Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm...

....mondja a Biblia.
Reggel, ahogy készülődtem elmenni, szomorkodva tébláboltam az udvaron, félve lesegettem a fészek felé. A kicsinykák még aludtak. Aztán megjelent a nagy. Micsoda feladat hárul rád, te szegény-gondoltam. De fordultam egyet-kettőt, és jajj, alig hittem el, előkerült a másik !!! Meg van mindkét szülő!!
Hogy a harmadik, a halott kismadár ki volt, már nem derül ki.
Napok óta figyeltem, hogy valami nekem nagyon fura a fészek körül. Mintha túl sokszor járnának oda a nagyok. Volt, hogy kinn ültem a nyugágyon a tanulnivalóval a kezemben, amiből semmi nem ment a fejembe, ami olyan mostanában mint egy taplógomba, így hát a fészket bámultam, s a jövő-menő madárkákat. Egyik bátor volt még a jelenlétemben is, hamar odarepült a fészekhez. Valószínű ő ült a tojásokon, és megszokta a társaságot. A másik sokáig szálldosott innen-oda, onnan-ide, nem mert közelebb jönni, pedig ott volt szájában a kukac. Vagy közel merészkedett, de mikor már majd a fészeknél volt, mégis visszakozott.
Aztán volt egy pillanat, hogy egy nagy madár a fészekben, és kettő téblábolt körülötte. Hirtelen azt hittem bedilizem, de ez még egyszer megismétlődött. Már teljesen elbizonytalanodtam. Létezik, hogy három szülő járjon egy ugyanazon fészekhez?? Pedig itt nagyon úgy nézett ki, s ez azt is megmagyarázta volna, miért látom őket annyira sűrűn.
Talán a harmadik madárka volt, akit tegnap elbúcsúztattam?
Nem tudom.... ez már rejtély marad örökre.
De a fiókák élnek és virulnak.
Örülök ennek, mert úgy a szívemhez nőttek ezek  kis rozsdáskák , ahogy karnyújtásnyira élik az életüket itt évről évre tőlem.
Legalább ennyivel kevésbé szomorú most a világ.