Szilveszter Tengelicen

Ha jól visszagondolok évek óta nem voltam valami különösebb helyen szilveszterkor. Tavaly ugyan felkapaszkodtunk a Nagy-Hideg-hegyre majd a Csóványosra, és gyönyörű, inverziós időt fogtunk ki, még a Magas-Tátra is látszott a köd fölött. Erről ide végül elmaradt a bejegyzés, már akkor is voltak lustább időszakaim.
Viszont előtte általában otthon töltöttem az év utolsó éjszakáját Tepertő kutyámra vigyázva, aki rettegett a durrogtatástól, viszont ha beengedtem a házba és a közelemben lehetett, akkor szép nyugodtan feküdt a szőnyegen.
Szóval egészen meglepő volt, hogy 2017 szilveszterére két meghívást is kaptam. Mivel az elsőt elfogadtam, a másodikért nagyon vérzett a szívem, mert a Mecsekbe szólt, s amellett, hogy hegy meg erdő, van ott egy Katici is.
Viszont emez sem volt kutya, ráadásul még életemben nem jártam ilyen puccos helyen, ahogy azt a szóban forgó Katici megfogalmazta, mikor a képeslapom megkapta onnan.
Igaziból annyira azért nem puccos, mert átlagos-nem hozzám hasonló, közalkalmazotti bérrel rendelkező-polgárnak is elérhető. Mindenesetre azért jómagam ámultam-bámultam, egyrészt mert nem szoktam wellnessezni járni, másrészt tényleg nagyon szép volt nem csupán a hotel, de a környezete egészen egyszerűen gyönyörű.
Mindenütt tisztaság, a legízletesebb ételek, kedves személyzet, szóval pazar.
Szerencsére számítottam rá, hogy valami elegáns hely lesz, direkt erre az alkalomra felfegyverkeztem egy ünneplős ruhával, hozzávaló varázsgömbös nyaklánccal, a tesóm lányától kaptam a lánchoz illő fülbevalót, s még fejdíszem is lett véletlenül. :-D

A wellness részleg kívülről

A hotel rész

Szerettem a lépcsők vonalait, és a rajtuk való puha járást

Első nap éjszakába nyúlóan lehetett használni a medencéket, egy pohár pezsgőt is kaptunk szívderítőnek. A vendégek legtöbbje természetesen kihasználta a sokáig tartó lubickolást. Szerencsére az úszómedencében sosem voltak sokan, ami meglepően langyos volt, ennek pedig fagyos lévén eléggé örültem. Viszont rögtön sikerült akkorát tanyáznom a lépcsőn, hogy tenyérnyi kék folt nőtt a seggemen és iszonyatosan bevertem a gerincem. Akkor nem fájt annyira, felpattantam és szaladtam úszni, csak egy hét múlva jött az igazi feketeleves, mikor egy front közeledtével a legkisebb mozdulat is szörnyűségessé vált.

No többé a lépcsőt nem használtam, a medence szélén kapaszkodtam ki-be.

Az úszómedence

A gyógyvizes medence

A gyerekeknek is volt egy külön kis pancsoló, ezenkívül még a szauna mellett egy jéghideg merülő.
Én a legtöbb időt az úszómedencében töltöttem, róttam egymás után a hosszakat, ha már sziklát mászni télen nem lehet. Mikor elfáradtam, hanyatt fordultam és élveztem a súlytalan lebegést. Ez volt a kedvenc elfoglaltságom. Csak egy-egy lassú karcsapással sodortattam magam végig a medencén, bámulva közben a gyönyörű faszerkezetű mennyezetet. Egyik este egyesegyedül enyém volt az egész mindenség, azt rendkívül élveztem, még énekelgettem is lebegés közben.
A gyógyvizes popsinövelő ücsörgős medence mindig csak ezután jöhetett. :-D Ott általában már nagyobb volt a tömeg.
Viszont a szauna melletti jéghideg merülőnél nem volt sorbanállás. Persze nekem muszáj volt belemennem, igaz közben majd megállt a szívem, mintha egy téli tóba kellett volna nyakig mártóznom. :-D

Kár, hogy a kajákról nem készítettem egy képet sem, de valahogy sosem jutott eszembe, hogy ebédhez vagy vacsorához levigyem magammal a fotómasinát. Mivel reggelizni nem szoktam, azt itt is kihagytam, de azért a kávé keksszel nem maradhatott el, és a szívecskés capuccino is jól esett alkalomadtán.

31-én iszonyatos fejfájással ébredtem, gondoltam, valami front lehet, mert hiába kapkodtam be a fájdalomcsillapítókat, semmit sem használtak. Na tessék, ilyen az én formám! Itt vagyok ezen a csuda helyen és az ágyban fetrengve tölthetem az év utolsó napját. Csak vergődtem kínomban, borogattam a kobakom, rettenetesen éreztem magam.
Kora délutánra csillapodott végül, ennek is örültem, mert van, hogy napokig tart ez az állapot. Egy kis óvatos úszás és gyógyvizes áztatás után egész emberien éreztem magam, így hát jöhetett a fotózkodás a hotel parkjában.
Nos, nem könnyű fotómodellkedni.
A modellkedésben az én érdemem annyi volt, hogy igyekeztem amennyire tőlem tellett fegyelmezetten követni az utasításokat, mint pl. állj ide, ülj oda, X-be tedd a lábad, mosolyogj, fogd meg a szobor cicijét, vedd fel ezt a harisnyát, húzd fel azt a szoknyát, mássz ki a tó fölé hajló fatörzsre magassarkúban (amiben életemben nem szoktam járni), vagy járj benne süppedő, vakondtúrásos avarban, menj a ló felé, kapaszkodj fel a kidőlt fa gyökérzetére. Az átöltözködések természetesen a parkban zajlottak a hideg földre ülve, vagy féllábon egyensúlyozva egy fának dőlve, miközben a vendégek meleg kabátokban élvezték körülöttem a sétát és az én bénázásomat.
Bevallom férfiasan a végére már nagyon fáztam.
Azért jó része is volt a dolognak. Mikor szünetben mászhattam. Ha nem is sziklára, de jobb híján hídkorlátra.

Pipulka próbálja megközelíteni a kidőlt fát, ami a tó fölé nyúlik :-D

Sötét ruhás, sötét sörényesek :-D

Napszínű a hajam, juhéj!

Ez az autó jó lesz nekem!

Végre mászhatok!!

A szilveszteri gálavacsorán (mert ilyen menőn volt kiírva  a programban) olyan ennivalók voltak, hogy azt se tudtam mit válasszak, sokszor be se tudtam azonosítani az étlapról, mi mi lehet. Az tuti, hogy ettem rákollót rántva, de volt amiről végképp nem voltam képes megállapítani, mi foroghat a számban, mindenesetre olyan mennyi íze volt, hogy sajnáltam, amiért nem vagyok nagyétkű.
Úgy érzem a ruhámmal sem maradtam szégyenben, igaz, bevetettem szakmai tudásom, és kicsit alakítgattam rajta, de szerintem egészen jól beillettem a sok elegáns hölgy közé, még ha tűsarkú nem is volt rajtam. :-D
Ezen az estén kaptam életem azt hiszem egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb bókját.
Indultam, hogy felszaladjak a szobába pisilni, mikor a lépcsőn beleakadtam három kislányba és egy fiúcskába. Ott üldögéltek és beszélgettek.
Az egyik kislány megszólított:
-Te fotózkodtál?-kérdezte áhítattal. Nekem már a tegezés is igen nagy bóknak számított, hisz emlékszem annak idején, gyerekszemmel már egy harminc éves is szörnyen öregnek tűnt, nemhogy egy ötven, de mikor válaszoltam, hogy igen, csak akkor jött a java.
Úgy nézett rám, ahogy csak kislányok tudnak felnézni egy nagylányra:
-Nagyon szép vagy!
Hirtelen egészen zavarba jöttem, mert sosem arról voltam híres, hogy nőiességemmel kápráztassak el kislányokat, inkább a vagány, fiús típusba vagyok sorolható, nem is tudnék tanácsot adni ilyen témában lánykáknak. Még szerencse, hogy fiam van.
Te is nagyon szép vagy!-válaszoltam hát boldogan mosolyogva, s mivel a kislány hasonló fekete csipke öltözékben volt mint én, még hozzá tettem- Majdnem egyforma  a ruhánk!
Még most is nagy, széles mosolyra húzódik a szám, és kihúzom magam, ha ez a jelenet eszembe jut. :-)
Az egész este kellemesen telt.
Igazi élő zenére lehetett táncolni, a zenekar felköszöntötte azt a szülinapost, aki 31-én született, az egész terem együtt énekelte a "Boldog szülinapot" dalt. Ez nagyon kedves jelenet volt. Éjfélkor közös Himnusz éneklés és persze a pezsgőzés után tűzijáték. Azt hittem majd csupán néhány rakétát lőnek fel, de egyáltalán nem így volt.
Aztán kiderült, hogy elsejére is van szülinapos, úgyhogy újra felcsendült a dal, torta is érkezett a szomszéd asztalnál ülő társaság éppen hatvan éves férfi tagjának.

Pipulka szilveszteri díszben

És a végére álljon itt pár kép a gyönyörű parkról, amit nem is sikerült teljesen bejárni. Nem tudom, eljutok-e még ide valaha, hogy bepótoljam a hiányosságokat, attól tartok nem. De így is hálás vagyok ezekért a napokért, mert igazán jól éreztem magam a nagy hanyatt vágódást leszámítva.

Jó lesz majd évek múlva visszanézni a fotókat és felidézni ezt a szép helyet és az itt töltött időt.

Elfeledtem megcsókolni őkelmét. Most már késő bánat.

Benyovszky-tó

Úgy zöldelt a tyúkhúr, mintha tavasz lenne

Benyovszky sírkápolna

Szabad-e bejönni ide betlehemmel?

Dagonyás de boldog séta

Természetesen a  szabadnapomra, szombatra  pocsék lett az idő, és a múlt héten még fehérségtől szikrázó Börzsönyről a hirtelen melegtől olvadásnak indult a hó.

Nagyon sok túrám, sétám leírásával adós vagyok-persze leginkább magamnak. Mostanában úgysem olvasnak, kommentelnek oly rengetegen, de nem bánom, az a néhány emberke remélem azért jön, mert valóban érdekli amit írok, és ez épp elég az írói kielégüléshez. :-D

A szokásos völgyön keresztül most nem tudtuk megközelíteni a hegyet, mert a patakon való átkelések sorozata csak valami derékig érő horgász csizmában lett volna  lehetséges, így a szomszéd Perőcsényből indult a séta, ami először az újonnan megnyitott szépen rendbe hozott kocsmáig tartott egy erőgyűjtő Unicum erejéig. De miután Erzsivel a pultos, volt postás lánykával beszélgettünk pár mondatot, máris nekivágtunk a hegynek.
Néhány száz méter után lekerültek rólam a gúnyák, végül már pólóban és egy mellénykében kapaszkodtam. Mindig meglepődöm magamon, hisz amúgy fagyos vagyok, de felfelé menet annyira dolgozik bennem a vér, hogy muszáj ledobálnom a kabátot, pulóvert.
Ócska, borús, hamarosan szemergős idő kísért bennünket, felkerült hát az esőköpeny, ami a Tátrában ugyan csúfosan leszerepelt, de itt annál jobban működött. Hubát persze szokás szerint nem érdekelte az égi víz, haladt rendületlenül.

Lehet én vagyok tájékozatlan, de nagyon meglepődtem, hogy fenn a hegyen is túrnak a vakondok. Eddig még nem találkoztam a dombocskáikkal.

Ilyenkor nem túl szép az erdő, nincsenek színek, főleg ha még teljesen be is van borulva, mégsem tudom nem szeretni

Ennek is meg van a maga hangulata, ilyenkor sokkal jobban koncentrál az ember a formákra

Nini, ez a marék csokidrazsé még biztos a Mikulás szánjáról pottyant le!

A vulkanikus eredetű Börzsönyre oly jellemző kőfolyások egyike

Vándorúton, akármilyen legyen is az idő. Mi megszállottak már csak ilyenek vagyunk.

Egy ég felé ágaskodó enttel is találkoztunk. Mély hangján mordult egyet mikor elmentünk alatta, de nem jól értettem, s nem mertem visszakérdezni. Ki tudja ezeknél az enteknél milyen kedvükben találja őket az ember.

A szemerkélő eső hiába próbálkozik, a jelzésfestők jó munkát végeztek

A szemben lévő gerincen felhőpaplan alá bújt  Mikós-tető, Magosfa és Csóványos is. Ott még látszottak nagyobb kiterjedésű hófoltok, s ennek örömére fölöttünk is elkezdett szállingózni. Voltam én már mindenféle időjárásban a Holló-kőn, nem ijedtem hát meg ettől sem.

Premier plan hóhullásban

Boldog páros a csúcson

A cudar időjárás miatt az uzsonna után előkerült a lapos is, s jószívűen nyújtottam társamnak, aki ugyan beleszagolt, de....

....aztán unottan el is fordította a fejét. Sebaj, több marad nekem. :-D

Mint valami erdei lány haja, úgy hullámzott a sok szép faág a légben

A Kövirózsásról még borús időben is jól esik szertenézni

A kedvenc kapum

Néhány hófoltocska mutatóba

Lenn pedig apró, majd nagyobb patakokban folyt és folyt a hólé

Irdatlan mocskosak lettünk, mire újra Perőcsénybe értünk egy másik útvonalon. Jó hosszan dagasztottuk a sarat.
Fogalmam sincs Huba hogy csinálja, de másnap reggelre ugyanolyan tiszta a bundája mint a túra előtt. Bezzeg én alig győztem esővízzel és gyökérkefével valamelyest kisuvickolni a bakancsomat.

St.Martin és a sapka

Idén harmadszorra fogtak össze a környékbeli vállalkozók, hogy adventi koncerttel lepjék meg a falu lakosságát. Most újra a két éve náluk járt St.Martint hívták meg, aminek sokan örültünk.
A zene persze csodás volt, nagyon megtapsoltuk a mindig közvetlen és kedves zenészt.
Mikor befejeződött a muzsika, megkért minket, hogy ne szaladjunk el, hanem várjuk meg őt míg a hangszereit biztonságba helyezi, mert akar egy kis ajándékot adni.
Úgy látszik ezt az emberek valami véletlenül kiejtett mondatnak vették, mert mindenki elkezdett kicsődülni a templomból, én viszont nyugodtan üldögéltem tovább a padban és bámultam ki a fejemből. Többen is azt hitték, hogy elbambultam és nem vettem észre, hogy vége az egésznek, rám is szóltak nevetve. Felvilágosítottam őket, hogy hiszen az kérte, várjuk meg őt, legalább én megvárom, ha más nem. Mit fog szegény szólni, ha üres lesz minden, mire elpakol és jönne ajándékozni.
Áá, legyintettek a falubeliek, azt csak úgy mondta.
Már szinte kezdtem elbizonytalanodni, csak pár ember lézengett ott, mikor végre megjelent St.Martin egy nagy mókás, szőrös sapkával a fején, ami alá be volt gyömöszölve az összes nagy hullámos haja, s kezében hozta az ajándék dedikált képecskéket.
-Óó, hát elmentek? Na azért páran mégis megvártak.
Szerencsére ahogy előkerült, az ajtóból még visszafordultak a kifelé haladók, így mégis meg tudott ajándékozni egy csapatka embert.
Nem mintha annyira szükségem lenne arra a dedikált képre, de olyan kedvesen kérte, hogy várjuk meg, hát én is sorba álltam, közben jól szemrevételeztem a vicces fejfedőjét.
Mikor elékerültem és átnyújtotta az ajándékot, meg is kérdeztem tőle:
-Nem cserélünk sapkát?
-Gyors és átható pillantással megvizsgálta a fejemen lévő fehér, horgolt kis fejfedőt, egy pillanatra elgondolkodott, de végül rávágta:
-Nem! Hát mi férne az alá?? De magának is szép hosszú haja van.
-Hát igen.
-És kinn hagyta.
-Igen.



Valóban nem tudná bepumpolni a kis sapi alá a göndör fürtjeit, szóval nem csodálom, hogy nem akart cserélni. De nekem jobban tetszene, ha kinn hagyná, mint én. :-)
Így hát neki megmaradt a nagy, mókás, szőrös, nekem meg a szolid kis fehér horgolt.

3.évad

Bizony, már harmadik éve, hogy nyugdíjba vonuló kolléganőmtől átvettem a stafétát és én lehetek az a szerencsés, aki Mikuláskodik az öregotthonban.
Gyerekek között is csuda klassz lehet, egyik férfi lakónk ezt tapasztalja is már szintén három éve az oviban, de az, hogy az ember idősekhez látogat el Mikulásként valami különösen kedves dolog.
Azt hiszem számomra az év egyik legszebb és legboldogabb napja ez.
Igaz, rengeteget készülök rá, hetekig töröm a fejem, mi legyen az a frappáns dolog, amit személyre szólóan mondhatnék a lakóknak és a kolléganőknek.
A kolléganőknek ráadásul mindig kitalálok valami mókás kis ajándékot is, amiket persze mi értünk, de kívülálló nem biztos. Hiába is magyaráznám, miért kapott a főnökasszony távcsövet, Gyöngyike dundi kiselefántos kulcstartót, Pati sodrófát és mosogatókefét, Dóri teknőst, Aranka csavaros kiflit ( kisüveges pálinkát), Johanna klaviatúrát, Krisztike pillanatragasztót, ezek a mi saját bennfentes vicceink, szlogeneink.
Iszonyúan élvezem, hogy ilyenkor az öregecskéknek is jól oda lehet mondogatni, megpirongatni őket, senki nem sértődik meg, legfeljebb a vagányabbja visszabeszél, de leginkább csak kacag meg kacag, de még szerepelni is képesek a Mikulásnak csak úgy maguktól, spontán.
Az egész ünnepség egy hatalmas móka, persze adódnak könnyes, megható pillanatok is, mikor pl. a mozogni, beszélni már nem tudó Csabához mentünk be a szobájába és tágra nyílt, csillogó szemekkel nézett rám, próbálta formálni a száját, hogy velünk énekeljen, aztán egészen lassan, szinte művészien  csordult ki a könny a szeme sarkából és folyt végig az arcán, mikor a feleségét és lányát említettem.

Nekem ez a nap egy hatalmas ajándék! Hiába is magyaráznám, igazán csak az értheti, aki élt már át hasonlót.

Rénszarvaska verset szaval

A csomagok egy részét a kerekes járókával hozta a Miki, mivel már ő is öreg

S a hosszú úton persze megéhezett, így elővette a retro fém turista dobozát, ami tele volt serclikkel, de jószívűen megkínálta a jelenlévőket is belőle

Mindenki külön-külön sorra került a listán, itt épp Bandi bácsi lett pellengérre állítva

A főnökasszony szeme mindent lát, de azért nem árt neki egy távcső

A Mikulás is kapott ajándékot a főnökasszonytól, aki erősen kihangsúlyozta, hogy nem véletlenül csomagolta félpucér, farmergatyás, kockahasú macsós szatyorba :-D

Azok sem maradtak ki, akik valami oknál fogva nem tudtak kijönni a szobájukból

Volt aki díszkivilágítással várta a Mikulást

Rénszarvas kolléganőm legkisebb, most 13 éves kislánya mindig el szokott jönni az ünnepségre. Otthon meg is jegyezte anyukájának:

-Hogy ez a Pipulka milyen vicces! Az emberek biztos azt gondolják egy öregotthonban csak úgy szétdobálják az időseknek a csomagokat, el se tudják képzelni, hogy mi van itt ilyenkor!

Egy kislánytól, aki ennyire meglepően fel tudta mérni és kommentálni a  dolgokat, különösen jól esett az elismerés. :-)

Van még remény, csak pl. be kell vinni a gyerekeket időnként öregotthonokba is, hogy lássanak, tapasztaljanak, ismerkedjenek a világ azon felével, ami számukra még talán most furcsa és idegen.

Roppan a reggel

Roppan a reggel,
dióbél hull a hóra,
épp csak olvadó
jégcsap hegyén kortyolgat
kedves cinegém.

Ma.....

.....reggel elhúztam a függönyt és ez fogadott. Csak visítottam örömömben. Novemberi hó, és mekkora!
Aztán eszembe jutott a bicaj, na de most semmi nem veheti el az örömöm. Gyerekmódra ujjongok.
Még épp november van.