2016. január 15., péntek

Egy igazi dráma, aminek ha nem is főszereplője, de páholyból való nézője voltam





Olyan szomorkás, semmilyen napok voltak. Szombaton hosszú műszak, helyette ugyan hétfőn szabadnap, de akkor meg bojlert szereltek, már két ember is jött, végül még sincs melegvíz, úgyhogy most nosztalgia-lavórozás van azóta. A teaforralóban melegítem hozzá a vizet, abban gyorsan kész. Ráadásul hétfőn egész nap vigasztalatlanul esett az eső, pedig reménykedtem egy másnapi valamiféle erdei kiruccanásban. Tanulmányoztam az időjárás oldalakat, keddre is esőt mutattak, bár rövidebb időszakokra.
Reggelre végül fel se húztam az órát, aztán mikor kikászálódtam nagy sokára a dunna alól, láttam, hogy borús ugyan, de nem esik, s mintha némi kis rés tisztulás is lenne az égen. Megnéztem Nagy-Hideg-hegy webkameráját, ahol egészen normális idő mutatkozott, így végül némi vacilálás után összeszedtem valami elemózsiát a zsákba, bepakoltam sapkát, kesztyűt, kabátot, fejlámpát, bekentem a bakancsom és még visszafordultam az esőkabátért, hoppá, azt nem árt elvinni.
Gondoltam végig járom azt a karikát, amit az első blogtalálkozón Katicivel, Ozserrel és Tiborral tettünk meg, csak most ellenkező irányba terveztem. Viszont mikor bicajommal a gázlóhoz értem, rögtön láttam, hogy a tervnek lőttek, a patak annyira megáradt a sok esőtől, hogy nem fogok tudni a völgyön haza jönni, mert azon végig halad a meder, és többször is át kell rajta kelni.






Mindenesetre ha már elindultam, akkor majd kitalálok mást, vagy visszajövök azon az úton, amin felmegyek a Holló-kőre. Útközben mint már számtalanszor, megcsodáltam az öreg nyárfánkat, ami a képen tán nem is látszik igazából mekkora.



Ahogy a patak meglódult, teljesen olyan volt, mint tavasszal szokott, még az időjárás is hasonlított.



Azért a tavaszi langyos napsütés hibádzott, csupán ennyi kékséget láttam az égen, aztán miután leparkoltam a bicajom és elindultam fel a hegyre, ez is eltűnt, mint a kámfor.





Sőt, ahogy felvettem a hátizsákom, elkezdett szemeregni az eső. Két-három másodpercig variáltam visszamenjek-e a bicajhoz, de aztán rándítottam egyet a vállamon: ha esik, majd eláll.
Na ja, el is állt időnként úgy öt percre, különben végig szemergő esőben kaptattam fölfelé. Nem is bóklásztam annyit, mint szoktam, hahaha, valahogy nem akaródzott meg-megállni. Még az esőkabátot se vettem elő, ááá, úgyis csak szemereg, meg különben sincs kedvem lepakolni a vizes földre a cuccot, kotorászni, addig is tovább ázni. Csak a mellénykém volt rajtam, annak van kapucnija, fázni nem fáztam, még a kesztyűt se kellett felvenni, csupasz kézzel markoltam a botokat, és tepertem-tepertem lihegve felfelé.
Azt hittem, hogy az elmúlt napokban zajlott hajtóvadászat miatt majd egyetlen állatkát se látok, annyira elbújtak félelmükben, de rögtön indulás után egy szarvas került az utamba. Aztán hamarost még kettő.


Ezt becsszó nem én faragtam a fába









Egy ágaskodó Ent :-)




Ezen a fatörzsön egy kisméretű madárkát láttam aki bőszen kopácsolt ugyanúgy mint egy harkály, csak sokkal halkabban. Nem tudom ki lehetett, sőt eddig azt sem tudtam, hogy ilyen kicsi madárkák is szoktak kopácsolni.





A szemerkélős menetelésben végül fölértem a gerincre




Visszafelé nézve még egész elfogadható volt az égbolt,



előre,amerre haladtam viszont nem túl bizalomgerjesztő. De megint csak azt mondtam, ha már eddig feljöttem, akkor irány tovább.







Nagyon szeretem ezeket a mohás részeket, mindig arra gondolok, manók laknak a kövek között







Ahogy kaptattam,  hirtelen őrült nagy szél kerekedett, úgy zúgtak a fák fenn a magasban mint a viharos tenger. Annyira klassz ez a hang, bár elég félelmetes tud lenni.



Szerencsére felfelé és a gerincen nem volt különösebben sár, de azért jól látható volt, hogy nincs egyetlen lábnyom sem a felázott földön, csak a vadaké. Hát ki más őrült indult volna el ilyen időben rajtam kívül? :-D




Kavicsnak egy útszéli kőember. Én is helyeztem rá újabbat, de az még nincs ezen a képen.




Végül eljött a pillanat, hogy megláttam a Hollő-kő csúcsát. Megnéztem az időt és hirtelen el se hittem, hogy másfél óra alatt feltepertem ide. Az én tempómhoz mérve ez nagyon rövid idő, meg is néztem még egyszer az órát, hogy jól láttam-e. :-D 



Amint felkapaszkodtam, fenséges kilátás fogadott, azt se tudtam melyik hegycsúcsban, melyik bércben, melyik völgyben gyönyörködjek a túloldalon. :-D



Miután "kibámultam" magam, elkezdtem gondolkodni a továbbiakról. Közben majd lefagyott kezem-fülem-farkam, fel kellett vennem a kabátot is, mert nagyon fújt a szél és még valami hódara is elkezdett potyogni.
Kivettem a dobozából a félig elázott csúcs-könyvet, ami inkább iskolai füzet volt. Tavaly épp ilyentájt jártam itt, akkor egy szép, vastag napló volt behelyezve, a perőcsényi tiszteletes úr vitte fel, mert úgy érezte jobban megérdemel a hely egy becsesebb könyvet. Azóta rég betelhetett, most újra csupán egy írka volt a csúcs-könyv. Vajon hány ilyen telik be egy évben? Remegő kezekkel próbáltam beleírni, de a toll felmondta a szolgálatot, szerencsére azonban a láda aljába benyúlva találtam egy grafitot is.




Bizony, itt fenn a metsző szélbe jöttem rá a nagy hiányosságra. Otthon maradt a lapos, amit pedig drága Lacibaráttól kaptam a születésnapomra és még meg sem mutattam nektek, húú, ezt is be kell pótolnom.
Kigondolva a továbbiakat, térerőt próbáltam keresni. Megszerveztem Laci barátommal, hogy mikor megy este futni a völgyre, majd felkarolja a bicajomat és haza teker vele, így én nem kell ugyanazon az úton visszamenjek. Aztán felhívtam az én legkedvesebb birsalmásaimat, Lenkét és Lacit, hogy vajh otthon vannak-e, mert akkor arra veszem az irányt az ő falujukba. Egyúttal bejelentkeztem egy kupica pálinkára, jobb később mint soha alapon. Ők azt mondták csak jöjjek nyugodtan.
Ezután ugyan nem kívántam a hidegben ücsörögni a sziklán, de mégiscsak falnom kellett valamit, mert kopogott a szemem. A rendes uzsonnát nem volt energiám elővenni, kenyeret kenni, meg hasonlókat, így maradt a pár szelet előző nap sütött túrós kuglóf, meg a meleg tea. Dideregve falatoztam, mikor egy cseppnyi kék jelent meg az ég sarkában.








Aztán nőni kezdett a kékség és pillanatokon belül olyan drámai előadás játszódott le előttem, hogy egyszerűen csak visítoztam a boldogságtól és nem győztem kattintgatni a skatulyámat. A szél elkezdte jobbra-balra-fel-le dobálni a felhőket, tekergette őket, mint valami szőnyeget, a szemben lévő gerinc hol kibukkant kicsit, hol újra eltűnt. Nem győztem betelni a látvánnyal, szélről, hidegről, mindenről elfeledkezve ugráltam ide-oda, gyönyörködtem ebben a csodában.































Még a nap is megpróbált áttörni a felhőrengetegen, én meg szájtátva bámultam a mindenféle alakzatokat, amiket a szemem előtt produkált a természet.








Végül egészen elképesztő módon kitárult előttem az egész völgy, az egész szemben lévő gerinc az összes puklijával. Soha még nem éltem át a hasonlót így élő adásban.




A  napocskának is sikerült kisütnie és vidáman lándzsázott be sugaraival a fák közé




A hegyek még pöfékeltek néhányat, csak úgy jókedvükből




A botocskám is büszkén mutatta a napsugárnak, mi mindent gyűjtött össze útközben







Emlékeztek, milyen volt a Holló-kő, mikor felértem rá? Nos ilyen volt, mikor fél óra múlva elintegettem.




Hát nem olyan, mint egy festmény?




Készítettem egy rövid, gyatra felvételt is a masinámmal, elég vacak, és hát igen, a napba nem kellett volna belefilmeznem, és az aláfestő zene is hagy igen sok kívánnivalót maga után, bruhahaha, de hát a sziklán egyensúlyozva, lihegve próbáltam körbeforogni.

https://www.youtube.com/watch?v=dg3vE_fDM20&feature=em-upload_owner



A gerincen már napsütésben baktattam tovább, bár a szél fújt változatlanul. Egyszer csak úgy véletlenszerűen benéztem egy szikla mögé, hát egy őz szaladt el onnan. Ahogy beléptem a helyére, rájöttem mit csinált ott. Olyan szélcsendes, nyugodt volt az a hely, nem csodálom, hogy behúzódott melegedni.



















Megtalálva a Perőcsénybe tartó ösvényt, elkezdtem ereszkedni a bükkösben, innentől kezdve már újra árnyékban haladtam, s hamarosan egy szekérútra értem, ami nem kímélte eddig elég tiszta bakancsomat. Kárpótlásul azonban újabb négy szarvas vonult át előttem nem is olyan messze.












Sok dagonyázás után végre újra keskenyebb ösvényre értem, s már hallottam Perőcsény kutyáit is a messzeségből. Nekem ez mindig különös érzés, mikor a hegyről lejövet meghallom az első kutyaugatást. Főleg ha már sötétben megy lefelé az ember.
És előbukkant az első ház is, de még itt sem találkoztam az utcákon senkivel egészen Laciékig.
Lenke már kint leskelődött a teraszon, mert hallotta, hogy Ernő bácsi kutyája ugat.
Olyan örömmel vártak, hogy még  most is könny szökik a szemebe, ha eszembe jut. Már töltötték is a házi vilmoskörtét, Lenke melegítette a vacsorát, direkt akkor állt neki krumplit sütni, mikor felhívtam őket, hogy otthon lesznek-e, Laci bort hozott, elláttak minden földi jóval. Megismerkedtem az új kutyusukkal is, akit az altatás elől menekítettek meg, s aki egyetlen nap alatt úgy beilleszkedett a családba, mintha mindig is ott élt volna.
Lenke lelkesen mesélte, hogy  napjában többször is benéz a blogomba, van-e már új bejegyzés, és olvas mindenkit, aki nálam szerepel, Vénembert, Katicit meg a többieket. És ha Katici eljön Kemencére feltétlen hozzam el hozzájuk! És olyan jó tudnia, hogy van egy ember akire feltétlen számíthat, mert ha ő meghalna, én biztos, hogy mindent úgy csinálnék, ahogy ő azt szeretné.
Már a túrával is tele volt a szívem, de ezektől a szavaktól végképp.
Köszönöm Börzsöny, köszönöm Lenke, köszönöm Laci!!!!





27 megjegyzés:

  1. :-) Egyik kép szebb mint a másik! Megint csuda szépet hoztál nekünk. :-)

    VálaszTörlés
  2. Ejjj, Te vakmerő Nő :) ha tudnád, hogy mennyire "irigykedek" most ezért a túráért!! :)
    azt hiszem, jó párszor megnézem még ezeket a fotókat...mert nem, nem lehet betelni velük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, Orsikám, én se tudtam betelni a látvánnyal, és a képeket is milliószor újra néztem. Az ember életében ritkán adatik ennyire különleges élmény. Ha előbb érek fel, akkor is lemaradok róla, ha később, akkor is.

      Törlés
  3. "Aztán nőni kezdett a kékség és pillanatokon belül olyan drámai előadás játszódott le előttem, hogy egyszerűen csak visítoztam a boldogságtól és nem győztem kattintgatni a skatulyámat. A szél elkezdte jobbra-balra-fel-le dobálni a felhőket, tekergette őket, mint valami szőnyeget, a szemben lévő gerinc hol kibukkant kicsit, hol újra eltűnt. Nem győztem betelni a látvánnyal, szélről, hidegről, mindenről elfeledkezve ugráltam ide-oda, gyönyörködtem ebben a csodában." Nagyon szépen írtál megint, próbáltam magam elé képzelni a csodát. :-) <3
    A kép a napocska lándzsázó sugaraival a győztes nálam!!!
    Köszönöm, hogy egy kaviccsal növelted a kőembert! <3
    Gyönyörű napod volt, minden percéért megérte és a kedves barátaid megkoronázták azt! Üdv. a távolból nekik is! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, a videó is kedvesen pipulkásra sikeredett, a zene meg csúcs hozzá!!!! <3

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm Kavics, hogy osztoztál az élményemben. Mindig olyan jó, ha olvassátok és velem örültök. A kőember tetejére nem sikerült raknom kavicsot, mert a hidegben nem volt túl sok időm egyensúlyozni, így a legfelső alá helyeztem be egyet, az lesz a tiéd, ha erre jársz és megnézed.
      A zene. :-DDDD Szerintem indulok a legközelebbi Voice műsorban.

      Törlés
    3. mi bajod a zenével? szerintem tök jó! :D ha indulsz a Voice-ben, szavazok rád!! :)

      Törlés
    4. Köszi, köszi, köszi, hurrá, van egy rajongóm! :-D

      Törlés
  4. Annyira felcsigáztál hogy teljesen a hatása alatt vagyok a képeidnek és a videónak! A boltba annyit szerencsétlenkedtem hogy a fiúk azt mondták ma jobb ha nem megyek dolgozni! :-)
    Úgy hogy úgy döntöttem nem megyek dolgozni hanem máris irány a hegy! :-) De most nem hagyom itt a gépem! Olyan hosszú túrára nem vállalkozom most de Bányapusztára azért kimegyek.
    Aztán ha megjöttem újra meghallgatom amit énekeltél! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, remélem tényleg elindultál, hisz ma oly szép napsütés van. Mindegy mennyit mész Ozser, csak menj, menj! Az erdő sok mindenért kárpótolja az embert. Békét, nyugalmat ad, körülölel és soha nem bánt meg, nem csap be, nem hazudik, csak szeret és gyönyörködtet.
      A dalt meg majd megtanítom neked. :-)

      Törlés
  5. BOMBA POST !!!!
    Annyira jó, hogy teljesen itt ragadtam, végig-néztem-olvastam-hallgattam kétszer egymás után, de lehet, visszajövök még.
    Magamat láttam és fájtam is, meg örültem is....
    Pipulka, ÉLVEZD az életet, mert gyönyörű...és nem lesz mindig ilyen szép....És akkor nagyon jó lesz az ilyen alkalmakra visszagondolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Fodorkám! Igen, próbálom élvezni. Tudod ahogy öregszem, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem tehetem meg ezt majd mindig. De legfeljebb később majd csak kisebb séták lesznek.
      Néha nehéz elindulnom, mert magam alatt vagyok, mert el vagyok keseredve, de a hegyen feltöltődöm és egy időre új erőt nyerek.

      Törlés
  6. Nagyon jó volt Veled!:)
    Tepertő miért maradt ki belőle?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy velem jöttél Márti! Tepertőt ilyen hosszabb útra nem nagyon viszem, egyrészt mert egy darabig bicajjal megyek, másrészt nem tudom milyen módon lesz a hazajövetel. Van, hogy busszal, oda meg nem vihetem fel. Másrészt rengeteg vizet kéne neki cipelnem, mert itt ezen az útvonalon nincs forrás, patak vagy egyéb víznyerőhely. De mindig sajnálom, hogy otthon kell hagynom.

      Törlés
    2. Én szívesen megyek ilyen helyekre, tudod jól!!
      Persze, hiszen nyilván oka volt...csak már megszoktam, hogy ő is Veled van.:)

      Törlés
  7. Ó, azok a mohos sziklák, párába burkolt táj... gyönyörű. :-)
    Újra és újra lesem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? És te micsoda képeket tudtál volna ott csinálni, vagy a kis tehetséged Félix!

      Törlés
  8. Nagy élvezettel olvastam és néztem, már sokadszorra. Csodás!!!!
    Nemcsak egy klassz élményt, hanem emlékeket is kaptam.
    Ez a Holló-kő jó kis hely! Mindig kedveskedik valami különleges 'előadással'. Eszembe jutott, mikor ott jártunk, a légörvényben forgó leveleket, ahogy megvilágította nap, az is egy csoda volt!

    Mégegyszer el kell ide mennem és akkor együtt énekelhetnénk az indulódat, akár több szólamban, mert ezt kivételesen én is tudom :)
    Az uzsonnázós kép nagyon tetszik és bejegyzésed is :))
    A gondolástól pedig nagyon meghatódtam és köszönöm ♥
    Készülök, készülök menni...egyre jobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, azok az aranyló falevelek. Csak tudnám hol van az a haiku, amit arról az élményről írtam. A régi bloggal tán elveszett, nem tudom...
      Juhéjj, te is tudod a dalt? Valóban több szólamban énekeltük énekkaron, és annyira szép volt úgy. De én csak ezt a szólamot tudom, az altot nem.
      No csak készülj! Látod, ha már olyanok is várnak rád, akik nem is ismernek, igazán el kell jönnöd! :-D

      Törlés
  9. Szia Kedves PIPULKA!
    Nagyon szépet írtál. Ismerős a táj, amin ugye egy alkalommal kis csapatunkkal egy másik irányból végig jártunk. Hangulata megfogott és amit a kommentben írtál ozsernak nagyon találó.
    "Az erdő sok mindenért kárpótolja az embert. Békét, nyugalmat ad, körülölel és soha nem bánt meg, nem csap be, nem hazudik, csak szeret és gyönyörködtet." Ezért járom az erdőt itt Sopron környékét hetente jó magam, időnként Marikát is kimozdítva.
    Az emlékek is szépen visszajönnek, ahogy vezetsz minket az úton, no meg este egy öblös nevetésekkel előadott viccelek kaland a vaddisznóval történt esetről. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tibor!! Ugye, hogy ilyen az erdő? és a borocska is jó, persze üveg pohárból és terítővel, ahogy a te Hamvas Bélád mondta. És a Viczelek-féle nagy nevetések, bizony! :-)

      Törlés
  10. Milyen sok embernek szereztél örömet ezzel a sétával! Nekem is, és még a dal is hozzá :::)
    Nem mindenkinek adatik meg a tehetség, hogy így meg tudja és meri is sokszorozni az örömét! (És még energiája is van erre)
    Puszilom a Börzsönyt, lakóival együtt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok! De örülök, hogy itt vagytok megint kedves pécsiek!
      Azt hiszem igazad van abban amit írtál. Én is észrevettem magamon, hogy valahogy sokkal intenzívebben élek át dolgokat, mint úgy általában az emberek legtöbbje és ezt ki is merem mutatni. Ez valamiféle adomány az Istentől vagy nem is tudom. Viszont ez a dolog azzal jár, hogy a fájdalmakat is ugyanilyen intenzíven élem át, ez pedig nem annyira kellemes, nagyon sebezhetővé teszi az embert. Csak erről általában nem szoktam írni. :-)
      A puszikat feltétlenül átadom!!!

      Törlés
  11. És én még azt hittem,csak egyedül vagyok olyan botor, hogy csodálom az ég felhőit ahogy pillanatokként változnak, és időnként kiabálok "Istenem, de csodákat találsz ki nekem!", igaz, ezt autóban csinálom, egyszer majd árokba megyek, de nem merek egyedül túrázni, amikor hárman mentünk lányok, akkor is volt bennem félsz.Most olvastalak először, de úgy néz ki, ide szokom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves ismeretlen hölgy!:-) Örülök, hogy ide találtál és hogy te is tudsz ujjongani a felhőknek, még ha autóból is. A félszet le lehet győzni, hidd el! Én sem régóta túrázom egyedül, bár régebben sokat bóklásztam magam az erdőben egy nehéz időszakomban, de akkoriban nem mentem el messzire. Szóval hajrá, csak bátran, fogd a barátnőid és menjetek, nincs mitől félni az erdőben, ha csak a sok csodától nem! :-) Ha jön a jobb idő, nekem is feltett szándékom, hogy tovább próbálom bővíteni az eddig magamról hitt határaimat, ha a Jó Isten is megengedi.

      Törlés
  12. <3 hát ezt csudajó volt olvasni :) a tanulság gondolom az, hogy aki mer élni, arra ajándékok várnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úú, ez gyönyörű túra volt, feledhetetlenül különleges ajándék.
      Nem mindig kap az ember a merésért ilyet, de akárhogy is legyen, a hegyre mindig jó elindulni.

      Törlés

Web Statistics