Lurkószáj

-Mami, lefogytál.
-Nem fogytam le.
-De lefogytál, mert már föl bírlak emelni.

Szívom a füvet

Irdatlanul megnőtt a fű. Az udvaron már egymás után háromszor is lenyírtam, de hátul, a hatalmas kertben még  nem jutottam hozzá, így térdig ér, a fűnyíró nem bírja. No nem is csoda, igazán nem hibáztatom szegényt. Ráadásul nagyon sűrű, nagyon erős, szóval kezdtem kétségbeesni, hogy mi a túrót csináljak. Kaszálni nem tudok, azt előbb meg kék tanulni, de addig is valahogy oltani kell a tüzet.
Szerencsére az egyik nénim fiától kölcsön kaptam egy kisebb méretű benzines fűkaszát. Nagy bizalom volt ez a részéről, hisz sose volt még ilyen a kezemben. :-) Elmagyarázta hogy megy mint megy, hogyan kell bekapcsolni, kikapcsolni, behúzni, gázt adni, hogy kell a damilt kiereszteni, mikor lekopott. Mindent újra elismételtettem vele, aztán felraktam a bicajra, és toltam hazafelé, mikor a szomszéd Józsi bácsi meglátott:
-Hát maga meg mit csinál???
-Füvet akarok nyírni.
- De ez egy motor!!!
-Én meg műszaki főiskolát végeztem-vigyorogtam nagy mellénnyel, teljes nyugalmat mímelve.
Persze nagy izgalomban voltam. Rögtön átvedlettem rövidnaciba, ócska cipőbe és irány a kert.
Nem ment rögtön minden simán, mert hiába kapcsoltam be, és hiába akartam neki húzni a gázt, sehogyse  indult. Újra próbáltam, meg újra, aztán erősen törni kezdtem a fejem, még szerencse, hogy nem hívtam fel rögtön Zolit segítségért, bár előre megmondtam neki, hogy legyen telefonközelben, mert biztos öt percen belül szükségem lesz rá. :-D
Fejtörésem meg is hozta az eredményét. Kapcsolhatom én itt jobbra-balra, meg szívathatom a benzint, ha egyszer a zsinórt meg nem rántom be, bruhahaha!
Ezek után már igazán flottul ment minden. Igaz, jól megnyestem egy ribizli bokrot, megfaragtam két almafát, és a nyírás egyenletessége is hagyott jó sok kívánnivalót maga után, de azért ment a munka ezerrel. Mikor kellett, Zoli átrobogott a robogóján damilt tekerni, mert azt azért még nem tudom hogy kell, s egy darabig figyelte ügyködésemet, egészen lámpalázam volt. :-) Mondtam is neki, hogy aztán nekem holnap nehogy ezt beszélje az egész Moksony! ( a közeli kocsma neve )
Végezni nem végeztem, csak elfogyott  a benzin, meg este nyolc lett. A jobb kezem szó szerint remegett, most el se tudom képzelni, hogy fogom holnap valamire is használni. :-) Egy kicsi poharat is nehezemre esett felemelni. De igazán becsülettel végig dolgoztam az időt, csak akkor álltam meg, mikor a damilt kellett kihúzni, vagy a tankot feltölteni.
Mindenesetre megnyugtató, hogy még némi gyakorlás, és ha minden kötél szakad, akár közmunkásnak is elmehetek. Bár ők nagy gépekkel dolgoznak, nem ilyen aprósággal.
Azon még variálok, hogy ki kéne okoskodni valami kantárt, amivel magamra akaszthatom.
A képen kéretik nem túl hangosan röhögni! :-D És drukkolni, hogy holnap meg tudjam mozdítani a karom!

Véletlen kirándulás

Úgy alakult, hogy hirtelen lehetőségem támadt elkísérni egy madarász fickót. Egészen véletlenül ismerkedtünk meg, de  nagyon örültem, hogy valaki olyannal mehetek ki az erdőre, akitől tanulhatok a madarakról. Amúgyis ritkán akad útitárs, szóval dupla öröm.
Mivel a madarászás kora hajnalban indult, ezért már előző este el kellett mennem a kiindulási pontra.
A szervezkedés nem kis dolog volt, mivel du. 2 körül tudtam meg, hogy mehetnék, de a buszok itt mint a fehér holló, ezért fel kellett hajtanom valakit, aki elvisz autóval a vonatig. Lógott a fülemen a telefon miközben egyik nénimnél ablakot pucoltam, aztán még rohantam egy másikhoz szintén ablakot pucoválni, függönyöket cserélni, aztán még elszaladni az esti nénimet rendbe tenni, huhh, aztán haza összekapkodni valami cuccokat, meg lezuhanyozni mert folyt rólam a víz, kutyát, macskát megetetni, s már dudált is az autó a ház előtt.
Komolyan mondom, olyan izgalomban voltam, mint egy kisgyerek. A vonattal Kismarosig kellett mennem, s onnan még várt rám vagy 4 km gyaloglás egy házikóig. Az állomásnál felhívtam a madaras embert, hogy irányítson el, s akkor kicsit megijedtem, mert elég furcsa volt, dinnyegett-dünnyögött, hebegett-habogott, mint aki nincs egészen magánál, nem tudtam eldönteni, hogy most az van, hogy többet ivott a kelleténél, vagy pedig meg akar viccelni. :-) Nagyon nehezen ment a navigálás, totál elbeszéltünk egymás mellett, sehogyse értettem meg merre is kéne mennem, kicsit kezdtem ideges lenni, de közben röhögtem is magamban a helyzeten. Most már mindegy, haza már úgyse tudok jutni, valahogy csak megtalálom azt a házat, s ha nagyon vészes a helyzet, majd kinn hálok az erdőn. :-D
Szerencsére, miután egy darabig gyalogoltam a kijelölt útvonalon, szólt a telefonom, és most már egy egészen emberi hangot hallottam. Kiderült, hogy mély álmából vertem fel, s hirtelen azt se tudta mi van, hol van, ki vagyok én.
Hát elég hosszasan kellett baktatnom, már rég kiértem a házak közül, csak mezők, meg mezők, és a mellettem elrobogó autók az országúton. Aztán végre megláttam az aluljárót, ahol át kellett kelnem a sínek alatt, de onnén még újra baktatás egy bizonyos utcáig. Ez már hétvégi házas övezet volt, forgalom szinte semmi, embereket is alig láttam itt-ott egy-egy kertben. Kicsi, szűk utcácskák, csend, madárdal, tiszta idill. Még némi kis navigáció után végül megérkeztem a házikóhoz, amit én simán elfogadnék otthonnak, nem csupán nyaralónak, annyira klasszul meg van az egész csinálva.
Ismerkedés, dumálás, puliszkafőzés, kis pálinkázás a találkozás örömére, a kötelező korán nyugovóra térésből nem lett semmi. Na tessék! Szóval az én madarász emberem hajnalok hajnalán képtelen volt felkelni. Én képes lettem volna, mert fűtött az izgalom, de ezzel ugyan nem sokra mentem. :-D
Variáltam ide-oda, most mi tévő legyek, aztán hosszas lustálkodás, meg kétszeri kávézás után végül úgy döntöttem, ha már itt vagyok a déli részen, ahová amúgy nem igen szoktam jönni, hát legalább kirándulok egyet, ha madártalanul is. :-)
Megvallom őszintén kicsit csalódott voltam, azt gondoltam úgy megyek innen haza, hogy ismerek már egy csomó madarat, meg valahogy hirtelen irtó egyedül éreztem magam az erdőben, pedig hát nem ez jellemző rám. Nagyon sokáig tartott ez. Mentem-mentem-mentem, próbáltam magamból kijárni a gombócokat, amik más egyéb okokból is gubancolódnak mostanában bennem, de hiába meneteltem, sehogyse akart múlni a hiányérzet. Aztán egyszerre elsötétült a világ. No nem a felhők miatt, csak rájöttem, hogy marhára éhezek, de nem foglalkoztam ezzel a menetelés miatt, s valószínű az átlag 96/ 65-ös vérnyomásom is még lejjebb vándorolhatott.
Végül felhívtam a barátnémat, hátha akkor majd nem érzem annyira egyedül magam, de gondolom nem volt módja felvenni. Később aztán visszahívott, nyifogtam neki egy darabig, közben katonáztam némi szalonnát meg paradicsomot. Aranyat, mit aranyat, gyémántot ér egy igazi barátnő, még ha oly messze van is. Most ahogy ezt leírtam is kicsordult a könnyem.
Egészen összekaptam magam, csodákra képes néhány kedves szó és némi együttérzés.
Most hát beszéljenek helyettem a virágok, a fák, az egész erdő.

Sárga árvacsalán

Színeváltó kutyatej

Erdei gyöngyköles

Közönséges méreggyilok

Elindultam szép hazámbul

Tavaszi lednek

Mivel én mindig a Börzsöny északi oldalán járkálok, furcsa volt, hogy a Dunától minden felhallatszik ide. Vonat, kocsik, kutyaugatás, még a muzsikáló autó hangja is. Mindenesetre mikor felértem az első kilátást nyújtó helyre, az csodás volt. Gyönyörű, ahogy virágoznak a kőrisek a túlparton.

Szurokszegfű

Vigyázok rád (őszi kikerics termése)

Az ebédelős fotelom

Aztán lassan felértem a Gubacsi-Hálás nevű helyre, ahol bizony szívesen elháláltam volna pár órát, de ezt máskorra kellett halasztanom. Egyik nénim használja ezt a szót, hogy hálálni, és ezt annyira szépnek találom, szóval már csak ezért is nagyon kedves volt a hely.

Miután ráakadtam a Harry Potter által dedikált kőre, kijutottam egy tisztásra, ahol újabb virágok vártak rám.

Pacsirtafű

És nahát, még virágzik a tavaszi hérics is

Csabaíre vérfű, egy aprócska bohóc :-)

Aztán újra be a fák közé, őzsaláta nézőbe. El is képzeltem, hogy tálalják fel az őzanyukák az erdei asztalnál :-)

Pipulka kedvenc virágja. Anno a nővérem még a ballagási csokromba is felhajtotta. Akkor még nem volt olyan kínálat mint most, szóval megdolgozott érte.

Kukucs 

Egy ilyen emlékhelyet azt hiszem én is elfogadnék. Majd talán Ozser papánál megrendelem előre, bár lehet fával nem dolgozik? :-)

Mikor elindultam, kinéztem magamnak egy útvonalat, s szépen követtem is a tervet, de hirtelen jobbról, az egyik bokor alól rám vigyorgott egy sunyi, kissé gonosz kinézetű arc,

aztán balról megközelített egy sárkányláb,

mindenféle kígyók kezdtek felém tekeredni, s én olyannyira betojtam, hogy elkezdtem rohanni-rohanni, nem véve észre, hogy letértem az utamról. Irtó meredek volt, már a bugyimról is folyt a víz, ráadásul mivel nem ilyen túrára készültem, a két barátom sem volt nálam, hogy kisegítsen és védelmezzen. Reménykedtem, hátha oda vágtat a királyfi, hogy megmentsen, de se lódobogást nem hallottam, se szőke fürtök nem libbentek a szélben, egyedül kellett megvívnom a szörnyekkel.

Hála az égnek a toronyba csak azért nem zártak be, mert nem volt rajta lakat. Viszont hiába nyújtogattam le a copfjaim, nem értek le a földig, így senki nem tudott felmászni rajtuk. Nesze neked királylány. :-D

A kilátás miatt viszont igazán megérte, hogy felkergettek ide

A toronytól lefelé már kicsit hasonlóan éreztem magam, mint az "otthoni" erdőkben, mert megszűnt a lentről jövő zaj, csak csönd volt, nyugalom. Most már kapkodtam a lábam, mert mindenképp el kellett érnem a buszomat. Ugye felénk olyan a busz, mint a fehér holló, ezt már azt hiszem említettem.

Egyfolytában ereszkedtem, míg kibukkantam egy egyszemélyes kilátóhelyen. Valaki bizonyára ide jár fel elmélkedni, vagy esetleg haikut írni. Ideális hely mindkettőre.

Egy szép új kilátó is épül

Végül leértem Zebegénybe, ami egy igazi kincsesládikó. Gyerekkoromban jártam utoljára itt iskolai kiránduláson, mostanában csak átzakatolok rajta a vonattal, ha Pestre megyek. Pedig érdemes volna eltölteni egy napot nézelődéssel, szép emlékeim vannak kislánykoromból.

Leérve az állomásra még maradt is fél órám, úgyhogy lementem a Dunapartra, elnézegettem a vizet, a pitypangokat és igazán jól éreztem magam. Azért egy friss, meleg túrós rétest szívesen bevágtam volna, miközben valaki masszírozza a talpam. :-)

Vááááááááááá!!!!!

Fel vagyok turbózva!!! Itt ülünk az ágyon ketten a 14 éves fiammal és haikut írunk. Ketten, együtt! Teljesen bezsongott, elkapta őt is a gépszíj. :-DD


A termésből:



Fűszálon lebeg
a csend, hirtelen szellő
magával vitte.

*
*
*

Sirályfos csappan
a szélvédőmön, megint
takaríthatok.

 

Somhegyi Judit Ágnes

Csókod mellemen

az öregedésemben

két perc haladék.

Pótanyukáim

Bár már közülük sem él mindenki, de a szívemnek mindegyikük kedves valamiért. Megismételhetetlenek, különlegesek. Valamiért még a legháklisabbak is szerethetők, csak meg kell találni bennük azt az oldalukat. Tényleg így van, elhihetitek! :-)