2024. január 3., szerda

Fosókás január 1.

 


Bevállaltam melóba január 1-ét, aki akar hadd menjen szilveszterkor bulizni. Bár ne tettem volna! :-D Azt persze nem vettem számításba, hogy az ember nem tud durrogtatások közepette aludni, hajnal 5-kor meg már kelés van. Az összes állat is benn tanyázott a rettegések elkerülése végett, szóval hallgattam, ők hogy szuszognak. Mire elaludtam volna, indulni kellett.

Amúgy január 1. elég nyugis szokott lenn benn, nincs ebédkiszállítás, nincs különösebb esemény, de most kifogtunk kolléganőmmel valami fosós-hányós vírust, így egy szemernyi időnk se volt az álmatlan éjszaka után kicsit pihegni, mert álló nap pelenkáztunk, ágyat húztunk és mostuk a temérdek kakis cuccot, takarítottuk az összekent wc-t, padlót. Alkoholista hölgyeményünk vért hányt az éjjel, de mindenáron le akarta tagadni, azt is kellett takarítani, mert ünnepnap a takarítónők nem dolgoznak, három nap alatt pedig regiment kosz fel tud gyűlni. Volt aki alól háromszor is kellett ágyat húzni, mert mint a babáknak, a hátán nyakig felment az anyag. Csak nem babaméretű volt az anyag. A végén már ott is szarszagot éreztem, ahol nem is volt. :-D

Ha olyan szerencsés lesz az új esztendő, amennyi szart láttunk az első napján, hát dőlni fog a lové az otthonba, bruhahaha!



2023. december 24., vasárnap

Szenteste

 


Hajnal 3/4 6-kor munkába menet. Békés karácsonyt nektek!





2023. december 13., szerda

Adventi hidak

 


Már harmadik éve, hogy adventkor kidíszítjük a falu hídjait. Van belőlük egy pár a patak fölött.

Volt kolléganőmmel, Rózsikával a gázlónál lévő hídnál szoktunk szorgoskodni. Idén sajnos ő nem nagyon ért rá, így otthon már előkészítettem a füzéreket és Zsóti barátom segített azokat a bicajra felhalmozva kitolni.

Mindegyik híd más és más lett, az évek alatt már kialakult, melyiket ki díszíti. Nagyon feldobja a falu hangulatát, csak sajnos mindig vannak bunkó, neveletlenek. A gázlónál lévő eléggé kiesik, így tavaly leszaggattak róla egy csomó füzért és bedobálták a patakba. Nagyon el tudok az ilyentől keseredni, mert sok munkát öltünk bele és sokat fagyoskodtunk, mire elkészült.

Remélem idén maradandóbb lesz a dolog.














2023. augusztus 8., kedd

2023. június 20., kedd

Bödönke




Volt már elég sok cicánk az évek alatt, a legkülönbözőbb természetűek. Bödönkét Kobak találta a patakparton, annyira kicsi volt még, hogy azt hittem meg sem marad, de nagyon talpraesettnek bizonyult. A szemecskéje állandóan váladékozott, ebből soha nem is gyógyult ki, hiába próbáltam bármivel kezelni. Valami rossz genetika lehetett, ki tudja. Amilyen csepp volt, olyan merészen állt meg a hatalmasTepertő előtt, nem futamodott meg. :-) Aztán Huba és Mamusz is elfogadták, egyedül Cosinus érkezését nem akarta megemészteni, hetekig be se akart jönni a házba sértődöttségében, aztán megbékélt, sőt még utóbb játszott is a kis kölyökkel.
Kobak mindig nagyon szerette, védte, óvta, a mellkasán szeretett leginkább tanyázni. Ha hanyatt feküdt, azonnal ott termett és végig nyúlt rajta.
Tavaszonként akár két hétre is eltűnt, aztán mikor már erősen kezdtem aggódni, hogy mit mondok majd Kobaknak, hová lett a kedvence, akkor viharverten megjelent, hol a fél füle, hol a fél pofája hiányzott a harcok után. Telente dagira hízott, olyan volt a feje, mint egy jól táplált óvodás és buddhai nyugalommal az arcán tudott álló nap heverni.
A legutóbbi télre már nem hízott fel, maradt kis vékony cica, amúgy sem volt nagy kandúr. De udvarolni még elment tavasszal, igaz már óvatosan, kimérten. Aztán egyre kisebb lett, madárcsontú mint az öregecskék, már nem szeretett a kis félmagas ajtón beugrani a bejáratnál, megvárta, míg kinyitom.
Egyre kisebb lett, súlya, mint a pille, bundája kopott, zilált, de ugyanúgy ölben, mellkason szeretett leginkább pihenni. Mindig is bújós volt, nem úgy, mint Cosinus, aki csak akkor és addig engedi a simogatást, míg ő akarja és annak, akinek ő akarja.
Hétvégén tesóméknál ünnepeltük Kata és Kobak szülinapját, vasárnap este értem haza.
Bödönke lassan az ajtóhoz ballagott, evett pár falatot a táljából, aztán félig leereszkedve feküdt a küszöbön, mint aki már nem bír felállni. Felemeltem, bevittem a pokrócra, lefektettem, a levegőt kicsit nehezen vette, de megállás nélkül dorombolt. Az ölemben dajkáltam egy darabig a súlytalan kis állatot, egy percre sem hallgatott el, csak dorombolt, dorombolt, még ha rekedten is. Megvárt, hogy hazajöjjek. 
Reggel egy kis májkrémet dugtam a szája elé, amire felkapta  a fejét, de enni már nem evett belőle. Nagyon szomorú szívvel hagytam ott, mert láttam, hogy a végét járja, én pedig csak 12 óra múlva jövök haza, mikor lejár a műszak. Szerettem volna az ölemben tartani végig. Amikor utoljára  a fejére tettem a kezem, újra dorombolt, ehhez még mindig volt ereje. Aztán el kellett indulnom másik öregecskékhez, akik vártak az otthonban. Ők nem mindig ilyen hálásak, nem mindig dorombolósak, nem mindig elégednek meg azzal, hogy a gazda mellkasán feküdhetnek békében, de hát ők emberek.

Este ott feküdt meghalva, ahol hagytam, Tepertő mellett készítettem neki helyet a kertben.
Szerettem volna mellette lenni, tudom, csak egy cica, de tíz évig egy falkába tartoztunk, Kobak kedvence volt, együtt nőttek fel, erősen hozzánk nőtt.
Azt hiszem boldog élete volt itt velünk, igazi falusi cicaélet tíz éven át.
Isten veled Bödönke!
A többiek is lassan öregszenek, előre félek az elvesztésüktől....










 








2023. június 15., csütörtök

Emlékekből élni?






 


Úgy szeretem ezt a képet! Zsóti barátom készítette három éve, mikor még tudtam nagy batyuval több napon át túrázni.

Sok mindent el lehet fogadni, sok mindenbe bele lehet nyugodni, de ha valami olyan dologtól lettél elszakítva, ami az életedet boldogította, ami erőt adott, ami feltöltött a hétköznapok mókuskereke után és nincs semmi ami pótolhatná, hát az katasztrófa.

Akik ocsmány szavakkal illették és kritizálták Suhajda Szilárdot, bizonyára még távolról sem értik és nem is akarják megérteni azt, hogy ő félember lett volna hegymászás nélkül. Akármilyen botrány ezt hallani, de van amit nem pótolhat semmi, még a család sem, bármennyire is szeretjük őket. Pedig ő aztán szerette az övéit, aki figyelemmel kísérte az útjait, az tudja ezt. És persze ez fordítva is igaz, a hegymászás sem tudja pótolni a családot, hisz mindig alig várta, hogy hazaérjen.

Tudom, rám is furán néztek körülöttem, de a kolléganőim nagyrészt elfogadták, hogy én ilyen vagyok. Micsoda nagy dolog ez! És hát most félembernek érzem magam vagy inkább negyednek. Olyan nagyrészt semmilyen lett az élet.

Próbálok persze menni amennyire tudok, előtte befájdalomcsillapítózom magam, csak kisebb távokat baktatok és lassan, de ez már messze nem olyan. Mindig ott a fájdalom, mindig ott a mérlegelés, vajon ezt vagy azt bevállalhatom-e, hogy le is bírjak jönni a hegyről. Az odáig jutás km-eit is számba kell venni és sokszor igazi menésre már alig marad idő, erő. Olyan gyász van bennem két éve, mintha meghalt volna valaki, akit nagyon szerettem. 

Nem tudom mit kezdjek ezzel.

Emlékekből nem sokáig lehet élni.


 

2023. január 17., kedd

Haiku

 


Felhők a hegyek

között. Higgadt haldokló

lennék a csúcson.


Babics Imre



2023. január 8., vasárnap

Nagybörzsönyi horgásztó

 

Zsóti barátommal tettünk egy kirándulást január 1-én. Ködös idő volt, de később kiderült az ég.

A horgásztó nagyon hangulatos volt így is, ráadásul egy autóból fél percre kiugró, gyors fotót készítő lányon kívül senki nem volt ott. Persze, ilyenkor mindenki pihen az éjszakai muri után. Mi pedig csöppet se bántuk ezt.

A képek alatti linken a tó fölött épp elkaptuk a déli harangszót, csodás volt. Szemben a ködkabátba burkolózó Magyar-hegy és körben a nagy csend, nyugalom.

Jó volna, ha ilyen lenne az egész esztendő!







Zsóti szüntelen előttem járt, de türelmesen viselte totyogásomat és mindig bevárt.
























































https://www.youtube.com/watch?v=Bnn-pSw229k



2023. január 4., szerda

Rénszarvas kisasszony

 


Tesómnak készítettem karácsonyra

















2022. december 28., szerda

Semmi

 


Nem nagyon szeretek már semmit.

Az élet két éve abból áll, hogy kínlódva ledolgozom a napomat, alig várom, hogy végezzek, aztán átkínlódom az éjszakát, mert a fájdalomtól két éve nem tudok normálisan aludni, aztán kezdődik az egész elölről.

Egy értelmetlen és tartalmatlan semmi.

Ki tudja meddig kell még így létezni...


Web Statistics