2014. szeptember 1., hétfő

Apróhirdetés




Egyfelől rettenetesen vártam augusztus végét, másfelől nagyon nem.
Munka szempontjából iszonyú sűrű és nehéz hónap áll mögöttünk. Egy kolléganő nyugdíjba megy és a felmentési idejét tölti, egy másik gyesen, ketten iskolába járnak, ráadásul a csomó szabadságolás. Már nem tudtuk számon tartani ki épp a nővér ki épp a házigondozó, ki épp az ebédhordó, ki a takarítónő, ki van nappal, ki van éjszaka, ki van hétköznap, ki  hétvégén. Kifulladásig.
Nekem végül csak 4 nap szabi jutott, de azon héten szombaton már be kellett mennem 12 órázni. És a szabit sem igazán pihenéssel töltöttem. Meg más dolgok is vannak, de nem sorolom.
Szóval nagyon vártam augusztus végét.
De itt a vége és kétségbeesetten kérdem: Ennyi volt? Ennyi volt a nyár?
Kinn most is zuhog az eső, csak reménykedem, hogy holnap reggel nem így kell bicajra szállnom. És nem voltam sehol. Sehol az ég világon. Nem voltak nagy vágyaim pedig. Egy koncert, egy kinn alvás a Csóványoson, egy hétvégi kirándulás Balatonra, tán ennyi. De hol az időjárás mondta le, hol az, akivel megbeszéltem a közös programot.
Nagyon fáradt vagyok, nagyon kimerült vagyok, nagyon üres vagyok és nagyon sajnálom magam.
Ha valaki tud jólelkű szponzort, aki finanszírozná egy lestrapált szociális gondozó nyaralását, az jelentkezzen " törtszárnyú pipulka" jeligére. Teljes ellátás szükséges, mert utálok mosogatni. És természetesen napsütés dögivel!
És lehetőleg hegyek között!
És feltétlen rendeljék oda mellém Katicit is!  Egyedül tök szar nyaralni. :-D

( Űuuu, lehet túl sokat kértem. De nem. Nem! Túl sokat is dolgoztam. Ami jár, az jár)



19 megjegyzés:

  1. Tetszik a kérés! :))) ...és igen: ami jár az jár!..s ha valakinek járna, neked biztosan.

    VálaszTörlés
  2. Bizony jár a nyaralás,a pihenés! Nagyon fontos! sajnos sponzort nem tudok.:(

    VálaszTörlés
  3. Én jelentkeznék szponzornak, de se hegy, se ellátás(magamat is alig) matrac is csak 1 van, de különben szeretet és teljes odaadás. Az időjósok azt mondják, hogy a szeptember megembereli magát, de lehet azokban bízni? Te egy ilyen nehéz nyár után többet érdemelnél, természetesen Katici is. Így sajnos ez nálam nem jön össze, a legjobb szándék mellett sem. Nagyon sajnálom!!

    VálaszTörlés
  4. Hozzánk jöhetnél, de nem lennék jó társaság, mindennap suliba kell mennem. Hegyek sincsenek errefelé... Ráadásul napok óta megint csak esik és esik... Ha hoznál magaddal egy kis napsütést... S igen, Katici... Mennyi kívánság. :-)

    Néztünk felétek házakat, de egy sem volt valami húha... De ki tudja? :-)

    VálaszTörlés
  5. Mindösszesen csak azt tudtam elintézni, hogy mától szép, meleg időjárást rendeltem Neked!
    Most ennyi... :-)

    VálaszTörlés
  6. A meleg az jó, de legalább november végéig rendelted ugye?

    Gondoltam én, hogy nem lesz túl sok szponzor a láthatáron. Hát ez van.
    Szomorú disznószar de meg repedeztél, ahogy apum mondaná.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D ezt a mondást én is Apumtól ismerem. :-)

      Ha szponzorként nem is, de kísérőként itt nálunk a hegyekben jó lehetnék Nektek. hozd Katicit és akit akarsz. :-)

      Törlés
    2. Hát bicajjal nem hiszem, hogy elindulok odáig, de azért köszönöm a túravezetői felajánlást!

      Törlés
  7. Őszinte kérésedből a rendelést megteszem.
    Hé! Katici repülj pipulkához!

    VálaszTörlés
  8. Helyi adók viszik a sponzori kedveket. :(

    VálaszTörlés
  9. Kár, hogy nem nálunk dolgozol.. itt ötvözhetnéd a kellemeset a hasznossal :)
    http://esmegisesmegis.blogspot.co.uk/2014/09/varazsfuvola.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De nem ott dolgozom, így nálunk max. az a kulturális program, amit mi csinálunk az öregecskéknek, vagy ők maguknak.

      Törlés
  10. Ideje betervezni már egy látogatást mifelénk! Úgyhogy írok most már, egyeztessünk :) Mit szólsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be jó is volna veletek szép Erdélyország hegyei közt!

      Törlés
    2. Na, akkor jó! Akkor már csak össze kell hozzuk! :)

      Törlés

Web Statistics