Haldokló rozsdafarkút találtam ma a kertben. Egy darabig a tenyeremben tartottam, aztán puha szénára raktam utolsó perceire. A szilvafa alatt ástam el.
Nem tudom, hogy a teraszon tátogó fiókákhoz tartozott-e, de attól tartok igen. Vajon fel tud nevelni öt fiókát, ha tényleg egymagára maradt a párja?
Olyan szomorú a világ.
Tényleg szomorú. Városban élek, én akkor szomorodom így el, amikor a járdán halott madár, vagy macskatetemeket látok. Persze a halál és az élet szorosan összefonódik, de riasztó, hogy egy egykoron lélegző lény, most mindenki szeme láttára, mint valami szemét hever. Te látod a fiókákat is :(
VálaszTörlésIgen , látom őket. :-)
Törlés