2015. augusztus 2., vasárnap

Na így kell kéremszépen!




Gizi nénihez a napokban bekötötték a netet. Nagyon ügyes, okos néni különben, valaha könyvelő volt, csak így 85 évesen már elég rendesen remegnek a kezei. Néha attól félek, hogy kiesik a kezéből a pohár, vagy rálögyböli a lábára a forró vizet, ahogy viszi az asztalhoz a nescaféhoz.
Bevallom, nekem eleinte gondot jelentett gyors egymásutánban kétszer megnyomni az egeret, mikor tanultam gépezni.
Amint látható, Ő profi módon kezeli az unokájától örökölt laptopot.
Hajrá Gizi néni! :-)






2015. július 29., szerda

Beszámoló



Nem mindenki olvassa a kommenteket, úgyhogy ide linkelem nektek annak a bizonyos kedves pécsi házaspárnak a beszámolóját a túrájukról:


https://vanmasikmenetszel.wordpress.com/2015/07/27/vandoruton-a-borzsonyben/



Az utóbbi napok slágere





Ma negyedszer sütöttem pár nap alatt.
Ozsernél is nyerő volt ez  sárgabarackos süti. Végre valakit megvendégelhettem a berendezett teraszomon. :-)







2015. július 27., hétfő

Még ilyet!





Pénteken a szomszéd faluban jártam a barátnőm férjét és a 90 éves Ernő bácsit megnyírni.
Sajnos elég ritkán találkozunk, csak így fodrászkodások alkalmával, de ilyenkor jól kidumáljuk magunkat. Az ismeretség még a fodrászüzletből származik évekkel ezelőttről.
Mikor hozzájuk megyek, hazafelé úgy felpakol, mintha legalábbis a lányuk lennék. Most is így történt. Lekvár, szörp, alma, cékla, mángold, roskadozott a szatyrom. Hirtelen még egy üveg pezsgőt is  a kezembe nyomott. Hiába tiltakoztam, azt mondta nekik sok van. Sok van??
Már készülődtem hazafelé, mikor eszembe jutott ez a csuda eset, ami az öregotthon előtt történt.
-Képzeld!-kezdtem mesélni nagy lelkesen- Valamelyik nap a kolléganőm mondja, hogy leült az öregotthon előtt egy...
-pécsi házaspár-vágott közbe.
Hirtelen megzavarodva, kerek szemekkel néztem rá:
-Már meséltem...?
De közben tudtam, hogy nem mesélhettem, hisz rég nem találkoztunk ez pedig most történt a napokban.
Vigyorog, vigyorog, nekem pedig halvány fény kezdett derengeni az agyamban:
-Te olvasod a blogomat???
Hirtelen csak tátogni tudtam, mindketten nevettünk, aztán oda vezényelt a gép elé.
-Nézd meg, itt van a kedvenceim közt, napjában háromszor is rákattintok, hogy írt-e már, írt-e már?
Akkor aztán rájöttem, hogy ahaa, jó múltkor mutattam neki a márciusi kiránduláson készült képeket a kidőlt fákról, ő meg szépen elraktározta a címet és azóta folyamatos látogatóm, de nem szólt volna, vagy nem írt volna egy kukkot sem. :-) Még a lányának is megadta a blog címét.
-Mióta láttam, hogy berendezted a teraszodat, őrizgetem a pezsgőt, hogy majd megidd ott valakivel.

Most rá is kattintott a kedvencek között, hogy lássam, valóban igazat mondott, mire előjött a Tanka című bejegyzésem. Erre már az ott ülő férje is felkapta a fejét:
-Micsoda? Tanga?

:-D


2015. július 25., szombat

Szülinapi kirándulás 2.






Második napra egy hosszú túrát terveztünk, úgyhogy igyekeztünk korán felkelni. A környező sátrakban még nem igen volt mozgás, mások este még sokáig fenn voltak, mindenhol tábortüzek, jó kis tót éneklés is hallatszott gitárszó mellett, amit számomra nagyon élvezetes volt hallgatni. :-)


Ha más nem is, de Zoli már talpon (vagy fenéken?) a reggeli csendben. Hiába, aki hatodikas kora óta  mászik, az tud valamit




Mintha valami nem egészen stimmelne a kesztyűvel...vagy zoknival...vagyis ööööö..... Ja, hát nem mindenki mászik hatodikas kora óta. Van aki csak úttörőtáborozott.




Reggelizés, útravaló pakolás és némi tanácskozás után úgy határoztunk, hogy tegnapi teljesítményünket figyelembe véve mégis egy valamivel rövidebb túrát kéne becélozni. Végül az egyik szurdokot kivettük a tervből és a Hernád áttörésre koncentráltunk. Egy kört gondoltunk bejárni, amin először felfelé kellett mászni, s első állomásként a Vörös kolostor fennsíkját érintettük. A túrabot a meredeken megint nagyon jól jött, Kata, Józsi és én is beüzemeltük.




A kolostor romjai




A fennsíkon egy emlékhely is található. Itt azokról emlékeznek meg, akik élete, munkássága valamilyen módon kapcsolódik a nemzeti parkhoz, illetve akik itt lelték halálukat. A fa szobrokat helyben, kiszáradt fákból faragják ki a fafaragók.








Innen kis pihenő után haladtunk egyre feljebb és feljebb a zöld jelzésen.











Repül a bálna




És repül a szülinapos :-)



Viszont ahová nagy nehezen felmásztunk, onnén bizony le is kellett ereszkedni egy  jó meredek, kanyargós ösvényen a folyóig. Na itt kellett csak igazán a bot, nélküle nem is tudtam volna mit kezdeni, de legalábbis másnapra totál tropák lettek volna  a térdeim. És még csak az út felénél se jártunk, innen jöttek az igazán izgalmas részek. Számomra mégis ez a lefelé ereszkedés volt a legnehezebb.





Információcsere kézzel-lábbal a felfelé tartó turisztikákkal



Nimááá!



És végre itt a Hernád!



Megkezdődött az izgalmas kalandozás létrákon, hidacskákon, trepniken, sziklákon. Nagyon sok helynek adtak nevet, ami ki is volt írva táblán

























Kata ereszkedik, míg a fiúk már vígan vannak amott lenn



Kata hozzáfűznivalója a következő képhez:
" Én járom a rettegés fokát, ti meg simán dumcsiztok mögöttem zsebre dugott kézzel"








Végre víííz!!! Igaz, hogy végig ott volt alattunk, de a látvány csak részben hűsített



Tudjátok mi az indián fekvőtámasz? -kérdezte Kata. Mi rögtön ki is próbáltuk, de volt akinek az arca helyett csak a copfja ért be a vízbe. :-D



Zoli villogtatja férfias izomzatát, Laci pedig a fotós tudását :-)




Közben egy bakancs megadta magát, gyors elsősegélynyújtásra volt szüksége







Mindig a kockás úton. Néhány lépőke mélysége inkább ogrékhoz volt méretezve, mintsem csinos női bakancskákhoz







Időnként azért amolyan snassz sima ösvény is akadt. :-)












Egy tisztásra érkeztünk, ahol házikók és egy erdei büfé várt minket. Természetesen a fiúknak rögtön be kellett menniük sörre






A szülinapos pedig egy romantikus mezei kávézást kapott




Túl sokáig azonban itt sem időzhettünk, hisz nekünk még ma haza kell autóznunk, nem maradhatunk el sötétig. Így hát újra nyakunkba kaptuk a lábunk vagy a láncunk, vagy a mit is?
































Egy amerikai stílusú híd makett-méretben :-)







Kataaa, tartsd míg átérek!






Még néhány utolsó izgalmas rész
















És végül csapzottan, izzadtan, fáradtan de nagyon feldobódva értünk vissza a kör elejére. Nem tudom km-ben mennyit mentünk, úgy olvastam maga a Hernád-áttörés 16 km hosszú, de ugye addig el is kellett jutni. Az egész kirándulás pedig nem épp sétatéren vezetett, de épp ettől volt annyira különleges.












Gyönyörű volt az egész út, teli van a lelkem vele. Még maradt több szurdok is amit nem volt lehetőség ilyen rövid időn belül bejárni, így hát van miért visszamenni.
Katára pedig, aki nem olyan gyakorlott túrázó, nagyon büszke vagyok, meg is fogja tőlem kapni az Arany Zerge Érdemrendet. Bár ő önirónikusan a zergéhez hozzátette a tehén szócskát is. Laci is kitett magáért, hisz egész úton vízzel locsolgatta, hűsítette feleségét, azt hiszem igazán szép szülinapi ajándék volt számára ez a két nap. Számunkra nem különben.
A beszámolót Kata képével és az általa hozzáfűzött idézettel zárom be, annak reményében, hogy még sok ilyen szép helyre eljuthatok az életben.




"Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a
pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon"

(József Attila)