2014. november 21., péntek

Kakaskodások








Kislánykoromban gyakran néztem, ahogy apu tyúkot vág vagy anyu tyúkot bont, de ennyi volt az összes közöm a dologhoz.
Aztán házi gondozói pályafutásom egyik napján Margit nene bejelentette, hogy segítenem kellene neki, mert már egyedül nem tudja tartani is a tyúkot és vágni is. Kissé ledermedtem, de kifelé nem mutathattam semmit, elég gázos lett volna leégni az idős falusi asszony előtt, nem  kezdhettem picsogni.
Úgyhogy hősiesen tartottam a vergődő tyúkot egyszer, aztán másszor, aztán ki tudja hanyadszor. Szóval egészen belejöttem, de szerencsére eddig a kést még egyszer sem kellett használnom, azt sose bízták rám. Persze ha nagyon muszáj lenne, biztos azt is megcsinálnám, de egyenlőre szívesebben vagyok csupán segéd.
Nem olyan rég Ilus néni fogadott sápítozva, hogy jaj-jaj, valahogy le kéne vágnunk a kakast. No akkor ijedtem meg csak igazán, mert hatalmas, dromedár kakas volt az, s nem éppen jámbor fajta.
Ilus néni már előre bezárta a hidasba. (A hidas itt felénk a disznóólat jelenti, aminek van elől egy lehajtható ajtaja, oldalt pedig egy rendes. Kicsi padlása is van felül a széna tárolására)
Dupla kesztyűt húztam, mert alaposan be voltam tojva, hogy az az egedelem nagy jószág majd alaposan összecsipked. Erősítésnek a szomszéd Marikát is áthívtuk, így hárman kezdtünk az akcióba.
De hiába nyitottuk ki az oldalsó ajtót, a kakas bekuckózott a sarokba, ahová nem lehetett elérni kézzel. Próbáltuk zavarni, hajkurászni, de nem mozdult. Marika az első, lehajtható ajtón keresztül egy kapával igyekezett böködni, piszkálni, de amint kijött a sarokból és közeledtem volna hozzá, vissza is rohant. Ilus néni kétségbeesetten siránkozott, hogy jaj, most mit csináljunk, mit csináljunk!
Valami láda kéne, villant fel fejemben az ötlet, és elkezdtem keresgélni a kamrában. Találtam is egy nagy műanyag almás ládát. Na most hajtsad, Marika!
Az újabb akciónak kishíján az lett a vége, hogy a résen, ahol Marika bedugta a kapát, majdnem kiugrott a kakas. Végül pár sikertelen próbálkozás után csak  rá tudtam borítani a ládát, igaz, közben négykézláb már a hidasban voltam, tiszta szar lettem,  közben Ilus néni pedig majdnem elájult az izgalomtól.
A vágás sem volt piskóta, mert ketten kellett tartsuk. Egyikünk a lábait, másikunk a szárnyait, miközben Ilus néni bőszen nyiszálta a nyakát. Akkora volt, mint egy ló, nem tudom hány kg-ot nyomhatott, de jó sokat.

Hát ilyen előzmények után, ma mikor megérkeztem Ilus nénihez, azzal fogadott, hogy azért imádkozott, hogy 2-kor jöjjek, mert akkor akar levágni két kakast.
Atyaég!
Áttelefonáltunk Bözsi nénihez, hogy megbeszéljük vele, 2-re ő is jöjjön majd oda, hárman neki esünk.
Elszaladtam még máshová takarítani, majd pontosan, mikor 2-t ütött az óra, letettem a bicajt Ilus néni előtt. De mikor bementem az udvarra, Ilus néni és Bözsi néni már épp nyüstölte az egyik kakast, a másikat pedig egy kiváltképp csínos legíny simogatta, dédelgette az ölében, az meg ott üldögélt nyugodtan, békésen.





Hát így volt az újabb kakas eset. Nekem már csak a kopasztás jutott. :-)




23 megjegyzés:

  1. Annyira szeretem a történeteidet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hittem a kakaspörköltet. :-D

      Törlés
    2. :)))))) A humorodat!!!! Jobb,mint bármilyen pörkölt.:)Az életkedvedet!Gyógyít engem...

      Törlés
    3. Ez a komment meg engem! :-)

      Törlés
  2. Már épp ideje lenne hogy megtanuld elvágni egy "tik" nyakát! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A te leánykád már tudja? :-D

      Törlés
    2. Fenéket! Amiket néha mesél miket kell megtennie!! Nos lehet inkább megtanulná!? De én már sokszor mondtam nektek hogy minden tiszteletem azért amit csináltok! Én inkább néha néha elnyiszálom egy csirke nyakát! :-)

      Törlés
  3. Húú, én is mindig csak néző, vagy láb és szárnyfogó voltam. Képtelen lennék elnyiszálni a torkát bármelyiknek is. Mindig jajgattam szegénykék szenvedésén, mamám meg pörölt velem, hogy ne sajnáljam... ma már jó sztori, de akkor...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem csak az első néhány lenne gázos. Mindent meg lehet szokni. Főleg ha az ember éhes, simán megcsinálná, mert az éhség nagy úr.

      Törlés
    2. Nagyanyám is mindig ezt mondta, háát nem vagyok ebben olyan biztos... képes lennék éhen halni vagy más megoldás után nézni. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy valaminek/valakinek a vérét ontsam.

      Törlés
    3. Valaha én is így gondoltam. De tudom, hogy ha valóban ott az éhség, akkor az ember olyanokra is képes, amit teli hassal soha nem gondolt magáról. Főleg ha mondjuk még ott várja a kaját az éhes gyereked is.

      Törlés
  4. Még egy ok, amiért nem lennék házi gondozó ;) Hű, hogy mit meg nem kell tennetek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell megtennünk. Az ilyesmi -és sok más amit csinálunk-igaziból nem tartozik bele egy házi gondozó feladatába. De kérdem én, te mondanál-e nemet, ha ott siránkozik egy idős asszony, hogy segíts rajta?
      Ja, és én se akartam házi gondozó lenni, de nem volt más. Itt nem lehet válogatni munkában. :-) Örülsz, ha bármi akad, végzettség, diploma ide vagy oda.

      Törlés
  5. Amíg "tüke" pesti voltam, eszembe sem jutott ilyen, (sőt átmentem a szomszédba ne is lássam) pedig gyerekkoromban volt részem benne.
    Aztán a vidéki élet és a körülmények rászoktattak még a disznó levágására is.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó írás! Nem vágtam soha tyúkot vagy kakast. Anyu még csinálta, én már pucolva, előre csomagolva veszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, manapság már nem túl sokan vágunk. Nagyot fordult a világ.

      Törlés
  7. Azt hallottam ,magyar hagyomány előadásban évekkel korábban és biztos vagyok benne,hogy igazuk van,hogy : amíg maga vágta,vágja le az ember az ebédnek szánt állatot, jobban meg tudta,tudja becsülni az ételét. Jobban,mint amikor csak úgy leveszem a pultról. Bár én sem vágyom tyúk nyiszatolásra. Anyukám csinálta, én még nem és nem is szeretném, dehát...ki tudja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az biztos, hogy jobban meg lehet becsülni, mert jó sok munkád van benne. Már abban kifáradsz, mire a konyhapultra kerül főzhető-süthető állapotban.

      Törlés
  8. A hidas egy "hídláson" (hídszerű gerenda szerű ácsolaton) álló ól, minek a lényege az, hogy a deszkák alatt a közöttük lepotyogó ganénak egy könnyen takarítható hézag legyen. Kizárólagos célja, hogy amikor egy Pipulka bemászik oda, akkor ne legyen a térde szaros! A fenti elbeszélésből kitűnik, hogy az említett tákolmány régen nem volt rendesen kitakarítva...
    És még egy érdekesség. Az eredeti hidas a mester dícséretere csak fa alkatrészeket tartalmazott. Pl. szöget, ácskapcsot, és egyéb hitványságokat soha!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban régóta nincs Ilus nénié használatban, mivel nagyon régóta nincs disznója. Még a férje csinálta amúgy. Tényleg csupa faanyagból van.

      Törlés
  9. "egy kiváltképp csínos legíny simogatta," " Nekem már csak a kopasztás jutott. :-)" A taraját direkt hagytad meg?:))

    VálaszTörlés

Web Statistics