nézelődni, bámulni az embereket, ki mit csinál, milyen ruhában van, milyen lehet az élete, a természete, ki kihez tartozik, kivel akad össze, minek vagy kinek örül. Szeretem látni a váratlan baráti találkozásokat, az üdvözléseket, a spontán emberi megnyilatkozásokat. Ezeket hosszasan el lehet nézni, legalábbis én nagy örömöm lelem ebben az elfoglaltságban.
A nézőtér közepe felé heverészett egy fiú, előtte nagy hátizsák és a zsákra dőlve szorgalmasan írt valamit egy füzetbe. Találgattam vajon mit írhat, Boginak is felhívtam rá a figyelmét. Nem vers volt, azt láttam. Bogi szerint biztos a koncert közben támadt gondolatait írhatta le, de javasolta, hogy kérdezzem meg, ha tényleg érdekel. Nem mintha nem lennék ehhez elég vagány, de nem kérdeztem meg. Magunkban író úrnak neveztük el a fiút. :-)

Egy idő után író úr elvonult éppen előttünk a füves tér szélére, és csak úgy ni fogta magát, levette a rövid nadrágját és felvette a hosszút, mivel kezdett hűvösödni. Bogival vigyorogva össze is néztünk: író úr sztriptízel.
Közben persze kisebb-nagyobb szünetekkel mentek a koncertek: Bajdázó, Tolcsvay tiró, lassan kezdett alkonyodni is, mi pedig továbbra is remekül éreztük magunkat. Kortyolgattuk a pálinkát, mindig egy kicsit, így fázni nem fáztunk, közben Bogi is eltűnt, majd megjelent egy tányér sültkrumplival és finom  husival, ezt vígan elcsemegéztük hárman egy tányérból.
Író úr is megéhezhetett, mert újra félre vonult nem messze tőlünk, kipakolta az edénykészletét és gázfőzőjét, majd teljes lelki nyugalommal-mint előbb az öltözködést-elkezdett főzöcskézni. :-D Nem olyan megszokott látvány ez egy koncert közepén, vigyorogtunk is rá, ő meg vissza.
Bogi mondta, hogy kínáljam meg pálinkával, én oda is lavíroztam és nyújtottam neki a nedűt, de akkor ért a meglepetés, mert nem magyarul szólalt meg. Azért arra rájöttem, hogy megkérdezte mi ez, s mire én mondtam, hogy pálinka, ismerősen csillant fel a szeme, majd ő is előhúzott a zsákjából egy kis üveget, amiben szintén pálinka volt csak némileg gyengébb kivitelben. Köhécselt is Bogiétól, mikor belekortyolt.
Így aztán összebarátkoztunk. Mikor készen lett a főzéssel, oda hozta a lábaskáját és elénk tette, hogy szívélyesen megkínáljon a kuszkuszával. Mi udvariasan belecsipegettünk, de nem akartuk felfalni a vacsoráját. :-D
Én nagy bajban voltam, mert semmi, de az égvilágon semmi nem jutott eszembe angolul, bár valamikor régen próbálkoztam a tanulással, de valahogy minden kiesett. Folyton az orosz szavak és kérdések zsongtak az agyamban, ezzel szerintem még el is boldogultam volna, de hát mit kezdjen az orosszal az ember lánya, ha szembe vele egy svájci fiú guggol. :-D Mert Svájcból jött az író úr autóstoppal, amin teljesen elcsodálkoztam.  Hogy ebből az oroszból jött-e már nem emlékszem, de én, mint általában a társaság legöregebb tagja, Silvanhoz képest pedig különösen öreg, hát bábuska lettem. :-) Így szólítottak.
Szerencsére Zoli el tudott vele igazodni angolul, így megtudtuk, hogy Silvan orvostanhallgató, egy barátnőjét jött meglátogatni akivel tán együtt tanult és most ha már itt van, szeretné megnézni Magyarországot. Kis cetliket mutogatott, amikre városok és helyek voltak leírkálva: Aggtelek, Szalakja-völgye, Eger, vár, Tokaj és hasonlók. Nem tudom ki ajánlotta neki, vagy honnan tudta mit érdemes megnézni, de a felsoroltakat mind helyeseltük.
Megkérdeztük, hogy került ide  a fesztiválra, mire elmesélte, hogy elindult a hegyre, hogy átmegy rajta, de meghallotta a zenét, aztán megkereste honnan jön.
A Misztrált már együtt hallgattuk a mi pokrócunkról, közben Zoli próbálta neki magyarázni, melyik dal miről szól, hogy ezek híres magyar költők versei, hogy ez a törökök elleni harcokról, amaz meg 56-ról mesél. Láthatólag nagyon megérintette őt a dolog, mondta is Zolinak, hogy sok olyat tanult most, amit eddig nem tudott.
A tavaszi szél c. dalnál elmeséltük, hogy ezt tanulta meg Freddie Merkury is, mikor 1986-ban Budapesten koncertezett, mutattam neki, hogy a tenyerébe írta a szöveget és onnan nézte. :-)

Ő megkérdezte Zolitól, hogy mind a két lány a barátnője-e, mármint Bogi meg én, hahahaha. :-D Én nagyot hahótáztam ezen, de hát ma már ugye a dolgok időnként másképp működnek, mint az én hagyományos agyamban. Bár lehet Zolinak dagadt a mája ott belül az ilyen feltételezéstől, hogy két nő kegyeit is bírja egyszerre. :-D

A koncert végeztével átballagtunk egy másik helyszínre, a Gondolatok házába, ahol szintén szabadtéren folyt a műsor. Itt is a fűben heverésztünk, vagyis a pokrócon.  Nagy örömömre legalább egy kérdés eszembe jutott angolul, szóval fene büszkén megkérdeztem Silvantól, hogy hány éves. Még azt is megértettem, hogy azt válaszolta találjam ki. Némi vacilálás után rávágtam, hogy huszon, huszon, huszon....négy! És pontosan annyi volt! Utána ő találta ki én mennyi vagyok, és becsszó ő is percre pontra eltalálta. Meg is jegyezte, hogy akkor nem is vagyok bábuska, csak az anyukája. :-D

Az udvaron egy hatalmas fa állt, amin fényfüzérek lógtak és sátorként borította a be a teret. Nagyon hangulatos volt alatta feküdni és bámulni felfelé. Annyira sajnálom, hogy már nem tudtam fényképezni.
Nagy gongok voltak kitéve, ezek hangját hallgattuk, az előadó azt mondta, csak hallgassuk, mosson át minket a zene-ezt a címet is adták a koncertnek: hangfürdő-, akár bele is aludhatunk, ha úgy tartja kedvünk. :-) Szeretem ezeket a gongokat, teljesen bele lehet feledkezni ha az ember behunyja a szemét. Mi meg bele is feledkeztünk. Kucorogtunk egy csomóban, ki a másik lábára hajtotta a fejét, ki a harmadik hasára, ahol épp talált helyet, jó volt érezni egymás melegét. Zoli meg is jegyezte: egy nagy kupac jóbarát. :-)
Kicsit visszarepültem az időbe, még fiatal koromba, mikor mindent együtt csináltunk a barátokkal és nem is számított semmi más, csak hogy együtt lehessünk és mindenünket megosztottuk egymással. Valahogy nagyon megérintett ez az érzés, száz éve nem találkoztam vele és most teljes mértékben betöltötte a szívemet.

Tán el is szunyókáltunk volna, ha nem kezd esni az eső és éreztem, hogy mellettem Silvan nagyon remeg. Gyorsan betakargattam, de végül felszedelőzködtünk, hogy haza vegyük az irányt.
Silvantól, aki az iskolában aludt elbúcsúztunk, ők Zolival megbeszélték, hogy másnap majd találkoznak még. Nagyon a szívünkbe zártuk őt, és szerettem volna valami ajándékot adni neki, de semmi nem volt nálam.
Aztán mire a kocsival haza értünk, mégis kitaláltam valamit. Szoktam fonni ezt-azt peddignádból. Madárkát, angyalkát, virágot, és beugrott, hogy van készen golyófogóm. Ez egy játék, kis kosárkaféle, aminek a peremére egy madzagon fagolyó van kötve, és úgy kell lendíteni a madzagon a golyót, hogy bele találjunk a kosárkába. No egy ilyet horgásztam gyorsan elő és elküldtem Silvannak Zolival.
Azt hiszem sikere volt. :-)

https://www.youtube.com/watch?v=0Xp7RFs7eZA&feature=youtu.be



Zoli és Silvan a két szakállas ürge. Hát így köttetnek a nemzetközi barátságok. :-)








És persze egy Miszrál dal, ez talán még nem volt itt fenn a blogon:

https://www.youtube.com/watch?v=ecDSBjqt1uU



2016. július 5., kedd

Mai lelet





És ez nem gyerektenyér. :-)




2016. július 4., hétfő

Marci




Kolléganőm eltolta a kis unokáját az öregotthon elé. Volt sikere a kissrácnak, ő pedig ezt jópofa grimaszokkal mosolyokkal hálálta meg.




Szerencsére éppen arra kerekeztem, így én is megcsodálhattam, sőt meg is fogdozhattam. Akkor döbbentem rá, milyen régen is volt már kisbaba a kezemben, ahogy a karomba vettem. Le se akartam tenni. :-)
Marci egy idő után a csupasz vállam hegyét kezdte csócsálni, én meg hahótázva konstatáltam, hogy Kobak éppen ezt csinálta baba korában, egyszerűen képtelen volt kivárni, míg csepp, folyton éhes szája a cicimig ér, az első hegyes dolgot elkapta. :-D





2016. június 30., csütörtök

Úúú!



Ez még mászás nélkül is varázslatos hely, no de mászással együtt egyenest a paradicsom. :-D

https://www.youtube.com/watch?v=IqNfLGjyRQc



Ki érti ezt?




A napokban azon gondolkodtam, hogyan tudják megkülönböztetni a fiókák, hogy veszélyt látva csetteg a rozsdáska mama, vagy azért csetteg, mert már hívogatja ki őket a fészekből, vagy azért csetteg, mert kaját hozott nekik.
Ma, mikor ebédelni jöttem haza, már a kaputól- ahová egyáltalán nem látszik a fészek-, hallottam a kis csettegést.
-Nocsak, hívogatja ki őket a fészekből!-futott át az agyamon, és ahogy bementem, máris siettem a teraszon lévő kuckót megnézni.
És tényleg úgy volt, egy bátor jelentkező már kimerészkedett.  A többiek még ijedten behúzták a nyakukat, csak a dudori kis hátukat mutogatták.








Aztán délután, mikor végeztem a munkával, már két kis hős is kinn állt, majd később ez a kettő el is tűnt.





Jelenleg még ketten kuksolnak a fészekben, de már ők is nagyon lesekednek. Szóval mégiscsak tudják, hogy mikor miért csetteg a mamájuk.
Hoppá, döbbentem meg hirtelen! De ééén? Én honnan tudtam már a kaputól, hogy most nem azért csetteg, mert veszély van? Hirtelen összezavarodtam. Kezdenék érteni rozsdáskául?? :-D






2016. június 29., szerda

Huba első útja a Gomb-hegyre




Még kissé félénken, nagyrészt inkább engem előre engedve, de azért kíváncsian mászott fel velem estefelé Huba a dombra. Bizony különleges dolog is ez egy kölyöknek az eddigi csupán udvari és utcabeli szaladgálások után. Kész expedíció. :-)





Az ösvény épp csak látszik a nagy fűben




Huba óvatosan halad előre, mindig a közelemben maradva



Mennyi újdonság!



Teltház mindenütt :-)
Mezei varfű








Lassan felérünk a dombtetőre, Huba alig látszik ki a derékig érő fűből




Innen már szépen látszik a falu




Fürtős vagy feketéllő zanót











A nagy hársfa alatt




Kéküstökű csormolya








Itt aztán vannak különös szagok












Jövök hozzád!




Hé, mit csinálsz? Ne zavarj a vakarózásban!



Némi bóklászás után hanyatt hevertem a fűbe és azzal szórakoztam, hogy így készítettem képeket arról, amit látok. Huba egy darabig jött-ment körülöttem, de aztán lefeküdt mellém és odabújt hozzám, mellső lábát a kezemre rakta, vagy éppen elkezdte rágcsálni a csuklómat. Nem hagyott túlságosan belefeledkezni a  meditációba. :-D




















A nadrágom különösen tetszett ebben a perspektívában :-D











Sikerült egy igazi portrét is készítenem az örökmozgóról, csak sajnos épp szembe a fénnyel.




Végül hazafelé vettük az irányt, a már ismert úton Huba kifejezetten nagylegény volt, örömmel rohant előre. Azért mikor megálltam, ő is lefékezett.  Együtt szaladtunk a lejtőn, ő persze irdatlan tempóban, akárcsak a szélvész. Négy lábon és alacsonyabb testtel bizonyára nagyságrendekkel könnyebb egyensúlyozni meredeken lefelé. :-)










 A napocska ilyen gyönyörűen búcsúztatott minket a Gomb-hegy oldalában








2016. június 27., hétfő

Élet





Füleimnek kedves hangzavar a teraszon: óriási csicsergéssel fogadnak a fiókák minden egyes falatot, ami érkezik. Csupán hallgatózás alapján felmérést tudnék végezni, mennyi időnként kerül finomság a szájukba. :-) Annyit mondhatok, hogy gyakran.
Sokszor elgondolkodom, milyen egyszerű és szép is a rozsdafarkúak élete. Egy-két nap alatt megrakják fészküket mohából, fűszálból, kutyaszőrből, amit épp találnak, egy darabig ülnek a tojásokon, aztán két hétig egyhuzamban hordják a kicsiknek az ennivalót, s azok pikk-pakk kirepülnek. Még egy darabig vigyázzák őket a fészken kívül is, aztán a fiókák önálló életet kezdenek.
Mi, emberek meg éjt nappallá téve gürizünk hosszú-hosszú évekig, hogy pénzt keressünk, hogy házat építsünk, hogy berendezzük azt, aztán hosszú-hosszú évekig, sőt évtizedekig gondoskodunk az utódainkról. Mindez annyira abszurd és hihetetlen a kismadarak egyszerű életét látva.





Mamkának



2016. június 21., kedd

Szabó Márton István: Kötött minta





Azt álmodtam, hogy megkérem a kezed.
És te igent mondtál, pedig mindketten tudjuk,
hogy nem fogsz hozzám jönni, hogy nem én veszlek el,
hogy bonyolult kötésminta szerint
vagyunk elrendezve, és hogy kezdettől fogva
vagyunk egymás anyagában ősi motívum,
hogy te utazhatsz délre, én pedig északra,
mert tudom, hogy nem egyedül az enyém vagy,
hogy csak az önzetlenség van, vagy semmi, és viszont,
mert ugye a lovakat mindig lelövik,
a madarak pedig egyszercsak kirepülnek,
de mi akkor is maradunk egymásba kötött
sormintája az örök szívszövetnek.





Mátéfy Szabolcs akvarellje



2016. június 20., hétfő

Kertészleány





Tavaly gyalázatosan nézett ki a szőlő, rohadt az egész, még ránézni is rossz volt. Idén, ha Isten is megsegít talán sikeresebb lesz, legalábbis most úgy mutatkozik. Lacibaráttól szoktam szaktanácsokat kérni hozzá, szóval most neki is szeretném megmutatni, hogy állok éppen. :-)
Nagyon élvezem a szőlővel való foglalkozást. Szeretem metszeni, szeretem hegyelni, szeretem tördelni róla a hónaljhajtásokat vagy az egyes leveleket, hogy a fürtök jobban kapjanak napsugarat, szeretem vállamra kapni a Szőrmestertől örökölt őslelet kis táskát, megtöltöm kötözővel és csak megyek-megyek csomózok. Olyan békés foglalatosság, s közben gyönyörködöm benne, büszkeséggel tölt el, hogy lám ni milyen ügyes vagyok, hahaha. Persze lehetek ügyes, ha vacak az időjárás, de mégis olyan jó nézni a leveleket, az alakuló fürtöket. Tán egyedül permetezni nem annyira szeretek. Magát a műveletet már igen, inkább az előkészületekkel van bajom. De ez legyen a legkevesebb, mert amúgy annyira jó érzéssel tölt el az egész szőlőzés. Minap azért jöttem be este 1/2 10-kor a kötözésből, mert már nem láttam rendesen.
Még a végén egyszer tán borkészítéshez is kedvet kapok. :-D






























2016. június 18., szombat

Sürgősségi





Padokon üldögélő emberek, ki infúzióval, ki anélkül, ki beszélgetve, ki csak csendben, van akin látszik a fájdalom, van akin nem. Esteledik. A kihelyezett TV készüléken a foci EB képei peregnek, nem igazán nézi senki.
A műanyag függöny mögül időnként szólítanak valakit, kikérdezik, aztán tovább várakozhat. Rengeteg fiatal orvostanhallgató jön-megy. Néha befut egy mentő, lerakják a beteget, aki magányosan vár a sorsára a folyosón.
Egy idősebb nő segítséget kér a testvére infúziójához a nővértől, de az foglalt. Az éppen ott lévő mentős készségesen siet oda, beállítja. A beteg kéri, hogy rakja gyorsabbra és érdeklődik mennyi idő még? A mentős komoly arccal válaszol: Még 6-8 óra. Aztán elneveti magát. Kell a humor, mint falat kenyér.
Néha hívnak valakit és elkísérik ebbe vagy amabba a vizsgálóba. Újak jönnek, régiek még mindig várakoznak, telnek a percek, a félórák, az órák, besötétedik. Vannak akik nagyon-nagyon régóta fekszenek a folyosóra tolt kórházi ágyakon, a szerencsésebbek mellett kísérő. Zúgolódás nincs, mindenki megadóan várja a sorsát. Jóságos arcú, hosszú hajú fiatalember jön-megy a hozzátartozója és a kórházi személyzet valamelyik aktuális tagja között.
Újabb mentő, egy bácsi már harmadszor kiált hangosan az egyik ágyról: Nővérke!
Mindenki próbálja tenni a dolgát, de az idő mázsás súlyt cipel a csizmáján. Infúziókat kötnek be az addig ott várakozók némelyikére.
Idős női testvérpár, egyik dundi, másik vékony. Nagyon hasonlítanak, az idősebbik a beteg, a húga pátyolgatja. Fel vannak szerelkezve: uzsonnás doboz, gyümölcs, innivaló, bizonyára nem először járnak itt. Amit magamban gondolok, nővérem egy perc múlva hangosan kimondja: Mi is ilyenek leszünk, majd kísérgetjük egymást. Egyik vékony, másik dundi.
Egy bácsi érkezik, mellette tolókocsiban fiatal nő, láthatólag rosszul van. Kik lehetnek, mi történhetett?
Órák múlva bekerülünk egy várakozó helységbe, ahol már lefekhetnek a nagyon betegek. Nem mindenkinek jut ilyen kiváltság, a többségnek marad a folyosó.
Az egyik szomszéd szobában a tolókocsis fiatal nő. Hány, rosszul van. A bácsi az apukája. Csak egy percre jöhet be!-mondja a nővér. A nő sír: Apu ne izgulj! Minden rendben lesz...-válaszol a bácsi és próbál erősnek látszani, apró mozdulatokkal simogatja lánya lábán a takarót.
A jóságos arcú fiú hozzátartozója a harmadik helységben. Még mindig csöndesen jön-megy.
Mindenki várakozik, remél, próbál türelmes lenni.
Éjszakába fordul az este. Kiküldenek a szobából.
A folyosón kakaóscsiga maradékot rágcsálok, nézem csokis ujjaim. A bácsi ott áll nem messze, kotorászik a táskájában, előhúz egy darab feltekert virágos WC papírt, leteker egy darabot és felém nyújtja. Késő van, az agyam már nem jár elég gyorsan, bambán nézek rá.
-Hogy meg tudja törölni a kezét!

A sürgősséginek csak a neve sürgősségi.



Unokatesók: Kata és Kobak








Web Statistics