2014. február 18., kedd
ui.
Az előző filmről olvasgattam cikkeket is, és valamelyikben megkérdezték a rendezőt, hogy nehezen nyíltak-e meg az emberek.
Aztán eszembe jutott, hány meg hány olyan eset volt, mikor nekem is csak úgy ni spontán elmeséltek ezt-azt a nénik.
Pl. ma is, amikor Margit néninek segítettem fürdeni, mert nagyon nehezen tud már járni és fél, hogy elcsúszik.
Hát végig kacagtuk a dolgot, közben még valami pikáns viccet is mesélt, s kinevette a saját nyomorúságát is.
Nagyokat hahótáztunk, és rádöbbentem, hogy itt körülöttem ugyanolyan őszinte kedves öregecskék laknak, akik simán beavatnak az életükbe, ha elnyerted a bizalmukat, mint amott messze.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Pedig az emberek bizalmát általában nehezebb megnyerni mint eljátszani. Előttem is könnyen nyílnak az emberek, s ehhez néha szólni sem kell. Az olyan felemelő érzés. Csak néha kapnak a fejükhöz, hogy "Ezt meg miért mondtam most el?"
VálaszTörlésCsak magamban szoktam válaszolni: - Mert volt aki meghallgatta.
Hát igen, igazad lehet. :-)
TörlésMeg, mert kikívánkozott. És valóban! Volt, aki meghallgassa anélkül, hogy nekiállna szörnyűlködni, avagy jobbnál jobb tanácsokat osztogatni - akár visszamenőleg is.
VálaszTörlés(Leginkább szólni sem kell.)
stali
Bizony, talán leginkább szólni sem kell, csak meghallgatni. Ezzel én is így vagyok. Nekem is erre lenne szükségem, nem hogy tanácsokat vagy bölcsességeket osztogassanak. Hát bizonyára a másiknak is így esik jól.
Törlés