2016. szeptember 7., szerda

A kalandosnál is kalandosabb a hosszú oldal




Tegnap megpróbálkoztunk Lacival a sziklánk hosszabbik oldalán a mászással.
Azzal kezdődött, hogy mikor ledobta a kötelet, fennakadt egy fán. Felhúzta, újra ledobta, újra fennakadt, megint felhúzta, megint ledobta, megint fennakadt. Nagy nehezen sikerült csak végre levarázsolni.
Ezen a részen több faág is útban van, nem lehet mindig jól látni a társadat. Rettenetesen potyogós, omlós a szikla, s bár lentről nem tűnt nehéznek, úgy láttuk klassz fogások vannak, mikor el akartam indulni, máris az elején elakadtam. Próbáltam innen, próbáltam onnan, aztán annyira beszorult valahol a kötél, hogy semerre nem mozdult. Szerencsére még nem voltam magasan, láttam, hogy ha kiakasztom magam, akkor oldalra le tudok majd jutni "gyalogosan" is. Laci ugyan kiabált, hogy ne akasszam ki magam, de ő lentről nem láthatta az egérutat, amit én fentről. A kiakasztás se volt problémamentes, mert annyira feszült a hurok a karabineremben, hogy hosszú, kínos feszegetés után bírtam csak szabadulni.
Laci próbálta fenn megigazgatni a standot, hogy megszűnjön s kötél szorulása, közben nekem belecsípett a fejembe egy bögöly, vagyis úgy gondoltam bögöly, de nagyon fájt a helye, nyálaztam veszettül, nem mintha az segített volna.
Aztán újra nekikezdtem a mászásnak, ezúttal másfelé keresgéltem. Hát itt sem volt túl könnyű, minduntalan kiszakadtak a kezem alól a kövek, hullott a por, de valahogy sikerült egyre feljebb kapaszkodnom. Ekkor Laci hangját hallottam lentről:
-Jaj, egy darázsfészek!- s már csípett is a lábába.
-Hú most mi lesz?- ijedtem meg, mert én fenn  a sziklán, Laci kéne engem tartson, ő meg próbál minél messzebb lavírozni a földben lévő lyuktól, hogy nehogy további támadások érjék, miközben nem eresztheti el a kötelet.  Ekkor tudatosult bennem, hogy azért fáj az én csípésem is annyira, mert nem bögöly volt a tettes.
Elég frászos volt a helyzet, de végül sikerült találjon egy kicsit távolabbi pontot, no az se volt km-ekre, csak m-ekre a fészektől. Betojtam cseppet, nem tagadom, de mászópajtásom igen hősies volt, egy pillanatra sem hagyta abba a biztosítást csípés ide vagy oda.
Nem gondoltam, mikor lentről mustráltam a sziklát, hogy ennyire nehéz lesz a feljutás. Nem volt elég, hogy egyre jobban fáradok, pont belefutottam egy, a sziklából kinőtt csipkebokorba. Lentről ez is csak valami kisebb futónövénynek tűnt. Igyekeztem félrehajtani, közben persze a másik kezemmel kapaszkodni, hát elég izgalmas volt a tüskés ágakkal babrálni a falon egyensúlyozva.  Huh, ezen is túl jutottam, akkor meg kiszakadt megint egy kő a kezem alól és lecsúsztam a lábammal is.
-Most te tartottad meg magad, nem én!-kiáltott fel Laci.
Igen, tudom.....-lihegtem, de már totál elfogyott az erőm. Végül nem is bírtam tovább menni, kértem Lacit, hogy eresszen vissza. Ő először nem akart, azt mondta pihenjek, aztán menjek tovább. De már remegett a kezem, tudtam nincs tovább. Miközben kapaszkodsz, nem tudsz igazán pihenni, még ha megállsz se, mert közben is tartanod kell magad a függőleges falon, még ha épp egy cseppet kényelmesebb helyzetben vagy is. Mondtam Lacinak, ha én egyszer kérem, hogy eresszen vissza, akkor higgye el, hogy komolyan gondolom. Nem vagyok egy hisztis, nyávogós tipus, ha azt mondom elfáradtam, azt vegye készpénznek. No jó, beleegyezett, s eresztett is volna.....de a kötél megint elakadt valahol. De úgy elakadt, hogy hiába terheltem bele, mégsem indult el lefelé. Ráncigáltam, próbáltam húzni, de semmi. Ott lógtam a fal fele magasságában, teljes súlyommal ültem a beülőben és semmi. Laci lazán tartotta a kötelet és semmi. Innen már egérút se volt semerre. Hirtelen mindenféle forgott a fejemben, hogy most vagy sikerül valahogy kiszabadulnom, vagy muszáj lesz mégis felmásznom a tetejéig, amire már nem éreztem erőt.
Laci is tanácstalanul álldogált, már-már ki akart kötni egy fához, hogy felmenjen a másik, rövid oldalról a szikla tetejére megnézni, mit tehetne. Seggbebabszem helyzet volt.  Láttam magam, hogy ott lógok reggelig. :-D Végül azt javasolta, próbáljak nagyon-nagyon, teljes erőmből belehuppanni a kötélbe, s uramfia, így irtó lassan, de beindult a dolog. Araszoltam, huppantam, araszoltam, huppantam, míg végül szerencsésen földet értem. Csak néztünk egymásra, a két darázscsípte hős, hogy huh, ez azért meleg helyzet volt. A standot át kellett alakítani, megszüntetni a súrlódás okát, bár ha az ember ilyenkor egy tapasztaltabbal lenne együtt, lehet eleve elkerüli a dolgot. Mindegy, igaziból mindenből tanulunk, s talán ha saját magunk okoskodjuk ki, úgy maradandóbban rögzül bennünk. Mint az is anno, mikor egyszer lecsúsztam mászás közben rögtön az elején, és ahogy bele estem a kötélbe, az annyira megnyúlt, hogy majdnem a földön találtam magam. No akkor tanultuk meg egy életre, hogy mielőtt mászni kezd az ember, bele kell terhelni a kötélbe, hogy megnyúljon.

Lacin volt a sor, de ő is nehezen indult, végig tapogatta azokat a helyeket amiket én, és ugyanolyan arcot is vágott: Hát itt nem tudok semerre elindulni, sehol nincs fogás. Végül arra lavírozott, ahol én mentem, s lassan-lassan elért a csipkebokorig. Addig-addig rángatta, míg sikerült tövestül kiszednie, így ez az akadály el lett hárítva, nem lesz már útban nekünk. Ahonnan végül lejöttem, ott Laci is vacakolt jó darabig, de neki sikerült tovább mennie, a kötél is szépen, súrlódás nélkül haladt, tudtam biztosítani. Aztán lassan eltűnt a faágak között, már őt magát nem is igen láttam. Ez is egy új megtapasztalás volt, úgy biztosítani, hogy csupán a kötél feszességére illetve lazaságára hagyatkozhatsz, ebből tudod, hogy éppen áll, vagy halad fölfelé a társad.
Ez az oldal jóval magasabb, mint a másik, amin eddig próbálkoztunk, mert meredek lejtőn áll a szikla, és ez a fele van a lejtőnél. Laci is fáradt, egyre lassabban haladt, aztán már nagyon közel a tetejéhez elakadt, hosszasan próbált utat találni, hatalmasakat nyögött, repültek le a mohák, kövek, kövirózsák, amiket kotort le a fogásokról. Egy őrült nagy sziklát is lehajított, de előtte engem biztonságos irányba terelt. Meg is lepődtem, mikor lejött az adag, azt se tudom, hogy bírta megmozdítani azt a nagy követ.
Nagyon-nagyon sokáig próbált erről a helyről feljutni, már iszonyú fáradt lehetett, én csak a sok nyöszörgést hallottam. Azt mondta tán csak egy méter van még a tetejéig. Elkezdtem neki kiabálni mindenféle biztatást, annyira szerettem volna, ha sikerül feljutnia.
Iszonyú boldog voltam, mikor valahogy tényleg végső erejével felküzdötte magát. Annyira büszke voltam rá, és ennek hangot is adtam.
Addigra szinte ránk sötétedett, össze kellett pakolnunk, de irtó boldogok voltunk. Sok-sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak ezen a kalandos mászáson. Nem tudom nekem mennyi időbe fog telni feljutni a tetejéig, vagy fog-e valaha sikerülni ha Lacinak ilyen nehéz volt, mindenesetre szeretnék majd próbálkozni. Sajnos a nappalok már egyre rövidebbek, munka után csak kevés időnk van a mászásra, jó lenne kihasználni a szeptembert, amennyire lehet.
Otthon még megetettem Lacit túrótortával, mert félre raktam neki a szülinapimból egy nagy szelettel. Azt mondta sokat jelentett neki, hogy az utolsó szakasznál biztattam lentről kiabálva,  lökést adott, hogy hallotta, mennyire szeretném ha feljutna. Tudom, ez tényleg nagyon jó érzés, ha az ember ott fenn van, hisz jómagam is megtapasztaltam.
Igazán szuper délután volt minden nehézségével és konfliktusával együtt. Úgy éreztük: na ez az igazi természetes mászás potyogós kövekkel, szúrós bokorral, darázscsípéssel, porral, mohával, mindennel együtt. Nem egy városi, klimatizál mászóterem az egyszer biztos. Még sok ilyet magunknak!

Este eszembe jutott, hogy Zoli túrabarátom azt mondta csípésre jó a hagyma. Próbáltam dörzsölgetni a  homlokom egy jó kis saját termesztésű hagymával. Hogy mennyire volt hatásos, hát azt nem tudom, de, hogy még ma délután is, több mosakodás után hagymaszag áradt a homlokomból, az egyszer biztos. :-D




4 megjegyzés:

  1. Atya ég, kalandos egy mászásban volt részetek! Még jó, hogy nem az egész méhraj törlesztett rajtatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek mi is felettébb örültünk. :-D

      Törlés
  2. Hú,nem semmi!!!!!! minden sziklamászásról te jutsz eszembe.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig minden sziklamászók közül én vagyok a legkisebbik amatőr. :-) Csak tán ilyen vadregényesre nem sokan vállalkoznak, inkább a bejáratott helyekre mennek.

      Törlés

Web Statistics