A kis hős

Idén tavasszal hiába figyelgettem, bár jöttek-mentek a környéken a rozsdafarkúak, nem költözött be egyik pár sem a teraszomra. Kicsit szomorkodtam, de aztán megbékéltem, mert sajnos Huba nagy vadász, hát féltettem is a madárkákat tőle.
Második költés idején azonban új fészek került a kis kuckóba, így izgatottan megdobbant a szívem, de aztán hiába várakoztam, nem találtam benne tojást. Így hát le is mondtam az idei rozsdafarkú csodálásról, bár a kertben és udvaron továbbra is láttam őket mozgolódni. Ezért hát teljesen megdöbbentem, mikor a napokban arra lettem figyelmes, hogy nagy csivitelés van a kuckóban. Hűha, ezt nagyon titokban csinálták, mert nem vettem észre a tojásrakást, majd a költést és az etetést. A hangot adó fiókák már elég nagyok szoktak lenni.
Tegnapelőtt mikor hazaértem a munkából, elkezdtem a teraszon lévő virágaimat öntözni, mikor fél szemmel valami apró mozgást vettem észre a földön lévő egyik hasas, kis szájú kosár belsejéből. Mi a fene? Talán egér ment bele.? Ahogy közelebb hajoltam, hát ott fekszik benne egy kis fióka, szárnyai, lábacskái lógnak, már éppen csak piheg, valószínűleg az utolsókat rúgta. Nagyon szomorú lettem. A kosár egyrészt börtön lett számára, mert a szülei a szűk nyíláson nem tudtak odarepülni hozzá, másrészt védelmező erőd, mert Huba és Bödön valószínűleg nem vették őt észre. Nehéz szívvel emeltem ki a haldokló madárkát és adva neki egy apró ezrelék esélyt visszaraktam a fészekbe, ahonnan kicsüngtek a lábacskái. Remegő szívvel vártam, hogy feltűnjenek a szülők és ha tudnak, kezdjenek még vele valamit. Nem mertem már az este folyamán a fészekbe nézni, csak alatta vizsgálgattam a földet, vajon nem dobták-e ki a halott fiókát. De nem láttam semmit, s nem tudtam eldönteni, hogy ez biztató vagy nem biztató.
Másnap délután, megint csak munka után  a fészek alá húztam a hokedlit és félve bekukkantottam.
Óóó, nem hittem a szememnek! A két erősebb testvérke maga közé vette a gyengét, aki ugyan még látszott, hogy erőtlen, kicsit lóg a feje, de már határozottan ült. Hihetetlenül boldog voltam! Isten teremtményei csodálatosak! A szülőknek sikerült életet lehelni a haldoklóba.
Ma is megkukucskáltam őket, de már nem igazán tudtam különbséget tenni ahogy egymáshoz lapulva kucorogtak a fészekben.
Aztán délután, jaj, délután előtűnt mind a három fejecske!
Annyira fényes most a szívem!