2021. november 14., vasárnap

A kert mint élőhely

 


Eddig csak sima trágyadombom volt, de idén készítettünk Kobakkal régi raklapokból komposztálót. A minap ebbe kotorkáltam át a földről az addigi domb egy részét, vagyis kotorkáltam volna, de hirtelen megállt a lapát a kezemben.  Mégpedig azért, mert beleütközött egy tüskés hátba, s azonnal méltatlankodó fújtatást is hallatott a gömböc.

Hirtelen meglepődtem, lebénultam, aztán rohamtempóban kezdtem visszaszórni szegény megzavart jószágra a komposztot. Később a biztonság kedvéért még falevelet is hordtam rá a nyírfa alól ami most termeli rendesen a szőnyeget.

Az első ijedelem után viszont hatalmas öröm töltött el. Még egy állatka, akinek tudtam a kertemből valamit adni, akivel megoszthattam az otthonom. Igaz én a kertvégi, gallyakból való rakást szántam neki, de hát ő másképp döntött. Bizonyára ez a hely melegebb, jobb lesz neki télire, végülis ő a szakértő, nem én. :-)

No most el kell gondolkodnom, hogy felszámolhatom-e jövőre teljesen a dombot, vagy csak egy része kerüljön bele az épített keretbe. :-D

Egy idő óta külön figyelmet fordítok rá, hogy a kertben az állatkák is jól érezhessék magukat. Nem csak a teraszon évről évre költő rozsdáskák, hanem a méhecske hotellel most már a zümik is, az aranyvessző sövénnyel a verébhad, akiknek ez téli kedvenc pihenőhelyük a kutymákok nagy bosszúságára. Az öreg bodzafát mindenféle madárka látogatja, idén két apró fészek is volt rajta, talán zöldikéjé és tengelicé. Mivel sok száraz ága van előszeretettel kopogtatják a harkályok és már csuszkát is láttam rajta. A magas nyírfa szintén sok madárnak ad pihenőhelyet és a kerítésre felfutó borostyánban is találtam picinyke fészket. A házi magaslesre odút helyeztem, valószínű azt a verebek lakták be. Belegondoltam, hogy tulajdonképp a környéken alig van fa a házaknál, maximum gyümölcsfa, de van ahol még az se. Az viszont nem ad fészkelőhelyet.

Mindig ültetek az ágyások szélére büdöskét, kardvirágot, napraforgót a méheknek, s a kertben elterjedt kerekrepkényből is hagyok szigeteket fűnyíráskor, mert azt különösen szeretik, ha virágzik. Na és nincs is hetente lenyesve 1cm-esre a fű. Igaz, így nem az a tipikus gyönyörködtető pázsit, inkább amolyan elhanyagoltnak tűnik, de nekem nagy örömet okoz a sok zümmögő méh látványa. 

Nyár végén a darazsak felfedeztek egy nyílást valahol a tető sarkánál és elkezdtek fészket építeni a padláson. Még a szomszéd is szólt, hogy ott vannak, de én nekik is örültem. Mi lenne ha mindenki csak lefújná őket. Ártani nem ártanak nekem, magasan vannak, ők nem zavarnak engem, én nem zavarom őket.

Ilyen sok állatka tán egyik évben sem élt körülöttem, és ez nekem olyan öröm, olyan boldogság amit nem tudok máshoz hasonlítani. És azt hiszem jele is annak, hogy nem hiábavalóak az erőfeszítéseim.



13 megjegyzés:

  1. Azért a darazsakkal vigyázz. A szomszéd bácsinak a nyári konyhájának régi fajta földes - gerendás födémét ÀTRÁGTÁK, s olyan hatalmas telepet számolt fel a hivatásos zümivadász sok tízezer forintért nála, hogyha nem ott történik, talán el sem hiszem. Félelmetes volt 🙄
    Amúgy a madaraknak én is szívből örülök 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd ellenőrzöm valamikor mit dolgoztak fenn. Mindig voltak a padláson már üres darászházak.
      A bácsinák sima darazsak csináltak ilyen pusztítást vagy valami különleges faj?

      Törlés
    2. Az a karcsú darázs, nem is tudom mi a rendes neve, mi kecskedarázsnak nevezzük. Nekünk is befészkelt a stablon deszka alá, irtó sokan repkedtek ott, mi nem vertük szét azért a deszkákat, de három hajnalon két darázs irtó spray ment rá, mire nem láttuk többet.
      Ne hagyd, hogy elfajuljon! Tudom, hogy szeretsz minden élőlényt, de ez nem vicc, sajnos.

      Törlés
    3. Nálam amolyan hagyományos darazsak vannak. Sokszor betévedtek a konyhába is szálldogálás közben, olyankor megfogtam őket egy konyharuhával és szabadon engedtem. Majd megnézem, most már rég nincs mozgás. De hát a darazsaknak is élni kell valahol.

      Törlés
  2. Jó hogy figyelmet fordítasz arra, hogy a kertben élő állatkák jól érezzék magukat a kertedben.Szépen írtál a madarakról, akik szállást találtak nálad.
    Bocsánat a sok törlésért, sokat hibáztam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs semmi baj. :-)
      Ez nekem öröm. Egyre inkább az állatok felé fordulok, mert az emberek sokszor annyira....ehh. Az állatok soha nem tudnak gonoszak lenni vagy szándékosan ártani másoknak, vagy teleszemetelni a saját élőhelyüket, vagy önzőek, harácsolóak lenni. Ők csak élnek szépen.

      Törlés
  3. Állatok nélkül üres a kert, mostanában sok nálunk a madár, kitettem az etetőt, napokig üres volt még, de a vendégek már jöttek rögtön. Szeretem , ha jönnek, jó várni, figyekni őket, örülgetni nekik. kellenek az ember környezetébe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, üres nélkülük a kert, a világ. A madarak után nekem most a többi állat új örömforrás, a süni pedig a pont volt az i betűn. :-) Most majd töröm a fejem, kit lehetne még idecsalogatni.

      Törlés
    2. Szuper lenne, de arra nem sok esélyem van, mert itt a mi darabunkban nincs mókus. Másfelé igen. Viszont erről eszembe jutott Almádi, és az első éjszaka, mikor ijedten hallgattam a tetőn valaó futkározást. :-D

      Törlés
  4. Nahát én is így voltam, mikor egyedül aludtam ott.Lélegezni is alig mertem. :)
    A mókus persze eszi néha a madártojást, talán jobb, hogy nincs mókusod.

    VálaszTörlés
  5. A tetőn nem csak mókusok futkároznak, hanem egyre több nyest. Ledöbbentem, amikor itt a városban, egy autó tetején csücsülve láttam...
    A kerted meg - hát igen, aki szereti az efféle kertet, az megérti - mert ez nem az a "park-szerűség" - ahol egyenes sorban állnak a virágok és egy elnyíltat se találsz... Az én kertem is dzsungeles, még ha aprócska is. Az ilyen kertek nőnek igazán hozzá az ember szívéhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a mókusos sztori már nagyon rég történt és voltak ott fenyők. Itt nálam egy időben rettentő dübörgést csináltak minden áldott éjjel a nyestek, borzasztó volt, mintha hordókat görgettek volna.

      Törlés

Web Statistics