2018. augusztus 4., szombat

A kis hős






Idén tavasszal hiába figyelgettem, bár jöttek-mentek a környéken a rozsdafarkúak, nem költözött be egyik pár sem a teraszomra. Kicsit szomorkodtam, de aztán megbékéltem, mert sajnos Huba nagy vadász, hát féltettem is a madárkákat tőle.
Második költés idején azonban új fészek került a kis kuckóba, így izgatottan megdobbant a szívem, de aztán hiába várakoztam, nem találtam benne tojást. Így hát le is mondtam az idei rozsdafarkú csodálásról, bár a kertben és udvaron továbbra is láttam őket mozgolódni. Ezért hát teljesen megdöbbentem, mikor a napokban arra lettem figyelmes, hogy nagy csivitelés van a kuckóban. Hűha, ezt nagyon titokban csinálták, mert nem vettem észre a tojásrakást, majd a költést és az etetést. A hangot adó fiókák már elég nagyok szoktak lenni.
Tegnapelőtt mikor hazaértem a munkából, elkezdtem a teraszon lévő virágaimat öntözni, mikor fél szemmel valami apró mozgást vettem észre a földön lévő egyik hasas, kis szájú kosár belsejéből. Mi a fene? Talán egér ment bele.? Ahogy közelebb hajoltam, hát ott fekszik benne egy kis fióka, szárnyai, lábacskái lógnak, már éppen csak piheg, valószínűleg az utolsókat rúgta. Nagyon szomorú lettem. A kosár egyrészt börtön lett számára, mert a szülei a szűk nyíláson nem tudtak odarepülni hozzá, másrészt védelmező erőd, mert Huba és Bödön valószínűleg nem vették őt észre. Nehéz szívvel emeltem ki a haldokló madárkát és adva neki egy apró ezrelék esélyt visszaraktam a fészekbe, ahonnan kicsüngtek a lábacskái. Remegő szívvel vártam, hogy feltűnjenek a szülők és ha tudnak, kezdjenek még vele valamit. Nem mertem már az este folyamán a fészekbe nézni, csak alatta vizsgálgattam a földet, vajon nem dobták-e ki a halott fiókát. De nem láttam semmit, s nem tudtam eldönteni, hogy ez biztató vagy nem biztató.
Másnap délután, megint csak munka után  a fészek alá húztam a hokedlit és félve bekukkantottam.
Óóó, nem hittem a szememnek! A két erősebb testvérke maga közé vette a gyengét, aki ugyan még látszott, hogy erőtlen, kicsit lóg a feje, de már határozottan ült. Hihetetlenül boldog voltam! Isten teremtményei csodálatosak! A szülőknek sikerült életet lehelni a haldoklóba.
Ma is megkukucskáltam őket, de már nem igazán tudtam különbséget tenni ahogy egymáshoz lapulva kucorogtak a fészekben.
Aztán délután, jaj, délután előtűnt mind a három fejecske!
Annyira fényes most a szívem!








13 megjegyzés:

  1. Szívetmelengető történet <3

    VálaszTörlés
  2. Jótett helyébe jót várj....
    Néha még igaz is....
    (Zárójelben: - költői kérdésként, választ nem is várva - csak úgy elgondolkodtam, hány ember tenne ennyit egy fészekből kiesett madárért - amikor fészekből kiesett embergyerekért se tesznek sokan semmit....)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha igaz, néha nem. De hát nem is ezért tesszük, ugye Fodorka! Te sem a viszont jótett várása miatt szántad meg a cicát és a kislányokat :-)

      Törlés
  3. Olyan szépen írsz a legapróbb dolgokról is...öröm nekem olvasni. Nálunk a fecskepár költött másodjára, de még nagyon etetni kell a kicsiket; félek, ez a második fészekalj nem erősödik meg annyira, hogy szeptemberben útra tudjanak kelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :-) Nekem meg öröm, hogy ezt írod.
      Igen a fecskék nem fejlődnek annyira hamar mint a rozsdáskák. Ők két hét alatt kirepülnek. Persze még utána is gondoskodnak róluk a szülők.

      Törlés
  4. Egy (fióka)élet el-nem-vesztése, egy összetartó (madár)család, egy teli fészek: ez felvidítja a szívet. Köszönöm! A törődésedet, a figyelmedet, a gondosságodat. A történet és a képek megosztását. Hiszem, hogy a jó továbbgyűrűzik. :)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hiszem, Luca! Muszáj hinnünk!

      Törlés
  5. Jaj, Pipulka, nem tartozik szervesen ehhez a bejegyzéshez, de el kell mondjam, hogy ma te jutottál eszembe. Azért is szeretem a blogok világát, mert rajtuk keresztül egy-egy-addig ismeretlen- táj, és a hozzá kapcsolódó emberek válnak ismerőssé az olvasók előtt. A munkahelyemen különböző mezőgazdasági-/agrár szakfolyóiratok is megfordulnak, én mindig át szoktam lapozni.Ma az egyikben Kemencéről volt szó(amíg nem találkoztam a blogoddal, bevallom, fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen település), ill. a környék málna-, ribizli termesztő múltjáról. Egy vállalkozóval készítettek riportot, aki-mint a végén a rövid ismertetőből kiderült- a helyi idősek otthona vezetőjének a férje. Persze a riportot nem ezért készítették az úrral:), de számomra ennek volt hírértéke, és mindezt azért találhattam, ha csak egy kicsit is, ismerősnek, mert ezt a vidéket, és a blogodban felbukkanó embereket te tetted ismertté számomra.Köszönöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, Pave, ne haragudj a késlekedésért, de mióta nem küldi a blog az értesítést a kommentekről, azóta nem mindig veszem észre rögtön.
      Ahogy elkezdtem olvasni amit írtál, szinte sejtettem, hogy Ottóról lesz szó, a főnöknőm férjéről. :-) Ő amúgy nagyon szegény sorban nőtt fel, rossz gyerek is volt, rossz tanuló is, de hihetetlen tehetsége van a szervezésben és irtó precíz, szinte rendmániás ember. Annyira ügyes volt, hogy mostanra már hatalmas gazdaságot épített ki. De emellett megmaradt jószívűnek, mert nem egyszer ha nincs aki kiszállítsa az ebédet az öregeknek a faluba, ő ugrik be a felesége kérésére. meg számtalanszor ő vagy a fia jön elszállítani teherautóval valamit az orrhonból, ő hozta a szolgálati bicajainkat is a városból, és egyszer mikor marha csúnya, foghíjas karácsonyfát kaptunk az erdészettől-én szégyelltem volna a helyükben elhozni-, ezt nem bírta elnézni, felvezetett Pestre, kiválasztotta a legszebb, legdrágább fajta fenyőfát és elhozta az öregecskéknek. Ő nyírja ingyen és bérmentve a falu futballpályáját is a kis traktorjával, illetve most már a kisunokájuk vette át ezt a feladatot, mert marhára érdeklik a gépek a fiúcskát. És a főnökasszonyom is rendkívüli ember, tulajdonképp megengedhetné magának, hogy ne dolgozzon, a gazdaság mellett nem lenne szükség az ő csepp fizetésére, de mégis a szíve az öregeké. Éjszakába nyúlóan és hétvégéit se kímélve dolgozik értük.
      Nagyon örültem, hogy megemlítetted ezt a cikket, én köszönöm, hogy időt szakítottál rá, hogy elmeséld!! :-)

      Törlés
  6. Most ezt az utolsó bejegyzést olvasva... vannak még nagyon rendes és segítő emberek...Jó olvasni róluk..
    Aranyosak a kis madárkáid..nekünk is vannak, de a fészküket még nem találtuk meg, de itt vannak az udvarba valahol...Itt esznek... itt csivitelnek...Itt élnek velünk..sokat éjszakáznak a nyáron a fóliasátorba...van hogy vihar előtt becsukjuk a sátrak ablakait ,ajtaját, és reggel várják hogy kirepülhessenek...mert nem vettük észre, hogy bent vannak/Persze más madarat is zártunk már be...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen emberek vagytok ti is, Vera. :-) <3

      Törlés
  7. Néhány éve fecskék fészkeltek a szüleimnél a nyári konyha előtti teraszon.Anya annyira boldog volt. Nézte ahogy fejlődnek, etetik őket a szülők,stb.Azóta se fészkeltek nálunk, csak azon az egy nyáron, pedig akkor öt macska volt a háznál.
    Két éve rendeltem kettő fecskefészket a netről, gyárit:), felraktuk az eresz alá, de rá se hederítenek, még a verebek sem.:)
    Mariann

    VálaszTörlés

Web Statistics