2017. április 23., vasárnap

Bóklászás üdezöldben





Már jó ideje nem jutottam ki sajnos az erdőre, húsvét vasárnap azonban Bogi megígérte, hogy miután végzett a külön munkájával eljön, és talán sikerül sétálnunk egyet. Akkor még nem is sejtettük, hogy pár nap múlva itt majd mindent beborít a hó.
Tényleg csak sétára volt idő, már délután 1/2 4 felé indultunk ki a Csarna-völgybe, ahol szinte szintben lehet menni. Nem vittem se túrabotot, se a térdvédőt nem gyömöszöltem fel hamar megfájduló térdeimre, csak egy kis üveg teát és a fotómasinát raktam be a zsákba.
Az idő kicsit hűvöskés volt, talán elkélt volna a dzseki is, de már késő bánat.


Mindjárt a Fekete-kútnál egy kidőlt fával találkoztunk





Nem sokat caplattunk a kisvasút pályája mentén, mikor balra leágazott egy jelzetlen út, ami emelkedett. Már többször is gondoltam, hogy egyszer meg kéne nézni hová vezet, most fel is vetettem az ötletet Boginak, s ő jó túrapajtásként azonnal bele is egyezett. Így felfelé kaptatva már a hűvöstől való borzongás is azonnal megszűnt.
A virágokat lestük, s állandó kattintgatásaimmal Bogit is sikerült az idők során megfertőznöm, mert ő is lépten-nyomon megállt. A telefonja nagyon szép képeket készít, az övéiből is fogok ide felrakni. A vadvirágok nagyon elkezdték érdekelni, kérdezgette melyiket hogy hívják, s amire tudtam válaszoltam, amit nem tudtam, azt elraktároztuk későbbi meghatározás céljából. Nekem külön öröm volt, hogy ebben is közös nevezőn vagyunk, hisz sokkal jobb úgy bóklászni, ha a másiknak nem teher a virág és fényképező mániád, hanem ő is hasonlóan érez.


Bogláros szellőrózsa




Hagymás fogasír




Kicsiny bükkhajtás. Telis tele volt velük a föld bizonyos helyeken.




Az út végül egy vadetetőhöz vezetett, ahonnan balra, felfelé megláttunk egy hívogató tisztást. Hát oda muszáj felmászni, mindenképp nézzük meg!


Huba boldogan rohangált, hogy végre újra erdőben lehet




Szamóca virágja




Gyönyörű tisztás a hegyoldalban, amiért igazán érdemes volt elindulnunk a jelzetlen úton




Itt is sok-sok virág volt, főleg  kutyatej, de mások is, és a tisztás szélén egy kedves vackorfa állt virágban. Ide járhat Süsü reggelizni. Még a húsvéti nyúllal is találkoztunk, akinek ugyan eléggé szabálytalanul nem egyformák voltak a fülei, de hát fő az egyediség, nekünk így még jobban tetszett.




Farkas kutyatej




Valamelyik pimpó faj. Belőlük annyi van, hogy odáig még nem ér a tudásom, hogy megkülönböztessem őket. Mindenesetre annyira aranyos, kicsi, kedves virág a földön mergbújva.




Akár hídba is lemegyek egy fotóért :-D




Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta (Bogi fotója)



A kutyuk is rendkívül élvezték ezt a helyet, hol kergetőztek, hol szimatoltak, hol Bogit boldogították nem csituló szerelmükkel





Sok időt eltöltöttünk a kis rétecskén, minden szegletét átvizsgáltuk, hisz annyira szép hely volt. Nemrég vettem egy kicsi gázfőzőt, meg is beszéltük Bogival, hogy legközelebb feltétlenül magunkkal hozzuk és ezen a mesebeli helyen fogunk kávézni, miközben bámuljuk a kilátást.  Akár még kinn is alhatunk hálózsákban ha találunk egy kicsit síkabb részt, ahonnan nem gurulunk le.




Pontosan szemben velünk a völgy másik oldalán kiszúrtunk egy sziklát kb. félúton lentről a pataktól fel a gerincig.  A gerinc tetején itt épp a Holló-kő van, ezt a térképről is megnéztem, a sziklát pedig Szarvas-kőnek hívják. Addig-addig néztük, addig-addig néztük, mígnem kitaláltuk, hogy átmászunk oda toronyiránt.




Bogi mint egy kis manó, összekuporodva  virágot fotóz



Ahhoz, hogy átjussunk a sziklához, előbb vissza kellett ereszkednünk a Csarna-völgy aljába a patakhoz, ahová a Drinó-patak völgyén keresztül tudtunk lejutni. Itt volt tél végén az a kalandos ereszkedésem, igaz ez már csak az alja a völgynek. Jó meredeken tudtunk lejutni az oldalban.




Lenn a patakmedernél kimosott gyökerű fákra akadtam, a gyökerek szó szerint a levegőben lógtak illetve a levegőben kanyarogtak. Ezt alulról is feltétlenül meg akartam vizsgálni.



Az árokban hihetetlen vastagságú avar gyűlt össze, térdig süllyedtem benne, ahogy a fák felé közeledtem



Kész labirintus




Vajon ezek a fák meddig fogják bírni tartani magukat ilyen fél gyökérzettel? Mindenesetre nem úgy tűntek, mint akik rosszul érzik magukat.




Az avar hatalmas dunnaként szolgált, ki is próbáltuk, persze Málna és Huba sem maradhatott ki a jóból




A derékalj megvan, már csak takaró kéne és lehet szunyálni




A frizura is egyedi lesz egy ilyen pihenő után. Igazi terepszínű.







Bogi fotója








Kónya vicsorgó




Pliszírozott báli ruháját próbálgatja egy ifjú hajtás. Nem csak önmagának, nekünk is nagyon tetszett.




Aranyveselke. Vele a patak mellett találkoztunk, mert a nedves helyeket szereti.




Végre elértünk a patakhoz, de innen aztán olyan meredek emelkedő jött a hegyoldalban, hogy csak apró lépésekben tudtunk felfelé haladni. Hiányzott a túrabot eléggé, de most muszáj volt megoldani anélkül, ha már ilyen hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk toronyiránt.




Egy derékbatört törzsű fa, ami mégis életben volt, mert dőlés közben ráesett egy társára, aki hűségesen tartotta őt fenn a magasban.




Lassan ezen az oldalon is előbukkant a panoráma a Nagy-Hideg-hegy felé. A vad gyümölcsfák most vannak virágban.




Sok kapaszkodás után értül el végül a Szarvas-kőt








A szikla tetején kicsit megpihentünk a nagy lihegés után. Szemben a gerincen az Esztergályos látszik, az oldalban pedig a lentebbi kisebbik tisztás, ahonnan ide átmásztunk a völgyön keresztül. Nagyon nagyon szép hely ez is. Innen jól megfigyelhettem, honnan is ereszkedtem én le a Drinó-patak völgyébe. A föntebbi, nagyobb tisztásnál van a Szívfájó-bérc. Így nézve nem tűnik hosszúnak lemenni a völgyön keresztül, mégis sokáig tartott az út akkor. Igaz a tisztásról ez a szikla sem tűnt most  messzinek, mégis kellett jócskán kapaszkodnunk mire felértünk.




Kilátás vissza, a falu felé felhőcsíkokkal (Bogi fotója)




Kilátás a Szarvas-kőről Nagy-Hideg-hegy felé




Mint sok kis puha mohapárna



Az idő már elég későre járt, bár Bogi mondta, hogy nála van fejlámpa. 1/2 8-ig még világos van. Tanácskoztunk a továbbiakról. Csússzunk vissza seggen ezen a piszok meredek részen a patakig, vagy esetleg másszunk tovább fel a Holló-kőig és onnan le körben az ösvényen? Végül az utóbbi mellett döntöttünk, így további lihegős kapaszkodások vártak ránk úttalan utakon. Már csak azért is volt ez jó választás, mert Bogi még nem járt ezen a szakaszon.


Mindig a fény felé




Még mielőtt felértünk volna a Holló-kőig, elindultunk a hegy oldalában traverzálva a gerincen kanyargó ösvény felé. Ez sem volt könnyebb terep, mert köves, omlós, kidőlt fákkal, gyökértányérokkal tarkított rész volt. Néhol ugyan mintha lett volna valamiféle vadcsapás vagy ösvényféle, de ezt nem lehetett mindig követni, mert kerülgetnünk kellett a fekvő fákat. Főleg Málna volt megszeppenve az akadályok láttán, de Bogi biztató szavára mindig sikerült legyőznie őket.


Egy hatalmas, több törzsű bükkfa az oldalban 



Málna kutya a rengetegben




A nap már kezdett erősen lefelé hanyatlani




Nicsak, végre elértük az ösvényt, innen azért már sokkal simább lesz a haladás, még ha hosszabb is, mintha lecsúsztunk volna a patakhoz a sziklától. De egy percig se bántuk meg, hogy ezt választottuk, mert sok szép virággal találkoztunk még lefelé menet.  Ezt többször is megbeszéltük útközben, hiába éreztem már a térdeimet rendesen, sokkal klasszabb volt erre jönni.




Salamonpecsét hajladozik zászlóként a  szélben




Még a lemenő nap fényénél is látszik mennyire üdezöld az erdő



A Jancsi-hegy előtt egészen szabályos kis labirintus alakult ki a növényzetből. Málna kissé bizonytalankodva vág neki, minduntalan hátra figyel, hogy jövünk-e. Főleg nyáron van már különösen benőve ez a hely.





Szirti gyöngyvessző a labirintusban (Bogi fotója)




Röntgen :-)



Vadárvácska




Megkésett kökörcsinek a Jancsi-hegyen. A Börzsöny déli oldalán már sokkal hamarabb virágoznak. Emlékeztem, hogy itt van egy csokorral, és nagyon megörültem, mikor megtaláltuk. Bogi még nálam is jobban örült nekik.




Azt meg már nem is képzeltem, hogy még keltikékkel is találkozunk. Hiába, itt a Magas-Börzsönyben minden kicsit később nyílik.


Bogi fotója a keltikés tündérkertről








Már szürkület volt, nemsokára leértünk volna a völgybe, mikor az ösvény mellett egy utolsó hatalmas ajándék várt ránk. Ujjongtam örömömben, mikor megpillantottam a kosbort. A Börzsönyben eddig csak egyszer találkoztam kosborral, illetve egyszer a Szlovák paradicsomban. Azt hittem már túl sötét van a fényképhez, de szerencsére sikerült összehozni.



Sápadt kosbor (eszmei értéke 50.000 ft )



Ahhoz képest, hogy egyszerű, lötyögős  sétának indult, igazán volt benne kúszás-mászás-kapaszkodás és számtalan gyönyörű ajándék a természettől. Közben újabb tervek szövődtek, újabb útvonalak bontakoztak ki, ráadásul Bogi maradt alvó vendégnek is nálam estére.
Soha ennél rosszabbat!



28 megjegyzés:

  1. imádom az élménybeszámolóidat, és a meseszép fotóidat
    és a bátorságotokat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, ebben nem igazán volt bátorság, jól lehet tájékozódni ezen részen, eltévedni kizárt. :-)

      Törlés
    2. a leírásodból nem ez tűnt ki, pl. seggencsúszós, meg "további lihegős kapaszkodások vártak ránk úttalan utakon", stb., stb.
      az estébe hajló idő korán hűvössé válhat, két lány a vadonba, szóval én úgy ÉREZTEM, hogy nem egy körúti kis séta volt, azért mondtam, hogy "bátorság",
      elnézést, hogy félreérhetően írtam le, nekem ez bátorság, neked mást jelent ez a szó, nem tudtam

      Törlés
    3. Nem írtál félreérthetően, csak talán mást gondolunk erről a témáról. Hát akkor talán fogalmazzunk inkább úgy, hogy mindannyiunk szemében más jelenti a bátorságot. Nekem pl. sokkal nagyobb bátorság kell egy fővárosi kőrúti sétához ahol bármely percben leüthetnek, kirabolhatnak, elüthetnek manapság akár még fel is robbanrhatnak vagy lelőhetnek és a többi. A vadonban ezerszer inkább biztonságban érzem magam, de persze tudom, hogy ezzel nem mindenki van így.

      Törlés
  2. Istenem, de gyönyörű!!!!! A balesetem óta, mióta 3 hete be vagyok zárva a drága otthonomba, az ilyen túrák is átértékelődtek.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem vagyok túl jól mostanában, azért is nem tudtam kimenni az erdőre. Itt is be kellett vennem útközben is fájdalomcsillapítót, de annyira örültem, hogy végre kicsit kinn lehetek. Legközelebb megint nem tudom mikor lesz rá alkalom és fizikai erő. De én legalább nem vagyok bezárva mint te, dolgoznom meg muszáj még fájdalmak közt is.

      Törlés
  3. Én mindig dilemmában vagyok, hogy mikor is legszebb az erdő ? Tavasszal ? Nyáron? Ősszel ? De az biztos, hogy hosszabb "szünet után" látni, hogy újra kizöldül, kivirágzik minden, az nagyon jó.
    A kimosott gyökerű fák bizony veszélyben vannak, egy erősebb szél hatására könnyebben dőlnek ki, mint egy másik, teljes gyökerével a földbe kapaszkodó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont Bogi is ezt taglalta útközben, hogy mikor is legszebb az erdő, de végül eldöntötte, hogy mindig másért szép. :-)
      Azok a fák már sok éve így kapaszkodhatnak, remélem még bírják majd jó darabig!

      Törlés
  4. A pliszírozott báli ruhás mindent visz :)

    úgy tudsz írni a túráitokról, hogy azt veszem észre, feszülten figyelem, mohón olvasom a következő sorokat, hogy milyen kalandokon mentek keresztül :) és milyen önfeledten tudtok rácsodálkozni apró, de gyönyörű részletekre.
    Ugye, hogy kisimul a lelked/lelketek egy ilyen úttól?
    Én ilyen helyeken/túrákon soha!! nem töröm a fejem máson, csak maximálisan habzsolom a látványt.

    ...és (most is) megállapítottam, annyi szépség van kis hazánkban, amiről sokaknak fogalma sincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnáltam, hogy nincs komolyabb masinám, mert abból a plisszíros képből igazán gyönyörűt ki lehetett volna hozni.
      Ilyenkor én se töröm a fejem máson, esetleg még a túra elején, míg ki nem eresztek a hétköznapok nyomorúságaiból. Csak arra figyelek teljes gőzzel ami körülvesz, és valóban kisimul az ember lelke. :-)
      Mondták már többször, hogy úgy írok, ahogy mondod, de én valahogy sose hiszem ezt el igaziból, mindig azt gondolom, csak udvariasságból mondják. :-D

      Törlés
    2. mondd csak, nekem pld. mi hasznom származna abból, ha udvariasságból írnám az észrevételeimet?? :))

      Törlés
    3. Háát :-) ....fogalmam sincs.

      Törlés
  5. Élveztetes-virágok kirándulásés ha partner "hasonszőrű", akkor az a legjobb! Eltűnik az idő, megváltozik a tér... azt hiszem jó társatok lennék :-D
    A kosbor és a kökörcsin csodás ajándék volt! Tanultam valamit, szirti gyöngyvessző, köszönöm. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is úgy hiszem, hogy jó társunk lennél. ;-)
      A szirti gyöngyvesszőt mi is most tanultuk meg. Ő is védett növény, nem is emlékszem, hogy másutt láttam volna már a Börzsönyben, vagy csak nem lettem rá figyelmes. Jó volna megnézni teljes virágjában is.

      Törlés
  6. Mint tudod,én itthon ülő vagyok, de én is bizony szeretem végig nézni, olvasni a túráidat....Annyira élvezetesen tudod leírni, hogy kiváncsivá teszed az embert és gyorsan tovább,olvas, hogy mit is írsz...A fotókról meg nem is beszélve...
    udvariasság? nem hinném... a kézimunkáknál jobban el tudom képzelni...bár én mindig a kézimunkába a nagy munkát látom, ami mögötte van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, hogy ezt mondod. :-)
      Hát én meg a kézimunkánál nem tudom elképzelni az udvariaskodást, hisz az vagy szép vagy nem, és amint írod rengeteg munka. De hiába rengeteg munka, és kikapcsolódás is, ha valaki nem tud szépen dolgozni, akkor az kívülállóknak nem annyira értékelhető. Mi megnézzük és elámulunk. :-) Főleg magamfajta, aki nemigen szokott kézimunkázni.

      Törlés
  7. Jó páros vagytok így négyesben :)

    VálaszTörlés
  8. Sokadszorra néztem meg a csodálatos fotókat, és olvastam hozzá a nagyon jó leírásodat, és egyre csak azt éreztem, hogy milyen jó lett volna ottlenni veletek.
    Kívánok még nagyon sok ilyen jó kirándulást, fotózással együtt!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig olyan szépen írsz nekem Andrea, mintha ismernél személyesen. Olyan jól esik. Biztos jól éreztük volna magunkat hármasban is veled. :-)

      Törlés
  9. Régóta olvasom az írásaidat, és nézem a fotóidat, melynek a stílusa sokmindent elárul a másik emberről, ha kellő odafigyeléssel olvassa valaki, és nézi a fotóidat, melynek a témái is beszélnek a fotósról.))
    Az sokat árul el a másikról - jelen esetben rólad - ahogy az emberekhez, és a természethez is viszonyul, mert tudod a stílus maga az ember.))

    Én tegnap a lányom két kutyájával kirándultam, ami mindig nagyon élvezetes, örömteli időt jelent nekem.
    Szedtem közben csalánt, és egy nagy zacskó galagonya virágot levéllel, amit megmostam itthon, és most télre szárítom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan kedves vagy, köszönöm szépen!
      Akkor az egy gyógynövénygyüjtő túra volt. :-)Én is szeretem az olyat.

      Törlés
  10. Szia, egy ideje már olvaslak, de talán most először szólalok meg. Érdekes, mennyire mást jelent mindenkinek a bátorság, nekem például az avarban fekvős képeidtől állt el a lélegzetem, mármint hogy arra felétek nincsenek kullancsok? - ha nincsenek, megyek, máris odaköltözöm :))) Lea

    VálaszTörlés
  11. Kedves Lea! Az email címemen megjelent egy kommented de valamiért itt nem, fogalmam sincs miért. Ez volt az:
    "Szia, egy ideje már olvaslak, de talán most először szólalok meg. Érdekes, mennyire mást jelent mindenkinek a bátorság, nekem például az avarban fekvős képeidtől állt el a lélegzetem, mármint hogy arra felétek nincsenek kullancsok? - ha nincsenek, megyek, máris odaköltözöm :))) Lea

    Örülök, hogy írtál, köszönöm szépen!:-)
    Sajnos kullancsok itt is vannak, minden évben kibányászok néhányat magamból, de ha ez a félelem vezérelne, akkor sohasem mehetnék az erdőbe. Amúgy igyekszem ellenük védekezni, van egy karkötőm meg befújom magam, bár ezen a kiránduláson épp nem volt rajtam semmi ellenszer. Bogi szerencsés, őt nem szeretik a kullancsok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pipulka, nézd meg hátha berakta a rendszer a spam mappába.

      Törlés
    2. Fogalmam sincs az hol van, Orsi, tudod én ezekben nem vagyok valami ügyes. :-D

      Törlés
    3. Sikerült megtalálnom. :-)

      Törlés

Web Statistics