Szülinapi kirándulás 1.

Nem, nem az én szülinapom, hanem Kata barátnőm kapta ezt az ajándékot a zurától.
És hogy kerültem én oda? Hát úgy, hogy  a múltkori sziklamászáskor kiderült, hogy mennek, én meg ott sápítoztam, hogy húú de jó meg hűű de jóó, meg én is, én is akarok. Mire Zoli aszondja, hát jöjjek, mert van egy hely a kocsiban, akkor nem az unokaöccsét hívja, aki lehet el se jönne, holnapra adjak választ. Hirtelen meglepődtem, hisz csak pár nap volt addig, de Zoli kijelentette, hogy mit variálok, hát nem ezt akartam???
Így hát másnap engedélyt kértem a kolléganőktől két nap szabira, és már ment is a telefon, ne hívjanak mást, jövööök!
Nem voltam épp a legfittebb, hisz vasárnap is dolgoztam és azóta egyfolytában, ráadásul az indulás előtti napon elég pocsékul éreztem magam, a torkom is fájt, s a lázmérő 37,8-at mutatott. De azért neki álltam csomagolni, sütit sütni, közben igyekeztem magam mézes pálinkával, sós vizes gargarizálással és biztatással kúrálni, hogy nehogy már ne tudjak elmenni, mikor végre itt az alkalom!
Szóval összecuccoltam és reménykedtem a másnapi feljavulásban, ami hála Isten úgy is lett.
Öten indultunk útnak, így megismerkedtünk Józsival is, aki Zoli kollégája, és egy nagyon helyes, nagyon jó gyerek. Róla el kell mondanom, hogy irtóra nagyra becsülöm, mert mint kiderült, 9 éves kora óta a nagyija neveli, s most mikorra a nagyi öreg lett és beteg, Józsi ápolja, gondozza, most is be kellett kalkulálnia, hogy nincs kire bízza őt hosszabb időre. Otthonba nem szívesen adná őt, elég megoldatlan a helyzet, így lavíroznak kettecskén az élet vizében. Józsi nem is olyan messze lakik, a Börzsöny déli oldalán, így megbeszéltük, hogy próbálunk majd közös túrázásokat összehozni. Útközben kiderült, hogy elég közös tempóban haladunk, ő se szeret rohanni, és szeret madárkákat meg hasonlókat fényképezni.
Nagyon érdekesnek találtam, hogy miután leírtam ide, hogy a fene megette, miért is nem indultam én el korábban egyedül kirándulni, hisz tök jó úgy is, ez a mostani már a második társas kirándulás rövid időn belül, s ha Józsival sikerül egyeztetnünk, lesz több is. :-) No majd meglátjuk, most maradjunk a jelenben. :-)
Úticélunk a Szlovák Paradicsom volt, ahová fiatal korom óta vágyom eljutni, s bár sokat kellett várni ennek az álomnak a beteljesülésére, most hopp, hirtelen itt van, már ülünk is az autóban, én hátul dülöngélek két fiú között, hol egyiket szeretem a kanyarokban, hol másikat. :-)
Több órás zötykölődés után érkeztünk meg a hatalmas Podlesok kempingbe, ahonnan még a Magas Tátra vonulata is látszott. Be is gőzöltem a látványtól rendesen, nagyon szeretnék még oda is eljutni az életben, hiába voltam többször ifjú koromban lányos túrákon, nagyon visszavágyom.
A képek között lesznek vegyesen, mert  a többieknek klassz masináik  voltak, azokkal sokkal jobbakat lehetett készíteni.

Útközben egy pár percre megálltunk a feketebalogi kisvasútnál. ( Gondoltam is Tiborunkra és Ozserünkre) Nicsak, hát hol gyártották ezt a mozdonyt kérem szépen??

Gyors evészet és összekészülődés a kempingben az első, rövidebb túrára

Mivel délután vágtunk neki, túl nagy távot nem tervezhettünk be, bár itt nem a táv a lényeg, hanem a sok gyönyörűség.  Először a  Piecky szurdokot céloztuk be, úgy gondoltuk, az belefér.

No akkor induljon a kirándulás!

Az út telis teli van hidacskákkal létrácskákkal, hol fából, hol fémből

Botanikázni sajnos nem volt túl sok időm, nem feszíthettem ilyesmivel a többiek idegeit. :-) Azért sutyiban gyorsan lekattintgattam néhány növénykét és már a nevüket is tudom.

Nagy völgycsillag

Kéküstökű csormolya

 Vajvirág

Ujjaskosbor

Csuda helyes házikók mellett vezetett utunk, eltöltenék bármelyikben vagy egy hónapot ezen a mesés helyen.

Turbán liliom

A patakban nem túl sok víz csordogált.  Úgy tűnik ott is szárazság van

De azért izgalmak akadtak bőven

Pipulka amott lenn kódorog még

Aztán csak neki indult

Irtó vagány lehet, mikor itt igazán folyik a víz

A következő hosszú létránál már némi vízesés is akadt

Józsi a szeren

Nini, magasabbra jutottunk a Csóványosnál és  szinte észre sem vettük a szintkülönbséget annyi volt a látnivaló

A lefelé út nem volt túl térdkímélő, hamar előkerült az addig  hátiszákon pihenő túrabot. Kevés helyen volt kilátás, de egyszer megpillantottuk a messzeségből kukucskáló Magas Tátrát, aztán lejjebb még egyszer kitekinthettünk a fák közül a síkra. Gyönyörű alkonyati fényekben értük el az erdő alját.

A kempingből még látszott a szívemnek oly kedves sziluett  a távolban

Vasárnapi műszak

Kemény volt a mai szolgálat, kicsit meg kellett pihennem munka közben :-D

Falhoz lapulva

Én most úgy érzem, hogy olyan, de olyan boldog vagyok, hogy nem is tudom mikor éreztem utoljára ilyen fenemód jól magam.
Az egyik az, hogy társas kiránduláson vehettem részt az eddigi magányos túrák után. Ráadásul olyan klassz emberekkel, hogy nem is kívánhatnék jobbat.  Laci barátom volt ott, aztán Zoli, akivel tán egyszer találkoztam eddig két évvel ezelőtt a Misztrál fesztiválon, és egy leányka, akivel most találkoztam először, de rögtön szimpatikus volt és hamar a szívembe zártam. Anikó egyrészt természetben is hasonszőrűnek bizonyult mint én, mert amolyan fiús forma, másrészt társszakmában dolgozunk, mert ápolónő. Amitől pedig elállt a szavam, hogy ez a sportos, belevaló lány nemrég még 105 kg volt, és hatalmas akarattal, sportolással, étrendváltoztatással piszkosul lefogyott.
Rettenetesen sokat nevettünk, hülyéskedtünk, és ami hab volt a tortán, hogy teljesült a nagy álmom, kicsit próbálhattam sziklát is mászni.
Először az ereszkedést gyakoroltatta velünk Zoli, ami nálam mindjárt rettenetesre sikerült. :-D Mert megkérdezte tőlünk, lányoktól, hogy jöjjön-e mellettünk, s mivel Anikó rögtön rávágta, hogy vele igen, én már nem mertem elutasítani, bár úgy éreztem, inkább egyedül kéne próbálnom. Hát az első megérzésre kellett volna hagyatkoznom, ez már tuti. Zoli összekötött kettőnket egy via ferrátás kantárral, így elég rövid pórázra lettem fogva, amiről mindjárt el is felejtkeztem és mentem volna bele a mélységbe pikkpakk.
-Hát még ilyen türelmetlen nőt! -horkant fel Zoli-Várj, várj, húzol!!
Jaj, nem győztem bocsánatot kérni, de továbbra se nagyon ment nekem ez az összekötözött dolog, örültem, ha egyelőre magamra tudok figyelni, nem még egy másikhoz is alkalmazkodni, hogy egyszerre haladjunk lefelé. Na meg is lett az eredménye. Mert hát hiába oktatott ki indulás előtt Zoli, hogy kb.  vállszélességű terpeszben ereszkedjek lefelé, egyszercsak kibillentem az egyensúlyomból, oldalra penderültem, átcsavartam a kötéllel Zolit, és mindkettőnket odapaszíroztam a sziklafalhoz. Satuba kerültem, a kézfejemet a kötél a sziklához szorította, Zolit én szorítottam a sziklához teljes súlyommal, és közben megállás nélkül röhögtem. Nem mintha annyira röhejes lett volna. Zoli meg is jegyezte  szorult helyzetében, hogy számára csöppet se vicces. Bár a kezem piszkosul beszorult, nem bírtam sehogy kihúzni, mégse tudtam abbahagyni a röhögést. Így utólag visszagondolva már nem tudom hogy sikerült kiszabadítanom magam, de az biztos, hogy utána Zoli rögvest szétszedett bennünket, és külön kellett mennem.
-Na hála Istennek! -sóhajtottam fel, mikor megszűnt a rövid póráz.
-Hála Istennek????
Juj, na már tudtam, hogy nem jót szóltam, hisz szegény miattam jött volna velem összekötözve, hogy vigyázzon rám.
Az esetből okulva Anikót már hosszú pórázon hozta lefelé.
Amíg lent vártam rájuk, próbáltam elállítani a kezemből folyó vért, de még csak egy zsebkendő sem volt nálam.  Hát szóval így kezdődött a gyakorlatozásom, de azért mégis büszke vagyok magamra, hogy nem visítottam, nem nyöszörögtem, hogy fáááj, és nem szaladtam haza legyalult kezem látva. Lassan a vér is megalvadt, s a sérüléseim mellé is újak kerültek később, csak azok a karomra. :-)

Anikó nagyon ügyes volt, mi Lacival elég sokat bénáztunk. Szörnyen csalódott voltam, mikor mindjárt az első felfelé menetnél elakadtam egy áthajló sziklán és hiába próbáltam már szinte spárgázva feljutni, egészen egyszerűen elfogyott az erő a karomból. Pedig biztattak lentről, s még pihentem is, majd újra próbáltam, de mégse sikerült felügyeskedni magam.

Hiába mondta később Zoli, hogy egy olyan helyen álltam fel, ahol ő nem tudott volna, és még ott csüngtem egy csomó ideig (amihez erő kellett), ahelyett, hogy átmásztam volna az áthajláson, ez nem vigasztalt. Ott fenn úgy éreztem, minden erőm elúszott, és mikor visszaereszkedtem remegett kezem, lábam, inni is alig bírtam a kulacsból. Ahogy Zoli mondta, mentális edzésre van szükségem, hahaha. :-) Pedig tényleg nagyon akartam, és kiabáltam is ott fenn mérgemben, még saját magamnak is furcsa volt, hogy ilyen akaratosan kiabálok. :-D

Sok új tapasztalatot szereztem, fantasztikus volt, mostanra már a csalódottság is elmúlt. Egy másik, könnyebb helyen fel tudtam mászni, ott Anikó biztosított felülről Zoli felügyelete alatt, azt mondta, nem győzte húzni a kötelet olyan gyorsan jöttem mint egy lépcsőn. De hát az könnyű hely volt, persze, hogy gyorsan mentem, mindenesetre a dicséret mégis jól esett.

Csudálatos nap volt, Anikót és Zolit egyre jobban a szívembe zártam, Laci már amúgyis ott volt. Anikó egy irtó vagány, irtó barátságos, irtó vicces lány, aki minden betyárságra kapható, nagyon közel éreztem magamhoz. Zoli megfontoltsága, türelme, kedvessége, szintén humoros természete megint csak nyerő volt nálam.

Zolinak ugyan nem lehetett túl élvezetes  pesztrálni a bénáskodásainkat, hálás is vagyok neki nagyon, hogy ránk szánta a napját.

Lefelé jövet is rengeteget kacagtunk, Anikóból csak úgy dőltek a sztorik,  Elmesélte, hogy kollégája negyvenedik szülinapjára valami egyedi, hasznos dolgot szeretett volna venni csoki helyett, így bement a patikába és kért herefeszesítő krémet. :-D No ez ettől kezdve szlogen lett. Herefeszesítő! 

Teli vagyok élményekkel és boldogsággal! Jól jött ez most a holnapi hosszú műszak előtt.  S mint közben kiderült, holnap mind a négyen szolgálatban leszünk. Ki ki a maga helyén. De remélem még lesznek közös élményeink. Csak megadná az ég!

Haladunk fölfelé

Nem csak kirándulni jobb társaságban :-)

Laci felettébb szexi volt a babarózsaszín sortocskájában. Itt épp Zolit biztosítja és majd bepisil az idegtől :-D

Laci az áthajláshoz ér

Nézd csak, így kell!

A zokni színben passzol a tetkóhoz

Anikó felülről biztosítja Lacit

 Bizony, az én seggöm kerekedik ott fenn, igaz, hogy a  könnyű úton. A csúfos spárgázásomról sajna nincs kép, pedig lentről nézve még magam is csodálkoztam, hogy ért el addig a lábam azon az áthajláson, ameddig elért :-D

Munka után jól megérdemelt frizurázkodás

A képeket hol ez csinálta, hol az. Mindig más. :-)

József Attila: Várlak

https://www.youtube.com/watch?v=P08wnaGrfIQ

Hmmm

A cseresznye befőtteim már biztos nem maradnak jövő nyárig a kosárban, mert bekerültek helyettük a sárgabarack lekvárok. :-)

A lila bugyi esete Tóth Mari helyett Pipulkával

Hiába voltam ma szabadnapos, ki sem merészkedtem szinte egész nap a házból, nem kívánkoztam én hegyre meg sehová, bár terveztem ezt-azt, mielőtt beütött ez a hőség. Elég lesz az elkövetkező napokban nyomni a bicajt, most inkább lustulok.
Csak este indultam el Tepertővel, mikor nagyjából elviselhető lett a meleg. A patakban már alig-alig folydogál a víz, így mederjáró kalandsétára mentünk. Bepakoltam Kobak tengeri úszócipőjét is a kis tatyókába, bár be kell vallanom, Tepertő meztélláb ügyesebben mozgott a mederben, mint én a tapadós talpú cipellőkben. A szoknyám felgyűrtem, mint Iluska a mosáshoz. Igaz egy idő után a popsiig felhúzott szoknya is vizes lett, mert hát ugye nekem le kell guggolni, meg mindenféle pózokat felvenni a fényképezéshez. A végén már a bugyim is elázott de sebaj.

Az enyves éger gyökérzete  egy külön világ. Sajnos a homály miatt már nem tudtam túl jó képeket készíteni, de azért talán így is látszik, milyen szívósan harcol a vízért. Növés közben sokszor még a patak köveit is magáévá teszi és örök rabságban tartja.

Miután kikászálódtunk a mederből, megszabadultam a vizes cipőktől, s a kis tatyóban talált hímzett keszkenővel lábat törültem. :-) Fényképeztem még néhány virágocskát, aztán immár a patak melletti ösvényen indultunk vissza. A bugyim elég hidegnek bizonyult, úgyhogy rövidesen attól is megszabadultam, és a centrifugális erőt felhasználva, ujjamon pörgetve próbáltam szárítani miközben bandukoltunk. Nem sok sikerrel. :-D

Gyönyörű este volt, teljesen belefeledkeztem, aztán egyszer csak hirtelen hiányérzetem támadt. Néztem jobbra-balra, aztán rájöttem, hogy hoppá, elhagytam valahol a bugyim.  Visszakozt csináltam,  s hamarost ott orgonalilállott az ösvényen a vizes ruhadarab.  Még jó, hogy nem nagyon járnak erre, mert senki nem mosta volna rólam le, hogy bepisiltem, s a pórul járt bugyit mosás helyett inkább kihajítottam az útszélre. :-D 

A napocskának is tetszhetett az eset, mert hatalmas vörös mosollyal búcsúzott mára.

Film

Nagyon jó filmet láttam ma. Na én az ilyeneket szeretem.
Aki még nem látta és meg akarja nézni, készüljön fel, hogy nem vidám.

http://www.gyoriszalon.hu/index.php?mact=News,cntnt01,detail,0&cntnt01articleid=1463&cntnt01returnid=66

Pipulka a zezermester

Most kéremszépen egy vasbetontéglával döngetem a mellyem, olyan büszke vagyok magamra.
Idén már eleve nagyon gyéren indult be a búvárszivattyúm, alig-alig folydogált a víz. Nem néztem utána, belenyugodtam, hogy ez van. Olyan cécós le-föl huzigálni a kútból ha meg akarom lesni, ááá, nem volt hozzá húzásom (szó szerint).
De ma este, mikor meg akartam öntözni szárazságtól aszalódó, zsebkendőnyi veteményesem, már csak csepegett. Így hát mégis neki kellett állnom a vizsgálódásnak. Mert bizony ha nem locsolok minden tönkre megy ebben a hőségben, és idén se zabálhatom két pofára  a paradicsomot.
Mindig azt várom, mikor érik már a paradicsom, mikor ehetem már számolatlanul, s nem a drága boltival kell spórolni, számolgatni, hogy egy zsíros kenyérhez mennyit is ehetek meg. Meg hát a kerti íze mennyivel de mennyivel másabb!
Nekiestem hát a kútnak, fel a szivattyú, le a szivattyú, mert előfordult már, hogy csak meg kellett mozgatni, s mindjárt rendesen dolgozott. De most hiába eregettem le-föl--le-föl, semmi se történt.
Végül nagy sokára felfedeztem a gépezeten egy lyukat. Mármint nem ott, ahol fel kell szívja  a vizet, hanem az oldalán. Talán nekicsapódhatott a kút oldalának, vagy ki tudja, de mindenesetre egy elég szemrevaló lyuk tátongott rajta.
Elkámpicsorodtam. Most mi a lótúrót csináljak? Újat egyelőre biztos nem tudok venni, a kinti csapból kannánként hátra hurcolni a kertbe a vizet megint nem fog menni. Jaj-jaj, mi lesz már a paradicsomevészetből?
Törtem a fejem. Valamivel be kéne tömni azt a lyukat. De mi a csudával? Valami gumiféle anyaggal. Gondolj! Gondolj! Gondolj!
Kinyitottam a kredencfiókot, ahol mindenféle nyavajaságokat tartok, de nem láttam semmiféle hasznosíthatót.
Aztán egyszercsak juhéjj, és már indultam is a ragasztópisztolyért.
(Látom magam előtt, hogy az esetleges férfiolvasók röhögve fogják a fejüket.)
Beizzítottam a lőfegyvert, szép módszeresen bedolgoztam a lyukat, aztán jóóó vastagon körbetekertem szigetelőszalaggal a szivattyú habtestét a lyuk szélességében.
Bizonyára nem lesz túl tartós, de majd legfeljebb időnként megismétlem a műveletet.
A motor mindenesetre jobban nyomja  a vizet mint új korában, olyan helyekre is eljuttatja ahová eddig kannában kellett hordanom.
Mégiscsak fogom én két pofával tömni a paradicsomot! Csakazértis!

Hűsölő

Azért a strandunk azt hiszem nem egészen mindennapi helyen van. :-)

Az élet nagy kérdései

Mikor bemész reggel az egyik helyre, ahol úgy általában minden előfordulhat, és hirtelen nem tudod eldönteni:  az ablakpárkányra nutella van kenve vagy kaki?

Tiritarka?

Mikor ma reggel elővettem az egyik kedvenc bőszárú, lengős gatyómat, hogy belebújjak, megtorpantam. Eddig mindig nagy örömmel vettem fel, és hirtelen meg is ijedtem, hogy a fenébe, ezentúl majd ilyenek is befolyásolnak?? Merthogy szivárványszínűen csíkos, tiritarka nadrág.
Nem szoktam itt ilyenekről írni, de eléggé ki vagyok akadva, mert olvastam, hogy a pedofilok és az állatokkal közösülök is harcolni akarnak a jogaikért és bekerülni a szivárvány alá.
Persze erre az emberek többsége most még azt mondja pfujjj, de meglássátok feleim, ha ilyen rohamos ütemben fejlődünk, még megérjük, hogy az esküvői tortákon nem csak két öltönyös marcipán figura fog állni, hanem egy felnőtt egy gyerek, vagy egy ember egy kutya, birka, tehén, netán vaddisznó. A nép pedig éljenezni fog hozzá és átalakítja fb profilját mondjuk szarvakkal ékekeskedőre vagy babásra.
Hamarost batyuzhatunk, mi hagyományosak, mint Lót, ha valamelyest normális világban akarjuk felnevelni a gyerekeinket, unokáinkat.
Ez a bejegyzés az én sikolyom és tiltakozásom akar lenni, bár nem hallik el messzire......