2013. augusztus 6., kedd

Bugyik és felvillanó pillanatképek




Csütörtök délidőben csörgött a telefonom:
-Na, pakolsz már? -érdeklődött Tibor.
Én épp ezerrel dolgoztam, ebédhordáshoz készültünk.
-Jaj, dehogy pakolok, hát dolgozom gőzerővel, meg különben is mit pakoljak annyit két napra, majd este indulás előtt bedobálok néhány cuccot azt jóvan- válaszoltam gyorsan nagymellel.
-Hát én több ideig pakolok-mondta ő, s ezt meg is tapasztaltuk a blogtalálkozón, mert Tiborék csomagjából még szemeteszsák, műanyag pohár meg ki tudja mi minden előkerült.
Egy négyes fogat-köztük én-már csütörtök éjjel megérkezett a helyszínre és birtokba vette Viczelekék bajánsenyei házikóját.
No hát kérem nesze neked nagyképű Pipulka, aki pikkpakk bepakol, bizony mikor szedtem ki a holmim, szembesültem a kemény valósággal, hogy az összes bugyim és zoknim otthon hagytam. :-))
Másnap reggel Viczeleknének kellett vásárolnia számomra ezt-azt mikor boltba mentek, hogy túlvészeljem a hétvégét. Viszont még pluszba ajándékba is kapott az eladótól egy bugyit, amin valami maszat volt.  Igaz, Ozser, aki elkísérte Eleknét a piacra, rögtön ott a helyszínen megállapította, hogy az ajándékbugyi kicsi lesz.
No szóval, így jár aki nagy mellszélességgel jelenti ki Tibornak, hogy mi a fittyfenét kell annyit pakolni.

Sajnos  a találkozóról egyetlen képet sem tudok mutatni, mivel nem volt nálam fényképező, így csupán az emlékek maradnak, de ugye az sem kevés.
Kinnalvás a csillagos égbolt  és a fenyőfák alatt, ágyba, vagyishogy hálózsákbakávé reggelente, Ozser utolérhetetlen slambuca és orosz hússalátája, aminek az íze még mindig a szám sarkában, a pajta zuhanyzó és a szivesház ( budi), egy kifogyhatatlannak tűnő zöld, gömb alakú üveg, Elekné által sütött húsz mázsa vecsési káposztás lángos, dimbek-bombok, éjjeli túra, szőlőhegyi kis tanyán hirtelen támadt barátok szíves invitálása egy pohár borra, Viczelek gondos útvonaltervezései vízszintes állapotban búvárfelszerelésben, száguldás a cseh csodában fejdöntögető huzatban, nénike csavarókkal a hajában egy őrült nagy kaukázusival az út szélén,  házikóból kinőtt fa, egyik templom, ami vándorló fényeivel csupa misztikum, s egy másik ami gyönyörű kékségével, ki tudja hány éves  padjaival maga az ősi ige.

Pillanatképek, felvillanó fények, ízek, hangok.
Reméljük jövőre újra!






17 megjegyzés:

  1. Hát ezt jól elhadartad egy szuszra, de nagyon jó kis beszámoló:)
    Persze leginkább az ragadt meg, Ozser mint bugyiméret szakértő:) behalok milyen sokoldalú:) de remélem azért belefértél mégis:)
    Sajnálom, hogy az említett templomokról nincs fotó...

    VálaszTörlés
  2. Ez az a tipikus pipulkás beszámoló!! :-D Bár én tudnék ilyet!
    A fenét sokoldalu! - ha az lennék nem lett volna hiányérzetem!
    Nekem van róla képem. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát remélem megmutatod a többieknek.

      Törlés
    2. öööööö! :-D a képhez néhány személy is hozzá tartozik, mert a képen látható kacagás nélkül a felvételen szereplő bikini felső túrót sem ér! :-D Ilyen bikinit csak úgy magában bárki mutogathatna! :-D

      Törlés
    3. Nem azér mondom, de Eszter a templomokról akart képet látni, én legalábbis úgy olvasom. :-D

      Törlés
    4. Hát Ozser ebből a bugyis-bikini felsős történetből már nem jössz ki egykönnyen asszem, kicsit mintha belegabalyodtál volna:))
      valóban a templomokról készült képek érdekeltek, azóta láttam már nálad, köszönöm:)

      Törlés
    5. Hát....ezek után...nem is tudom hogy akarok e kijönni belőle. :-D
      Az is tény hogy egy ilyen vékony bikini felsőbe könnyü belegabalyodni, főleg sötétben.:-D

      Törlés
  3. Unatkozni nem volt lehetoseg. Jo veletek, ismeretlenul is.

    VálaszTörlés
  4. :))Nekem nagy élmény volt még, többek között, a viszontlátás öröme, amikor egy visítással egybekötött ölelésben, a vaságyastul is alig 30 kiló Pipulka a levegőbe emelt :)♥
    Azt hiszem, ezek maradandó pillanatok tényleg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is volt még sok pillanatkép, amit sorolhatnék, de hirtelen ezek jutottak eszembe.
      Meg is lepődtem ám, mikor felkaptalak, hogy olyan vagy, mint a pille. Jobb lenne ha megállnál a fogyásban, mert így kénytelenek leszünk téged manökennek eladni. Amúgy emeltem én már nálad nehezebbet is. :-)

      Törlés
  5. Szóval azért ez a bugyi se teljesen így volt...:)) Mert rajtam kívül senkit nem érdekelt igazán Pipulka bugyija. (ez az én verzióm. Mert azok számára akik nem voltak ott tudni kell, hogy a dolgoknak több verziója is lehet. Másképpen látja asszonyom, és természetesen másképpen én. Főleg pipulka bugyiját...:)))) ) Szóval, miután asszonyom és Ozser meghozta pipulka új bugyijait, a hűs lugas alatt pipulkám említést tett arról, hogy túl meleg van, és néhány izzadság csepp már a bugyiját is elérte. No ekkor ért oda asszonyom, hátulról settenkedve, és csak ennyit hallott:- Még a régit? Vagy már az új bugyi van rajtad?
    No ebből kerekedett ami lett...:)))
    Egyébként ajánlom figyelmetekbe Tibor bugyis történetét is... aminek folyománya ként egy pláza cica bikini felsője is, egy éjszakai fűrdőzés után, képbe került:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony. :-) A titokzatos fodros bikinifelső Viczelek autójából, ami kifüggesztésre került mindenki okulásaként a fenyőfára majd a szőlőlugasra. Azóta sem derült ki volt a viselője. ;o)

      Törlés
    2. Kedves Viczelek, úgy látom, ebbe a bugyis-storiba jól bele lett nyúlva, egyre izgalmasabb verziók kerülnek elő:)) na most akkor megyek Tiborhoz.....:))

      Törlés
  6. :-D Valakinek csak hiányziok az a bikinifelső! :-D

    VálaszTörlés
  7. Örömöket őrizve hangulatot felidézve örülök, hogy olvashatok.:-)

    VálaszTörlés

Web Statistics