2013. augusztus 6., kedd
Bugyik és felvillanó pillanatképek
Csütörtök délidőben csörgött a telefonom:
-Na, pakolsz már? -érdeklődött Tibor.
Én épp ezerrel dolgoztam, ebédhordáshoz készültünk.
-Jaj, dehogy pakolok, hát dolgozom gőzerővel, meg különben is mit pakoljak annyit két napra, majd este indulás előtt bedobálok néhány cuccot azt jóvan- válaszoltam gyorsan nagymellel.
-Hát én több ideig pakolok-mondta ő, s ezt meg is tapasztaltuk a blogtalálkozón, mert Tiborék csomagjából még szemeteszsák, műanyag pohár meg ki tudja mi minden előkerült.
Egy négyes fogat-köztük én-már csütörtök éjjel megérkezett a helyszínre és birtokba vette Viczelekék bajánsenyei házikóját.
No hát kérem nesze neked nagyképű Pipulka, aki pikkpakk bepakol, bizony mikor szedtem ki a holmim, szembesültem a kemény valósággal, hogy az összes bugyim és zoknim otthon hagytam. :-))
Másnap reggel Viczeleknének kellett vásárolnia számomra ezt-azt mikor boltba mentek, hogy túlvészeljem a hétvégét. Viszont még pluszba ajándékba is kapott az eladótól egy bugyit, amin valami maszat volt. Igaz, Ozser, aki elkísérte Eleknét a piacra, rögtön ott a helyszínen megállapította, hogy az ajándékbugyi kicsi lesz.
No szóval, így jár aki nagy mellszélességgel jelenti ki Tibornak, hogy mi a fittyfenét kell annyit pakolni.
Sajnos a találkozóról egyetlen képet sem tudok mutatni, mivel nem volt nálam fényképező, így csupán az emlékek maradnak, de ugye az sem kevés.
Kinnalvás a csillagos égbolt és a fenyőfák alatt, ágyba, vagyishogy hálózsákbakávé reggelente, Ozser utolérhetetlen slambuca és orosz hússalátája, aminek az íze még mindig a szám sarkában, a pajta zuhanyzó és a szivesház ( budi), egy kifogyhatatlannak tűnő zöld, gömb alakú üveg, Elekné által sütött húsz mázsa vecsési káposztás lángos, dimbek-bombok, éjjeli túra, szőlőhegyi kis tanyán hirtelen támadt barátok szíves invitálása egy pohár borra, Viczelek gondos útvonaltervezései vízszintes állapotban búvárfelszerelésben, száguldás a cseh csodában fejdöntögető huzatban, nénike csavarókkal a hajában egy őrült nagy kaukázusival az út szélén, házikóból kinőtt fa, egyik templom, ami vándorló fényeivel csupa misztikum, s egy másik ami gyönyörű kékségével, ki tudja hány éves padjaival maga az ősi ige.
Pillanatképek, felvillanó fények, ízek, hangok.
Reméljük jövőre újra!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Hát ezt jól elhadartad egy szuszra, de nagyon jó kis beszámoló:)
VálaszTörlésPersze leginkább az ragadt meg, Ozser mint bugyiméret szakértő:) behalok milyen sokoldalú:) de remélem azért belefértél mégis:)
Sajnálom, hogy az említett templomokról nincs fotó...
Ez az a tipikus pipulkás beszámoló!! :-D Bár én tudnék ilyet!
VálaszTörlésA fenét sokoldalu! - ha az lennék nem lett volna hiányérzetem!
Nekem van róla képem. :-D
Hát remélem megmutatod a többieknek.
Törlésöööööö! :-D a képhez néhány személy is hozzá tartozik, mert a képen látható kacagás nélkül a felvételen szereplő bikini felső túrót sem ér! :-D Ilyen bikinit csak úgy magában bárki mutogathatna! :-D
TörlésNem azér mondom, de Eszter a templomokról akart képet látni, én legalábbis úgy olvasom. :-D
Törlés:-D
TörlésHát Ozser ebből a bugyis-bikini felsős történetből már nem jössz ki egykönnyen asszem, kicsit mintha belegabalyodtál volna:))
Törlésvalóban a templomokról készült képek érdekeltek, azóta láttam már nálad, köszönöm:)
Hát....ezek után...nem is tudom hogy akarok e kijönni belőle. :-D
TörlésAz is tény hogy egy ilyen vékony bikini felsőbe könnyü belegabalyodni, főleg sötétben.:-D
Helyes:)))
TörlésUnatkozni nem volt lehetoseg. Jo veletek, ismeretlenul is.
VálaszTörlés:))Nekem nagy élmény volt még, többek között, a viszontlátás öröme, amikor egy visítással egybekötött ölelésben, a vaságyastul is alig 30 kiló Pipulka a levegőbe emelt :)♥
VálaszTörlésAzt hiszem, ezek maradandó pillanatok tényleg :)
Nekem is volt még sok pillanatkép, amit sorolhatnék, de hirtelen ezek jutottak eszembe.
TörlésMeg is lepődtem ám, mikor felkaptalak, hogy olyan vagy, mint a pille. Jobb lenne ha megállnál a fogyásban, mert így kénytelenek leszünk téged manökennek eladni. Amúgy emeltem én már nálad nehezebbet is. :-)
Szóval azért ez a bugyi se teljesen így volt...:)) Mert rajtam kívül senkit nem érdekelt igazán Pipulka bugyija. (ez az én verzióm. Mert azok számára akik nem voltak ott tudni kell, hogy a dolgoknak több verziója is lehet. Másképpen látja asszonyom, és természetesen másképpen én. Főleg pipulka bugyiját...:)))) ) Szóval, miután asszonyom és Ozser meghozta pipulka új bugyijait, a hűs lugas alatt pipulkám említést tett arról, hogy túl meleg van, és néhány izzadság csepp már a bugyiját is elérte. No ekkor ért oda asszonyom, hátulról settenkedve, és csak ennyit hallott:- Még a régit? Vagy már az új bugyi van rajtad?
VálaszTörlésNo ebből kerekedett ami lett...:)))
Egyébként ajánlom figyelmetekbe Tibor bugyis történetét is... aminek folyománya ként egy pláza cica bikini felsője is, egy éjszakai fűrdőzés után, képbe került:))))
Bizony. :-) A titokzatos fodros bikinifelső Viczelek autójából, ami kifüggesztésre került mindenki okulásaként a fenyőfára majd a szőlőlugasra. Azóta sem derült ki volt a viselője. ;o)
TörlésKedves Viczelek, úgy látom, ebbe a bugyis-storiba jól bele lett nyúlva, egyre izgalmasabb verziók kerülnek elő:)) na most akkor megyek Tiborhoz.....:))
Törlés:-D Valakinek csak hiányziok az a bikinifelső! :-D
VálaszTörlésÖrömöket őrizve hangulatot felidézve örülök, hogy olvashatok.:-)
VálaszTörlés