Sürgősségi

Padokon üldögélő emberek, ki infúzióval, ki anélkül, ki beszélgetve, ki csak csendben, van akin látszik a fájdalom, van akin nem. Esteledik. A kihelyezett TV készüléken a foci EB képei peregnek, nem igazán nézi senki.
A műanyag függöny mögül időnként szólítanak valakit, kikérdezik, aztán tovább várakozhat. Rengeteg fiatal orvostanhallgató jön-megy. Néha befut egy mentő, lerakják a beteget, aki magányosan vár a sorsára a folyosón.
Egy idősebb nő segítséget kér a testvére infúziójához a nővértől, de az foglalt. Az éppen ott lévő mentős készségesen siet oda, beállítja. A beteg kéri, hogy rakja gyorsabbra és érdeklődik mennyi idő még? A mentős komoly arccal válaszol: Még 6-8 óra. Aztán elneveti magát. Kell a humor, mint falat kenyér.
Néha hívnak valakit és elkísérik ebbe vagy amabba a vizsgálóba. Újak jönnek, régiek még mindig várakoznak, telnek a percek, a félórák, az órák, besötétedik. Vannak akik nagyon-nagyon régóta fekszenek a folyosóra tolt kórházi ágyakon, a szerencsésebbek mellett kísérő. Zúgolódás nincs, mindenki megadóan várja a sorsát. Jóságos arcú, hosszú hajú fiatalember jön-megy a hozzátartozója és a kórházi személyzet valamelyik aktuális tagja között.
Újabb mentő, egy bácsi már harmadszor kiált hangosan az egyik ágyról: Nővérke!
Mindenki próbálja tenni a dolgát, de az idő mázsás súlyt cipel a csizmáján. Infúziókat kötnek be az addig ott várakozók némelyikére.
Idős női testvérpár, egyik dundi, másik vékony. Nagyon hasonlítanak, az idősebbik a beteg, a húga pátyolgatja. Fel vannak szerelkezve: uzsonnás doboz, gyümölcs, innivaló, bizonyára nem először járnak itt. Amit magamban gondolok, nővérem egy perc múlva hangosan kimondja: Mi is ilyenek leszünk, majd kísérgetjük egymást. Egyik vékony, másik dundi.
Egy bácsi érkezik, mellette tolókocsiban fiatal nő, láthatólag rosszul van. Kik lehetnek, mi történhetett?
Órák múlva bekerülünk egy várakozó helységbe, ahol már lefekhetnek a nagyon betegek. Nem mindenkinek jut ilyen kiváltság, a többségnek marad a folyosó.
Az egyik szomszéd szobában a tolókocsis fiatal nő. Hány, rosszul van. A bácsi az apukája. Csak egy percre jöhet be!-mondja a nővér. A nő sír: Apu ne izgulj! Minden rendben lesz...-válaszol a bácsi és próbál erősnek látszani, apró mozdulatokkal simogatja lánya lábán a takarót.
A jóságos arcú fiú hozzátartozója a harmadik helységben. Még mindig csöndesen jön-megy.
Mindenki várakozik, remél, próbál türelmes lenni.
Éjszakába fordul az este. Kiküldenek a szobából.
A folyosón kakaóscsiga maradékot rágcsálok, nézem csokis ujjaim. A bácsi ott áll nem messze, kotorászik a táskájában, előhúz egy darab feltekert virágos WC papírt, leteker egy darabot és felém nyújtja. Késő van, az agyam már nem jár elég gyorsan, bambán nézek rá.
-Hogy meg tudja törölni a kezét!

A sürgősséginek csak a neve sürgősségi.