2018. június 10., vasárnap

216 év




Nagyon rossz mikor az ember elveszíti egyik szülőjét, de utána mégis ott van egy kapaszkodó a másik személyében. És habár tudja a megváltoztathatatlant, mégis-mégis reméli, hiszi, hogy az a másik még soká itt lesz.
13 év elég hosszú, és mégis annyira kevés, annyira hamar elfogy.
Szembesülni a ténnyel, hogy az ember végképp árva lett....nem is tudom mikor értem majd ezt meg teljes tudatommal, mert most még valószerűtlen. Most még csak olyan, mintha majd nemsokára megint haza mehetnék, és apu főzi a kondérnyi kajákat, aztán majd veszekszik velünk: Csomagoljatok, csomagoljatok, mit csináljak én ezzel a sok ennivalóval???
De már nem fog veszekedni velünk senki. Senki nem főz már nekünk karácsonyi meg húsvéti meg szülinap lakomákat, senki nem bicajozik hajnalban a pékhez, hogy mire kelünk, ott legyen a friss sütemény, és a megfőzött kávé sem vár majd a piros pikszisben a konyhában.
Napok óta melankóliás vagyok, rám ült a szomorúság, mintha többé nem is akarna innen elmozdulni.
Persze tudom, hogy elfog. Majd idővel, majd szépen lassan...csak az ember képes legyen kibírni addig.
Napok óta csak emlékek hada jár-kel a fejem zegzugaiban, ezernyi apró dolog.
Mikor egyszer régen apu el akarta nekünk mondani, mi a kívánsága, így kezdte: "Ha pillanatnyilag meghalok...."
Hatalmasat hahótáztunk: Jól van Papa, de csak pillanatnyilag halj meg!

Az egyik legvidámabb, legéletigenlőbb ember volt a világon. Erre kell gondolnom, ezt kell tovább vinnem örökségként! Muszáj!


Unokája Kata, aki baba korától rengeteg időt töltött a nagyszülőknél, így írt róla:

"Örökké szeretni foglak.
Nem csak nagypapa voltál, hanem apuka is, az életem legelső és legerősebb szerelme.
Az életem legnagyobb hőse. Akire mindenki felnézett, akinek életerejét ámulva figyelték. Az a végtelen jóindulat és szeretet ami belőled áradt,az a fel nem fogható önzetlenség, egy életen át elkísér majd.
Azért a húslevesért, amit főztél, azért a nótázásért két pohár száraz bor után, azokért a szülinapokért, azokért a nyarakért, amikor beléd kapaszkodtam a bicikli hátulján, azokért hétvégékért amiket melletted tölthettem, örökké hálás leszek.
Azt mondtad, mindig azt mondtad 300 évig fogsz élni. Lecsaltál 216 évet, Papa. Kérem azt a maradék 216 évet.
Azt a maradék 216 szülinapi sütögetést, azt a 216 töltött paprikát. Szeretnék még neked legalább 216 könyvet venni, és nézni ahogy olvasod. Szeretnék még legalább 216 alkalommal feküdni és hallani ahogy együtt énekelsz a Dankó rádióval.
Ez talán a legnagyobb fájdalom, amit 26 év alatt éreztem, és ez még 216 évig fog tartani.
Remélem a nagyival bepótoljátok az elmúlt 13 évet.
Örökké szeretni foglak Titeket. Végtelenül hiányoztok. ❤"













































22 megjegyzés:

  1. Pipulkám, nagy, nagy ölelés <3

    VálaszTörlés
  2. Együttérzéssel és szeretettel,
    Luca

    VálaszTörlés
  3. Megnéztem édesapád videóját a youtube-on.Sírtam és nevettem is a kedves nótázásán...mit lehet ilyenkor írni...nagy nagy ölelést küldök neked így ismeretlen ismerősként.
    Mariann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy megmaradt néhány ilyen felvétel. Olyan is, ahol tótul énekelt. Az ő generációjával annak a világnak vége.
      Köszönöm az ölelést Mariann!

      Törlés
  4. Jaj, Pipulka, sok erőt kívánok! Megérintett nagyon az írásod, lassan belelépek én is ebbe a cipőbe...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ember készül-készül a lelkében, de aztán végül mégis szörnyű az első sokk. Használj ki minden percet ami még adatik, sose tudjuk mikor jön el az utolsó!

      Törlés
  5. Nagyszerű az a nótázós képe, ahol a hegedűs húzza az aláfestést.

    Megható az a szeretet, amit egy unoka ilyen szépen meg is tud fogalmazni. Lélekben mindig Veletek marad, csak azt a pár évet kell kibírni, amíg enyhül a fájdalom és a hiányérzet.
    Kívánom Nektek, hogy ne legyen túlságosan nehéz az elfogadhatatlan elfogadása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nótázós kép a szülinapomon készült, direkt apunak szerveztem be a cigányt, igaziból róla szólt a szülinap, neki akartam örömet szerezni, nagyon szeretett itt nálam a kert végében sütögetni. Nekem is sokat jelentett Kata írása, ezért hát nem is próbálkoztam más egyébbel, ebben minden benne van. Neki valóban apukája helyett is apukája volt. Az én fiam is nagyon szerette. Kisebb korában azt mondta, olyan akar lenni, mint a Papa. Külsőre már most olyan: szép sudár.

      Törlés
  6. Olyan nehéz elfogadni, hogy "menni kell". Annak is, aki valakit búcsúztat, annak is, aki az élete vége-felé jár. Leírni csak te tudod, mit éreztél, de sehonnan se jön üzenet, hogy ő mennyire fájlalta, hogy itt kellett hagynia benneteket.
    Pedig biztos...
    Higgy abban, hogy találkoztok majd egyszer. Addig meg beszélgess vele. Ha elég csendben vagy, van erre lehetőség. Mondjuk valahol fent a hegyeidben....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hiszek abban, hogy majd találkozunk. Köszönöm Fodorka!

      Törlés
  7. Pipulka Kedves, együttérzek Veled. Isten nyugtassa Édesapádat. Vigasztalódást kívánok az egész családnak.

    Igen, azt szeretnénk, ha mindig ott lennének nekünk, hogy legyen kihez hazamenni, legyen kivel perelni, hogy nem, nem viszem el a rengeteg kaját, amit megcsinált, csóválni a fejed, mikor titokban mégis bedugja a táskába. Jó lenne mindig ölelgetni őket, fogni a kezüket. A Sors viszont kiméri az időt mindenkinek.
    Ha mindig előtted lesz és hallod/látod, ahogy énekel, hallod a kedvesen zsörtölődő hangját, akkor mindig ott lesz a szívedben, lelkedben, így fog örökké élni mindazoknak, akik szerették.

    VálaszTörlés
  8. Nem lehet a halálra felkészülni, egyszer csak jön, és nagy űr marad...majd idővel könnyebb lesz, maradnak az emlékek...Nehéz elfogadni, hogy miért most...Pipulka őszinte részvétem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Vera!
      Igen, nagyon űr marad, de azért mégis úgy érzem, jó, ha valamelyest próbál készülni az ember. Homokba nem szabad dugni a fejünket. van olyan nénim, akinek a fiai homokba dugják a fejüket, meg se hallgatják a kívánságait a temetésével kapcsolatban. Én örülök, hogy apu nyugodtan elmondhatta nekünk anno, hogy mit szeretne. Így nekünk is könnyebb.

      Törlés
  9. Részvétem, és ismeretlenül is sajnálom, hogy itt kellett hagynia benneteket.((

    VálaszTörlés
  10. Isten áldása kísérjen benneteket e nehéz időszakban!

    VálaszTörlés
  11. Pipulka, Isten nyugtassa Édesapádat! Az egész családnak kitartást, és sok erőt! Annyira szépen megemlékeztél róla.A Jóisten megáldjon!

    VálaszTörlés

Web Statistics